Lenin élt

Mégpedig egyidejűleg kétszer is. Ez a szenzációs felfedezés alexiiru orosz bloggernek köszönhető. Övé az érdem, hogy azt az előző posztunkban bemutatott archív fotót, amelyet már annyian láttak, és annyian átsiklottak fölötte, másoknál figyelmesebben tanulmányozta, s az apró anomáliákból olyan súlyú következtetéseket vont le, amelyek alapvetően írják át a 20. század orosz történelmét.


A képen látszólag semmi különös nincs. Lenin 1925-ben női ruhába öltözve Natasa lányával együtt a finn határ felé igyekszik. Ismerjük az öreg Lenin válságos szellemi állapotát, s ezért megérthetjük beteges szenvedélyét a női ruhák iránt, valamint azt is, hogy halála előtt még egyszer szerette volna látni és kislányának is megmutatni ifjúkora nosztalgikus színhelyét, ahol először találkozott barátjával, Sztálinnal.

Csakhogy, mutat rá a blogger, Lenin, mint a KB-nek írt titkos levele tanúsítja, ekkor már nem tartotta barátjának Sztálint. S ha ez önmagában nem lenne elég meggyőző érv: arról sem tudunk, hogy lett volna Natasa vagy bármilyen más nevű lánya. Sőt mi több, 1925-ben már egy éve halott volt. Mi hát ez az észbontó talány?

A blogger ösztönös érzékkel sejtette meg, hogy a megoldás kulcsa Lenin nevének kezdőbetűiben rejlik. A képaláírás Sz. I. Uljanovnak nevezi őt. Márpedig a mi Leninünk V. I. volt. Ezt tehát nem a mi Leninünk. Ez egy rá a megszólalásig hasonlító másik Lenin. De ki ő?

A kérdés nem hagyta nyugodni a bloggert. Hosszú kutatásba fogott, amelynek során, mint egy puzzle darabjai, sorra kerültek elő a világ minden tájáról egy megsemmisítésre ítélt családi album véletlenszerűen fennmaradt képei. S ahogy az lenni szokott, a kitartó kutatást végül egy szemkápráztató lelet koronázta. Rinat Voligamsi orosz festőművész honlapján a blogger huszonegy olyan fotóra bukkant, amelyek minden kétséget kizáróan az elveszett fotóalbumhoz tartoztak, s amelyek vakító fénysugárként világították be a történelmi rejtély sötétjét. Ezeknek, valamint a KGB időközben megnyitott levéltárából származó dokumentumoknak a segítségével sikerült rekonstruálni egy lélegzetelállító történetet, amelyről pedig Sztálin és pribékjei úgy hitték, sikerült örök feledés homályára ítélni.

A fotók és dokumentumok egyértelműen bizonyítják, hogy Vlagyimir Iljics Uljanovnak, a későbbi Leninnek, egy ikertestvére is volt, Szergej. A két gyermek együtt látható az Uljanovoknak azon az eredeti családi fotóján, amelynek hozzáférhető példányairól Sztálin jól ismert módszerével az anyja lába előtt ülő Szergejt kiretusálták.

Az Uljanov család, 1879

A Voligamsinál fennmaradt album-töredék legkorábbi képei a két fiú közös gyerekkoráról majd szétágazó útjáról tanúskodnak. Míg Vologya forradalmár hivatását követte, addig Szerjozsa az ufai kormányzóságban telepedett le. Viasszal kezdett kereskedni, helyi lányt vett el, s az iszlám hitre tért.

Az 1905-ös forradalom bukása után nehéz idők köszöntöttek a fiatal kommunista pártra. Vlagyimir Iljics a végső ínség közepette 1906 februárjában írta meg nevezetes levelét gazdag kereskedő bátyjának: „Anyagi eszközök híján a forradalom meghal!” Szergej bátyja hívására felszámolta viaszkereskedését, s eladott készletei árával Pétervárra ment, ahol teljesen a forradalom ügyének szentelte magát.

Sz. I. Uljanov pénzt szállít, 1906

Lenin halála után Sztálin hajtóvadászatot indított a kommunizmus vezérének valamennyi közeli hozzátartozója és fegyvertársa után. A véres listán az első helyen Szergej Iljics állt, aki ekkor szánta rá magát az emigrációra. Mint az első képen látható, álruhában sikerült leányával együtt átkelnie a finn határon, majd hosszú odüsszeia vette kezdetét: Litvániába menekült, onnan a királyi Romániába, majd az orosz száműzöttek útját követve Svájcba. „Csupán attól félek, hogy elhallgattatnak, s nem szolgálhatok többé hazámnak, nem folytathatom bátyám művét”, írta naplójában. Szövetségeseket keresve bejárta az egész haladó világot, Mexikótól Bagdadon és Kabulon át Kubáig.

Sz. I. Uljanov zürichi régiségkereskedésében, 1937

Itt, Kubában ért véget az internacionalizmus ügyének mindhalálig elkötelezett forradalmár útja. 1965-ben halt meg, nem tudván feldolgozni Hruscsov leváltását, akivel titkos tervet kovácsolt az imperializmus fellegvárának, Amerikának a megbuktatására. Ha Hruscsovnak csak kevéssel továb sikerült volna hatalomban maradnia, az egész 20. századi történelem fonala másként alakult volna.

Santiago de cubai kertjében, 1964

Család

A három képet Natalie-val együtt vettük a lembergi régikönyv-piacon: kettőt ő, a harmadikat én, felfedezve, hogy egy családot ábrázolnak, legyen együtt mind a három.




Ha a fotó lembergi lenne, a nagy, sötét szemekről, kerek arcokról örményeknek gondolnám őket. De nem Lembergben készültek, ahonnét a fényképeket is kisöpörte a huzat: azokat most a wrocławi bolhapiacon árulják, s az ittenieket már a beköltözők hozták magukkal. Hogy Oroszország melyik városában készülhetett, nem tudom. Sz. A. Mjalkin fotóműtermének nem találtam nyomát: kicsi műterem lehetett, ha nem tellett saját hátoldalra, csak típusnyomtatványra és bélyegzőre. A felirat sajátos, fonetikus helyesírású: Дяди тети и Кресны атъ Лены. Оглоблино, a bácsikának és nénikének keresztfiuktól és Lénától, az Ogloblino lehet akár család- vagy helynév, a keresztfiú pedig a képen látható kisgyerek, s Léna, aki a képet küldi, valószínűleg az álló fiatal anya, 1914. december 7-én.




A teljes család ugyanebből az évből, bár az évszámot jóval későbbi kéz írta fel a hátoldalra. Valószínűleg a fényképész rendezte el a korabeli konvenciók szerint, hogy kinek mi jut: a férfinak és anyjának (?) egy-egy fiúgyermek, az anyának a család, a középpontban, mégis kissé magányosan álló nagylánynak a könyv.




Két fiú, ugyanakkora korkülönbséggel, csak talán három évvel később, s a nagyobbik az apára hasonlít. A nő szeme, szája, arcéle is azonos az anyáéval, csak jóval beesettebb. Úgy tűnik, ugyanaz  a család, de ha így van, az anya mintha három év alatt huszat öregedett volna. Azt hinné az ember, talán csak rokon, de ott a kép hátán a felirat, még forradalom előtti helyesírással: Viktor, Vaszja, Mama. Három éve tart a háború, az apa valószínűleg a fronton: jellegzetes katonafeleség-fotó, talán éppen neki szánták: az anya nem öltözött ki a fotózáshoz, hétköznapi ruhát visel. A műterem luxusát az oszlopfők és drapériák helyett a vaskályha jelenti. A két gyerek hangsúlyosan anyjába kapaszkodik, egyikük kezében ismét könyv az attribútum. A hátoldalon a fényképész pecsétje olvashatatlan, fölötte ugyancsak nehezen olvasható postai vagy iktatópecsét talán az 1930-as évekből, nem tudni miért. Nehéz évek lehettek mindannyiuknak, jó lenne, ha baj nélkül túlélték volna. Valaki mindenképpen maradt, aki egyben megőrizte és Lembergbe hozta a képeket.