Patkányesküvő

Ezt a fametszetet Hanoi óvárosában vettem. A metszet nyilvánvalóan új, de sok száz éves vizuális hagyományt és azon belül is egy 16. századi ikonográfiai típust követ.

A vizuális hagyomány Ðông Hồ falujáról kapta a nevét, amely Észak-Vietnám Bắc Ninh tartományában, a Vörös-folyó deltájában, a nagy rizsföldek vidékén fekszik. A Ðông Hồ képek színes fametszetek voltak, amelyeket a falu szinte összes családja gyártott ünnepi dekoráció céljára, főleg Tết, a holdújév ünnepére, s a falu kikötőjéből a csatornák hálózatán át terítették tovább Észak-Vietnám piacaira. Az alkalomnak megfelelően szerencsehozó jelképeket és figurákat, s ünnepi vagy esküvői meneteket ábrázoltak, mint például ez a metszet:

Az én metszetem azonban bonyolultabb ennél. Mindenekelőtt nem egy sorban ábrázolja a felvonulást, hanem kettőben. Az alsó sor egyértelmű: egy patkányesküvő menetét látjuk, hátul a gyaloghintóban hordozott menyasszonnyal,

elöl lovon a vőlegénnyel, aki vágyakozva tekint vissza a hintóra, köztük az ESKÜVŐ (迎婚) feliratot hordozó heroldokkal.

A felső sor bal végén vonuló két zenész is a menethez tartozik.

Előttük azonban különös csoportot látunk: két patkány adományokat, halat és kakast visz egy kövér macskának (猫). Az első patkány félelmében még a farkát is behúzza.

Ez a csoport nyilvánvalóan azt a szokást karikírozza, hogy esküvő vagy más falusi ünnep alkalmával a parasztoknak ajánlatos volt ajándékkal szolgálni az ünnepséget engedélyező kínai mandarin számára. A realitások bölcs elfogadását mutatja, hogy ez a jelenet mint az esküvők elkerülhetetlen eleme felkerült az ünnepség ábrázolására, amely az elnyomásnak ezzel a nyilvánvaló jelével együtt is keresett és máig reprodukált ünnepi dekorációként szolgál.

A jelenet Đám Cưới Chuột (Patkányesküvő) címen a vietnámi fametszetek ikonikus típusává vált, és számos változatban látható boltokban és gyűjteményekben.

A kép annyira ikonikussá vált, hogy egyes elemeit külön is árulják, például a macskát Hanoi egyetlen még működő nyomódúc-műhelyében, pont szemben azzal a sarki fametszet-bolttal, ahol a saját metszetemet is vettem.

A bolt egyébként is egy kis csoda, itt, a belvárosi Sör utcában, a megállt idő apró szigete a szombat esti éttermi láz tengerében. Idős házaspár viszi, a férfi büszkén mutatja a falon bekeretezett mesterlevelét. Készít mindenféle nyomódúcot, az A4-est megközelítő mérettől az apró bélyegzőig, hagyományos és arra hajazó motívumokkal, de akár megrendelésre is, saját névvel és motívummal, azonnal. Körben a falakon sok-sok tárló mutatja a bőséges választékot. Mindegyiket használta is már, erre utal a dúcok festékes oldala, ami egyszersmind azt is mutatja, hogy a többszínű dúcok melyik részét milyen festékekkel ajánlja nyomtatásra.

A vevőkkel a felesége foglalkozik. Az árak kicsit hasraütésszerűek, és a válogatás során enyhén emelkednek, úgyhogy a hölgy már elfelejti, hogy egy nagy bivalyos dúcra az elején negyven eurót mondott, és öt másik után már hatvanat kér érte. De összességében észszerűek, a nagy metszetek 40-50, a kis pecsétek 4-5 euro körül vannak. Nem is alkuszunk.

A hölgy nehezen beszél angolul, a kínaira sem reagál, de amikor japán turisták kérdeznek be a boltba, kiderül, hogy a japánja penge. Innentől Noémi-szan veszi át a szót, olajozottan bonyolítja a vásárlást, két kézzel szórva az eltúlzott udvariassági formulákat. A hölgy hasonlóképpen válaszol, kosztümös filmbe illően hajlongva. A japán film happy enddel, a bolt kapujában kimerevített portréval ér véget.

A metszetek szülőföldjén, Ðông Hồban még egy-két család műveli a dúcfaragást és metszetnyomtatást, például Nguyen Huu Qua, akiről a Vietnam Times nemrég képes riportot közölt. A műfaj elevenségét mutatja, hogy az évszázadok során egyre újabb aktuális témákkal gazdagította hagyományos ikonográfiai repertoárját. Így például a francia megszállás alatt az európaiak által behozott új technikai vívmányokkal és szokásokkal, amelyek mellett többnyire „A civilizáció fejlődése” és „Új erkölcsök” feliratokkal kívánnak sikeres és boldog asszimilációt a holdújévre (az École Française d’Extrême-Orient gyűjteményének katalógusából):

A hagyományos fametszetek mindmáig tartó nagy reneszánszát azonban az hozta el és biztosította be, hogy az 1930-as években a francia alapítású Indokínai Képzőművészeti Főiskolán tanuló diákok mozgalmat indítottak a magas művészet „vietnámizációjára”, az európai formavilág felváltására a hagyományos művészeti formákkal. Vezetőjük Trần Văn Cẩn (1910-1994) volt, akinek egy ilyen stílusban készült 1949-es forradalmi plakátját láthattuk is most a Vietnámi Kommunista Párt alapításának 93. évfordulójára rendezett „Amikor a művész katonának áll” kiállításon a hanoi Képzőművészeti Múzeumban.

1948-ban a kommunista párt is ezt a stílust tette meg hivatalos irányvonalává, úgyhogy mind Cẩn, mind az évszázados metszetek jövője hosszú időre biztossá vált. Előbbi a Képzőművészeti Iskola igazgatója és a Képzőművészeti Szövetség elnöke lett haláláig, utóbbinak pedig a fenti hagyományos dúckészítő és metszetnyomtató műhelyek mellett a propagandaplakátok és kiadványok biztosítanak új életet.

A vietnámi FPT University COVID-ellenes plakátsorozatának egy darabja

Az amerikai katona

Láttuk már, hogy egyes országok, amelyek békeidőben oly nehezen adják meg az útlevelet tulajdon állampolgáraiknak, háború idején bőkezűen osztogatják még az ellenfélnek is, emberhez méltó körülményeket ígérve az önkéntes fogságban, s családjukhoz való visszatérést a háború után.


Nem tudjuk, vajon a Vietnami Felszabadítási Front a szovjet példából vagy a maga kútfejéből merítette-e az ötletet, hogy az önkéntes megadást elősegítő útlevelet osztogasson az amerikai katonáknak. Az azonban bizonyos, hogy jól tudták, mi az a két dolog, ami felkelti az amerikai katona érdeklődését.

Quyêṫ thâṅg = Biztos győzelem. Az amerikai hadsereg 1968. március-áprilisi offenzivája

Az már a Vietkong újítása volt, hogy az amerikai emberhez méltó körülményekért cserébe némi haditechnikai oktatást is kértek.




Nem tudjuk, hogy az amerikai katonák közül hányan éltek a csábító lehetőséggel, s hogy átadott tudásuk milyen mértékben járult hozzá a Vietkong győzelméhez. Sőt az igazat megvallva azt sem tudjuk, hogy ezek az életmentő útlevelek, amelyek az utóbbi hónapokban bejárták az amerikai netet, egyáltalán eljutottak-e hozzájuk. Egy orosz szájton ugyanis, amely amerikai forrás alapján közli az utolsót, az első kommentelő felhívja rá a figyelmet, hogy a lány képe megegyezik egy kortárs thaifödi szépség-szájt harmadik fotójával. S noha tudjuk, hogy a távol-keleti nők hosszan megőrzik fiatalságukat, azért közel negyven éve már annak, hogy ezek az útlevelek okafogyottá váltak.


Nem tudjuk azt sem, hogy ha az útlevelek kortárs hamisítványok, vajon vietnamiak készítették-e az amerikaiak mohóságának karikírozására, vagy amerikaiak a távol-keleti prostitúció toposzára építve.

De hogy teljesen üres kézzel ne maradjunk, álljon itt legalább Bulat Okudzsava kézzel fogható, tényleges történelmi múlttal rendelkező, a passzusokkal közel egykorú dala az amerikai katonáról.


Bulat Okudzsava: Dal az amerikai katonáról

Возьму шинель, и вещмешок, и каску, В защитную окрашенные окраску, Ударю шаг по улочкам горбатым… Как просто стать солдатом, солдатом. Забуду все домашние заботы, Не надо ни зарплаты, ни работы – Иду себе, играю автоматом, Как просто быть солдатом, солдатом! А если что не так - не наше дело: Как говорится, родина велела! Как славно быть ни в чем не виноватым, Совсем простым солдатом, солдатом.

Zubbonyt öltök, sisakot, hátizsákot, terepszínre színezett terepszínt kiverem a lépést a görbe utcákon: milyen egyszerű is katonának állni! Elfelejtem az otthon minden baját, fizetésre, állásra nincs már gondom, magam megyek, a géppisztollyal játszom: milyen egyszerű is katonának lenni! S ha valami mellémegy – nem a mi dolgunk: ahogy mondják: a haza parancsolta! Milyen szép is, ha az ember semmiben sem bűnös, csupán csak egy egyszerű katona.

A filológus azonban megmozdul az emberben, s némi utánajárással kideríti, hogy a dal címe eredetileg az volt: Dal a katonáról. A katonáról, amely a Szovjetunióban természetesen a szovjet katonát jelentette. Márpedig a szovjet katona nem ilyen. A szovjet katona a népek szabadságáért harcol. A szovjet kultúrpolitika tehát betiltotta a dalt. Okudzsava közönsége azonban továbbra is hallani akarta, s azt kiabálták be a színpadon aggódó mesternek: „Halljuk a dalt az amerikai katonáról!” A dal ezt követően zöld utat kapott.

Viszont az amerikai katonáról továbbra sem tudunk semmit.

Sapa

Az észak-vietnámi hegyek között, 2000 méter magasan fekvő Sapa az ország egyik legvadregényesebb vidéke. A megközelíthetetlen völgyekben számos kis nép és különleges nyelv maradt fenn a kínai és vietnámi hódítás előttről. Vietnámiak csak azóta élnek itt kis számban, amióta a franciák 1912-ben a kellemes klímájú, tiszta levegőjű völgyben megalapították Sapa városkát mint katonai üdülőhelyet és szanatóriumot. A völgy fölött magasodik a 3142 méteres Fan Si Pan, a Himalája déli láncának utolsó tagja. A régiót, ahol számos ritka állat és növény él, közülük több csak itt őshonos, 2006-ban nyilvánították nemzeti parknak.

Ilja Sztyepanov, az egyik legjobb orosz fotóblogger idén májusban járt a vidéken, s blogján azóta is időről időre közzétesz egy-egy újabb szép fotósorozatot: a városról, környékéről, egy hmong parasztházról, ahová beinvitálták, egy bivalypásztor kisfiúról. Varázslatos képeit itt összegyűjtve mutatjuk be, s ha lesz még újabb sorozat, azt is hozzátesszük.

A csitári hegyek alatt

A holdújévi bejegyzésre két, alkalomhoz illő ajándék érkezett olvasóinktól. Két Sheng – ez itt a reklám helye! – a T-Home internetszolgáltató tavaszi hirdetésére hívta fel a figyelmet, amelyen Freddie Mercury üzen az immár örök tavaszból, s a rajongók saját beküldött videóikon énekelhetik vele együtt a Tavaszi szél vizet áraszt-ot.


A másik, sokkal meghatóbb küldeményen, egy vietnámi amatőr videón pedig egykor Magyarországon tanuló vietnámiak éneklik a holdújévi műsort nyitó A csitári hegyek alatt-ot – vietnámiul! Noha a videó nemrégen készülhetett, az arcok, a ruhák, a gesztusok, az otthonok a 70-es évek Magyarországát idézik, amikortájt az egykori diákok a dalt tanulhatták és lefordíthatták. Igazi időutazás.



Eszembe jut, amit Péter mesélt: hogy a 80-as években az Egri csillagok volt a legnépszerűbb regény Vietnámban, a gyerekek Dobó István és Bornemissza Gergely képében háborúsdiztak. A túlerővel szemben diadalmaskodó egri védők történetében az Amerikával vívott saját háborújukról szóló eposzt látták.

A videó fent van a „Vietnami katonák Magyarországon” (így, magyarul!) című vietnámi fórumon is, ahol József Attilát fordítanak, Szécsi Pál-videókkal nosztalgiáznak, és olyan magyar nyelvű jelmondatokat használnak, mint hogy „Amikor hazamentem a szívemet orokre Budapesten hagytam.” Ennél szebb holdújévi ajándékot nem is kaphattunk volna.