Áldás


Írtam már a łańcuti zsinagógáról, a haszid képi világ fantasztikus kincsestáráról. Az 1761-ben befejezett freskóprogram legszembetűnőbb motívumai a hangsúlyos helyeken szereplő oroszlánok, szarvasok, griffek, medvék, amelyek a haszid temetőket is benépesítik, valamint a bima a szentírási jelenetekkel, ahol az emberek fejeit a szentségtörés megelőzése végett lombok fedik, s a bima mennyezetét a Leviatán díszíti.


De a zsinagóga egész dekorációja kimeríthetetlen aranybánya. Többek között a párkány magasságában végigfutó fríz a zodiákus tizenkét jegyét ábrázolja, mint sok más galíciai haszid zsinagógában is, utalva ezzel a zsidó ünnepek egész éven át tartó, s évről évre ismétlődő folyamatosságára. Itt, Łańcutban azonban a bejárati falon négy idegen állat is elvegyül az égövi figurák között. Ha valaki nem ismerné fel őket első látásra, felirataik azonosítják őket: כנמר ka-namer, „mint a tigris”, וקל נשר ve-kal ka-nesher „és könnyű mint a sas”, רץ כצב rac ka-cvi, „fut mint a szarvas”, וגבור כארי ve gibbor ka-ari, „és hős, mint az oroszlán”.





A négy figura megismétlődik ugyanezekkel a feliratokkal a zsinagóga előcsarnokának abban a kis termében is, amely az első és legnagyobb łańcuti rabbi, Jákob, a későbbi lublini rebbe, a Látó dolgozószobája volt. Későbbi, kevésbé barokkos, inkább 19. századi stílusából ítélve a rebbe ezeket utólag festethette fel ide, állandó figyelmeztetésül önmaga számára.

pirkeiavot1 pirkeiavot1 pirkeiavot1 pirkeiavot1 pirkeiavot1 pirkeiavot1 pirkeiavot1

A négy figura és a feliratok megfogalmazása egy, a talmudi műveltségben közismert erkölcsi maximára utal. Forrása a Mishna Pirkei Avot, „Az atyák tanítása” könyve (5:20) amely a tannaimhoz, az 1-2. századi nagy rabbikhoz tartozó Judah ben Temának tulajdonítja azt. A mondás így szól: הוי עז כנמר, וקל כנשר, ורץ כצבי, וגבור כארי לעשות רצון אביך שבשמים „Légy bátor, mint a tigris, könnyű, mint a sas, fuss, mint a szarvas, és légy erős, mint az oroszlán, hogy megtedd Mennyei Atyád akaratát.”

„Ushpizim-tábla” sátoros ünnepre, Kanada, 1947. Középen a remények szerint hamarosan újjáépülő jeruzsálemi Templom, fönt pedig a négy mishnai állat, alattuk éppúgy egy-egy izraeli szent hely képével, mint a łańcuti zsinagógában.

Mi jobbat kívánhatnánk a ma este beköszöntő 5780. évre? Shana tova.