Allah legyen irgalmas hozzád, Prokugyin-Gorszkij

Egyes mindent jobban tudó honfitársaink a fenti kívánság – „Allah rəhmət eləsin” – hallatán valószínűleg sietnének rávágni, hogy az illető, nem-muszlim lévén „nem kaphat rəhmət-ot”. Minthogy azonban az azerbajdzsáni kifejezés eredete az arab “رحمة الله عليه”, azaz „Allah legyen irgalmas hozzá” sírfelirat-formula, ezért a kívánság már régesrég eljutott címzettjéhez, a mindent hallóhoz, mindent látóhoz, a mindenek fölött könyörületeshez és irgalmashoz, úgyhogy hiábavaló beszédnek itt helye nincs.

Mirza Jalil ugyancsak azzal kezdi „Qurbanəli bəy” című 1907-es novelláját: „Qoqol, Allah sənə rəhmət eləsin” azaz „Gogol, Allah legyen irgalmas hozzád.” Nyikolaj Vasziljevics Gogol (1809-1852) szatirikus írásai nyilvánvalóan nagy hatással voltak Jalil Mammadguluzade (1869-1932) munkásságára, s hozzájárultak a „Molla Nəsrəddin” irodalmi iskola születéséhez.

Szergej Mihajlovics Prokugyin-Gorszkijt (1863-1944) a színes fotográfia egyik úttörőjeként tartják nyilván. Amiért „rəhmət”-ot kívánunk neki, az az, hogy minden bizonnyal ő készítette az első színes fotót Azerbajdzsánról és az azerbajdzsániakról.

Ki volt Prokugyin-Gorszkij?

Érdekesség, hogy a Prokugyin-Gorszkij család Murza Musza (1350-?) tatár nagyhercegtől származik, aki fiaival együtt az Aranyhordától pártolt át a moszkvai nagyfejedelemséghez, felvéve az orthodox kereszténységet és a Pjotr nevet. Családi címerében a félhold és a csillag tehát a tatár gyökerekre utal, míg a folyó hullámai a Neprjadvára, a Don mellékfolyójára, s a részvételre az 1380-as kulikovói csatában. Úgy tartják, hogy ebben a csatában, amely Dmitrij nagyherceg (1350-1389) győzelmével végződött Mamaj kán (1335-1381) serege fölött, Pjotr minden fiát elvesztette. Dmitrij herceg, aki e győzelemről kapta a Donszkoj, azaz Doni melléknevet, a Rurik dinasztiából származó Marija hercegnőt adta Pjotrnak feleségül, s a Gora (oroszul „hegy”) birtokával jutalmazta őt hűségéért. A Gorszkij család tehát Pjotr Gorszkijjal veszi kezdetét. Unokáját, Prokopij Alfjorovicsot (1420-1450) Prokudának (másképpen „prokaznyik”-nak, azaz „pajkosnak”) nevezték, s az ő leszármazottai ilyenformán a Prokugyin-Gorszkij nvet viselték.

Szergej Mihajlovics Prokugyin-Gorszkij rövid életrajzából kitűnik, hogy 1890-ig, 27 éves koráig sokféle tanulmányt folytatott. 1883-86 között az Alexander Lyceumban tanul, 1886-88-ban a szentpétervári egyetem fizika-matematika szakán hallgat természettudományokat, 1888-90-ben a Cári Katonaorvosi Akadéma hallgatója, festészetet tanul a Cári Művészeti Akadémián, magas szinten játszik hegedűn, és egyik helyen sem fejezi be tanulmányait. A szentpétervári egyetemen Dmitrij Mengyelejev (1834-1907), a híres természettudós volt az egyik professzora, s ő keltette fel érdeklődését a kémia és a fotográfia iránt.

A Szkurickhali folyónál. Tanulmány. Orta-Batumi. 1912. Forrás: The Library of Congress.

Prokugyin-Gorszkij az Orosz Cári Műszaki Társaság kémiai, majd később fotográfiai osztályának tagja lett, s 1897-től kezdve rendszeresen tartott előadásokat fotográfiai kísérleteiről. 1901-ben megnyitotta Péterváron „foto-cinkográfiai és fotóműszaki studióját”. 1902-ben Németországban a színes fotográfia legnagyobb kutatói, elsősorban Adolf Miethe (1862-1927) mellett tanult, és szerezte be a korban a legmodernebb korabeli technikai felszerelést. Az első színes fotográfiát már 1861-ben bemutatták. A „színek szétválasztásának” itt alkalmazott elve vörös, zöld és kék szűrővel vett fel képeket, majd ezeket a megfelelő filtereken keresztül egymásra vetítette. A legnagyobb probléma a színeket helyesen közvetítő fotóemulzió kifejlesztése volt, s Prokugyin-Gorszkij kutatásai jelentős lépést tettek ebben az irányban.

Prokugyin-Gorszkij háromszínű vetítője és a vetítés folyamata. Viktor Minacsin ábrája a The World of 1900-1917 In Color kiállításról.

A következő években számos színesfotó-bemutatót szervezett, a birodalom különböző vidékeire utazott felvételeket készíteni, és stúdiójában megindította a színes képeslapok kiadását. Hírnevét még inkább öregbítette, hogy 1908-ban ő készített színes felvételt az orosz irodalom élő klasszikusáról, a nyolcvan éves Lev Tolsztojról (1828-1910). Gyakran hívták meg az orosz elit fogadásaira, hogy bemutassa színes fotóit.


„Kedves Lev Nyikolajevics,
Nemrég alkalmam volt előhívni egy színes fotót, amelyet valaki Önről készített (az illető nevét már elfelejtettem). Az eredmény szörnyű rossz volt, a fotográfus szemmel láthatólag nem állt feladata magaslatán.
A színes fotózás a szakterületem, lehetséges, hogy már találkozott is nevemmel az újságokban. Sok év kutatómunka során mára sikerült kidolgoznom a színhű képi reprodukció kitűnő módszerét. Színesdia-vetítéseim Európa- és Oroszország szerte széles körben ismertek.
Most, hogy a fotográfia készítése módszerem és lemezeim révén egy-három másodpercre rövidült le, tisztelettel kérem engedélyét, hogy meglátogathassam egy vagy két napra (nem feledkezvén meg egészségi állapotáról, sem az időjárásról), hogy több színes fotót készíthessek Önről és hitveséről…
Úgy vélem, hogy ha Önt és környezetét színes fotón örökítem meg, azzal az egész világ számára teszek nagy szolgálatot. Ezek a képek örökké tartanak, soha nem változnak. Egyetlen festett reprodukció sem érhet el ilyen eredményt.

Szergej Mihajlovics Prokugyin-Gorszkij”

„Falusi temető”. Színes képeslap Prokugyin-Gorszkij stúdiójából, postára adva 1907. január 19-én. Forrás: Library of Congress

Az 1909 májusában II. Miklós cár és családja számára rendezett különleges bemutató váratlan lendületet adott kutató- és alkotó munkájának. A színes felvételektől lenyűgözött cár minden szükséges utazási költséget és engedélyt rendelkezésére bocsátott Szergej Mihajlovicsnak, hogy természetes színekkel dokumentálja Oroszország minden érdeklődésre számot tartó helyét. Prokugyin-Gorszkij néhány hét előkészület után már el is indította első expedícióját, s azt tervezte, tíz év alatt tízezer fotót készít birodalom-szerte. Anyagi nehézségek, a világháború és a forradalmak ellenére igen értékes anyagot gyűjtött össze számos kormányzóságban, egyes helyekre, így Turkesztánba vagy a Kaukázusba többször is visszatérve, s a színes film kifejlesztésén is dolgozott. 1917-re, a Romanov-dinasztia bukása, majd a bolsevik forradalom idejére Prokugyin-Gorszkij egyedülálló gyűjteménye több mint 3500 felvételt számlált.

Prokugyin-Gorszkij hajtányon Petrozavodszk mellett, a murmanszki vasútvonalon, 1915. Forrás: Library of Congress

Prokugyin-Gorszkij az első adandó alkalommal emigrált Szovjet-Oroszországból. 1918-ban kiküldetésre ment Norvégiába, és soha nem tért vissza. Később Angliában, majd 1921-től 1944-ben bekövetkezett haláláig Franciaországban élt. Különös módon sikerült engedélyt kapnia rá, hogy gyűjteménye egy részét, 2300 negatívot Franciaországba hozhassa. Több mint 1200 negatív és 1000 színes dia Szovjet-Oroszországban maradt, s ezenkívül körülbelül 400 valaha Franciaországban őrzött negatívot eltűntként tartanak számon. 1948-ban az amerikai Library of Congress megvásárolta Prokugyin-Gorszkij fiaitól a gyűjtemény maradékát. A könyvtárban őrzött gyűjtemény elsősorban 1902 fotó háromszoros negatívjaiból áll, valamint 14 katalógus-albumból, amely a fotók kicsi, fekete-fehér másolatait tartalmazza felirataikkal együtt.

Ezek az értékes fotódokumentumok sok éven át ismeretlenek voltak a nagyközönség számára, mígnem 2000-ben a gyűjteményt digitalizálták, és nyilvánosan elérhetővé tették a Library of Congress weboldalán.

Instagram Azerbaijan, 1912

A Prokugyin-Gorszkij gyűjtemény több tucat felvételt tartalmaz Azerbajdzsánról. A „Views in the Caucasus and Black Sea area” feliratot viselő katalógus-album fekete-fehér „thumbnail”-képeinek felirataiból megtudhatjuk, melyiket mikor készítették és mit ábrázol.

„Views in the Caucasus and Black Sea area” album, 33. oldal. Forrás: The Library of Congress.

A legtöbb felvétel a Mughan-sztyeppén készült 1912-ben, ezek a 44 oldalas album 33-38. oldalán láthatóak. A sorozat a „Река Араксъ у Саатлы. Мугань”, azaz „Az Araz-folyó Saatly mellett, Mughan” képpel kezdődik, s főként gyapotmezőket ábrázol Nyikolajevszk, Grafovka és Petropavlovszk (1931 óta Sabirabad) mellett, ahová a harkovi kormányzóságból telepítettek be ukrán parasztokat. 1899-ben egyébként az azerbajdzsáni sajtó alapítója, a kiváló Hasan Bey Zardabi (1837-1907) már írt ezekről a településekről a „Kaspi” folyóiratban megjelent cikkében.

„Views in the Caucasus and Black Sea area” album, 38. oldal. Forrás: The Library of Congress.

A képek közül csak kevesen látunk embereket. A „Персидские татары. Саатлы. Мугань”, azaz „Perzsa tatárok. Saatly, Mughan” feliratú kép minden bizonnyal az első színes felvétel, amely azerbajdzsániakat ábrázol. Míg legtöbbünk családi albumában csak az 1980-as években jelentek meg az első színes képek, ez a két ember már a század elején színesben fotóztatta magát. Noha nem úgy tűnik, mintha túlzottan lelkesítette volna őket a történelmi pillanat. Valószínűleg soha nem is volt alkalmuk látni a róluk készült színes felvételt. Ha a Library of Congress nem digitalizálta volna és tette volna közzé ezt a páratlan gyűjteményt, nekünk sem lenne.

A „Perzsa tatárok. Saatly, Mughan” kép rekonstruált színes állapota (balra), és három negatívjának digitalizált képe (jobbra, felülről lefelé: a kék, a zöld és a vörös szűrő számára készült felvétel). Forrás: The Library of Congress.

Jómagam 2010-ben láttam először ezt a képet, amikor Amerikában, a könyvtár weboldalán kutattam a Prokugyin-Gorszkij gyűjteményben. A keresés az „Azerbajdzsán” kifejezésre akkor még csak kevés találatot eredményezett. A Library of Congress 2001-ben rendelte meg Walter Frankhauser fotográfustól 122 színes kép rekonstrukcióját a „The Empire That Was Russia” kiállítás számára. A színes képek rekonstrukciója a fennmaradt háromszoros negatívokról 2000-ben szkennelt nagy felbontású digitális fájlok alapján egyáltalán nem volt hétköznapi feladat.

Prokugyin-Gorszkij minden képhez három felvételt készített, más-más színszűrővel. Az egyes felvételek között a negatív és a tárgy is elmozdulhatott. Az üvegegatívok fizikai hibái ugyancsak hozzájárulnak a rekonstrukció nehézségéhez. A Prokugyin-Gorszkijt a folyó partján ábrázoló fenti felvétel ugyancsak Frankhausen rekonstrukciója, aki csupán egyetlen azerbajdzsáni felvételt – a „Mughan. Telepes családja, Grafovka” címűt – rekonstruálta a kiállítás számára.

2004-ben a Library of Congress megbízta Blaise Agüera y Arcas-t az összes színes fotó automatikus helyreállításával és rekonstrukciójával. Blaise, a neves számítógépes grafikus 2013-ban került be a hírekbe azzal, hogy a Microsoftnál eltöltött hét év vezető pozíció után átment a Google-hoz. Beszámolója szerint a fotók rekonstrukciójához kifejlesztett szoftverben a negatívok „pontos összeillesztésén” túl a „görbületi mezők egymáshoz illesztésének” módszerét is alkalmazta, ami az egyes negatívok eltérő részeinek különféle torzítása révén jobb eredményt ad a végső képen.

Meglepő módon a „perzsa tatároknak” a Library of Congress online adatbázisában szereplő rekonstruált képén jól látható szellem-kontúrokat találunk, mert a negatívokat nem pontosan illesztették össze. Különösen nyilvánvaló ez a jobboldali személy arcán. Ugyanakkor, minthogy a felvétel napsütésben készült, az expozíciós idő és ezáltal a három kép közötti eltérés kicsi kellett legyen, s a negatívokon sem látszik semmilyen komolyabb sérülés.

Szokásos lustaságomat feladva megnyitottam a három negatívot a Photoshopban, kivágtam a megfelelő részleteket, s a vörös, zöld és kék szűrővel készült felvételeket új fájllá illesztettem össze. A képeket pusztán le-föl és jobbra-balra mozgatva már kielégítő eredményt értem el, noha az ideális megoldáshoz a negatívokat enyhén el is kellene forgatni egymáshoz képest. Végül a vörös és a zöld csatorna színét kissé sötétebbé tettem. Az eredmény itt látható.

A rekonstruált „Perzsa tatárok”-fotó részlete. Balra a Library of Congress változata, középen az enyém, jobbra a V. Ratnikov által rekonstruált változat.

Később felfedeztem, hogy a Prokugyin-Gorszkij-örökséget kutató számos különféle projekt is rekonstruálta és közzétette a képet. Ezt megelőzően azonban egy apró pontatlanságot kellett helyretennem a Library of Congress katalógusában.

A. Yusubov kutató

A Library of Congress katalógusának címei a katalógus-albumok fekete-fehér thumbnail-képei alatti feliratok alapján készültek. Az albumokat Prokugyin-Gorszkij és segédei minden bizonnyal a felvételek után hosszú idővel állították össze, minthogy a címek olykor nem illenek a képekhez, vagy nyilvánvalóan megtörik az időrendet.

Fekete-fehér fotó hibás felirattal a „Views in the Caucasus and Black Sea area” album 32. oldalán (balra), és a Shirvansah-palota képe a régi tízezer manatos bankjegyen, amely „shirvan” néven volt közismert (jobbra). Forrás: The Library of Congress és BanknoteIndex.com.

Valószínűleg minden azerbajdzsáni tudja, hogy a fenti kép a Shirvanshah-palota mecsetjét ábrázolja, de a kép a katalógus-albumban a tifliszi felvételek között szerepelt, a hibás „Мечеть въ Азiатской части Тифлиса”, azaz „Mecset Tiflisz ázsiai részén” címmel. Az online katalógusban azonban ezt már javították, s jegyzetben hozzáfűzték: „A javított cím forrása Dmitrij Vorona, 2013”.

A felvételnek sajnos nem maradtak fenn színes negatívjai, de bizonyítja, hogy Prokugyin-Gorszkij Bakuban is fényképezett. A kaukázusi albumot átlapozva az online katalógusban a 39. lapon felfedeztem a Filharmónia minden bakui számára jól ismert épületét. Az albumban nem volt mellette saját felirat, hanem az előző kép felirata futott át alája is, s ezért „Vlagyikavkazi mecset” címmel regisztrálták.

A Filharmónia rekonstruált színes képe (balra) és a három negatív digitális fájljai (jobbra). Forrás: The Library of Congress.

2015. március 25-én ezért üzenetet küldtem a könyvtárnak a hibaigazításra szolgáló online formulán keresztül:

A felvételnek ugyan a Prokugyin-Gorszkij-albumban nincs saját képaláírása, de az előző képhez való közelsége miatt helytelenül a vlagyikavkazi mecsettel azonosították.

A kép valójában teljesen más épületet ábrázol egy másik városban, Bakuban. Baku 1918-as légifelvételén a jobb alsó sarokban látszik a Nyilvános Összejövetelek Nyári Központja, amely 1912-ben a gazdag bakui elit klubjaként nyitotta meg kapuját. Építészeti előképe a monte-carlói operaház volt. Ma az azerbajdzsáni állami filharmónia koncerttermeként szolgál, és Muslum Magomayev (1885-1937), a jeles azerbajdzsáni és szovjet zeneszerző és karmester nevét viseli (lásd itt). Itt látható az épület mai állapota.

Egy nappal később e-mailben kaptam választ:

Kedves Araz Yusubov: Nagyon köszönjük a LC-P87-7277 számú Prokugyin-Gorszkij-kép címéhez fűzött megjegyzését. A képnek valóban nincsen felirata a LOT 10336 sz. albumban, s a katalógusbeli címét minden bizonnyal a mecset képéhez való közelsége inspirálta. A mecset nyilvánvalóan nem azonos a LC-P87-7277 számú képen ábrázolt épülettel.

Az LC-P87-7277 számú képen látható épület valóban úgy néz ki, mint a bakui Nyilvános Összejövetelek Nyári Központja a mellékelt légifotón. Javítottam adatbázisunkat, beillesztve az Ön által küldött új információt, amely néhány héten belül nyilvánossá válik online katalógusunkban is.

Nagyon köszönjük, hogy segített helyesbíteni a kép feliratát katalógusunkban.
 
Minden jót,
Arden Alexander
katalógusvezető
Prints and Photographs Division Library of Congress

A felvétel címe a Library of Congress katalógusában most a következő: „A Nyilvános Összejövetelek Nyári Központja, Baku, Azerbajdzsán”. Az apróbetűs jegyzet pedig további adalékot tartalmaz: „A könyvtárosok által adott cím (Forrás: A. Yusubov kutató, 2015)”.

További érdekes linkek

„Цвет нации” („A nemzet színei”) Leonyid Parfjonov 2014-es dokumentumfilmje Prokugyin-Gorszkij születésének 150. évfordulójára (oroszul): https://www.youtube.com/watch?v=Qx0TbbRC5RE

A „The Legacy of S. M. Prokudin-Gorsky” nemzetközi kutatási projekt oldalán a rekonstruált színes fotók számos címét helyesbítették: http://prokudin-gorsky.org/

A rekonstruált színes fotók mint a belorusz orthodox egyház „Az orosz birodalom színes fotókon” projektjének részei: http://veinik.by/

Az Orosz Tudományos Akadémia digitális technológiai laboratóriuma és a „Restavrator-M” központ által helyreállított színes fotók: http://www.prokudin-gorsky.ru/English/

Prokugyin-Gorszkij: Önarckép-tanulmány a kivacsi vízesésnél. Lent: Válogatás a Prokugyin-Gorszkij-gyűjteményből, elsősorban az interneten kevésbé közölt képekből

Dagesztán, Arakani falu

Prokugyin-Gorszkij magyar témájú fotóiról lásd: Ganz Ábrahám a Hindukushnál

Köszönöm

Tarnów. Bem apó sírja ég és föld között. A lengyel-magyar barátság múzeuma. Régi kereskedőváros Krakkó és Lwów között, majd a galíciai vasút első megállója: reneszánsz főtér gazdag kereskedőházakkal, a városfal mentén egybefüggő szecessziós palotasor. Nagy zsidó múlt, gazdag történelem, jeles családok, magyar kapcsolatok, máig álló zsinagógák, paloták, temetők. Pompás fotóalbum a régi Tarnówról, kétszázötven ritkán látható képpel főként magángyűjteményekből, lengyel és angol kísérőszöveggel. Elolvastam, beszkenneltem, amit kellett, odaajándékoznám a budapesti Szabó Ervin Könyvtárnak, hogy más is hozzájusson.

A kislány forgatja a kezében, mint a határőr Majakovszkij vörösbőrű útlevelét. „Beviszem, megkérdezem.” Kisvártatva visszajön. „Azt mondják, vigye a lengyel intézetbe, itt nálunk nem olvasnak ezen a nyelven.” „De hát ez egy fotóalbum, egy város története, fontos, ritka képekkel. Meg hát nézze meg, minden oldalon ott van mellette az angol szöveg is.” „Ja tényleg.” Kínlódik. „Hagyja itt, nincs bent most a főnöknőm, megkérdezem, kell-e.” „De nem dobják ki? Mert akkor inkább adja vissza, van hová ajándékoznom.” „Nem, nem, ki azért nem dobjuk.” „Köszönöm.”


Szilézia. Goethe Árkádiája, a 19. századi Berlin kulturális hátországa – „jeder zweite Berliner stammt aus Schlesien” –, a háború utáni Németország elveszített Erdélye. Breslau/Wrocław, az eltűnt és a sosem volt város. A hosszú hallgatás után a 90-es években meginduló német nyelvű Szilézia-irodalmat Hans-Dieter Rutsch most megjelent könyve foglalja össze, áttekintést adva a német Szilézia-recepcióról a német romantikától az ezredfordulóig. Mindjárt megjelenéskor megveszem, elolvasom, kijegyzetelem, és továbbadnám.

A berlini Staatliche Bibliothek kölcsönzőpultjánál hálásan köszönik a könyvet, látszik, hogy igazán örülnek neki. Néhány hét múlva pedig levelet küldenek a könyvtár beszerzési osztályáról.

Elismerés

Olvasóink talán emlékeznek még rá, hogy jó három éve többször – itt, itt meg itt – is írtunk Radnóti Miklós kézirathagyatékáról, amelyet özvegye, a nemrég – idén szeptember 8-án – századik évét betöltött Gyarmathy Fanni ajándékozott a MTA Kézirattárának. A hagyatékot Babus Antal, a Kézirattár munkatársa – azóta vezetője – dolgozta fel, s az általa összeállított és Láng Klára által fényképezett anyagból én készítettem el honlapját az Akadémia számára.


Minderre szerencsére mások is emlékeznek. Csupán egy hete kaptunk felkérést, hogy vegyünk részt a Magyar Tartalomszolgáltatók Szövetségének balatonfüredi konferenciáján és fesztiválján, ahol immár tizenkettedik éve díjazzák a legjobb magyar honlapokat. De az már csak az esti eredményhirdetésen derült ki, hogy honlapunkat a „Kiváló digitális tartalom” különdíjjal jutalmazták.


A kitüntetésnek persze nagyon örülünk. Az elismerés jóleső érzésén túl azért is, mert mi voltunk talán az egyetlenek, akik nem magunk jelentkeztünk a megmérettetésre, hanem maguk a bírálók választottak ki minket. És azért is, mert talán ez az elismerés ösztönzést ad az Akadémiai Könyvtárnak is, hogy így vagy úgy, de megpróbálja folytatni a különgyűjtemények további digitalizálását, amelyek közül tizenhármat készítettünk el mindaddig, míg a kormányzat drasztikusan be nem fagyasztotta a kultúra, és ezen belül a Könyvtár forrásait.

Ady Endre: Vallomás a patriotizmusról		„Ó, költő, tisztán élj te most...”: Száz éve született Radnóti Miklós
Scientia Spatii: A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Bolyai János honlapja		Kőrösi Csoma Sándor, a tibetisztika megalapítója és hagyatéka a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Keleti Gyűjteményében
A titokzatos nyomdászmester Ibrahim Müteferrika és a török könyvnyomtatás kezdetei: Isztambuli ősnyomtatványok az MTAK Keleti Gyűjteményében		A Selyemút rejtett kincsei: Stein Aurél és az Ezer Buddha barlangtemplomok
Kégl Sándor (1862–1920) a keletkutatás polihisztora és gyűjteménye		A Kelet bűvöletében: Stein Aurél (1862–1943)
Kaufmann Dávid és középkori héber kéziratgyűjteménye a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Keleti Gyűjteményében		Gróf Teleki József (1790–1855)
Pápai Páriz Ferenc európai peregrinációjának emlékkönyve (1711–1726)		Ludovicus Carbo: De divi Mathiae regis laudibus rebusque gestis dialogus
Vers és valóság: A Miskolci Egyetem Szabó Lőrinc Kutatóhelyének és a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Szabó Lőrinc honlapja

A nemzet könyvtára

Volt már róla szó, hogy a Google-fordító egyáltalán nem úgy viselkedik, mint egy fordítógép, hanem inkább mint egy életre kelt robot, vagy mint egy indiai maharadzsa ajtónállója, aki minden nyelven tökéletesen kezeli az udvariassági formulákat. És hogy ez a rendkívüli képességű eunuch nemcsak a világnyelveken tudja, kinek mi dukál, azt jól mutatja az alábbi példa.

Válasszák ki a Google fordító magyar-angol opcióját. Írják be a baloldali, magyar mezőbe a Nemzeti Könyvtár nevét: „Széchényi Könyvtár”. Nézzék meg, hogyan tolmácsolja ezt az ajtónálló. Ellenpróbaként töröljék vissza az utolsó „r” betűt. Aztán írják vissza. Úgy.

Müteferrika Iránban

Az oszmán birodalom Ibrahim Müteferrika idejében. Mercator 17. század végi térképlapját,
amelynek részleteit Müteferrika-szájtunk háttereként használtuk,
ajándékba adjuk olvasóinknak (10.2 MB!)

Ibrahim Müteferrika, a magyar származású első török nyomdász, aki az erdélyi Kolozsvárról elindulva megjárta Nyugat-Európa protestáns egyetemeit, majd Konstantinápolyba költözött, s később tolmácsként működött a Balkánon, majd élete végén diplomataként a Kaukázusban, olyan hatalmas területet járt be életében, mint kevesen az ő idejében. Részletesen ismerte a perzsa birodalmat is, legalábbis erre utal első nyomtatott munkája, Perzsia alábbi térképe (1529). De hogy vajon személyesen is járt-e Perzsiában, azt nem tudjuk, s a két birodalom közötti korabeli diplomáciai viszonyokat tekintve az a valószínűbb, hogy nem.


Müteferrika csak az 1390. év âbân hó 15-én, azaz a hitetlenek időszámítása szerint 2011. november 6-án, tegnapelőtt déltájban érkezett meg Iránba. Sárközi Miklós Teheránban kutató iranológustól kaptuk a hírt, hogy két előkelő perzsa akadémiai szájton is hírt adtak az általunk készített magyar akadémiai Müteferrika-szájtról, amelyen a tudós életrajza mellett fokozatosan tesszük közzé az általa kiadott török ősnyomtatványok elektronikus facsimiléjét is. A két hír szövege jobban megnézve ugyanaz. Magyar fordítása mellett a perzsa eredetit is idézem, hátha idetéved rá néhány kóbor perzsa olvasó.

ابراهيم متفرقه و نخستين چاپخانه اسلامي

نخستين چاپخانه اسلامي در كشور عثماني، در 11 جمادي الاول 1140 قمري/ 14 دسامبر سال 1727 ميلادي، بدست ابراهيم متفرقه، اسیر زادة مجاري مسلمان شده باز شد. بين سالهاي1142 تا 1155 قمري/ 1729 تا 1742 ميلادي جمعا 16 كتاب چاپ كرد. وسایل چاپخانه از فرانسه، گراورها از هلند، و پرسنل از اتريش مي آمدند.

هرچند دانشمندان تركيه توجه خاصي به ابراهيم متفرقه و آثار او داشته اند، اينك دانشمندان مجاري نيز او را مورد توجه قرار داده اند. سايت ابراهيم متفرقه زندگي و آثار او را بزبان انگليسي و مجاري مورد بررسي قرار ميدهد.

Ibrahim Motafareghe és az első iszlám nyomda

Az első iszlám nyomdát az oszmán birodalomban 1140. jumadi al-awwal hó 11-én / 1727. december 14-én nyitotta meg Ibrahim Motafareghe, az iszlám hitre áttért magyar fogoly. 1142 és 1155 / 1729 és 1742 között összesen 16 könyvet nyomtattak itt. A nyomda berendezése Franciaországból, a metszetek Hollandiából, a személyzet Ausztriából érkezett.

Noha a török kutatók különleges figyelmet szentelnek Ibrahim Motafareghének és művének, a magyar kutatók csak most kezdtek el felfigyelni rá. Az Ibrahim Motafareghe szájt angol és magyar nyelven vizsgálja életét és művét.

A perzsa szöveg Müteferrika nevét a MTFRQh mássalhangzókkal írja át, amelyet nem tudom, hogyan ejt egy perzsa olvasó. Én az ugyanígy, csak szóvégi h nélkül írt „motafaregh”, ʻszétszórt’ kiejtése alapján tippelek erre az átírásra. S noha a tudós recenzens is kissé szétszórt volt – úgy tűnik, nem ért le a menüben Karácson Imre nevéig, aki a századfordulón mindenki másnál előbb kutatta Müteferrika nyomait a konstantinápolyi levéltárakban, nem ejt szót a török nyelvű életrajzról, és az erdélyi nyomdász isztambuli tartózkodásának okát is egyértelműen a hadifogságban jelöli meg, figyelmen kívül hagyva az életrajzban felvetett és valószínűbb újabb lehetőségeket –, mindenképpen nagy szó, hogy az erdélyi magyar nyomdász első ízben jutott most el az iráni tudomány világába. És vele együtt egy kicsit mi magyarok is.

Perzsa tudós (Hadzsi Mirza-Ughazzi). John Clark Ridpath With the World’s People, 1912 c. könyvéből