Az alábbiakban azonban egy másik trieszti landmarkról szeretnénk beszélni, amelyre nem szokás felfigyelni, s szinte beleolvad környezetébe.
Tegnap a Muzsikás koncertjén a zenészek felváltva mesélték történeteiket arról, hogyan gyűjtötték öreg erdélyi és moldovai zenészektől az egykor általuk is játszott zsidó népzene repertoárját.
L. Ritók Nórát és a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítványt és művészeti iskolát egyre többen ismerik Magyarországon, elsősorban az általa vezetett blognak köszönhetően.
Hűséges olvasóink biztosan emlékeznek rá, hogy jó néhány éve kanyargós zenei körutat tettünk Két Shenggel, ahol a Szól a kakas már dal történetét és párhuzamait kísértük végig.
Nem annyira a tanulságra kihegyezett érzelmes kis elbeszélés, hanem az osztrák grafikus, Lisbeth Zwerger harminc évvel ezelőtt készült finom tónusú akvarelljei miatt tesszük közzé ezt a karácsonyi történetet.
Meghökkentő a gyerekkorunk óta ismert orosz formulát teljesen más kontextusban, s ráadásul négy évvel ante festum viszontlátni.
„Védőszented napján köszönt téged és sok boldogságot kíván testvéred, aki nem felejt: Federico”
Tbilisziben az ember még ma is eligazodik a régi térképek alapján, amilyen a Baedeker-féle 1914-es Oroszország-útikönyv vagy Moszkvics 1913-as útikönyvének várostérképe.
Akit menlevéllel nem sikerült önkéntes megadásra rábírni, annak legalább a harci morálját akarták megtörni az otthon hagyott kedvesre való emlékeztetéssel.
Ezt a levelet Lucian Mîndruță román újságíró és televíziós személyiség tette közzé december 1-én, Románia nemzeti ünnepén, Erdély és Regát egyesülésének hivatalos évfordulóján.
„A különböző országokból származó kutatók termékeny együttműködésének kiváló példája, amely igen fontos forrást tesz hozzáférhetővé az angol nyelvű közönség számára.”
Nem tudjuk, vajon a Vietnami Felszabadítási Front a szovjet példából vagy a maga kútfejéből merítette-e az ötletet, hogy az önkéntes megadást elősegítő útlevelet osztogasson az amerikai katonáknak.
Ki tudja azonosítani az összes zászlót az 1937-es párizsi világkiállításra kiadott tömegközlekedési tájékoztató címlapján?
Hetvenöt éve, 1937. november 25-én zárta be kapuit a párizsi világkiállítás, amely Művészet és technika a modern világban címmel utoljára adott körképet a második világháború előtti emberiség fejlettségéről.
„Így lett a derék morva testvérpár története a Monarchia históriájának része, és így épült be két olyan nemzet hagyományába, az osztrákéba és a lengyelébe, amelyhez eredendően nem volt semmi közük.”
1920-ban reményvesztetten mondott búcsút egy reménytelen ügynek, hogy katonasapkáját a hajókorláton áthajítva átkeljen egy nagyon fekete tengeren.
Egészen más ügyben jártam a dolgok után, amikor egyszercsak a Gyöngyösi utca 45. udvarán találtam magam, szemközt a szép reményekkel indult tehetséges rockgitáros szobrával.
Ő, aki annyira szeretett pózolni, itt is kínainak öltözve ül egy barátjával együtt a hongkongi Po-Chou műteremben 1897-ben.
Beszélgetés Robert Makłowiczcsal új könyve, a Café Museum kapcsán (Európa 2012, fordította Kertész Noémi).
A pad a világ modellje. Minden a pad körül forog. A szerelemre kiéhezett párok, akiknek nincs hová menniük, a padot keresik.
Minthogy Dél-Podóliának ez a része 1667 és 1699 között az oszmán birodalom része volt, zsidósága az itt megtelepülő törökországi szefárdok révén a szmirnai álmessiás, Sabbatai Cvi befolyása alá került, akinek mozgalma éppen ekkor élte virágkorát.
Alexander Roinashvili 1856-ban született Dushetiben, nem messze a grúz hadiúttól. Hogy miként talált rá a fotográfiára, azt nem tudjuk, de jól el tudjuk képzelni, amint fiatal fiúként egy vándor fotográfusnak pózol.
Olvasóink talán emlékeznek még rá, hogy többször is írtunk Radnóti Miklós kézirathagyatékáról, amelyet özvegye, Gyarmathi Fanni ajándékozott a MTA Kézirattárának.
„Sok gyengéje volt annak a disznó Redlnek, ami végül is árulóvá tette, de ezek egyikére, a prágai sonka iránti vonzalmára legalábbis részben megértéssel tekintek.”
Vardan Arshakuni, a gazdag tifliszi örmény kereskedő 1856-ban megbízást adott G. Ivanov építésznek egy kicsi, de egyszerre bensőséges és eredeti épületre, az Arshakuni-palotára. Igazán eredeti legyen, tette hozzá. És bensőséges.
S kezet szorítva elválik az utas Kovács Józseftől, aki kisorosznak vallja magát, cseh katona volt, magyarbarát, azt hiszi, hogy református, de ez nem igaz, mert görögkatolikus, s nem is az apja után orosz, hanem az anyja után, aki viszont „magyar volt”.
Ezen az úton jött fel seregével Nagy Sándor is, ha valóban járt Kolkhiszban, s valóban megépítette az „acél falat”, hogy gátat vessen az Észak harcos népei, Góg és Magóg elé.
Ezt a képet tulajdonképpen nem ma kéne publikálnom, hanem májusban, amikor dalol a pacsirta, és a fülemüle felel neki.
A peresztrojka idején – 1989-ben – nyílt meg Moszkvában a Majakovszkij emlékmúzeum. A régi KGB székház tövében, a költő valamikori lakásában rendezkedett be a kiállítás.
Első ízben gyalog keltünk át a török határon, aztán taxit fogtunk Batumiig. Egy nagy sötét placcra érkeztünk, amely fölött egyetlen utcai lámpa halvány fénye derengett.
A nemrég már említett Буковина – наша земля (Bukovina a mi földünk) című film zárójelenetében a Cseremos folyóról szóló ruszin népdalt – kolomejkát – hallhatjuk.
Háromezer kilométer, hét nap, százhúsz ébren töltött óra, tucatnyi felkeresett hely, ezer élmény. Tizenkilenc ember, aki mindezt átélte, és akik alább adnak számot benyomásaikról.
Láttuk, hogy a Vidám jiddis, ez a mágikus könyvecske képes anélkül megihletni szerzőket, hogy valaha is olvasták volna.
A világ közepe Bukovina felé, körülbelül félúton van. Galíciától délre, Máramarostól keletre, Moldvától északnyugatra a Tisza partján áll egy pont.
„Kérem! Csak a „lengyel-magyar két jó barátot” ne! Elég régi, unalmas mondás, már elnézést, ma már csak szentimentális vacak.”
Szembeszomszédom, Sue nagyon örül, nemsokára Budapestre utazik a barátnőjével. Mindig szerette volna megismerni a várost, s most végre eljött a perc. Kér tőlem ötleteket, mit érdemes megnézni.
Valami lehetett Románia levegőjében 1939-ben mert a Journalul Sonor, a román filmhíradó elkezdte körbejárni Románia egyes városait, és bemutatta azok szépségét, fejlődését.
A temető, amely mindig két-három emberöltővel korábbi állapotokat tükröz, még hűen tanúskodik e sokféle nép egymás mellett éléséről, sőt keveredéséről.
Hol maradnak a halott testüket maguk mögött hagyott szellemek, akik kastélyokban és öreg házakban kísértenek, akik a nemzedékről nemzedékre szálló történetekben élnek, míg végül irodalommá válnak?
Szellemekké nem csak a gyanútlan járókelők válhatnak, akiket a kamera a régi épületek előtt ejt örökre az üveglemez fogságába. Hanem maguk az épületek is, egész utcák és városnegyedek.
Azokra a száz évvel ezelőtti figurákra hívja fel a figyelmet, akik, akárcsak egy steampunk Google Street-felvételen, véletlenül ragadtak benne a negyed azóta eltűnt épületeit fényképező kamera kelepcéjében.
Szerettem volna, ha én vagyok ez az ember, az első árny, amelyet lefényképeztek.
A szabadkai szecesszió kiállításának otthont adó Városi Múzeum épülete maga is a szabadkai szecesszió egyik legszebb alkotása.
A száz évvel ezelőtti tudósítások szerint a világjárás bevett mesterség volt az amúgy is soknemzetiségű és minden újdonságra nyitott Szabadkán.
Válasszák ki a Google fordító magyar-angol opcióját. Írják be a baloldali, magyar mezőbe a Nemzeti Könyvtár nevét: „Széchényi Könyvtár”. Nézzék meg, hogyan tolmácsolja ezt az ajtónálló.
Öt fotó a falon, öt gyönyörű kép a hagyatékból, amelyek időtlensége éles ellentétben áll az alattuk vonuló dokumentumok korhoz kötöttségével.
„A szabadkai vasuti állomás az az épület, amelyről a külföld összes uralkodói egyértelmüen ugy nyilatkoznak, hogy ronda.” Ebben a mondatban benne van a szabadkai újságírás esszenciája.
Kilenc szereplős kis színpadi jelenetet látunk, amelyen az ismeretlen művész hátterül, mint a város fölötti feliratból kiderül, Danzigot választotta.
Kenguruk és néger rendőrök, indián kispapok és kínai bálványistenkereskedők, orosz forradalmárok és odesszai zsidók a száz évvel ezelőtti Szabadkán.
Amikor 1912 októberében megkezdte utolsó gimnáziumi tanévét, nagyapámnak még fogalma sem volt róla, hogy élete utolsó hónapjait Verdunnek és közvetlen környékének geográfiájával fogja tölteni.
Studiolum tanácsára mentem el Moszkvában a Krasznij Oktyabr csokigyárban kialakított múzeumnegyedbe.
A fényképezésre öregember csoszog elő a fűrészgépet és a homokkupacot őrző bódéból. „Lenyűgöző”, lelkendezem. „Kilenc éve épül”, mondja büszkén. „Többre-többre, ahogy van rá egy kis pénz”.
Lembergbe menni. De melyik állomásról, hogyan, / ha nem álmunkban, hajnalban, mikor a bőröndök / harmatosak és kívánságra robognak elő / az expresszvonatok
A hír már egy hete ismert, de hivatalosan csak ma kaptunk róla értesítést, hogy a Wang folyó versei a Golden Blog idei közönségszavazásán bekerült a tíz legnépszerűbb magyar kulturális blog közé.
A múlt hétvégi madridi kormányellenes tüntetésen – írja Wang Wei – a hatalmas tömeg méretein kívül, amely ellepte az egész Plaza Colónt és a környező utcákat, főleg két dolog volt meglepő.
Ha néhány nap késéssel is, de összeállt végre az általunk szervezett őszi utak végleges listája, amelyeket az útiterveknek szentelt oldalunkon vázoltunk fel először.
Izland kétségtelenül azon helyek közé tartozik, ahol a ruhateregetés még nem triviális. Augusztus elején csak ezt a néhány példát sikerült megörökítenünk.
A Kárpátokon túl már ősz van, hűvös eső szitál, száraz karmokként merednek az égnek a nemrég még dúsan viruló óriás medvetalpak csontvázai. Alkonyatkor érünk a Drohobycz előtti dombtetőre.
Többen is jelezték, hogy a Blogger posztjai alatti „Tetszik” gombbal néhány napja nem lehet lájkolni a Facebookon.
Egy német turista Görögországba utazva éjszaka a szabadka-palicsi fürdő mellett halad el, s elüt egy kengurut, amely a palicsi állatkertből szökött meg. Hamarosan megérkezik a rendőrség, s a terepjáróból egy fekete rendőr száll ki.
Az odesszai ócskapiac a Moldavanka központjában, a Sztarokonnij, azaz Régi Lóvásár utcán van, noha lovat itt utoljára a fuvaros Pogrom Mendel, Benya Krik atyuskája vásárolt.
Tegnapelőtt Budapesten járt a legjobb orosz fotóblogger, Ilja Varlamov, akinek képeit már a Wang folyón is többször idéztük.
Ahogy a derék íjász a Tűzmadarat, úgy hozzuk mi is zsákmányként ezt a róla szóló könyvet messze földről, Odesszából, a Görög téri nagy könyváruházból.
Sosem indultam még a GoldenBlog versenyen. Olvasóink mégis kezdetektől fogva minden évben beterjesztik a Wang folyó verseit. S ha már játék, játsszuk jól.
A Wang folyónak a kelet-európai – és távolabbi – zsidó kulturális örökségről írott posztjait akkor gyűjtöttük először össze, amikor első alkalommal hirdettünk meg további utakat a régió általunk jól ismert helyszíneire.
Tekeháza kis település az egykori Ugocsa vármegyében, ma az ukrajnai Kárpátalján, Nagyszőlőstől keletre, a Tisza bal partján. A Wikipédia szerint 1910-ben 1182 lakosa volt, ebből 107 izraelita.
A Szíriusz tudósai már régóta tanulmányozzák a Földet. Olykor, egy-két évszázadonként, amikor megvan rá az anyagi lehetőségük, a szíriuszi akadémia kiküld egy-egy kutatót, hogy bejárja ezt a különös világot.
Egész délelőtt a Moldavankát járva, Babel nyomait keresve. A Moldavanka már régen nem az a tolvajvilág, ami volt; Misa Japoncsik háza áll még, udvarán Benya Krik galambdúcával.
És mennyi jó bontott tégla van itt. Itt vannak ezek a feliratosak. RKF. Ebből rengeteg. Néha jönnek is, akik akarnak venni. beépíteni a garázsba, meg a kerítésbe dísznek. De van amiből kevés van, ilyen négyszögletes, amin kínai jel van.
az odesszai Városi Parkból, amelyet Nagy Katalin orosz flottájának katalán admirálisa és Odessza megalapítója, José de Ribas ajándékozott a városnak 1806-ban.
Szentek visszatéréseAndrzej Bobola az egyik legnépszerűbb lengyel szent, Lengyelország mártírja. Hittérítő tevékenysége közben, 1657-ben a Bohdan Hmelnickij-féle felkelés alatt a kozákok elfogták és embertelen kínzások után meggyilkolták.
Csernovic, Bukovina, Ukrajna, az Egyetem és az Eliezer Steinbarg utcák sarkán.
Az útitársakkal és olvasóinkkal folytatott beszélgetések kapcsán a következő utak lehetősége körvonalazódott 2012 hátralevő részére. Hogy melyiket szervezzük meg, az attól függ, hogy hányan jelentkeznek rájuk.
A Picual a három legnépszerűbb közé tartozik a Spanyolországban termő több mint négyszáz fajta olajfa közül. Sajátossága a gazdag aromájú, testes íz, a frissen szüretelt olivára emlékeztető, jellegzetesen csípős, kesernyés utóízekkel.
– Dicsőség Ukrajnának! – Hőseinek dicsőség! – válaszolja a gépfegyveres őr a kémlelőnyíláson túlról. A vasalt ajtó kitárul. A vendég, aki tudja a jelszót, beléphet az étterembe.
A lembergi utazásunkról írott közös bejegyzésből egyetlen beszámoló hiányzott csupán: Catherine Darleyé, akinek négy szép esszéje külön posztba kívánkozott.
Napvilágnál értünk be Lwówba, ahol az óváros szélén, a patinás Sevcsenko (azelőtt Akademicka) sétány körül sikerült három elegáns szállást foglalnunk a csoportnak.
1914 július 30-án, Belgrád ostroma alatt ők lettek az első világháború első magyar (és az egész világháború első) áldozatai.
Galileo Galilei: Holdrajzok távcső alapján, 1609 november-december (Firenze, Biblioteca Nazionale Centrale, Ms. Gal. 48, f. 28r)
Fuvolás fiú. A Bibliothèque Nationale-nak az 1860-70 közötti francia császári hadsereget bemutató fotóalbumából
Figyeljük meg a balra, az ablak mellett kivehető katonai portrét. Ez egy eredetileg nagyon sok részből álló széria tagja volt.
A néhai Mikolasch-passzázs budapesti redőnyei után néhány további jel, amely ennek az egykori világnak az egységére utal.
Eddigi lwówi útjaink során közel negyven kávéházat és éttermet kóstoltunk és fotóztunk végig. Ezek közül most azzal a néhánnyal kezdjük, amelyek a főtéren és környékén találhatók.
„Magyarok, magyarok…”, ízlelgeti nevetve az új szót. „Miféle emberek jönnek ide hozzánk!”
Ki tudja megmondani, mik ezek a vasak/rezek amelyeket az ukrán határon a széles/keskeny nyomtávú tengelyek cseréjekor tesz láthatóvá a vasúti munkás?
Követeléseik radikálisak voltak: egyfelől az összes adó elengedése; másfelől a zsidók azonnali áttérése keresztény hitre halálbüntetés terhe mellett.
Mára összeállt az egy hét múlva, 20-án, pénteken hajnalban a lembergi klezmerfesztiválra induló csoport.
Angliában negyedik hónapja esik az eső. Az előző két aszályos év okozta kritikus vízhiány enyhítésére még márciusban kifüggesztett, víztakarékosságra buzdító plakátokat előbb kifakította, majd lassan lemosta.
Az 1880-as években, amikor Dmitrij Jermakov, a Kaukázus fotókrónikása öszvérkonvojjal járta be Tifliszből a hegyvidék eldugott völgyeit, egy másik fotóexpedíció is áthaladt a Kaukázuson.
Vajon milyen nyelven jelentheti a jobb oldali változat ugyanazt, amit a másik három, a 10. századi arab fürdőt?
A már említett bejegyzés ürügyén bemutatok két könyvet a szarajevói merényletről, ahol nemcsak meg- hanem összevágások (mi több, összeollózások) vannak és a hiányok is abszolút jellemzőek.
Törzsközönsége itt, a belváros szívében dolgozó irodistákból, kereskedőkből, kisiparosokból, a visszajáró külföldiekből kerül ki. Mi is tíz éve járunk már ide.
Amióta Dmitrij Jermakov összegyűjtött 19. század végi kaukázusi fotóit felraktam, közel ötven újabb képe bukkant fel a neten, s ezeket most beillesztettem az akkori bejegyzés végére.
Tegnap világszerte több szájton és blogon is megemlékeztek a kilencvennyolc évvel ezelőtti szarajevói merényletről.
A július 20-23-ra, a lembergi klezmerfesztiválra tervezett utunk programja lassanként összeáll.
Az itteni zsidóság emlékezete a világháború pusztításai nyomán maradt üres helyek formájában íródott be a város szövetébe.
Vakolatlan vörös téglaburkolata szinte hívogat egy-egy hic fuit megörökítésére, s mint a képek bizonyítják, az államosítástól kezdve akadtak is jócskán, akik nem tudtak ellenállni a csábításnak.
Az interneten nemrég fölleltem közel 20 (húsz) órányi finn háborús filmhíradót, így ennek ürügyén készülök írni néhány bejegyzést a háború környéki finn világról.
A Bibliothèque Nationale azonban nemcsak az osztrák-magyar monarchia, hanem más korabeli nagyhatalmak hadseregéről is őriz fotóalbumokat. Például az orosz birodaloméról.
Az igénytelenség egy másik változata, amikor az interneten úgy közölnek ógörög szövegeket, hogy a gazdag ógörög diakritikus jelkészletet elemeit egyaránt monotonikus (függőleges) ékezettel helyettesítik.
A Monarchia hadseregének 1914-es fotóalbumát bemutató előző bejegyzésünkben azt találgattuk, vajon hol állhatott az első képen látható 28. számú hadkiegészítő parancsnokság.
Az osztrák-magyar hadseregnek a Bibliothèque Nationale-ban őrzött fotóalbumát 1914-ben tették közzé Párizsban.
Az 1942. augusztusi kijevi „halálmeccs”, amelyről két hónapja – a magyar sajtóban elsőként – írtunk, a most zajló ukrajnai Euro 2012 alkalmával valóságos aranybányát jelent az újságírók számára.
Szegénység, fenyegetettség, nyomor. Olyan drámai képek az 1930-60-as évek nyugat-európai, elsősorban hollandiai cigányságáról, amilyenekhez csak Romániából, Bulgáriából, Jugoszláviából vagyunk szokva.
A vizet nézve és alternatív úton töprengve jut eszembe, hogy felrakjam ide az 1908-as nagy moszkvai árvíz fotóit, amelyeket régóta gyűjtögetek, s csak az alkalomra várnak.
Lwów és Odessza városmagja tényleg sok mindenben hasonlít egymásra. Elsősorban amiatt a későeklektikus és szecessziós stílus miatt, amely akkor még Bécstől Bakuig közös nyelve volt ennek a régiónak.
A valamikor szebb napokat látott házakban Odessza virágkorában a város sok nevezetessége élt. Emléküket már csak a falak, és a város szerelmesei által szerkesztgetett orosz nyelvű oldalak őrzik.
A Vörösmarty téren váratlanul felragyognak a színes táncosok, mint valami pompás virágcsokor. Törökök, azerbajdzsániak, anatóliai cigányok, románok az ukrán Bukovinából.
Az Edasi (Előre) című észt lap 1989. augusztus 23-i számában vitriolos tollal ismerteti a korabeli (szovjet) észt történelemkönyekben található érdekességeket.
A zászlót öt másik társával együtt a Memento Park raktárából kaptuk, hogy orosz (ill. egy esetben ukrán) felirataikat fordítsuk magyarra, és ha lehet, segítsünk meghatározásukban.
Évek óta utazom olyan társaságban, amely GPS-t használ, de én biztos, ami biztos, mindig magammal hozom a térképeimet. És sosem hiába.
Szergej Maximisin 1964-ben született Kercsben, 1999 óta az Izvesztyija fotósa Szentpétervárott, 2003 óta dolgozik együtt a német Focusszal.
A nagy sikerű májusi lembergi utazás után, mint részletesen leírtuk, számos új út kezdett körvonalazódni a kelet-európai zsidó kulturális örökség színhelyeire.
Ahogy egykor a város határában egy utolsó pillantást vetett rá az utazó, és a fővárosba való megérkezést szintén a zászlós figura jelezte, úgy vált egyre ismertebbé Osztapenko neve, és mosódott össze a szobor közvetlen környezetével.
A guglicska, magyarul diós kosárka az egyik legfinomabb és legjellegzetesebb csömöri tót sütemény, amelyet csak nagy ünnepekre, lakodalmakra, jeles eseményekre készítettek.
Wilhelm Miklas osztrák szövetségi elnök látogatása Budapesten. 1937.
A 11 éves Sâliha szultána, I. Abdülaziz szultán (1861-1876) és a grúz Dürrünev Kadın Efendi lánya egy, az Abdullah testvérek által 1873-ban készített vizitkártyán.
Władysław Truszkowski százados életéről nagyon keveset tudunk, szinte csak annyit, amennyit a bécsi Hadilevéltár személyi aktái elárulnak róla.
négynapos túránkról, Lembergből/Lwówból és Galíciából, amelyet a Magyar Zsidó Kulturális Egyesülettel közösen szerveztünk.
Mintegy 12.000 magyar katona meg sem állt Dániáig, ahol átvették az innen az orosz és a nyugati frontra átirányított német katonák helyét, és őrző feladatokat folytattak a német megszállók parancsnoksága alatt.
Orosz paraszt Kalugából, 1941 november – Orosz paraszt ismeretlen helyről, 1942 január.
A huszadik század legelején, még a lóvasutak korában, Adorján György váltóőr karcolgatta vélhetően unalmas munkája közben az egyetem klinkertégla burkolatába, ami épp eszébe jutott.
A gyaloghíd deszkái egyszer már teljesen szétkorhadtak, s a vasútállomás fölött átvezető híd járhatatlanná vált.
a MÁV-főműhely mellett, a lepusztult istvántelki vasúti megállóban, amelyekről még lesz szó.
A film az 1942. augusztus 9-én a kijevi Zenit stadionban rendezett meccset mutatja be, amelyen a Wehrmacht katonái („Flakelf”) és a feloszlatott Dinamo Kijev játékosai („FC Start”) csaptak össze egymással.
„[Elsőnapi bélyegzés] a [lengyel] Főkormányzóság [létrehozásának] második évfordulójára. [Lemberg/Lwów] 1941. október 26.” (lásd még: Campanile)
Így képzelték el a századfordulón, hogyan néz majd ki Budapest tízezer év múlva, amikor a végképp elapadt Duna már kanyon mélységbe vájta bele magát az egykori folyamágyba.
eksztra nejesz ajn die Iszt Szejd! ejn grojszer bankrat szeil fun 15.000 vare fun men’sz farnising
A házban – akkor még Szeroka utcában – már a 19. század közepén is patika volt a morva Piotr Mikolasch tulajdonában. Itt találta fel 1853. március 30-án Ignacy Łukasiewicz és a magyar származású Jan Zeh a petróleumlámpát.
Nem minden fotós életében meghatározóak az évszámok, de Dasevszkijéban nagyon. 1935-ben született Moszkvában. Apja két év múlva a sztálini tisztogatások áldozatául esett. Csupán 1953-ban, Sztálin halála után rehabilitálták.
Az Einem csokoládégyár által kiadott futurisztikus képeslap-sorozat egyik darabján a 2259. év számos technikai csodája között meglepően ódivatú járműre bukkanunk: egy hagyományos tűzoltóautóra
Ezen az áprilisi hétvégén, immár második éve, minden olyan budapesti ház nyitva tartja nemcsak kapuját, hanem pincéjét, padlását és lakásait is, amely idén tölti be a századik évét.
Óvatos az ember a teregetett lepedőkkel: amilyen fotogének, annyira közhelyessé tudnak válni a képen. Porkoláb Zsófi teregetősblogja azonban segít felfedezni, mennyi új van bennük.
Az a megtiszteltetés ért, hogy a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület a Wang folyó lwówi posztjait felfedezve felkért rá, legyek idegenvezetőjük ez évi májusi lembergi kirándulásukon.
Az Einem elég bölcs volt, és a képeket más országokkal szemben nem a 20. század második felére datálta, hanem egészen pontosan 2259-re. És hát ki tudja, nem sikerül-e tényleg kiigazítani addig a 20. századi fejlődés előre nem látott anomáliáit?
Nemrég találtuk Párizs egy belvárosi utcájában ezt a graffitit, egy olyan toposz modernizált és stilizált változatát, amelyet például Daniel Heinsius Emblemata amatoria (Leiden, 1613) emblémáskönyvének alábbi darabja is népszerűsít.
A Lescsenko Cabaret, amelyet még Párizsban is „a kelet Maxim’s-jaként” emlegettek, a harmincas évek Bukarestjének egyik legnépszerűbb szórakozóhelye volt.
Ismét véget ért egy nap a Janowskán, az utolsó német munkatáborban, amely máig ugyanazokban az épületekben és azonos funkcióval működik a város szélén Lwówban.
A lépések már két emelet magasságból dübögnek lefelé a falépcsőn, miközben fényt állítok. A férfi behúzódik az oszlop mögé – ott van, látod? –, megvárja míg kattintok. „Kommen, Madonna!” lép oda izgatottan.
Az ünnepséget kézenfekvő módon Sztálin két évvel korábbi 70. születésnapi ünnepségeiről mintázták. A születésnapot hónapokon át tartó sztahanovista munkaverseny előzte meg 300-400 százalékos túlteljesítési vállalásokkal.
Petöfi Sándor a Lyceum növendéke és a Magyar Társaság tagja volt 1838-39 évben.
Az Erzsébet-hidat 1945. január 18-án robbantották fel a visszavonuló német csapatok. A képeslapot kiadó Klösz György és fia nyomdáját (VII. Vilma királynő út 49, ma Városligeti fasor), a magyarországi városfotó egyik legfontosabb műhelyét 1948-ban államosították.
Budapestet járjuk Arazzal, én is az ő szemével fedezem fel a várost, hogy hány Mekka felé forduló török imafülke maradt fenn a középkori templomokban, vagy hogy Gül Baba türbéjét ma már nem elsősorban turisták, hanem hívő muszlimok látogatják az imaórák idején.
Hazatérek a Bucsecsből, ahol egykoron a magyar határ húzódott. Elhaladok Székelyudvarhely főterén a Vas-Székely előtt. Hát így teljes számomra a két szobor története.
A tegnap nagy sikert aratott odú-műfajnak számos további klasszikusa van még. Itt van mindjárt az egyik legkedvesebb, Barbara Firth mackómeséi, minden kommentár nélkül: a képek és a szöveg magáért beszél.
Két éve már, hogy elmeséltem azt a mesét, amelyben a főkolompos róka különféle vonzó odúkban hesszöl, épp amilyenekbe én képzeltem magamat gyerekkoromban a föld alatti üregekben élő állatokról szóló Móra-képeskönyv alapján.
Olyan csoda történt, ami öt évente ha egyszer megesik Jeruzsálemben, s ami elfeledtette velünk az előző napok összes viszontagságát: óriási pelyhekben eleredt a hó.
Közismert dolog, hogy Baltasar Gracián műveivel mennyi módon éltek már vissza és hányféleképpen értelmezték félre.
Miért van az, hogy a legfantasztikusabb felfedezésekről – légyen az bigfoot, a lochnessi szörny vagy szibériai folyón átkelő gyapjas mammut – mindig életlen felvételek készülnek?
A Wang folyó olvasóinak köszönhetően jó ideje tudjuk már, melyik a világ legszórakoztatóbb nyelve. De vajon melyik nyelv a legnehezebb?
Mostantól cáfolhatatlan bizonyítékunk van rá, hogy a perzsa zene minden más zenénél nagyobb hatást gyakorol már az elfogultságtól mentes gyermeki lélekre is.
A bakhtiari nomádok képeire keresve találtam rá Shahram Sharif flickr-oldalára. A nomádokról ugyan csak néhány fotója volt, de annál több Irán más vidékeiről.
A Margit-híd az Országház elől nézve. Az 1945. február 13-án végetért ostrom utáni Budapest képeit térképen elhelyezve lásd itt.
Prekolumbiánus istenség? Inuit rozmárcsontfaragvány? Reneszánsz amulett? Barokk memento mori?
Az előző bejegyzésben a bakhtiari hegyi falu mögé utasítottam az észak-iráni turistaattrakciót, Masule faluját, s most szeretném valahogy jóvátenni ezt a sértést.
A bakhtiari falvakhoz nem vezetnek utak: erről maguk a bakhtiarik gondoskodtak az évszázadok folyamán, így védekezve a sokféle hódító ellen a mongoloktól a perzsa államig.
…még ma is úgy vonulnak milliós tömegben nyári szállásukról a télire, a völgyekből a hegyi legelőkre, lélegzetelállító utakon át, hegyi folyókat nyájukkal együtt átúszva, mint ahogy az első iráni néprajzi film, a Grass (1925) bemutatja.
Filomena Moretti 1973-ban született Szardínia szigetén. A sassari konzervatóriumban kitüntetéssel végzett. 1993 óta rendszeresen koncertezik (és nyer díjakat) Olaszországban és Franciaországban.
Charles C. Ebbets: Ebéd az épülő Radio Corporation of America Building tetején, New York, 1932 k.
A szellemfotográfia megteremtése a bostoni William Mumler nevéhez fűződik, aki 1861-ben fedezte fel egy általa készített fotón egy nem sokkal korábban elhunyt unokatestvére körvonalait.
Lwównak egy olyan zugát keressük fel most, amely, úgy hiszem, a város legtöbb lakója számára teljesen ismeretlen volt, vagy csak felületesen ismerték: a zsidó negyedet a régi Lwów északi részén.
Nyilvánvaló, hogy a 16. századi Flores romanas forrása nem lehet más, csakis Zhang Hua (Kr.u. 232-300) Beszámoló a világ dolgairól című munkája, amelynek kéziratát minden bizonnyal Zheng He flottája hozta el 1421-ben Mallorcára.
A gépezet szellemessége lenyűgöző. De vajon milyen használati értéktöbbletet (Gebrauchsmehrwert) jelenthetett az eddig megismert egyszerű német-orosz szószedetekhez képest?
A Wang folyó retró, tényfeltáró és kreatív vonulatába jól illik az a „Szétszedtem” projekt – „van amit alig, van amit apróra, mert nekem csavarhúzót adott az Úr Pesten” –, amelynek linkjét Grimpixtől kaptam.
A dia őse a laterna magica: egy vetítőeszköz, és hozzá tartozó, üvegre festett képek együttese. Szerencsés véletlen, amikor az üvegképek, vagy a vetítőberendezések valahogy előkerülnek.
„Hátsó lépcsőháznak” mondják az udvari bejáratot: mint fényűző palotában, a Fekete Macska lakik ott.
Békeffy István és Bánky Viktor 1939-ben az egyik új Daróczy-Hunnia produkció, az Áll a bál című film meséjébe beleszőttek egy varsói szálat – amely amúgy a történet logikájához egyáltalán nem lett volna szükségszerű.
A jövőbeliesített városképek divatja Európára is átterjedt, sőt úgy tűnik, hogy pontosan ugyanazokat a futurisztikus montázselemeket használták hozzájuk.
Nagybecskerek, szerbül Bečkerek, németül Großbetschkerek, románul Becicherecul Mare, a jelenlegi Zrenjanin városát már az 1528-as Tabula Hungariae is kiterjedt mocsarak között tüntette fel.
A forradalommal kapcsolatos három fotósorozatot szeretnék bemutatni három elismert kínai művésztől. Mindhármat a pekingi 百年印象 Băinián Yìnxiàng, „Száz év impresszió” fotógaléria állította ki az elmúlt években.
黄庆军 Huáng Qìngjūn (1971) és 马宏杰 Mă Hóngjié (1963) pekingi fotósok évek óta járják Kína valamennyi tartományát, s arra igyekeznek rávenni egy-egy családot – nem egyszerű, mesélik –, hogy rakja ki minden holmiját a háza elé.
Az 50-es évektől kezdve programszerűen elpusztított régi Peking rekonstrukciójához kerestem képeket, így találtam rá a LIFE-nak erre sok száz darabból álló színes fotósorozatára, amelyet Dmitri Kessel készített 1946-ban.
Ez a köztársaság a Vilnius folyócskán túl fekszik, az egykori gettóban, ahová a zsidók elhurcolása után az alvilág és a város legszegényebb lakói települtek be, majd a 70-es évektől kezdve egyre több nincstelen művész költözött.
Macskára kutya. Rövid szünet után újabb bejegyzéssel bővült a Wang folyó kínai nyelvű változata. Köszönjük, minus273!
A verkli, azaz шарманка a századfordulós Oroszország városaiban, sőt falvaiban is közkedvelt volt mesterével, a шарманщик-kal együtt.
Aleksandar Petrović talán megbocsátja, hogy kölcsönvettük világhírű filmje egyik dalának kezdősorát, de most egy olyan világba lépünk be, ahol ez az állítás maradéktalanul igaz.
Ai Weiwei “Circle of Animals / Zodiac Heads” (Állatkör / Zodiákusfejek) című kiállításáról a Somerset House Edmond J. Safra Fountain udvarában, London, 2011. május 12 – június 26.
A tenger sima felszíne gyűrűt vetett, s kiemelkedett a vizek mélyén lakó Sárkány, hogy mint minden tizenkettedik évben, meglátogassa gyermekeit.
Minthogy a SOPA spanyolul – a Studiolum munkanyelvén – ʻlevest’ is jelent, magától kínálkozott a SOPA negra, ʻfekete leves’ szójáték, amelynek 16. századi magyar háttértörténetét azonban el kellett mesélni Wang Wei számára.
„Ülök az udvarban, várom, hogy megjöjjön a barátom, és gratuláljak neki fia születéséhez. Öreg ház, sötét udvar, az udvaron dívány. A kapu nyílásában megjelenik a barátom, kezében bölcsővel. A bölcsőt bordó bársonyszövet fedi, arannyal hímezve.”
magukat a pétervári csatornák tükrében. Ilyennek látja őket Vlagyimir Kolbaszov a városról rajzolt meséskönyvében.
Játékot hirdetünk olvasóinknak, akikről tudjuk, hogy Prága szerelmesei. Mondják meg, melyik kép pontosan hol készült.
Szánj meg, szánj meg engem, berkenyebokor, Berkenyebokor, szép berkenyefa! Ne add ellenségnek, gonosz pogánynak, Szépségedet ne add bajhozó madárnak!
A képeslap, mint oly sok minden más, többnyire hiánycikk volt a fronton, s ha a katona szerette volna ilyennel felvidítani az otthoniakat, hát maga rajzolt egyet egy tábori levelezőlap hátuljára.
Sefa Topsakal trabzoni énekesnő, a török pop új csillaga tavaly jelentette meg Doktor címmel első albumát, amelynek címadó dala máig hatalmas siker Törökországban.
Deiàt a Serra de la Tramuntana egyik legmagasabb lánca öleli körbe háromfelől, és választja el szinte áthatolhatatlanul Mallorca többi részétől.
Hafez, noha hatszáz éve halott már, annyira eleven minden perzsa számára, mint talán egyetlen más nép klasszikus költője sem.
Abszurdnak tűnik, hogy egy nagyváros munkásnegyede jóval régibb legyen magánál a városnál. Márpedig Odesszában ezt így csinálták.
A villamosközlekedés, mint Monarchia-szerte, a cseh városokban is az 1890-es években indult: tudjuk, hogy Kafka mennyire szerette ablakából nézni a prágai villamosokat.
A nagy utazás nem az, amelyik messzire visz vagy hosszan tart. A nagy utazás az, amelyikről úgy érzi az ember, hogy érdemes róla úti- vagy hajónaplót, utazóblogot, mirabilia Urbist és Milionét írni, még ha ez végül többnyire el is marad.
Amikor ezt írom, akkortájt kezdődik a moszkvai Csitalkafé könyvesboltban Galina Ivankina előadása: A moszkvaiak mindennapjai Ilf és Petrov regényeiben.
Nem szeretem a szinkronizált filmeket. Noha tudom, hogy születtek zseniális magyar szinkronrendezések de akkor is elvész a lényeg.
A Bibliában csak egyszer esik szó hóról. Benaja, Jehojada fia aznap ölt meg egy oroszlánt, mikor hó esett (2Sám 20:23). A két rendkívüli esemény kölcsönösen megőrizte egymást a történelmi emlékezetben.
Ezerkilencszánegyvenkettő, mint láttuk, az orosz társalgási zsebkönyv-kiadás fellendülését hozta magával. A nemzetközi trendből nem maradt ki Magyarország sem.
Ám a daguerrotípia legelterjedtebb műfaja a portré volt, ezen belül pedig egy olyan portrétípus, amely az első lemezektől kezdve spanyol sajátosságnak számított: a halott gyermekek portréi.
Amikor először láttam fotót a tajvani Taichung barakkvárosáról, azt hittem, a tajvani hegyvidéken őshonos törzseknek a városba beköltözött leszármazottai alapították, s ők festették tele hagyományos motívumaikkal.
Két évvel ezelőtt, január 3-án gyújtották fel a Muromcev-dácsát Moszkva Caricino kerületében. A bloggerek, akik hónapokig védték a házat a telekre spekuláló hatóságokkal szemben, idén is megemlékeztek az évfordulóról.
A Langhe messze kinyíló dombvidék Olaszország északkeleti határán, testes borok és a munkához szokott emberek földje, és sok-sok háború színtere a napóleoni hadjáratoktól a Resistenza partizánharcaiig.
Az alábbi képek egyetlen valamikori családi fotóalbum töredékei. A rájuk vonatkozó adatok az eredeti bejegyzés hozzászólásaiból állnak össze.
1911 karácsony estéjén a milánói Letture della Domenica. Settimanale Illustrato hírül adta, hogy egy zseniális torinói testvérpárnak köszönhetően végre lehetségessé vált átkelni bármely folyón vagy tavon anélkül, hogy az ember leszállna a kerékpárról.
„Ez a város egyáltalán nem hasonlít a többi fekete-tengeri városra, sem Ukrajna többi városára. Hangulatát egyszerűen képtelenség visszaadni fényképen.”
Gyerekkorom óta érthetetlen számomra, miért tartják szerencsehozónak ilyenkor az év utolsó majd első napjaiban a malacot és a kéményseprőt, az újévi üdvözlőlapok, szerencsepénzek és kártyanaptárak elmaradhatatlan figuráit.
Csak az imént vettem észre, ahogy szokásos esti sétámra indultam az orosz neten, hogy megint megfeledkeztem egy születésnapról. 1922. december 30-án született a Szovjetunió.
Százhárom évvel ezelőtt, 1908. december 28-án hajnalban a valaha feljegyzett legnagyobb erejű európai földrengés rázta meg a szicíliai Messina városát, majd perceken belül tizenkét méteres szökőár söpört végig a partvidéken.
Hároméves koromban kaptam ezt a leporellókartonra nyomott egyszerű kis könyvet anyámtól, és le voltam nyűgözve.
A lyukkártya ma már a múlt kísértete csupán. A raktári rendelésekben, tömegközlekedési jegyeken, s végül számítógép-programozásban játszott több mint száz éves szerepe a feledés homályába merült.
Fel lehetne tenni megint a kérdést: mikoriak a képek? De már tudjuk, hogy óvatosnak kell lennünk. A fotók gondos kifakítása évtizedekkel dobja vissza még a tegnap készült fényképeket is, különösen ha ezek alatt az évtizedek alatt semmi sem változott.
Amikor hamarosan, január közepén eljönnek a Szent Antal napjához kapcsolódó ünnepek – amelyekről már írtunk –, az alcúdiai Albufera ismét beszolgáltatja az egykorinak immár töredékére zsugorodott hozzájárulását Mallorca angolnafogyasztásához.
Valószínűleg a galileai Eilabun arab katolikus falu temploma az egyetlen a világon, amelynek orthodox ikonosztázát zsidó ikonfestő – név szerint Szergej – festette.
Orosz híreket, blogokat, kommenteket olvasva és egykori orosz barátokkal beszélve szinte tapintható, milyen mértékben növekszik Oroszország-szerte a Sztálin iránti nosztalgia.
Eltűnnek lassan a képeslapra ragasztható bélyegek, s velük együtt tűnnek el a hozzájuk fűződő szokások, köztük az egyik legkülönösebb, a bélyegnyelv is.
Az első mallorcai könyvnyomdát a valldemossai Miramarban alapították 1485-ben, ami egész Európát tekintve is igen korai időpontnak számít.
magyar lány lett a néhány nappal ezelőtti országos szépségversenyen. Ami egyáltalán nem kis szó ilyen erős mezőnyben.
Európának ezen a táján nem ritkaság, hogy valaki az elmúlt kilencvenkilenc év alatt öt-hat országnak is polgára volt anélkül, hogy kimozdult volna mondjuk Rimaszombatról. Nincs ez másként az házakkal sem.
Murat Erdemsel, tíz éves tapasztalattal rendelkező tangótanárunk szeret úgy bemutatkozni, mint „elsősorban szenvedélyes tangótáncos és gondolkodó”.
Nyolcvan éve, 1931. december 5-én délben robbantották fel Oroszország legnagyobb templomát, a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházat.
Kerek egy éve készülök Mrówka váratlan fordulatokban bővelkedő életének ismertetésére, Studiolum közreműködésének köszönhetően most a magyar fordítással együtt tudom megosztani.
Ez a kép valamikor az 1950-es évek végén, egy decemberi napon, disznóvágáskor készült Csömörön.
„Tisztelt moszkvaiak! Ezt a kerítést a közelgő választások tömeges csalásai által kiváltott zavargások esetére emeltük. Az időleges kellemetlenségért szíves megértésüket kérjük.”
„Rég szerettem volna már beszkennelni néhány képet az azerbajdzsáni Rena Effendinek „Az élet vonala” (Линия жизни) című könyvéből” – írja ulysses85.
Ha már közzétettük az orosz választás komikus képeit, úgy illik, hogy közzétegyünk néhányat a választás utáni kevésbé komikusakból is.
A hetvenöt éve romokban álló kelet-német kisvárosról készült tegnapi fotósorozat, úgy tűnik, alaposan megkavarta az olvasókat.
„Rommá lőtt, és a háború után teljesen elhagyott városka Németország keleti határvidékén, valami furcsa névvel, amelyet elfelejtettem”.
Az 1941-es év filmtörténete két olyan produkciót is számon tart, amelynek célja az 1939. szeptemberi Lengyelország elleni akció megindoklása és a lengyelek elleni gyűlölet felkeltése, ébren tartása.
Félórája végetértek az orosz parlamenti választások, megkezdődött a szavazatok összeszámlálása, s az internetre felkerültek az első fotók.
„MEZUZA (héb. מְזוּזָה), a zsidó ház ajtófélfáira erősített pergamentekercs. A mezuza szó eredeti jelentése: „ajtófélfa” (vö. Kiv. 12,7). Etimológiája homályos.”
Bulgakov az új szovjet rendszerről írott egyik legkíméletlenebb szatírájában a Kutyaszív-ben (1925) azt beszéli el, hogyan válik emberi hipofízis beültetése után egy jámbor és hálás kóbor kutya követelőző és primitív szovjet proletárrá.
Nemrég írtunk róla, hogy a Kálvin Center előtt egy indiai elefánt tűnt fel teljes díszben, hátán maharadzsával. A jelenséget akkor a téridő sajátos konstellációjával magyaráztuk, s csak most derült ki, mennyire helyesen.
Branson DeCou 1931-es oroszországi utazásának színes diái közül láttuk már azokat, amelyeket Moszkvában, illetve a két Leningrád melletti egykori cári palotaegyüttesben, Peterhofban és Carszkoje Szelóban készített.
Temető, úgy tűnik, mindig volt itt, de a templomot téglából csak közvetlenül az első világháború előtt építették a helybéli Poljasov paraszt-kőműves költségén.
Ez egy nagyon egyszerű történet. Hősei valaha egy kis házban éltek, amelynek ablakait vidáman faragott ablakkeretek szegélyezték. A házikó pedig egy kicsi faluban állt a mező szélén, az erdő ölelésében.
Lwów máig hűségesen őrzi azoknak az időknek az emlékét, amikor a körpanorámás Barátság könyvesboltban még valamennyi baráti ország könyvei kaphatóak voltak. De Lwów valaha a lengyel könyvnek is fővárosa volt.
Természetes m ódon következik most az egykori lwówi Miejskie Muzeum Przemysłowe plakátgyűjteményének az „alkoholellenes kampány” címke alá sorolt néhány darabja.
Szukamy polskiego czytelnika, który może pomóc nam sprawdzić jeden artykuł w języku polskim i z polskim tematem.
Ezek a képek, amelyek a múlt század nyolcvanas éveinek elején készültek egy kis szovjet járási központban és a környező falvakban.
Nemrég találtunk egy ismeretlen fotósorozatot a División Azulról az orosz hadszíntéren, s közöttük az alábbi csodás fényképet, amelyen a spanyol katonák szabadtéri „szalonbika”-viadalt rögtönöznek valahol a sztálingrádi fronton.
Ma éjjel átállunk az új szerverre. Emiatt a világ távolabbi helyein néhány órán át nem látszik majd a Studiolum szájtja és a blog képei.
A gretnai képeken a fák nem főszereplők, mégis nélkülözhetetlenek, mert ők jelölik ki azt a teret, amelyet a milliónyi seregély tánca betölt.
Senki sem tudja, miért teszik. Mégis minden ősszel sok ezer seregély táncol a skóciai Gretna fölött.
A szovjet alkoholellenes plakátok közül kétségtelenül az a legismertebb, amelyet I. Govorkov készített 1954-ben, amikor az alkoholellenes kampány huszonöt év kihagyással újra fellángolt Sztálin halála után.
A krakkói Kazimierzzsel ellentétben Szingapúrban nem „köti enyv a múltat a jövőhöz”. A föld kevés, az épületek felhőkarcolók, a bevásárlóközpont szentély, és a holtak nem versengenek az élőkkel.
A szürke londoni délelőttön teával a kezemben nézem a naplementét a Fuji-hegy mögött – a távoli webkamerán keresztül.
A tömeges alkoholizmus és az ellene való küzdelem egyaránt szerves része volt a Szovjetunió mindennapi életének, megalakulásától egészen felbomlásáig.
A politika – művészet. És olykor a politika az avantgard művészet legmagasabb csúcsait is meghaladja, mint a Baleári-szigetek kormányfőjének itt következő performansza tanúsítja.
Nyikolaj Rerih: A világ hordozója, 1933 – Ekkehard meisseni őrgróf és felesége, Uta alapító-szobrai a naumburgi dóm nyugati kórusában, 13. sz. közepe
A webszolgáltató-értékelések, mint most utánanéztünk, ma már messze a legrosszabbak közé sorolják a Globat.comot.
A potyerjajevkai közösség életét egy másik, moszkvai fiatal fotós, Misa Maszlennyikov is megörökítette. Ugyanazok a személyek, ugyanazok a cselekmények, de milyen más fotók!
Potyerjajevka falu neve a потерять, ʻelveszíteni’ szóból ered, de az elvesztett orosz falvakkal ellentétben Potyerjajevka éppen hogy megkerült.
Az Oroszországi Föderáció Elnöke, D. A. Medvegyev látogatásával összefüggésben határozottan megkérjük Önöket, hogy ne teregessenek ki fehérneműt az erkélyre.
Ibrahim Müteferrika, a magyar származású első török nyomdász olyan hatalmas területet járt be életében, mint kevesen az ő idejében.
Murat Reis – azaz admirális – már Rodoszon született, ide települt muszlim albán családból. Tizenkét éves kora óta a legnagyobb török admirálisok, Turgut Reis, Piri Reis és Barbarossa Hayreddin Pasa alatt szolgált.
Viktor Klamm képei furcsa módon ismerős világot mutatnak be: néhány különbségtől eltekintve mindez lehetne akár egy kelet-magyarországi vagy erdélyi faluban is.
A Balaton északi partján keletről nyugat felé haladva, s a tihanyi félsziget bejáratát éppen csak magunk mögött hagyva, még mielőtt Balatonudvariba beérnénk, már az útról is látszik jobbkéz felé egy különös temető.
A temető nekro-polisz, a halottak városa, ahol, mint a mesében, minden a fordítottja annak, ahogy az életben van.
A domb tetején áll nagyapám falujának temploma, a mai Magyarország legrégebbi faépülete, amelyet 1670-ben ácsoltak Csodatévő Szent Miklós tiszteletére.
Nem raknám fel ezeket a képeket, ha nem volnának kutyáim, és nem ismerném túlságosan is ezt a jólnevelt, a maga porciójában biztos, mégis sóvárgó pillantást.
A Montparnasse pályaudvari balesetet megörökítő számos fotográfus közül minden bizonnyal Henri Roger-Viollet (1869-1946) volt a legnevesebb, és kétségtelenül a legérzékenyebb.
– Nehéz dolog pályaudvarokat fényképezni? – Könnyebb, mint akármi mást - felelte Švejk -, mert nem mozog, és az a pályaudvar folyton egy helyben áll, és az embernek nem kell rászólni, hogy barátságos arcot kérek…”
Carlos Di Sarli, El Señor del Tango a kíméletlen El Tuerto (az Egyszemű) vagy yeta, „szemmelverő” néven is ismert volt Buenos Airesben.
Lenin eltörli a börtönöket. Mark Larionov 27 éves rab rajza. Elítélve négy rendbeli lopásért, utolsó ízben két év szabadságveszésre. Foglalkozására nézve esztergályos.
A Kremlről, amelyet már soha nem is láthatunk, mert a 30-as években szisztematikusan elpusztították a régi Moszkva nagy részével együtt, az utolsó cár koronázási ünnepségének fotói alapján alkothatunk képet.
A 19. század második fele a Monarchiában, de az összes környező országban is avval telt, hogy részletes, katonai feladatok megoldására alkalmas térképekkel borítsák be a saját és a szomszédos országok területét.
A költő és politikai aktivista Natalia Gorbanevszkaja visszaemlékszik rá, mennyire tátva maradt a szája, amikor Szenderov felkérte rá, hogy bármilyen irodalmi tárgyról beszélhet, csak tabutéma legyen.
Elhagyatott helyből, gyárból, bunkerből, úttörőtáborból, rozsdatemetőből van elég a nehézipar, a hidegháború és a szocializmus utáni Európában. Többnyire még behatolni sem olyan nagy kunszt.
Szerettem volna csak egy rövid képes posztot írni azokról a kosztromai falvakról, ahol a Fekete Etnográfus gyűjtögeti az elhagyott házakban a maga kosztromai Fortepanját.
Jacques Dupâquier az 1956-os Moszkvából Taskentbe repült tovább. Itt szemmel láthatólag ugyanolyan szabadságot élvezett a városnézésben és fotózásban, mint a fővárosban.
Az 1956-os Moszkvából kereken harminc évet lépünk vissza. Ezek az 1926-os Moszkva látképei, és nem is akármilyen látképek: egyfelől azért, amit ábrázolnak, másfelől ahogyan ábrázolják.
A Via dei Falegnami olyan szűk utcácska volt, hogy ha valaki kikönyökölt az egyik szegényes lakás ablakán, kezet foghatott a szemközti lakás lakójával.
Jacques Dupâquier francia történész 2009-ben, egy évvel halála előtt digitalizálta és rakta fel a netre 1956-os szovjetunióbeli utazásainak színes fotóit.
Néhány hónap múlva lesz negyven éve, hogy 1972 februárjában, huszonöt év diplomáciai szünet után Nixon amerikai elnök látogatást tett Pekingben.
Ma 69 éve adták ki a krími Szimferopolban azt a német-orosz társalgási szótárt, amelynek, mint bevezetője írja, „tartalmát az egymással napjainkban közeli kapcsolatba került német és orosz nemzetiségű felhasználók igényei határozták meg.”
„Erdély egy részének ezeréves hazánkba való visszatérésével sok drága magyar testvéreinken kívül nagyszámú román kisebbség is visszakerült, mely kisebbség nyelvének könnyű elsajátítását óhajtja könyvem elérni.”
A magyar kommentek, mielőtt rátérnének a konkrét problémára, először leszögezik, miért hiteltelen a szerző.
A második világháború volt az első olyan háború, amelyben a katonák, mindenekelőtt a német hadsereg katonái, tömegesen készítettek privát fotókat.
A moszkvai Gorkij-parkban a napokban szabadtéri életmű-kiállítást rendeztek az Izvesztyija veterán fotósának, „a szovjet fotográfia élő klasszikusának”, Viktor Ahlomovnak.
A Россия для всех – „Oroszország mindenkié” kiállítás valamennyi falát két orosz kortárs művész, Viktor Bondarenko és Dmitrij Gutov papír-graffitijei tapétázzák ki.
Első lépésem az Einem-süteményért, 19. sz. vége. Az 1851-ben Theodor Ferdinand von Einem által az Arbaton alapított édességgyár a 19. sz. végén költözött át a Moszkva-szigetre, ahová a kislány is ugrik. 1917-ben államosították, 1922 óta Vörös Október néven termel.
Ma, amikor a Nobel-díj friss kitüntetettjeit ünnepli a világ, emlékezzünk meg egy percre a Nobel-békedíj egyik nagy veszteséről is.
A Nyelv és Tudomány portál tett közzé egy nemrég felbukkant orosz-magyar szószedetet, amelyet szemmel láthatólag az orosz megszállókkal való legalapvetőbb kommunikáció megkönnyítésére állítottak össze.
A cári hadsereg parancsnokai utoljára szemlét tartottak csapataik fölött, majd az osztrák-magyar hegyi vadászok vezetésével felvonultak a Monarchia 1914-18 között elesett katonáinak emlékművéhez.
A baleári szigetek egyes politikusai és médiája időről időre – különösen a választások közeledtével – igyekeznek kijátszani az autonóm tartomány feltételezett nyelvi problémájának ütőkártyáját.
A magyar fotóművészet londoni kiállításával egy időben, júniusban nyílt, és vele együtt, októberben zárult a Krím-félszigeti Szevasztopolban Jevgenyij Haldej hetven évvel ezelőtti fotóinak kiállítása.
A Londoni Királyi Képzőművészeti Akadémia idén június 30. és október 2. között nagyszabású kiállítást rendezett „SZEMTANÚ – A XX. századi magyar fotográfia” címmel.
„Szásának hívnak”, írja akortes. „Moszkvában élek, és meghívlak, hogy tölts velem egy teljesen szokásos hétköznapomat.
Száztizenöt éve, 1896. október 5-én az új orosz uralkodópár első külföldi útja a koronázási ünnepségek után Franciaországba vezetett.
A második világháború hadseregeiből nemcsak az otthoniaknak küldtek leveleket és képeslapokat. Hanem az ellenségnek is.
A „háromszögletű levelek” és az illusztráció nélküli tábori levelezőlapok mellett a második világháború számos hadseregénél rendszeresítették a tábori képeslapot is.
Pedig volt idő, amikor ez a hajtogatás egyáltalán nem számított szokatlannak, sőt az ilyen módon hajtogatott levelek voltak a legértékesebbek, amit a postás csak hozhatott.
A Battery Mannhattannek az a pontja a Hudson és az East folyók találkozásánál, ahol az első holland telepesek partra szálltak.
Nem, ezeket sosem láthattuk így, ebben a flamand csendéleteket idéző fényben, ebben a kiszámítottan véletlenszerű és heroikus összeállításban. Mégis pontosan emlékszünk rájuk.
Ma jelent meg az általunk gondozott első modern kiadásban, eredeti spanyol nyelven és angol fordításban a Libro de las Honras de la Emperatriz María de Austria.
Sok éve gyűjtöm a régi fényképezőgépeket, s olykor megesik, hogy az interneten rendelt géppel együtt az utoljára benne maradt filmet is megkapom.
Az isztambuli nagy bazár antikvárius udvarában, ahol dzsinnek ütik égő pöröllyel belülről a fájó fogat az oszmán orvosi kéziratok miniatúráin, egy turbános férfi mellszobra áll, talapzatának felirata szerint Ibrahim Müteferrikáé.
Ma kezdődött Moszkvában az Orosz Kommunista Párt XIV. kongresszusa a békés hatalomátvételért.
Ivan Vasziljevics Boldirev 1850-ban született kozák családban, a Don melletti Ternovszkoje faluban. Mivel anyja korán meghalt, s apja a cár kozák seregében szolgált, szinte árván nőtt fel nagyapja mellett.
Sok éve már, hogy Moszkvában ilyenkor szeptember eleje és október közepe között megrendezik az „Orosz tájkép” fotóversenyt és szabadtéri fotókiállítást a Vörös Téren.
A hatezer lakosú Kicsmengszkij-gorodok, amelyet lakói csak Kics városkának neveznek, a történelmi orosz vidék legészakkeletibb tartományában, Vologdában fekszik, annak is a legkeletibb járásában.
Az 1880-as évektől kezdve terjedő „safety bicycle” révén a kerékpár először vált arisztokratikus hóbortból valódi tömegközlekedési eszközzé, sőt a vasút kiépülésével sok ingázó számára egyfajta egyszemélyes szárnyvonallá.
Az észak-vietnámi hegyek között, 2000 méter magasan fekvő Sapa az ország egyik legvadregényesebb vidéke. A megközelíthetetlen völgyekben számos kis nép és különleges nyelv maradt fenn a kínai és vietnámi hódítás előttről.
A Lwów-térképen, a hosszú Szabadság tér déli végpontján, az egykori Lenin szobor helyére visszaállított Mária-oszlop mögött jól látszik, hogy Lwów legnagyobb könyvesboltján több nyelvű felirat hirdeti az árut.
Kész felüdülés olyan háborús társalgási szótárt olvasni, amelynek szemmel láthatólag egyetlen mondanivalója az: „Köszönjük, hogy felszabadítottak!”
Tíz fotó jelent meg a napokban az orosz neten, rövid időn belül több szájton is, tíz eléggé kifakult színes fotó 1941 októberéből, a babij jari tömeggyilkosságról, két héttel Babij Jar hetvenedik évfordulója előtt.
Az alábbi százhúsz fénykép Szahalin első „orosz” korszakából, az 1895-1905 közötti időszakból származik, legalábbis ezzel a megjelöléssel terjednek az orosz neten.
„Az ember Északon utazgatva gyakran találkozik történetük utolsó éveit élő falvakkal. Sok közülük gazdag történelemre tekint vissza, és örömmel osztja meg ezt azzal, akivel még lehet…”
Piacot fotózni nem könnyű. Nehéz túllépni a zsáner csábításán, az egzotikum varázsán, az orientalizmus közhelyein, a kísértésen, hogy ezt az egész zsibongó sokaságot egyszerre ragadjuk meg, s a végén semmi se marad a kezünkben.
Pontosan két hét telt el azóta, hogy arra kértük olvasóinkat: segítsenek összegyűjteni azt a legkevesebb 1500 eurónyi összeget, amely lehetővé tenné árvízkárosult széki barátainknak, hogy még a tél beállta előtt be tudjanak költözni új házukba.
– írta emlékirataiban James Abbe, és ő csak tudta: he shot them all, Francótól Mussolinin és Hitleren át Sztálinig.
Kelet-Galícia szelíden hullámzó, augusztus végén is zöld dombjait még puhábbá teszi a délutáni napfény. Ez a fény és ez a levegő a főszereplői Bruno Schulz első könyvének, a Fahajas boltok-nak.
Talán Lwów az egyetlen város Európában, ahol máig látni még jiddis nyelvű feliratokat az utcán.
2011. szeptember 11-én 11 órakor nyilvános sajtótájékoztatót tartunk a Liliomkertben, Káptalantótiban, amelyre szeretettel várunk.
A folyó mentén, huszonhárom településen át haladó út fontos összekötő útvonal a partvidéki Camino de Santiago és a Camino Francés között.
Ez a formula, amikor a kisember saját kicsinységével növeli a figura nagyságát, és a figura nagyságából merít biztonságot és támaszt saját kicsinysége számára, csak néhány évtizeden át volt termékeny.
Cabrera vázlatos körvonalai Mallorca szigetétől délre a híres Kitab-i Bahriyé-ben (A hajózás könyve, 1526) csupán az öblöket jelzi, ahol horgonyt lehet vetni.
A Bertalan-napi megemlékezés után felkapaszkodunk a Felszegre megnézni a rombadőlt házakat, s aztán leereszkedünk a piactérre, hogy meglássuk, hogy állnak barátaink az új ház építésével.
Írtuk már, hogy augusztus 24-e, Bertalan napja nemcsak a francia, hanem a széki kálvinisták számára is gyásznap.
A kiskurimai (szlovákul Kurimka, ruszinul Havrjanec) egykori görögkatolikus fatemplom ikonosztázának királyi kapuja Bártfán, a Sárosi Ikonmúzeumban.
De hogy a nemzetiszocialista párt lapját, a Völkischer Beobachter-t már sok évvel 1941 előtt oroszra fordítva, nagy példányszámban terjesztették Moszkvában, arról még nem írtunk.
Némelyek szerint nem Afrikában, a Közel-Keleten vagy a világ bármely más pontján, hanem éppen itt, Cantabriában ringott az emberiség bölcsője.
A Kura áradása Tifliszben 1893-ban, amikor Joszif Dzsugasvili a városba érkezett, hogy megkezdje tanulmányait az orthodox szemináriumban.
Az imént kaptuk a hírt, hogy olvasóink benevezték a Wang folyó verseit a 2011-es Golden Blog versenybe, s ha már így esett, nem tehetünk mást, mint hogy helytállunk becsülettel.
Ó nyelveknek csodálatos adománya, az idiómákban való fölényes jártasság, amely még az ily jelentéktelen szavakat is ennyire kapásból fordítja nemcsak magyarra, de lengyelre, sőt szükség esetén talán még kínaira is!
Szebezs városka Oroszország egyik legnyugatibb csücskében, az orosz-lett-belorusz hármas határon, csodálatos környezetben, tavak között, mélyen a tóba nyúló félszigeten fekszik.
Négyszáz éve jelent meg Sebastián de Covarrubias Tesoro de la lengua castellana o española című munkája, az első monumentális spanyol értelmező és etimológiai szótár.
– „Csak Lwówban!” A cím annak a dalnak a címe, amelynek szövegét Emanuel Szlechter, zenéjét Henryk Wars szerezték, a háború előtti lwówi irodalmi élet közismert figurái.
Liébanába úgy érkezik az ember, akár egy szigetre, s az idősebb helybéliek is így beszélnek róla.
Nem mindegy, ki fordít először egy költőt egy nyelvre. Paszternak zsenialitása biztosan hozzájárult ahhoz, hogy az orosz olvasók a magukénak érezzék Petőfit.
Lwów, Львів, Lemberg, לעמבערג, Լվովի, Львов, Liov, Ľvov, Lvov, Лвов, Lavov, Leopolis, Léopol, Leopoli, Ilyvó. Alig néhány európai városnak – Velencének, Rómának, Párizsnak, Londonnak – van saját neve ennyi nyelven.
Hogy az elefántok váratlan felbukkanása a városok utcáin a nagy politikai földmozgások velejárója, arra Oroszország huszadik századi történelme szolgál számos példával.
„Ebben a száz csont és kilenc nyílás alkotta mulandó formámban van valami, amit jobb híján szélkergette szellemnek nevezhetnék… Ez hajt engem évek óta arra, hogy verset írjak.”
…éve, 1456. július 22-én a magyar-horvát védők három heti ostrom után visszaverték a II. Mehmed szultán által vezetett török sereget Nándorfehérvár alól.
Nem, ez nem Berlin a szövetségesek bombázásakor, ez Potes városka a Liébana, völgy szívében, Cantabriában, 1937-ben, egy évvel a polgárháború kezdete után.
A Les songes drolatiques de Pantagruel című könyvecskét alkotó 120 metszet szinte minden szöveg nélkül jelent meg 1565-ben.
Az olasz költészet manapság (és már jó ideje) alapvetően két típusra osztható, az érthetetlenre és az unalmasra, s ennek az az oka, hogy a szerzőkből hiányzik az a szenvedélyes vágy, hogy olvassák őket.
Az utóbbi években nagyon sok, meglepően gazdag archív fotósorozat jelenik meg Moszkváról és egyáltalán Oroszországról.
Amióta Language Hat közzétette a szovjet kommunalkáról írott bejegyzésünket, az olvasók kommentárjaiból világossá vált, hogy bizony angolszász területen is nehéz volt a lakáshelyzet a sztálini időkben.
1992-ben kezdtem felvételeket készíteni Litvánia legkisebb – 90 cm magas – emberéről, Alfons Mickusról, akinek életében sok szomorú és örömteli esemény volt.
Néhány hónapja nyílt meg Moszkvában „A litván iskola: nyugati fotográfia a Szovjetunióban” című fotókiállítás.
Három éve már, hogy közzétettük azt a társalgási szótárat, amely egy Németországban győztesen előrenyomuló szovjet támadás beszédhelyzeteire készítette fel a katonákat.
Az alábbi képeken azt szeretném bemutatni, hogyan irtja az afgán rendőrség a mákot. Teljesen véletlenül csöppentem bele egy ilyen akcióba.
A régi polgári lakás ajtaján minden terv nélkül összezsúfolódó, s az idő rétegei által lassanként egy tónusra hozott lakrész-csengők hűen tükrözik az előző bejegyzésben említett kommunalki természetét.
Egyedi udvarokhoz egyedi kapucsengők. Az alábbi domofonokat Kszusa Majevszkij fotózta Lwówban.
Az Art historia blog még egy Nicolae Ionescu-képpel szolgál, de ennek külön bejegyzést szentel, s mi is így teszünk.
A mai Mandinerben – ahogy már néhány nappal ezelőtt is – írás jelent meg a kommentelés szabadságáról, a verbális erőszak terjedése és a véleményszabadság közötti dilemmáról.
Írtuk már, hogy a két világháború közötti Bukarest micul Paris volt, „kis Párizs”, a fényűzés és a felfokozott életvágy városa. S ahogy lenni szokott, a fénynek megvolt a maga árnyoldala is.
Ezt a képet Wang Wei küldi Cantabria hegyei közül, a liébanai kolostor völgyéből, ahol a varázslatos Beatus-kéziratokat másolták ezerháromszáz évvel ezelőtt.
Hetvenöt éve, 1936-ban zárt be az utolsó olyan állatkerti ház Európában – mégpedig Torinóban, s egy évvel korábban az utolsó előtti Bázelben –, amelyben négereket mutattak be a látogatók számára.
Utólag értesülök a legjobb kiállításokról. Most olvasom, hogy a Cenzúra Múzeumában négy napja zárt be ez az áttekintés Európa politikai karikatúráiról az 1940-50 közötti időszakban.
Federico García Lorca halálának körülményeit hosszú időn át bizonytalanság és legendák övezték. Néhány hete jelent meg Miguel Caballero Pérez García Lorca életének tizenhárom utolsó órája c. könyve.
Ha az embereknek nincs hova menniük, Moszkvába mennek. Menekülnek a rossz élettől, mennek a pénz, a szerelem, a szerencse után – Moszkvának mindez megvan.
A Serra de Tramuntana mindkét végpontján egy-egy világítótorony áll. Északon a Formentor-hegyfokon, délen az Andratx melletti Sa Mola platóján.
„Kirándulás Párizsba. Viszlát a Boulevardon!” (David Welch: Germany, Propaganda and Total War, 1914-1918, 2000)
„Íme az usszuri tigris eljött újévnapra, hogy gyógyírt hozzon minden gonosz bajra, az amerikai válságot felfalja, mindenkinek boldogságot, szeretetet osszon, mindenfajta gazdagságot hozzon ez új évben!”
Szerettem az együgyű festményeket, szemöldökfa-díszeket, díszleteket, bohóc-vásznakat, cégéreket, népies metszeteket; a divatjamúlt irodalmat, egyházi latint, fogyatékos helyesírású erotikus könyveket…
Москва hozzászólása az előző bejegyzés angol változatához: „…s azt tudod, ugye, mi történt, miután összekötötték a horgász csuklóját, hogy ne tudjon többet ekkorát lódítani?”
Míg mi a Duna mentén tekerünk folyásiránnyal szemben, olvasóinkat sem akarjuk megfosztani a vizek örömeitől. Fjodor Telkov valahol Oroszországban arról kérdezi a horgászokat, mekkora volt életük legnagyobb fogása.
Az első európai Atlasz előszavában – amelynek szerzője, Gerhard Mercator már nem érhette meg műve befejezését – egy Sevillai Szent Izidortól kölcsönzött figyelmeztetés olvasható.
A végállomáson egy cigány férfi és egy cigány asszony állt mellettem három gyerekkel. Huszonöt-harminc évesek lehettek.
Harkovot, a korabeli Ukrajna legnagyobb városát és a Szovjetunió harmadik legnagyobb ipari városát a német hadsereg 1941. október 24-én foglalta el igen súlyos harcok után.
Az előző poszt után ide kívánkozik one-way egy régi sorozata, amelyet amerikai nyilvános fotógyűjteményekből válogatott össze ugyanolyan figyelemmel a képek részletei és egymásutánjuk íve iránt.
Az Egyesült erővel az iszákosság ellen című képeskönyv, mint bevezetője írja, a gorbacsovi szesztilalom melletti agitáció céljából látott napvilágot 1989-ben.
A könyvtári könyvek lapjai között lomha, kerek pecsétek rejtőznek, mint kőzetrétegek között a fosszíliák, távoli, egzotikus és valószínűtlen földtörténeti korok virágzásának és átalakulásának tanúi.
Sok éve már, hogy kint van ez a kép a régi sváb ház falán a Duna-parton, ahová mindig ilyentájt, június végén indul a születésnapi Rákoshegy-Nagymaros kerékpártúra.
Négy év alatt a pagodafák nagyra nőttek a Wang folyó partján, s árnyékukban az út is egyre messzebbre fut.
Egy portugál barátunk küldte ezt a képet a lisszaboni Praça do Rossión tüntető „indignados” egy csoportjáról. Egy hirtelen jött koranyári eső a követeléseiket hirdető transzparens alá kényszerítette őket.
Egy darab kenyeret szorongatott a kezében, amelyet titokban csempészett haza, s a zsebében egy útlevél volt, hogy külföldre meneküljön.
1383-ban az akkori orosz fejedelemségek északkeleti határvidékén, Hlynov – a későbbi Vjatka, a mai Kirov – várostól háromnapi járóföldre egy paraszt egy ikont talált a Velikaja folyó partján.
Mint láttuk, az Amur és mellékfolyói mentén archaikus körülmények között halászó és vadászó nanaj törzseknek a vasút hozta el a világhírt.
A fenti képet Kinga küldte Londonból néhány perce, az alábbi levél kíséretében. „Erről a fotóról van egy történetem, nyilván nem vadi új, úgyhogy lehet, hogy ismered, de hátha mégsem.”
A bolt neve Milenium, így, egy l-lel, mert gazdáját Milennek hívják. Az emberek már tudják, hogy Milen olyan gondosan bánik a biciklikkel mint senki más.
A faluba, ahol élek, a 20. századdal egyidőben érkezett meg a vasút. Előkészítése, a részvénytársaság felállítása, a törzstőke összegyűjtése, a vonaltervek kidolgozása azonban már egy évtizeddel korábban megkezdődött.
Nem hiszem, hogy két évvel ezelőtt bárki komolyan gondolta volna, hogy egy ilyen kiejthetetlen nevű ország valaha is győztes lehetne Európa legnézettebb dalversenyén.
Százhúsz éve és három napja, 1891. május 31-én volt, hogy az orosz trónörökös, a későbbi II. Miklós cár Vlagyivosztokban elhelyezte a transzszibériai vasút alapkövét.
minden mennyiségben, méretben, formában, színben. A legelső dolog, amivel az isztambuli repülőtéren az érkezési oldalra kilépve találkozik az ember, az Armine divatcég plakátja, amelyen egy rendkívül csinos fiatal kendős nő látható.
Ez a címe a szimferopoli Jurij Gladkij meg nem jelent fotóalbumának, amelyről a szerző így ír az interneten közzétett válogatásában: Megint egy könyv, amelyet már összeállítottam, de a válság miatt nem jelenhetett meg.
A blog angol változatában tegnap óta nem működnek a javascriptes felpattanó ablakok, míg a magyarban vígan pattognak tovább.
Nem gondolná az ember, hogy Csömör, ez a Budapest határában fekvő, erdőktől körülvett kis zsákfalu hatvanhat éve Magyarország stratégiai központjává vált.
Az ősbicikli történetének képes krónikájából egy dolog maradt ki: az ősbiciklisták fotóalbuma.
Az elmúlt napok biciklis bejegyzései előtti tisztelgésként íme egy kicsi és szerény kétütemű költői gépezet, amely kizárólag a mechanizmusa alapját jelentő eredeti alkatrészekkel működik tökéletesen.
Az első kép aláírása nem hagy kétséget afelől, mit látunk rajta: a közlekedési rendőr megbírságolja a felelőtlenül száguldozó velocipédistát. Elvégre nem élünk az őserdőben.
Le lehet-e fényképezni a sötétséget? A spanyol Babelia legutóbbi számában Antonio Muñoz Molina ír a Metropolitan Museumban nemrég megnyílt Night Vision: Photography After Dark fotótörténeti kiállításról.
Πᾶν γνήσιον ἀντίτυπον φέρει τὴν κάτωθι ὑπογραφὴν καὶ σφραγίδα: “minden hiteles példány az alábbi aláírást és pecsétet viseli.”
Nagyon köszönöm meghívásukat egy ilyen jelentős művészeti kiállításra, nem hiszem, hogy Olaszországnak rám volna szüksége, hogy képviseltesse magát, én pedig úgy érezném magam, mint egy macska a kutyakiállításon, vagy viszont.
De Borisz Indrikov nem csak két kerékben utazik, elbánik egyszerre többel is egy olyan Zóna partján, amelyet nem annyira az apokalipszis, mint inkább egy vándorcirkusz hagyott maga után.
Fietswinkel (Biciklisarok). Nyitva szerdától vasárnapig délután 3-9 között. Használt biciklik 35-95 euró közt. Mahlowerstr. 9, Berlin/Neukölln.
Nem ritkaság a civilizáció történetében, hogy egy dolgot kétszer fedezzenek fel, akár mert első feltalálása homályba merült, akár mert a beavatottak szántszándékkal őrizték az első felfedezés titkát. Így történt ez a biciklivel is.
Az Eurovíziós Dalfesztivál alkalmából a Rénhírek és a a Nyelv és Tudomány portál is átvette azt a bejegyzésünket, amelyet tavaly írtunk a Buranovszkije Babuskiról, a Buranovói Nagyikról.
Emlékeznek még a Nap és a Hold titokzatos lovagrendjére, akik a Gesta Romanorum századai óta két keréken jártak a had előtt, s kedves kerékpárjukkal temetkeztek a 12. században Oroszlánszívű Richard várának falai alatt?
Azt hiszik, hogy a verklit csak forgatni kell, pedig ez is olyan, mint a „kézizongora”. Ha valakiben nincs gyakorlat és érzés, akkor nincs „takt” se, és a nótának se füle, se farka.
Egy további Friedmann-kép. • „Dervarits István. Kerthelyiség a Pista bácsihoz” – Palimpszeszt: „Pali bácsi vendéglője”
Még most is emlékszem, ahogy nekieredünk a józsefvárosi flaszterrengetegnek, patkószeget keresni. Tudtuk hogy azokat a pesti szorgalmas lovacskák veszítik néha el szőrkamáslis patájukról.
Gyerekkorunk Mallorcáján (s ez kisebb-nagyobb különbségekkel a többi szigetre is érvényes) két játékot játszottak csontokkal – kecske- vagy birka-sarokcsontokkal.
Ezt a történetet elő lehetne adni időrendben is, az elején kezdve és a végén befejezve, de abban a sorrendben is, ahogy egyes részletei az elmúlt napok hozzászólásai során lépésről lépésre kirajzolódtak.
Milyen kár, hogy három hónappal ezelőtt, a nyúl évének újévi vacsorájáról írva még nem ismertem a bostoni múzeum japán újévi képeslapjait.
A kezdőkép érthetővé teszi, miért teszem fel ezt a századfordulós gyermekjáték-sorozatot az előző gyerekkocsis bejegyzés után. De a képek a szibériai „fej vagy írás”-poszthoz is kapcsolódnak.
A mai gyerekkocsi történeti előzménye, mint neve is mutatja, a gyerekméretűre lekicsinyített lovaskocsi avagy hintó.
Moszkva és Carszkoje Szelo után (vagy előtt) Bernard DeCou egy sorozatot készített a peterhofi Nyári Palota kertjében is, amelyből eddig huszonöt üvegdia került elő.
A vetőmagos tasakokon öt nyelven olvasható a növény leírása, s a román és a bolgár mellett a magyar változatot is anyanyelvi fordító készítette.
A carszkoje szelói egykori cári rezidencián készült harminc felvétel azért különösen értékes, mert pontosan tíz évvel DeCou látogatása után a német hadsereg megszállta a palotát.
Farafra oázisától nyugatra már csak homok van, a líbiai Nagy Homoktenger. Jócskán előre kell hatolni benne, minden út és útjelző tábla nélkül, hogy az élet jelére bukkanjon az ember.
Lenin-szobrokról többször is volt már szó itt a blogon, például munkásmozgalmi dalok, a diktátorok gyermekkultusza, vagy az elcserélt talapzatok kapcsán.
Pétervár málló falait, amelyeknek a puszta anyagba való visszasüllyedését Szasa Terebenin dokumentálja, Vagyim Bo új alapanyagként használja modern ikonok létrehozására.
Nemrég említettük, hogy 1114-ben a pisaiak Medina Mayurqa – a mai Palma – királyi mecsetéből magukkal vitték azt a két vörös porfír oszlopot, amelyek ma a firenzei Keresztelőkápolna főkapujának két oldalát díszítik.
A felületek a maguk módján öregszenek, elbűvölő őszi színeket öltenek, sajátos esztétikát teremtenek. Ennek a folyamatnak tárgyilagos és melankolikus krónikása a pétervári Szasa Terebenin.
E. Schiller The First Photographs of Jerusalem and the Holy Land című albuma sok sok évtizede jelent meg, és azóta gyűjtők által keresett ritkasággá vált.
Az 1980-as és 1960-as évek Moszkvájáról már tettünk közzé fotósorozatot. Most egy nagy ugrás következik vissza az időben, az 1930-as évek elejére.
A tengertől az ellenkező irányban, a Nyugati Sivatagban, az al-Kharga oázis szélén, Hibisz templomától mindössze másfél kilométerre fekszik az egyik legrégebbi keresztény nekropolisz, Bagawat.
A bajorországi Oberammergau lakói 1633-ban fogadalmat tettek: ha túlélik a pestisjárványt, tízévente nagypénteken passiójátékot tartanak az egész falu részvételével.
Szingapúr legöregebb temploma a Megvilágosító Szent Gergelynek szentelt örmény templom. Ma már védett műemlék, s nem működik templomként.
Ez a bejegyzés több, korábban érintett témához egyformán kapcsolódik. Képeslapok a cipősdoboz aljáról; a második világháború, a Húsvét és a propaganda keresztútjáról.
Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1926 áprilisában jelent meg a Советское Фото – Szovjet Fotó első száma, amelyet alcíme szerint „az amatőr fotográfia és a fotóriport kérdéseinek szenteltek”.
Viera Bombová (1932-2005) a 60-as és 70-es évek álomszerű szlovák könyvillusztrációinak egyik mestere volt.
Néhány napja végeztem Umberto Eco összegyűjtött konferencia-előadásainak – ahogy ő nevezi, „alkalmi írásainak” – fordításával: Costruire il nemico, „Megcsinálni az ellenséget”.
Kárpótlásul a kevés képért elmondom, ki volt Saul Wahl, a gazdag breszti zsidó, akit egy éjszakára megválasztottak Lengyelország királyának.
„Ó Egyiptom, Egyiptom, kultuszaidból csak a mesék maradnak, amelyekben tulajdon gyermekeid sem hisznek majd.”
Írtunk már az 1940-es orosz-észt szótárról, az 1941-ben a szovjetek által Németország és a németek által a Szovjetunió megszállására készített orosz-német katonai szótárakról…
Az 1930-as években világszerte híressé vált Essad Bey, a titokzatos „azeri herceg” több könyvsiker szerzője és a kulturális élet számos jeles képviselőjének barátja volt.
谷口疏鐘動,
漁樵稍欲稀。
a völgy bejáratánál harangszó foszlánya
rőzseszedők, halászok elmaradnak
Sebastián Alarcón 1968-ban, 19 évesen kezdte meg tanulmányait a chilei egyetem filmrendező szakán. 1970-ben állami ösztöndíjjal a moszkvai Összorosz Állami Filmművészeti Egyetemre küldték.
Azerbajdzsánban elsősorban a grúz borok uralják a polcokat: Hvancskara, Kindzmarauli, Piroszmani, a birodalom idejéből ismert klasszikus fajták, megbízható minőség.
A bakui óváros szívében, a 15. századi Sirvansah-palotában tavaszköszöntő gyermekrajz-kiállítást rendeztek Noruz alkalmával.
Azerbajdzsánban Novruz azóta állami ünnep, amióta az ország 1991-ben visszanyerte függetlenségét. A szovjet időkben azonban évtizedeken át tilos volt nyilvánosan megülni.
Mehr ve mâh, مهر و ماه perzsául napot és holdat jelent, átvitt értelemben pedig azt a napot, amelyen a nap és a hold egyenlő mértékben osztozik: a napéjegyenlőség napját.
A 16-17. században kő síremléket állíttatni egy dzsámi kertjében éppolyan kiváltság volt, mint nálunk a templomban, oltár mellé temetkezni.
Hiába próbálom feltenni az első képeket: a Wang folyó elérhetetlen Isztambulban. Helyette ez az üzenet jelenik meg nagy vörös betűkkel: „Bu siteye erişim mahkeme kararıyla engellenmiştir.”
Vlagyimir Asztafjev feltehetőleg navigációs tiszt volt, mert a talapzat hátulján az áll: „поручик корпуса флотских штурманов”, „a tengeri navigátorok alakulatának főhadnagya”.
Ennek a felhívásnak eredetileg a „Mondj egy titkot” címet szántam, de azt gondoltam, a városnévvel a címben jobban felfigyel rá a célközönség: Isztambul lakói és szerelmesei.
Jó ideje hírt adtunk már róla, hogy egy ősnyomtatvány utolsó oldalának kéziratos glosszájában rátaláltunk az elégedettség talán legtökéletesebb megfogalmazására.
A felvételeket Jules Gervais-Courtellemont (1863-1931) készítette az 1920-as években. Tematikájuk a korabeli szokásos egyiptomi Grand Tour orientalizáló mintáit követi.
Max von Oppenheim báró (1860-1946) elsősorban diplomata volt és titkos ügynök, nőcsábász és bonviván, keleti utazó, amatőr régész és etnográfus, és csak utolsósorban fényképész.
Brumi öt éve januárban született, elsőként tizenegy kölyök közül. Vidrának ez volt az első – és be kellett lássuk, utolsó – szülése, úgyhogy szinte nem volt teje.
Josh Eaves elküldte nekem a Wang folyó versei című fantasztikusan érdekes webszájt címét, de haljak meg, ha meg tudom mondani, miről szól.
Európából Ázsiába keltem már át komppal, de akkor a negyedórás hajóút szépség per másodperc aránya egyértelművé tette, hogy két kontinens határát lépem át negyven eurocent alkalmi áron.
Az előző bejegyzés kérdésére, hogy milyennek láttatta egy korábbi fotós generáció a maga Moszkváját, Rafael Balázs adott választ, elküldve az English Russián közölt alábbi képek linkjét.
Valkorn, azaz Vlagyimir Kornyejev moszkvai grafikus és fotós nemrég tett közzé egy fotósorozatot a harminc évvel ezelőtti Moszkváról.
A „Jugria megmentéséért” nemzetiségi szervezet titkára már korábban is közölte, hogy Moszkvában az orosz parlament előtt fognak sátrazással és sámántánccal egybekötött tüntetést tartani.
Római híd a Wadi al-Murr fölött Irakban, Mosul mellett. A Tell Halaf ókori városát feltáró Max von Oppenheim német régész fotója, 1920-as évek.
Nézzük meg, milyen különbséget tett a kor három, mára már többé-kevésbé egybemosódott fogalom, kalózkodás, privateering és freebooting között.
A Carrer dels Lledó sikátorából nyíló kis gótikus udvar nemcsak átvitt értelemben ékszerdoboz. Az innen nyíló Atelier Hàbit ékszerbolt és kiállítóterem azonban éppolyan rejtett mint maga a ház.
Az olasz katona, aki őrt áll a semmivel szemben, és ezt kommentálja a képaláírásban, a tizenkilenc éves Carlo Manfrini, aki évtizedeken át őrizte ezeket a fotókat Bologna környéki házában.
Medina Mayurqa városát jó néhányszor letörölték már a térképről. Az egyik különösen nagy pusztítás a pisai és katalán seregek nevéhez fűződik.
Ezek a fordított jégcsapra vagy szürrealista festményre emlékeztető piramisok már kétszer szerepeltek itt a Wang folyón.
„Vidékünk északi részén, a festői Polesiában – írja Ed Khitry az ukrajnai Rovnóból – található Európa leghosszabb keskeny nyomtávú vasútja, a „kakukk” vagy „kisvasút”, ahogy a helyiek becézik.”
Robert Capa és John Steinbeck szép riportkönyvükben, az Orosz naplóban elfogulatlanul és nagy melegséggel írnak a háború után újjáéledő Oroszország lakóinak mindennapjairól.
Hatvanhat évvel ezelőtt ért véget Budapest ostroma. Amikor Horváth Zoltán újságíró Óbudára ért, és egy szovjet katonát az állapotok felől kérdezett, az azt válaszolta: „rosszabb, mint Sztálingrád”.
Láttuk már, hogy a szovjet-nemzetiszocialista egymásra találás rövid, de intenzív időszaka nemcsak olyan tartós eredményekkel ajándékozta meg a világot mint a Molotov-Ribbentrop-paktum.
Az Ermita de Sant Llorenç kápolnának épült a 13. században, Mallorca északnyugati csücskének legfontosabb pontján, a lluci kolostor felől érkező út hármas elágazásán.
A 90-es évek elejének nagy bevándorlási hulláma idején nem lehetett olyan kínait találni, akibe egy magyar fogást is bele lehetett volna diktálni.
A tengerpartot járó kisgyerek
mindíg talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.
A fenti képnek ezt a kommentárját a provanszál Miquèu Montanaro eredetileg franciául írta a Ghymes és a Vujicsics által kísért szegedi koncertfelvételének utolsó dalában.
Mallorcán húszévente egyszer havazik, s az Escorca szaggatott szikláin, filigrán mediterrán növényzetén megtelepedő finom hó perceken belül kínaivá változtatta a mediterrán hegyláncot.
A Szentháromságról elnevezett remetelakot inkább csak a környékbeliek látogatják vasárnap délelőttönként, amikor misét is tartanak a kápolnában.
A jó házasságok az égben köttetnek, de a tartósak a földön. Jól tudta ezt Ivan Afanaszjevics Kurzsupov alekszandrovszki kereskedő, amikor házassági hirdetéséhez vagyonmérlegét is mellékelte.
A Bacardi-passzázs melletti épület, a Quatre Nacions szálloda ugyancsak Francesc Daniel Molina i Casamajónak köszönheti mai formáját.
A Passatge Bacardit, amely a Ramblát köti össze Barcelona titkos szívével, a Plaza Reallal, ugyanaz a Molina i Casamajó városi főépítész tervezte 1856-ban, aki az egész Plazát is.
Lassan száz éve, hogy ezek az emberek mereven bámulnak a rég elpusztult fényképezőgép lencséjébe. És micsoda száz év volt!
Mallorcai hegyi fogadókban gyakran találkozni még ilyenfajta kuriózumokkal, hegyikecske-trófeákkal, kitömött fekete keselyűkkel, a környéken világra jött csodalények fotógalériájával.
A pétervári Kártyamúzeum katalógusában közölt alábbi paklit valóban játék céljára rajzolták a börtönben, talán valamikor 1967 és 1981 között.
Matteo Pericoli „Rooms with a View” címmel a Guardianban indított sorozatának első darabja, és méltán, Orhan Pamuk csodálatos kilátása az isztambuli Boszporuszra.
Emlékeznek rá, hogy egy éve közzétettük a szlovákiai nacionalista kormánypárt alelnöke, Anna Belousovová nyílt levelét a szlovák nyelv védelmében, amelyről az alelnöknő úgy vélte, nagy veszélyben forog?
Minthogy Gergőék az idei disznótoros egy részét mediterrán módra szeretnék elkészíteni, arra kértem Wang Weit, küldjön hagyományos receptet a Baleári-szigetekről.
Amennyiben Önt Dmitrij Anatoljevicsnek hívják, Önt a Google fordító automatikusan Elnök úrnak fogja szólítani.
José Guadalupe Posada rajzai többnyire vérfagyasztó eseményekről szóló szenzációhajhász beszámolók illusztrációi, amelyek igazán rászolgáltak, hogy antológiában adják ki őket.
Egy éve, január 2-ról 3-ra virradó éjjel égett le Moszkva Caricino kerületében a Muromcev-dácsa. A képeket az előző októberben, Venegyikt Jerofejev születésnapi ünnepségén készítette spielmann.
One-way, mintegy újévi jókívánságként, felrakott néhány szép régi hegedűs-képet, s ezzel ürügyet adott nekem is, hogy közzétegyek néhány régóta őrizgetett hegedűs-fotót és a legszebb dalt, amit hegedűsről hallottam.
Ilja Ilf neve leginkább a 20-as és 30-as évek két nagy sikerű szatírája, a Tizenkét szék és Az aranyborjú szerzőpárosából, az Ilf-Petrofból ismerős annak, akinek még.
2009 késő őszén keresett meg Algeier Wendy, a Kertbarát Magazin főszerkesztője, hogy gratulál a kerti blogomhoz és esetleg lenne-e kedvem írni valamiről Kertbarát Magazinba.
Az egyiptomi Nyugati Sivatag utolsó oázisa, mielőtt megérkeznénk Mutba, El-Qasr gyönyörű középkori városkája.
Az idő szekere (Ehsan Amini) Iszfahán főterén halad át turistakonflis álcájában, a főtér ismerős díszletei és a mindig vidám és közlékeny iszfahániak között.
A tél-metafora egyik legszebb példája Iránból származik, a 20. század egyik legnagyobb iráni költőjétől, Mehdi Akhavan Salestől (1928-1990), akitől már korábban is fordítottunk.
Erdélyinek lenni annyit tesz, mint ortodoxnak, katolikusnak, örménynek, kálvinistának, evangélikusnak, zsidónak, unitáriusnak lenni; együtt élni románokkal, magyarokkal, szlávokkal, szászokkal, örményekkel.
Ez volt a címe annak a könyvnek, amelyből több mint harmincöt éve először megtudtam, hogy mi a tenger.
A vizitkártya bonyolult rítusa a 18. században vált az európai arisztokrácia etikettjének szerves részévé.
„Mások „gyökerekről” beszélnének. Én nem használom ezt a szót. Nem szeretem a „gyökerek” kifejezést, a képet még kevésbé. A gyökerek belemélyednek a földbe, a sárban kígyóznak, a sötétben teljesednek ki.”
A katolikus egyház legnagyobb hatású újkori zsinatát a Német-római Birodalom egyik legdélibb tartománya, a trienti hercegérsekség székhelyén hívták össze 1545-ben.
A pakli formában megírt regény felidéz néhány további játékot, ahol kártya és irodalom találkozik egymással.
Augusztus 24-e, Szent Bertalan napja nemcsak a francia, hanem a széki kálvinisták számára is gyásznap. 1717-ben ezen a napon égették fel a falut az Észak-Erdélyt végigpusztító tatárok.
A mai napon, Keresztes Szent János ünnepén befejeztük Avilai Szent Teréz Belső várkastélyá-nak, a keresztény misztika legnagyobb művének fordítását, amelyen tavasz óta dolgozunk.
Amikor tizenöt éve ebbe a faluba jöttünk, az öregek egymás között még szlovákul beszéltek, vagy ahogy ők mondták minden negatív árnyalat nélkül, tótul.
„Brúnó három éves, ivartalanított keverék kan, súlya 35 kiló. Körülbelül hat hetes korában találta egy ismerősünk egy bozótosban, ahová testvérével együtt kirakták.”
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium huszonegy évvel a rendszerváltás után nagy mennyiségű szocialista témájú műtárgyat fedezett fel raktáraiban.
A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára frissen megnyitott második emeleti előadótermének ablaksora a Dunára és a budai Várra néz. A látvány komoly konkurrenciát jelent a mindenkori előadónak.
Ivan Olbracht (1882-1952), noha Észak-Csehországban született, a két világháború közötti Kárpátalja legjelentősebb írója volt. 1931 és 1936 között az itteni hegyekben élt.
„Byale (Biała Podlaska, Lublin megye), 1926. Apa és fia. A rontástól tartva Leyzer Bawół, a kovács nem mondja meg a korát, de százon felül járhat. Ma már fia végzi a kovácsmunkát.”
Alter Kacyzne (1885-1941) éppúgy a Kresyben – Lengyelországnak a háború után a Szovjetunióhoz csatolt területein – született, mint Kipnis. Ő is irodalmár volt, költő, újságíró, és szenvedélyes fotós.
A kettős cím – Leviatán avagy A bálna – mintha arra a kettősségre utalna, ahogy az ember tekintett a bálnára, mióta először megpillantotta: mint rettenetes és ismeretlen szörnyre, s mint puszta alapanyagra.
Ezt a varázsigét, legalábbis az irodalomban, titkos ajtók megnyitására, rejtett dolgok világra hozatalára használják. Etimológiája bizonytalan, bár elmélet van róla bőven.
A Bellver vára a Can Perantoni tengerpartjáról nézve még uralja a várost, amely szisztematikusan felfalta régi városnegyedeit.
A Fekete-tenger pusztuló betonpartjai Komavárynak a Japán-tenger betonpusztította partjait juttatták eszébe.
„Az első dolog, amit az ember megpillant a tengerparton, a beton. Sok-sok kilométernyi szürke beton, néha kékre és sárgára, Ukrajna nemzeti színeire festve.”
Az „estampita” szó szerint „kisnyomtatványt” jelent, de a mindennapi életben „szentképecskét” értenek rajta, amelyet könyvjelzőnek használnak az imakönyvben, vagy a plébános ad ministrálás után.
Volt egyszer egy király, s annak egy lova, amelyet nagyon szeretett. A ló megbetegedett, s a király elhívatta a felcsert, hogy mondja meg, van-e rá orvosság.
A huszadik század első reggele az íróasztalnál találta Kégl Sándort a pusztaszentkirályi kúriában.
Írtam már, hogy a perzsa fotósoknál nemigen van érzékenyebb. Talán csak a perzsa fotográfusnők.
Valahányszor Galiciában járunk, elámulunk az épületek gránitkövein, a nagy tömbökben kifaragott durva kőkockák szilárdságán, amelyek a súlyosság és az örökkévalóság érzését kölcsönzik a falaknak.
Deniz Kızı („Sellő”) Eftelya (1891-1939), Isztambul legendás énekesnője: Kadıköy’lü.
A mexikói Agustín Víctor Casasola 1900 körül kezdte el felépíteni azt a fotóarchívumot, amely egy ország történelmének dokumentálásában talán a legjelentősebb a világon.
Most azonban a kevésbé ismert orosz szálon kezdjük el az elbeszélést, azokkal a mesterekkel, akik a Kaukázusban és Közép-Ázsiában fotózva jutottak el Anatóliába és Perzsiába.
Mátyásföld nyaralótelepet 1887-ben alapította, akkor még Budapest határán kívül, a nagyiccei határcsárdán túl a budapesti nagypolgárok nyaralótulajdonosi egyesülete.
1839. október 28-án az ötnyelvű – török, örmény, görög, arab és francia – isztambuli Takvim-i Velayeti napilap hírül adta a birodalom népeinek a fényképészet felfedezését.
Már a középkor óta, Szent Ágoston és Sevillai Szent Izidor munkái nyomán köztudott volt, hogy minden nyelv a paradicsomi ősnyelvből, a héberből ered, amely csak Bábel után vált szét hetvenkét nyelvre.
Nemrég adtunk hírt róla, hogy az elnökből lett blogger, Yunus-bek Yevkurov tábornok meghívta Ingusföldre a moszkvai bloggerek színe-javát, akik lenyűgöző fotókkal illusztrálták tudósításaikat.
Lubbockban csörgőkígyót ettünk. Az ottaniak minden lehetséges hasznot kisajtolnak ezekből az ártatlan hüllőkből: bőrükből csizmát, övet, kabátot, inget és amuletteket készítenek.
Ha az ember nem repülővel akar Isztambulból Teheránba jutni, a legegyszerűbb eszköz a vonat vagy az autóbusz, amely három, illetve másfél nap alatt teszi meg a kétezerhétszáz kilométeres távot.
Kégl Sándor már a gimnáziumban minden irodalmat eredeti – latin, görög, német, angol, francia, olasz – nyelven olvasott, majd megtanulta az orosz, holland, dán, svéd, spanyol és portugál nyelvet.
Carlos Di Fulvio (*1939): A chacarera, kecsua dallamra. Sebastiano Solís előadása. Az El Gaucho, el Inca y la Nueva Música (1982) lemezről.
Erről jutott eszembe egy másik, ugyancsak szentély mellett fekvő különös temető Észak-Iránban, amelynek szokatlan formájú sírköveit szintén egy ismeretlen nép hagyta hátra.
Az utóbbi napokban nagy földmozgás zajlott az orosz fővárosban. Jurij Luzskov főpolgármester az utóbbi időben több ügyben is összekülönbözött Medvegyevvel.
Új bloggertárssal gyarapodott a ЖЖ, a legnépszerűbb orosz blogháló. Az új tagtárs nem más, mint az ingus Yunus-bek Yevkurov tábornok, Oroszország Hőse és Ingusföld elnöke.
Egy éve szeptember 22. táján arról a díszszemléről írtunk, amelyet hetven évvel korábban, 1939-ben Hitler német és Sztálin szovjet hadserege közösen tartott az elfoglalt Brześć lengyel városban.
Abban a kiváltságos helyzetben vagyok, amikor az ember egy idegen nyelv tanulásához hozzáfogva és kisgyerek módjára tapogatózva először kezd felfedezni egy teljesen ismeretlen világot.
Odesszát, a szellemvárost nemrégen láthattuk Vszevolod Vlaszenko képein. A zseniális Ilja Varlamov, azaz Zyalt most egy másik, nagyon is eleven Odesszát tár elénk.
„Ha a grúzoknak elég erejük és kedvük volna rá, olyanná tehetnék városukat, mint a karácsonyi képeslapok német és holland középkori városkái. Nagy kár, hogy nincs.”
Ezekhez az adatokhoz szeretnék hozzájárulni én is két magyarországi szovjet katonatemető bemutatásával, amelyeket talán csak a környékbeliek ismernek – vagy még ők sem.
Noha vasárnap volt, a hetvenhét éves kovács, Vlagyimir Hutaba és legidősebb fia, Daur a vendég kedvéért kinyitották a műhelyt, és nekiláttak a hagyományos abház háztartás legfontosabb darabja elkészítéséhez.
Adolf Hitler igenis meghalt és eltemették. Mégpedig a bukaresti zsidó temetőben, 1892. október 26-án.
Fritz Saxl az előző fejezetben említett tanulmányában, amelyben az Idő által feltárt Igazság reneszánsz toposzának történetét tekintette át, különös figyelmet szentelt a motívum angliai előfordulásának.
„Dov’è gran fuoco, è gran fumo”, ahol nagy tűz van, ott nagy füst is van, állapítja meg Paolo Giovio Odet de Foix emblémájának mottójában.
Ez a vers az Igazság egy másik reneszánsz kori arcát mutatja meg. Nem az önmagától napként tündöklő Igazságot írja le, hanem azt az elrejtett Igazságot, amelyet az Időnek kell feltárnia.
Uglicsban és környékén hét napot töltöttünk masterclass-kurzuson fotózással – írja Nyikolaj Gontar –, s a város szélén bukkantam erre az egyértelműen történelmi épületre, amely teljesen elütött a környezetétől.
Az Ithika hieropolitika (1712) kontextusának és keletkezési körülményeinek áttekintése után térjünk vissza arra a képre, amely először megragadta a figyelmünket: az Igazság ábrázolására.
Az Al Mashriq levantei szájt szerint a fejdíszt a Libanon hegység, elsősorban a Deir el Qamar környéki drúz falvak házas asszonyai viselték, akik rendszerint férjüktől kapták nászajándékba esküvőjük napján.
Damaszkusz a 19. században az oszmán birodalom egy álmos kisvárosa volt. Csak az kölcsönzött neki némi jelentőséget, hogy itt találkozott az Anatóliából illetve Perzsiából Mekka felé vezető két legfontosabb zarándokútvonal.
Az anatómia a 16. századtól kezdve egyike volt azoknak az eszközöknek – a fokhálózatos világtérkép, a középpontos perspektíva vagy a római jog mellett –, amelyek elősegítették a világ egyöntetűvé válását.
Néhány évvel ezelőtt Moszkvában az utcai könyvesstandok között nézelődve különös képre lettem figyelmes.


















































1 megjegyzés:
A 'Mások emlékei' linje egy hibásat ad ki, csak gondoltam szólok, mert eddig mintha rendben lett volna. Most meg láttam, hogy kék, na mondom ez nem lehet! :D És lám.
Megjegyzés küldése