Segítségre szoruló mackók!!!

Kedves Olvasók, a segítségeteket kérem. A Thethben, Albánia Tibetjében, a világtól elzárt, úttalan hegyek között élő Ndreke, annak a családi panziónak a feje, ahol szeptemberi túránkon megszállunk, talált két elhagyott kismackót.

A kismackók elhagyása nem szokatlan dolog, az anyamedve sok okból szokta elhagyni a kismackókat, akik ezt nem élik túl. Egy blogtársam például Kamcsatkán főleg azzal foglalkozik, hogy tavasszal bejárja a területet, és összeszedi az elhagyott kismackókat, akiket a természetvédelmi állomáson felnevelnek, majd szabadon engednek. Ott lehet, mert ott úgysem találkoznak soha többet emberrel. Európában viszont nehezebb a dolog, mert itt a törvény szerint az ember által nevelt medvét nem lehet többé visszaengedni a vadonba.

És itt jön a kérés. A kismackók most még édesek és simogathatóak, remélhetőleg szeptemberben is azok lesznek, amikor meglátogatjuk őket. De hát idővel lesznek a szokott pimasszá, s akkor többé nem lehet őket a háznál tartani. A kérésem az, hogy akinek van ideje, ismeretsége, összeköttetése, stb., az menjen el a veresegyházi medveotthonba, és nézzen utána pontosan, mi kell ahhoz, hogy Albániából két fiatal bocsot befogadjanak. Ha van erről komplett dokumentációjuk (angolul), azt is. Szeptember első napjaiban megyek, s akkor komolyan meg akarom beszélni a helyzetet Ndrekével, úgyhogy olyan dokumentációra van szükségem, amely alapján el tudja dönteni és megindítani a leghelyeseb eljárást. Előre is nagyon köszönöm!

Barlang

A tegnap nagy sikert aratott odú-műfajnak számos további klasszikusa van még. Itt van mindjárt az egyik legkedvesebb, Barbara Firth mackómeséi, minden kommentár nélkül: a képek és a szöveg magáért beszél. Az angol eredeti olyan egyszerű, hogy egyelőre nem is fordítom le, de ha bárki kéri, megteszem.

Árnyék Bukarestben

Írtuk már, hogy a két világháború közötti Bukarest micul Paris volt, „kis Párizs”, a fényűzés és a felfokozott életvágy városa. S ahogy lenni szokott, a fénynek megvolt a maga árnyoldala is: a vidékiek tömegei, akik a városba jöttek szerencsét próbálni, a külvárosi szegénynegyedek, s a virágzó alvilág, amelyet Fănuş Neagu ír le az És kiáltott az angyal-ban. A fényt és az árnyékot pedig ugyanaz az ember rögzítette kamerájával: Nicolae Ionescu.


Nicolae Ionescu (1903-1975) az első világháború idején az iskolát félbeszakítva a Cultura Naţională kiadóhoz állt nyomdásznak. Itt főnöke és atyai barátja, a Németországban tanult Dimitrie Demetrian jóvoltából ismerkedett meg a modern technika vívmányaival, többek között a fényképezéssel. 1927-ben a királyi hadsereg fotográfusa lett, s rendszeresen fotózta Bukarestet és az egész országot: ma az ő fotóival illusztrálják a bukaresti retró-albumok legnagyobb részét. Ekkor fogant meg benne egy leendő Romániai Fotómúzeum gondolata, amelynek számára nyaranként szisztematikusan fényképezett az ország egy-egy vidékén. 1930-ban több hónapot dolgozott Franciaországban, a Lumière fivérek lyoni és Pathé-Nathan párizsi stúdiójában, akiknek hatása meglátszik a 30-as években készült bukaresti képein. 1937-ben az Adevarul napilap technikai igazgatója lett. Ebből az állásából a Vasgárda távolíttatta el 1940-ben mint „a zsidók és hazaárulók szolgáját”. Előtte azonban még megakadályozta, hogy zsidó alkalmazottak a Gárda elleni tiltakozásul felgyújtsák az Adevarul palotáját. Emiatt a kommunizmus idején meghurcolták és nem kapott sehol állást, mivel „akadályozta az illegális kommunisták tevékenységét”. 1945-ben megalapította az Enciclopedia Fotografică kiadóhivatalt, amelyet 1947-ben koboztak el tőle. Ettől fogva alkalmi munkákból és kollégák támogatásából élt 1956-ig, amikor felvették a Művészettörténeti Kutatóintézetbe fotósnak. Onnan ment nyugdíjba, s a tervezett „román fotómúzeum” számára készített anyagait az akadémiai könyvtárnak adta át.






A kitűnő bukaresti Art Historia blog nemrégen tett közzé egy válogatást azokból a képekből, amelyeket Ionescu 1925 és 1935 között készített Bukarest szegénynegyedeiben, a Bibescu-tér környékén, a Dâmboviţa mentén, a vásárokon és a városszéli híres Moşilor-piacon, a zsidó negyed bolhapiacán, a Bellu-temető mögötti „Siralomvölgyben”. A címeket Ionescu írta fel a képek hátuljára.

Egy a számtalan parasztcsalád közül, akik Bukarestben keresik a szerencsét (1929)

Nyomornegyed a város szélén

Minden negyednek megvolt a maga „ördögkereke”. Húsvétkor a fizetség egy piros tojás volt (1927)

Vándor cipő- és papucsjavító a Dâmboviţa partján (1932)

(felirat nélkül) Mosás a talaj- vagy forrásvizet a Dâmboviţába vezető csőnél

Háborús rokkant a Domniţa Bălaşa templom előtt a királyi pár képével, rajta adománykérő felirattal

Vándor varga

Vándor kobzos (cobzar) a Bibescu-tér környékén

Favágók

Verklis papagájjal

Verklis fehér szakállal és mezítlábas fiúval

Ócskás a Taica Lazăron (a zsidó negyed bolhapiacán, a mai Baia de Fier utcán)

A Taica Lazăron

Használt és javított cipők a Taica Lazăron

Rettenetes sár az Oboron, a Moşilor-piacon

Lipovánok (duna-deltai oroszok) a Dudeşti-negyed egy teaházában

Szemétlerakó a „Siralomvölgyben”, a Bellu-temető mögött (a 60-as években létesített Ifjúsági Park helyén)

Guberálók a Siralomvölgyben

Üres konzervdobozok szortírozása a Siralomvölgyben. A háttérben a krematórium sziluettje

Esküvői előkészületek Vitanban (1929)

„Lakás” belseje az Ouatu-gödörben (a Grant-negyedben)

És végül itt vannak – még itt vannak – a medvetáncoltató cigányok is.

A magyar és medvéje

Ezt a képet még Wang Wei küldte Cantabria hegyei közül, a liébanai kolostor völgyéből, ahol a varázslatos Beatus-kéziratokat másolták ezerháromszáz évvel ezelőtt. A kép Potes városka főterét ábrázolja vásárnapon, s Wang Wei is a főtéren fotózta, a város régi fényképeiből készült szabadtéri kiállításon.

De a képnél talán még érdekesebb a képaláírás:

A vásár napján a jószágkereskedők mellett Potesbe özönlöttek az árusok egész Cantabriából. Itt volt mindenki, a magyartól és táncoló medvéjétől a zsebmetszőkön és mutatványosokon át a parasztokig, sajtkészítőkig és vízhordókig… A mesterségek tarka forgataga színesítette az ünnepeket és vásárnapokat, amelyek olykor több napon át is elhúzódtak.

Magyar medvetáncoltató a cantabriai hegyek között, háromezer kilométerre a magyar medvék kárpáti őshazájától? Sajnos róla nem volt fotó. Felrakjuk hát ide táncoló medve-gyűjteményünket, hátha ott van valamelyik képen.








Viseletéről ítélve akár ő is lehet az.


Ne tévesszen meg az angol felirat: a metszet számos országban, több nyelven terjedt. Ki tudja, hol készítették a hozzávaló rajzot.


Vásár ma is van még Potesben, de a magyar többé nem jön el a medvéjével. Az Európai Unióban tilos a medvetáncoltatás. Még a román és bulgár ursar-oknak is le kellett adniuk medvéiket az állatkertbe és más foglalkozás után nézni, amikor a két ország csatlakozott az Unióhoz. Ősi mesterségüket Dumneazu búcsúztatta el.

Ezra Pound: The Gypsy “Est-ce que vous avez vu des autres—des camarades—avec des singes ou des ours?”         A Stray Gipsy—A.D. 1912 That was the top of the walk, when he said: “Have you seen any others, any of our lot, With apes or bears?”         — A brown upstanding fellow Not like the half-castes,         up on the wet road near Clermont. The wind came, and the rain, And mist clotted about the trees in the valley, And I’d the long ways behind me,         gray Arles and Biaucaire, And he said, “Have you seen any of our lot?” I’d seen a lot of his lot…         ever since Rhodez, Coming down from the fair         of St. John, With caravans, but never an ape or a bear.

Ezra Pound: A cigány * “Est-ce que vous avez vu des autres—des camarades—avec des singes ou des ours?”         Eltévedt cigány – A.D. 1912 Ahogy a hágóra felért az út, ott kérdezte meg: „Láttál közülünk másokat medvével vagy majommal?”         – Magas, barna alak, nem olyan, mint a félvérek voltak         fenn a nedves úton Clermont előtt. Feltámadt a szél, eső szitált, és köd szállt a völgyben a fákra, hosszú út volt már mögöttem, a szürke         Arles és Biaucaire. Azt mondta: „Láttál bárkit is közülünk?” És én láttam közülük sokat         egészen Rhodez-től kezdve ahogy jöttek lefelé a János-napi         vásárra karavánjaikkal de sehol egy medve vagy egy majom.

Potesben már csak a fekete macska várja hűségesen a magyar medvét, akinek egyszer még el kell jönnie.