Kosár

Brumi öt éve januárban született, elsőként tizenegy kölyök közül. Vidrának ez volt az első – és be kellett lássuk, utolsó – szülése, úgyhogy szinte nem volt teje, nekem kellett cumiztatnom a kölyköket naponta ötször, mint annak idején Muszát.


A kölyköket barátaink kérték, de Brumi olyan súlyos diszpláziával született, hogy elhatároztuk, őt megtartjuk magunknak. Az orvosunk azt mondta, jobban tennénk, ha elaltatnánk, mert hároméves korától fokozatosan fog leépülni, és nagy fájdalmak közepette pusztul majd el.


Brumi tegnap reggel aludt el, amikor a számítógép megállt. Ötéves korában, leépülés és fájdalmak nélkül, heteken át rákészülve és elbúcsúzva a többi kutyától, azzal a békés szusszantással, amivel az újfundlandiak szokták letenni a fejüket, hogy „na most már minden rendben van”.

Azzal a verssel búcsúzunk tőle és köszönjük meg őt, amelyet Wang Wei küldött születésükkor.

PRIMERO se toma una mimbre, y se la pone en agua, para que pierda altanería, se haga dulce, mandible, y tenga amor; luego se la trenza como un sueño, y, cuando ya está hecho el cesto, puede ponerse en él la ropa blanca, unas frutas rojas, doradas, o un gatito. A veces crujirá en la noche; pero así se hizo el mundo, y así, a veces, se lamenta.

ELŐSZÖR végy egy fűzfavesszőt tedd vízbe, hogy megszabaduljon kevélységétől, lággyá váljék hajlékonnyá, megteljen szeretettel aztán fond meg, mint egy álmot s ha kész a kosár, beleteheted a tiszta ruhát, piros és arany gyümölcsöket, a kismacskákat. Néha majd nyikorog az éjszakában de hát így készült a világ és néha így panaszkodik.