Hurrá, iskola!

Aa, Aa. A csehországi gyerekek egyszerre két nyelven, két különböző ábécé betűivel tanulnak olvasni az 1855-ben Litoměřicében, azaz Leitmeritzben kiadott ábécéskönyvből. A félig cseh, félig német Bohémia ekkor még egy kis kelet-európai Svájc ígéretét hordozza. Még van rá esély, hogy ne legyen Kampf um Kinder és szudétavidéki sortűz és Lidice és Terezín és brünni halálmenet és német kitelepítés. Az alamizsnára váró koldus a bölcs tanító pózában ülve mintha maga adna alamizsnát a könyv első oldalán. A példákat a két nyelv egymáshoz hasonló szavaiból válogatták össze, amelyek ilyenformán főleg idegen eredetű szavak lesznek. Illusztrációikon keresztül az arab, az áloe, az ananász, az örmény és az indián, a nagyvilág gazdagsága, a cseh tenger elevenedik meg a leitmeritzi, azaz litoměřicei elemi iskolában.


Anna jól számol, mindenre szépen odafigyel. Mikor végez a számolással, a kezén ülő madárkával játszik. A kutyus már ugatni kezd, hogy vele senki sem játszik. Zdenkának azonban még tovább kell haladnia a számolásban. Az 1890-ben Jindřichův Hradecben kiadott Množilka v obrazech, azaz Képes szorzótábla a 15. századi németalföldi angyali üdvözletek dobozterében ábrázolja a madárkával játszó Jungfraut. Zdenkát valószínűleg a fonás hátráltatja a számolásban.


Az 1903-ban Prágában kiadott ábécéskönyv minden bizonyal az egyetlen segédeszköze volt a falusi tanítónak, aki a széles margóra jegyezte fel magának gondos kézírással a diktálandó szövegeket és a megtanítandó dalok kottáját, s a képek közé az olyan apróságokat is, hogy el ne felejtse elmagyarázni, miért nincs k a v klobouce (kalapban) és miért van az u klobouku (kalapnál) végén.


A líšnái községi iskola 1923-24-es órarendjének fejlécén a két legnagyobb cseh pedagógus, J. A. Comenius és – ugye nem gondolták volna – T. G. Masaryk buzdítja a csehszlovák kisdiákokat: „Bölcsnek lenni – minden ezen múlik!” és „Az oktatás mindenkié”. Az órák túlnyomó része írás-olvasás, számolás és nyelvtan, hetente kétszer van hittan (római katolikus illetve csehszlovák – utóbbi az új állammal egy időben létrehozott csehszlovák huszita egyházat jelenti) és háromszor állampolgári ismeretek, ami fémjelzi az új állam jelentőségét.


Gesundheit und Nachstendienst, egészség és a felebarát szolgálata. 1937-ben az opavai/troppaui iskolában még a legkisebb is tudja, hogyan kell helyesen fogat mosni. Ő magyarázza el a többieknek, akik kezükben a fogkefével és fogmosó bögrével alig várják, hogy utánacsinálják a Zahnhygienische Wandtafel ábráit.


Más gyerekek sétálni mennek. Nem akárhogy, hanem egy ütemre. Trompeter werden wir, im Takt marschieren wir. Trombitások leszünk, egy ütemre menetelünk. Durch das Dorf marschieren wir. A falun át menetelünk. A horogkeresztes zászlókkal és SS-rúnákkal menetelőket a járókelők éppúgy üdvözlik és a lányok virággal fogadják, mint 1938-ban Aschban és Machendorfban. Az egész birodalomban népszerű Hirts Schreiblesefibel 1939-es prágai kiadásában.


Másutt a betűk is sétálni mennek. Az 1940-ben, a megszállt Prágában kiadott Kulihráškův národní slabikář. Veselá knižka pro nejmenší čtenáře a jejích maminky (Borsócska nemzeti ábécéskönyve. Vidám könyvecske a legkisebb olvasóknak és mamácskáiknak) lapjain minden betű önálló egyéniség, határozott célokkal. A p betű kalandjai. Poros úton mentek a gyerekek. Arra járt a p is. Megkérdezte: Hová mentek? Prágába megyünk! Veletek tartok én is! mondta a p. És ment. Mikor Prágába ért, mindent megnézett. Felment a Hradzsinba is a gyerekekkel. Prága kitárult előtte. A p-nek tágra nyílt a szeme a csodálkozástól. Soha nem látott még ehhez fogható szépséget. Elbűvölten bámult, még azt is elfelejtette, hogy az ábécéskönyvből szökött meg. [Ebben az egy mondatban nincs p]. Így talált rá Borsócska. Együtt nézték Prágát, s azt mondták: „Csodaszép a mi Prágánk!”


Az Új diák az iskolában címmel 1820 körül készült festményen ugyancsak minden szereplő önálló egyéniség, határozott céllal. A tanító sóváran bámulja az előtte álló kosarat a libával, cipóval és borosflaskákkal, a tanítók szokásos ajándékával (vö. nem libáért vettem a bizonyítványt/jogosítványt/diplomát). A gondos anya meggyőző mosollyal mutat rá ugyanerre jobbjával, miközben baljával a megszeppent fiút tolja előre, a tanító jóindulatába. A fiú a tanítót üdvözli melléhez emelt kalapjával, de tekintetével mintha már leendő osztálytársait mérlegelné. Az osztálytársak egyértelműen a kosár tartalmát becsülik fel, valószínűleg az új iskolatárs társadalmi helyzetére is következtetve belőle. Egyedül az anya szoknyája mögül kibukkanó fej szemléli derűsen és érdek nélkül a jelenetet, vagy talán inkább valahol egészen máshol jár.

A prágai Comenius Múzeum kiállítása száz év csehországi iskolakezdését mutatja be egykori olvasókönyvek, fényképek, tanszerek segítségével. A középkori boltozatos helyiséget osztályteremnek rendezték be, régi padokkal, olvasó- és számoló-falitáblákkal. Még egy kitömött kisiskolást is kiállítottak üveg alatt, egy kihalóban lévő fajta egyik utolsó példányát.

A kiállítást záró tabló pedig három cseh generáció – 1906, 1920, 1955 – iskolakezdő fényképein szemlélteti a bemutatott tárgyak gyakorlati alkalmazását.

A kiállítást végigjárva két dolog válik nyilvánvalóvá. Az egyik, hogy mennyire változatlan maradt az utóbbi másfél évszázad során az iskolakezdés kelléktára: ábécéskönyv, órarend, pad, iskolatáska. A másik pedig, hogy ez a puritán és konzervatív kelléktár mennyire pontosan tükrözi mégis mindig az adott kor és politika szellemét. Amiről a mostani iskolakezdők szülei tudnának bővebben beszélni.

Petr Velkoborský: Kisiskolás, 1987

Első napom az iskolában!

a berlini ócskapiacról

Az ellenség

Az első pohár Józan Miska 20 és 32 éves korában A józan élet áldásai

Az utolsó pohár Részeges Pista 20 és 32 éves korában Az iszákosság következményei

Sok éve már, hogy kint van ez a kép * a régi sváb ház falán a Duna-parton, ahová mindig ilyentájt, június végén indul a születésnapi Rákoshegy-Nagymaros kerékpártúra, amely oly jeles alkalom, hogy egy jóval nagyobb víz partjáról is hazajön érte az ember. Ahogy elpilledve ülünk a verandán, szemünk a pohár fölött hol Józan Miska becsületes tekintetével, hol Részeges Pista vizenyős pillantásával találkozik, ez elborzaszt, az ád reményt vigaszra, s a meggyőzés és elrettentés pedagógiájának eredményeképpen nem kizárt, hogy egy-két sörrel kevesebb fogy, mint amennyi fogyhatna a hosszú út után.


Éppen ez volt a célja annak a kultuszminisztériumi bizottságnak is, amely valamikor a század elején megbízást adott e grafika megtervezésére és kivitelezésére. Ez nem történhetett 1920-nál később, mert a nyomatot kiadó Polatsek Könyvkereskedés még Temesvárként működik rajta Timişoara helyett. Sőt a plakát címére rákeresve azt találjuk, hogy már 1910-től kezdve rendszeresen szerepelt az iskolai tanszerek között; különös módon eddig még csak református iskolákból van adatunk használatáról. 1910-ben a simontornyai népiskola által benyújtott tanszerigény-kérvényben tüntették fel cím szerint. 1912-ben a tuzséri népiskola leltárában szerepel egyetlen faliképként, a vidéket jól ismerve talán nem ok nélkül. És felsorolják két másik falitábla, a selyemhernyó tenyésztése és a gőzgép működése mellett abban a jegyzőkönyvben is, amelyet a Tanácsköztársaság idején, a dadi református népiskola államosításakor vettek fel a komisszárok. Reméljük, jó hatással volt rájuk. Bárcsak lett volna ezidőtájt ilyen tábla a Szovjetházzá átalakított kassai Schalkház szállóban is, ahol a tulajdonos lánya – a zsidók bújtatásáért 1944-ben a Dunába lőtt Salkaházi Sára – elbeszélése szerint Landler Jenő és törzskara a szesztilalom közepén megállás nélkül ivott éjjel-nappal, míg csak fel nem adták a Felvidéket.


De még ennél korábbról is van adatunk a falitábláról. Képei ugyanis külön-külön szerepelnek a hazai antialkoholizmus úttörője, Dr. Stein Fülöp Az alkohol („Uránia” Magyar Tudományos Egyesület. Népszerű Tudományos Felolvasások, 20. 39 képpel. Budapest, Hornyánszky Viktor Cs. és Kir. Udv. Könyvnyomdája, 1906) c. könyvecskéjében, mindegyik alatt részletes leírással, amelyek valószínűleg nem nagyon tértek el attól, ahogyan a tanító mutatta be őket a református népiskolában.

„Ilyen képet mutat az iszákos ember házatájéka. Az udvar és a ház pusztul, a fedélen beesik az eső, a csűr düledezik. A gyermekek piszkosak, rongyosak, el vannak csenevészedve a sok éhezéstől. Az anyjuk betegen gubbaszt a küszöbön, és az apa dúlt tekintettel nézi nyomorúságukat.”

„Milyen más kép ez itt, mindenütt vidámság, merészség, jókedv, a külső és belső rend jelei. Az apa gyönyörködve nézi családja jólétét. Vajjon van-e ember, aki nem találja, hogy e két apa közül melyik a részeges és melyik a józan életű? Aki e két képet látja és megnézi, azt hisszük, nem kell neki magyarázni, hogy melyik életmódhoz tartsa magát.”

„Kevesen sejtik, amikor gyermekük kezébe az első poharat adják, hogy jobb kedve legyen, milyen végzetessé válhatik ez a gyermek további életére, és hogy a megfagyott részeg ember utolsó pohara ennek az első pohárnak a folyománya.”

Az azonban nagyon valószínű, hogy a tabló nem korábbi 1898-nál. Ekkor adott ki ugyanis a párizsi Armand Colin & C[ompagn]ie iskolai célra egy olyan tablót, amely biztosan modellként szolgált a magyar változat számára. Tudjuk, hogy az 1901-es párizsi világkiállításról hozott antialkoholista szemléltető anyagból alakult meg a Társadalmi Múzeum bemutatóterme a Rumbach Sebestyén utca 5. szám alatt, a Grand Templar alkoholellenes szabadkőműves páholy székhelyén, s bár az 1944-es bombatalálat után ebből semmi sem maradt, valószínű, hogy a Colin-tabló is közöttük volt.

„Íme az ellenség: az alkohol!”

Ez a Galtier-Boissière doktor által szerkesztett tabló azonban nem egészen azt szemlélteti, mint a magyar. Középpontjában ugyan szintén az alkoholizmus előtti és utáni fiziognómia áll, ám a két oldalsáv megkülönbözteti a természetes avagy jó alkoholokat (sör, bor, alma- és körtebor) a mesterséges avagy rossz alkoholoktól, amelyeket cukorrépából, burgonyából, sőt ad abszurdum gabonából párolnak le. Az előbbiektől a tengerimalac csak kellemesen megszédül és és édesen elszundikál, míg az utóbbiaktól rángógörcsöt kap és feldobja a talpát. Ez a tudományosan igazolhatatlan különbségtétel egészen az 1950-es évekig fennmaradt a francia népoktatásban, nyilván a borászlobbinak köszönhetően.


A Colin-féle tabló különlegessége az egészséges és alkoholista belső szervek, a gyomor, a máj, a szív, a vesék, az agy összevetése, amelynek nyilván nagy visszatartó ereje volt: francia úriember ad a veséje küllemére. Ezek a magyar nyomatra nem kerültek ugyan át, de fényképes formában szerepelnek Stein könyvében.

„Omnibusz Charentonba! [az elmegyógyintézetbe]
Átszállással az alkohol, vagy közvetlenül az abszint révén.”

A magyar tablón ehelyett az életképek dominálnak. Az ötletet ezekhez a Colin-féle tabló hátulja adhatta, amely négy stációban ábrázolja, miként veszíti el az alkoholista az akaratát, a méltóságát, az ítélőképességét, majd végül a józan eszét.


Közvetlen forrásuk azonban más lehetett. A Stein-féle könyvecske illusztrációi között egy komplett alkoholista karriertörténet is végivonul az első pohártól az utolsó rángógörcsig, s ez sokkal inkább hasonlít a magyar tablón két jelenetben összefoglalt életútra. Némi kutatás után kiderül, hogy az illusztrációk J. Baudrillard Histoire d’une Bouteille, „Egy palack története” című elemi iskolai tankönyvéből származnak. Franciaországban ugyanis az alkoholellenes társaságok 1895-ben elérték, hogy az alkohol – a rossz alkohol! – veszélyeiről külön tanórát tartsanak, amely egyenrangú volt a földrajzzal vagy a matematikával.


Ráadásul a könyv főhőse, Jean-Louis arca 20 évesen megtévesztően hasonlít az ifjú Józan Miskáéra, míg 40 éves alkoholistaként az öreg Részeges Pistáéra.


A könyv tizenkét képben mutatja be az alkoholista útját a családi boldogságtól a bukáson és a lecsúszáson át a börtönig és a halálig. Az illusztrációk eredetileg fekete-fehérek voltak, s a gyerekeknek kellett kifesteniük őket, jól emlékezetükbe vésve minden elrettentő részletet. Felnőttek számára színes nyomatban, képeslap formájában árulták őket.

Egy boldog család

Az első lépés

A rossz szokás

Fizetésnapon

Az alkoholista dühe

Az alkoholista botrányt okoz

A megbolondulás útján

A gyilkosság

A bíróságon

És hiába a teátrális kompozíciók, hiába tudjuk, hogy propaganda, a képeknek ez a sorozata ránk sem marad hatástalan, mert azt is tudjuk, hogy amit látunk rajtuk, családok ezrei számára jelentette a a valóságot.

A nyomorba taszított asszony

Az őrület

Az alkoholista halála (delirium tremens)

Nem az iskolának: az életnek tanulunk.