Dunai felhők

A gép felszáll, egy percig mintha a belváros felé haladna, aztán élesen délnek fordul, a Duna vonalát követi. A folyó csíkjának két oldalán szántóföldek színes sakktáblái, bányatavak, szikesedő holtágak tükrei ragyognak a párás délutáni napfényben.


A szerb határon átlépve a gép hamarosan elér Vukovár fölé, ahol a Duna a régi királyok parancsának engedelmeskedve keletre fordult, s máig kirajzolja egy eltűnt ország határát. A gép, mielőtt elbúcsúzna ettől az országtól, és tovább folytatná útját dél felé a nyugat-balkáni kis népek egymásra zsúfolt társbérletei előtt húzódó hosszú szerb folyosón, elegáns kört ír le az utolsó kanyarulat előtt, amely a beletorkolló három folyóval együtt bonyolult áramkört rajzol a bácskai síkságra.


Az Erdődi-Dunakanyart, ahogy a Dunai Szigetek blogon olvassuk, az Erdődi-hát nevű löszvonulat téríti keleti irányba, amely helyenként hatvan méterrel emelkedik a folyó fölé. Az Almástól Erdőd faluig tartó löszvonulat jól látszik az első katonai felmérés (1763-1787) térképén. Keletről, Almás felől a Dráva torkollik a Dunába, dél felől az a patak, amelyet a térkép még Weis Grabennek nevez, északról pedig a Mostunka folyócska. Ha a Mapire.eu térképén az Options-re kattintva a „First Military Survey” layerét 0%-ra állítjuk, láthatjuk, hogy a Mostunkából gyűlt fel az a tó az egykori Rácz Millidits, a mai Srpski Miletić alatt, amely a fotó előterében félhold formájában ismétli meg a kanyar ívét.


A délutáni pára már megsűrűsödött, apró felhők sokasága emelkedik felfelé a forró síkságról, fenyegető felhőkehellyé állnak össze. Valamikor a Dunán kajakozva ilyenkor néztünk aggódva felfelé, vajon kiömlik-e ránk, mielőtt tábort vernénk. Odalent a Duna a valóság, az evezőcsapások, az országhatárok. Odalentről nézve a széles vízhez tartoznak a fölötte úszó felhők is: a dunai felhők. Idefentről nézve a felhők háromdimenziós világa a reális és öntörvényű, nem tartoznak ezek senkihez, legkevésbé a kopott földabroszon kanyargó csíkhoz. Mégis ugyanazok a felhők. Ezért nevezhettem a képet a Dunai Szigetek blog 2018-as Dunai felhők fotópályázatára, amelyen két hete első díjat nyert. A folyó az égig tágult, „az alapok a magasba repültek.”

Sajó Tamás: A felhő visszanéz

Sorosék Luppán

Társblogunk, a Dunai Szigetek ma nyolc éves. A születésnapot a blog szerzője, Szávoszt-Vass Dániel kifejezetten a Wang folyó számára írott bejegyzésével ünnepeljük.

Örökös kérdés, hogy egy boldog ismeretlenségben létező közösség számára mennyire jó, ha ország-világ megismeri és turisták hada csődül oda a beszámolók jóvoltából. Ilyen elzárt közösségekért nem kell Pápua-Új Guineáig menni, Magyarországon is találni hasonlót. Sőt, Budapesttől alig 7 kilométerre is.

A két világháború között felparcellázott budakalászi Luppa-szigeten egy egészen egyedülálló építészeti környezet és mikro-társadalom jött létre. A pasaréti Napraforgó utcai kísérleti lakótelep felavatása után alig egy évvel, 1932-ben itt, a Szentendrei-Duna kellős közepén álló egy utcás szigeten jött létre Magyarország másik Bauhaus rezervátuma. Katonatisztek, gyártulajdonosok, ügyvédek, építészek, művészek vettek itt telket és töltötték nyaraikat a lábon álló nyaralóikban. Itt vásárolt nyaralót felesége nevére Soros (Schwartz) Tivadar ügyvéd, Soros György édesapja is.

Egészen a parcellázásig a Lupasziget (településrész), vagy Luppa-sziget (földrajzi név) egy marhalegelő volt néhány magányos fával és egy pásztorkunyhóval. Talán ezért is nevezték korábban Mészáros-szigetnek. Közigazgatásilag Budakalászhoz tartozik, de attól szinte teljesen elszigeteli a Duna. Csak a vízen át lehet megközelíteni, a legnagyobb árvizek teljesen elborítják, így nem véletlen, hogy a nyaralók szellős földszintjét elsősorban tárolásra használják a lakók. Árvizek idején arányaiban valószínűleg a luppa-szigetiek látogatják legtöbben a vízállásjelentés honlapjait.


A Luppa-sziget nyaranta megtelik élettel, körülötte forr a Duna a motorcsónakoktól, kielboatoktól és egyéb kézi hajtású vízi eszközöktől. A parton kerékpáros-felhőket sodor a szél északnak, Szentendre és a Dunakanyar felé. Mindeközben a hatalmas platánok árnyékában megbúvó Luppa-szigetet barkácsolás zaja veri fel, a tulajdonosok kijavítják a tavaszi árvíz nyomait, eltakarítják az uszadékot, hogy nyárra készen álljon minden a családtagok és vendégeik fogadására. Viszonylag kevés ismeretlent vet itt partra a Duna. Kenusok állnak meg egy sörre vagy ebédre, de legtöbbször ők sem maradnak itt éjszakára sátorozni. Érzik ők is, hogy ez itt még mindig egy zárt közösség.


A sziget benépesedéséről Ablonczy Balázs tanulmányában olvashatunk:

„A 11 holdas szigeten a Helvetia eredeti tervei szerint 160 telket parcelláztak, 75 és 223 négyszögöl közti nagyságban. Kezdetben nem minden földdarab kelt el, s csak töredékükre épült ház. (Voltak olyan vásárlók, akik több, egymás mellett álló telket vettek meg). Az átlagos telekméret 80–110 négyszögöl között változott, amelyért 1200 és 1800 pengő közötti összeget fizettek a vásárlók – ha anyagi helyzetük úgy kívánta, részletre is törleszthettek. [...]

A szigeten 1941-ig 33 ház épült; számuk 1947-ig mindössze kettővel emelkedett, azonban ezek közül öt ekkor még romokban állt, nem is annyira a háborús rombolások, hanem az 1944–45 fordulóján beköszöntő, minden elképzelést felülmúlóan pusztító jegesár miatt. 1934-től álltak az első víkendházak, és az év végén a Fészek Klubban megalakulta Budakalász-Lupaszigeti Fürdőegyesület.”

Az 1941-ig felépült 33 épület között volt a Farkas Endre és György által tervezett Soros-féle nyaraló. Soros Tivadar budapesti ügyvéd Nyírbaktán született egy tízgyermekes családban, később New Yorkban hunyt el. Híres eszperantista volt, a nyelvet orosz hadifogságban tanulta meg az első világháború idején. Emlékiratait is ezen a nyelven jelentette meg, melyben sok utalás van a Luppán töltött nyarakra. Eredetileg a felesége nevére vette a luppa-szigeti telket, akkoriban több más nyaraló-tulajdonos is így tett. A Bauhaus stílusú Soros-nyaraló 1935-ben készült el. Tervezőjével, Farkas Györggyel Soros még Berlinben ismerkedett meg. Farkas később Sorosné Erzsébet húgát, Klárát vette feleségül. Soros Tivadar javaslatára a szigeten két teniszpálya létesült. A nyaraló egészen 1944-ig volt a család birtokában, amikor a családfő adta egy Hászka nevű legitimistának, akinek a budai villájában bújt meg a megszállás és az ostrom idején a szintén luppa-szigeti Kozma Lajos építésszel együtt.


Az 1930-ban született fiatal Soros György is gyakran töltötte a nyári szünidőt a Luppán. Nem csak nyaralni járt oda, hanem „dolgozni” is. Újságot szerkesztett, melynek ő volt a szerzője, szerkesztője, riportere és kézbesítője. Az időszakos kiadvány neve Lupai Újság volt. Árvíz idején pedig kajakba ült és a frissen ültetett platánsor között szlalomozott, ahogy azt az alábbi felvételek bizonyítják.

„– Gyuri! – mondom szigorúan – Mit jelentsen ez! Mit akarsz itt ezzel a sok pénzzel?
Felvillan a két angyalian hamiskás kék szem.
– A finneknek hoztam! Ott most szabadságharc van. Apuka mondta.
Zord keresztkérdések alá fogom ezt a Gyurit. Szolgálatkészen, türelmesen állja a felnőttek faggatását. A pénz az övé. Nem, nem Apukától kapta, Anyukától sem. Az övé. Ő kereste. Hogyan? Hát még a nyáron. Mert ő nyáron lapszerkesztő, kiadó és rikkancs egy személyben. A Lupa-szigeten szoktak nyaralni. És ilyenkor ő lapot alkot, a »Lupai Újságot«. Egyetlen újságírója, szerkesztője, riportere, kihordója a lapnak egész nyáron. Hogy kamarai tag-e? Nem, azt nem, de a lapot főleg felnőtték veszik, mert hát a gyerekeknek nincs pénzük. Ő azonban így tud pénzt keresni, és mostanáig őrizte a gipszkörte-perselyben a Karácsonyra félretett két bankót.
Látszik is a sokszorosan összegyűrt pénzen, rátapadt a gipszpor. A perselyt most összetörték és a pénzt elhozta. A finneknek.
Soros Gyuri, negyedikes elemista, akinek öt kettese volt a legutóbbi bizonyítványában, az almaképű mosolygós kis vendég, a »Lupai Újság« mindenes-főszerkesztője, az aranyszívű kis magyar megnyugszik, amikor átvesszük ajándékát. Aztán összecsappantja a tolltartót, bokázik egyet, »kezicsókolom«, felnyúl a kilincshez és hazamegy.”

„Soros Gyurka adakozik.” 8 Órai Újság, 1939. december 23. Idézi Nové Béla

A fiatal Gyuri édesanyja sem tétlenkedett, ő cukrászdát nyitott a nyaralójuk földszintjén, ugyanis korábban a Gerbeaud-nál tanult cukrászatot. Nyilván nem a helyi keresletre alapozta üzletét, 33 nyaraló család nem tudta volna azt fenntartani. A nyáron megelevenedő evezős-világ azonban nagyobb haszonnal kecsegtetett. A cukrászda nyaranta a társadalmi egyenlőségek érdekes kis szigete volt, ahol a nagypolgárság szolgálta ki a Luppán kikötő különféle társadalmi osztályhoz tartozó evezősöket. A többi nyaralótuladjdonos már nem volt ilyen érzékeny az egyenlőségre, azt kérték, hogy az ipar miatt fizessenek többet a közösbe.

A világháború és az 1945. évi jeges árvíz, majd az ezt követő rekvirálások súlyos sérüléseket okoztak úgy az épületekben, mint a szigeten nyaranta összejövő mikro-társadalomban. Az államosított, majd visszaadott üdülők, a kihalt nagypolgárság és a nyakában felhúzott M0-s híd-monstrum ellenére a Luppa-sziget a mai napig egy kedves és különleges reliktuma a Dunának.


Irodalom:

• Soros Tivadar: Álarcban. Nácivilág Magyarországon. Budapest, 2000
• Ablonczy Balázs: Rejtelmes sziget. A Luppa-szigeti nyaralótelep első másfél évtizede, 1934–1950
• http://www.6b.hu/Luppa-sziget
• „A Soros” - mint személy és intézmény
• https://dunaiszigetek.blogspot.hu/2012/09/egy-idos-ur-dunan-iden-80-eves-luppa.html
• http://kollarbence.blogspot.hu/2010/11/mome-511-lupasziget.html
• http://docplayer.hu/4661916-Kulturalis-oroksegek-megorzesenek-tamogatasa-palyazat-project-luppa-sziget-epiteszeti-es-kulturalis-oroksegenek-feltarasa.html
• http://www.mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2017-06-14_11:07:00&ch=mr1

Ne vágj ki minden fát

Szombaton civilek szerveztek tiltakozó demonstrációt a főváros által a Római-partra tervezett mobilgát, és a part jellegének megváltoztatása ellen.

Aki nem ismeri a magyar fővárost, valószínűleg meglepődve észlelné, hogy egy ekkora folyóval rendelkező városban alig van lehetőség megközelíteni a partokat. Az általános szakadtságot meg nem tagadva ez a rész is meglehetősen elhanyagolt, sokakkal együtt mégis nagyon szeretem a Rómait.
Itt lehet lesétálni a Dunához, gyerekeket kacsázni tanítani, csigaházat, kagylóhéjat keresni, kutyát sétáltatni, úsztatni, kajakozni, kenuzni, barátokkal találkozni, sült halat enni, kerthelyiségben táncolni, lent a kavicsos parton nyugágyban sörözni-borozni, éjszaka kivilágított hajók tükröződését figyelni, csillagos ég alatt heverni, a Felliniben Márkos Albert formációját hallgatni (vagy kinek kinek kedve szerint), leginkább csak nézni a nagy lomha vizet. Városon belül és kívül egyszerre, minden szempontból elérhető kikapcsolódás, akár egy hétköznap estébe is belefér.
Rengeteg pihenési lehetőség, amivel egy ilyen hatalmas folyó megajándékozhatja a partjára épült település lakóit. Budapest eddig is nagyon szűken élt azzal, ami után adottságaikkal okosabban gazdálkodó városok két kézzel kapnának.

Köszönjük a több ezer résztvevőnek, aki ott volt, és a jelenlétével jelezte, nem akarja, hogy az ártérre épített ingatlanok védelmében a főváros által tervezett irányban alakítsák át ezt a közkedvelt természetes partszakaszt.


A teljesség igénye nélkül, és abban a meggyőződésben, hogy a történetnek még koránt sincs vége:

– A Piknik a Római partért esemény facebook-oldala. Az eseményt a Védegylet, a Város és folyó blog és a Magyar Tájépítészek Szövetsége szervezte.
– A természetes partszakasz fennmaradását támogató közösség a Maradjanak a fák a Rómain
– Az index videója a március másodikai demonstrációrál és az ellendemonstrációról
– A Dunai szigetek blog összefoglalója a mobilgát építését szorgalmazó és az azt ellenző demonstrációról
– Egy uszadékfa összedöntheti a védvonalat – a nol cikke a mobilgát problémáiról
– Bardóczi Sándor írása Requiem a Római-partért címmel az Építészfórumon
– Tarlós István budapesti főpolgármester a témában tartott sajtótájékoztatójához kapcsolódó írás, szintén Bardóczi Sándortól.

Update: Friss fejlemények a Védegylet honlapján - a főpolgármester a gátépítésről szóló határozat elfogadása után három nappal(!) mégis ígéretet tett, hogy a főváros elkészítteti az eddig hiányzó hatástanulmányokat. Azt hiszem, nem tévedünk nagyot, ha úgy gondoljuk, ebben a lépésben szerepük volt a civilek által megmozdított budapestieknek.

Árvíz

A múlt heti viharok után Pestről Nagymaros felé haladva a Duna mint egy színültig telt edény feszül a két part között, mint aminek éppen csak egy kevéske hiányzik, hogy túlcsorduljon a peremén. És van, ahol már az a kevéske sem. Vác alatt a bicikliút a Dunában folytatódik tovább.



A vizet nézve és alternatív úton töprengve jut eszembe, hogy felrakjam ide az 1908-as nagy moszkvai árvíz fotóit, amelyeket régóta gyűjtögetek, s csak az alkalomra várnak. Nem mintha a két áradás méreteiben összevethető lenne, Isten őrizz.


A Duna még 1838-ban is csak 2,6 magasan borította el Pestet, míg 1908. április 11-én a Moszkva és mellékfolyói 9,3 méter magasra emelkedtek, elöntve az akkori város egyötödét. Kétszázezer ember vesztette el az otthonát, a halottak számát sosem tették közzé.


Az árvíz egyetlen pozitív hozadéka az volt, hogy a moszkvai fényképészek tömegesen járták be az elárasztott várost, s olyan kiterjedt állapotfelvételt készítettek a legközönségesebb moszkvai utcákról, házakról, udvarokról, amilyenre soha korábban, s a forradalomig már később sem került sor. A felvételekből pedig, mint alább látható, nagy számban készültek a katasztrófaturistáknak szánt képeslapok is.


Ez a kép mintha Szergej Maximisin száz évvel később felvázolt ideális fotóját valósította volna meg. A tetőre szorult emberek a hagyományos csoportkép pózaiba rendeződnek. Valaki még egy Thonet-széket is felvitt, hogy abból kényelmesen figyelje az eseményeket. Úgy látszik, ez már szokásos kelléke volt a moszkvai katasztrófáknak.