Az azeri lányok és az álomesküvő

Eladó tat lány hagyományos viseletben, Lahidzs, Azerbajdzsán

Első közlése a szerző blogjában.

Úgy tűnik, az azeri lányok egyre inkább külföldi férjet keresnek, hogy elhagyhassák az országot. Az okok sokfélék, szerepet játszik benne egyfelől a jólét és a nyugati életmód iránti vágy, másfelől a férfiak hiánya, akik nagy számban emigrálnak, ugyancsak azért, hogy jobb jövőt teremtsenek maguknak. A hagyomány mindig is szoros korlátokat szabott az azeri nőknek, megtiltva, hogy más nemzetiségű férfiakkal házasodjanak. Az újabb nemzedékeket szerencsére sokkal kevésbé kötik az előírások, s az azeri nők és külföldi férfiak közötti házasságok száma, amelyeket kizárólag a bakui Boldogság Palotájában – a „Mukhtarovban” – engedélyezett kötni, ha lassan is, de emelkedik.

Bakui koszorúslányok

Ha azonban a vidéket járjuk, különösen a legelszigeteltebb falvakat, az a benyomásunk, hogy a férfiak száma jóval felülmúlja a nőkét. És hogy az esküvő kell legyen az egyik legjövedelmezőbb üzlet, ha ilyen nagy számban követik egymást a boltok, amelyek a legszebb nap számára kínálnak kellékeket.


Esküvő hallatán ne olyasmire gondoljanak, ami esküvőszervező után kiáltana, mint Nyugaton. Az esküvő itt házilagos kivitelben történik, s a menyasszony Hamupipőkéhez hasonlóan egy pillanat alatt vált a seprűről a báli ruhára. Az uralkodó szín a vörös, a minimalista stílusnak itt nincs esélye. Ez a szín vonul végig diadalmasan a ruháktól a dekoráción át az asztali díszekig. Minden csupa tüll és flitter, nem mindig a legjobb minőség, de elég ahhoz, hogy elkápráztassa a szemet. A párok többnyire nagyon fiatalok, tizenöt és húsz év között. Az ünnepség két helyszínen zajlik. A menyasszony búcsúztatása többnyire visszafogott, az igazi show a vőlegényé, ez torkollik a voltaképpeni lagziba, hosszú asztalokkal, dínom-dánommal, zenével és tánccal.


Az alkalomra valamilyen közösségi termet bérelnek ki, minden fölösleges luxus nélkül. Az ünnepség végén az egész falu összesereglik, hosszan néznek a fiatal pár autója után, míg csak el nem tűnik a völgy kanyarulatában.

Xinaliq. A faluból távozó menyasszony búcsúztatása

Xinaliq, bálterem

Az esküvői teremben nem marad más, csak néhány melankolikus vendég, no meg a konfettivel teleszórt padló. Ezt majd a menyasszony takarítja fel, ha visszatért a faluba, leveti az ünnepi ruhát, s ismét Hamupipőkévé válik. Ahogy az esküvői kellékbolt kirakata sugallja, ahol a pompás ruhák mellett valaki jó megérzéssel a vödröt és a seprűt is ottfelejtette.

Kendő, kendő, kendő,

minden mennyiségben, méretben, formában, színben. A legelső dolog, amivel az isztambuli repülőtéren az érkezési oldalra kilépve találkozik az ember, az Armine divatcég plakátja, amelyen egy rendkívül csinos fiatal kendős nő látható. Ettől kezdve az egész város tele van kicsi, nagy, óriás és gigantikus plakátokon különféle csodaszép kendős nőkkel. És nem csak a plakátokon. Mire beértem a belvárosba, teljesen fel voltam lelkesülve: Isztambulban divat lett a kendő.

Der makām-ı Şūri Semâ’i (Mss. D. Cantemir 256). Savall: Istanbul, 3'33"

Négy évvel ezelőtt innét mentünk Perzsiába, ahol teljesen el voltam bűvölve attól, hogy micsoda elképesztően kifinomult divatozást lehet művelni a szigorúan szabályozott fekete csadorral, de az isztambuli kendőviselet semmilyen különösebb benyomást nem tett rám, s nem tűnt úgy, mintha lényegesen különbözne a nálunk szokásostól.


Most azonban azonnal feltűnő, hogy milyen sok nő hord kendőt. Nemcsak az idősebbek és szegényebbek, hanem tömegével a fiatalok, a nyilvánvalóan jómódú és magasan kvalifikált nők is, a még a szemet is eltakaró lepeltől kezdve az egészen artisztikus és extravagáns kompozíciókig mindenféle kendőt viselnek. És ebben láthatóan nagy örömet találnak.

Kétségtelen, hogy a fiatalok körében az Armine cég határozza meg a trendet: decens, kifinomult pasztell tónusok, virágos minták, természetes, finom anyagok. Nemcsak kendőt árulnak, hanem egész kollekciókat, ruhát, kiegészítőket, mindent mindennel harmonizálva.

Emellett azonban sokan vannak, nemcsak fiatalok, hanem idősebbek is, akik élve a hatalmas kínálat adta lehetőséggel a kendő és a ruha kompozíciójában hasonlóképpen kifinomult, de egyéni összeállításokat viselnek.


Azt hiszem soha életemben nem láttam még olyan divatot, amely ilyen mesebeli sokféleségben és gazdagságban mutatta volna fel, hogy mi mindenféleképpen lehet szépnek és nőiesnek lenni.

Kimonó

Szergej Szmirnov (1953-2006): Nő kimonóban

Ha Pétervár és kimonó, akkor Loft. Itt nyílt meg vasárnap az „1001 kimonó” vándorkiállítás újabb állomása. Az impozáns magángyűjtemény múlt ősz óta egész Oroszországot bejárja. A kiállításnak a 18. századtól a 21. századig terjedő anyagából itt most csak egy időben és tematikában szorosan összetartozó csoportot szeretnénk bemutatni az 1920-30-as évekből.



A csoport középpontjában az Oda Nobunaga (1534-82) lovas képével hímzett kimonó áll, két ujján a hadúr fegyvereivel. A nemzeti hős figurája a fiúkimonók megszokott motívuma volt. Ezt a motívumot, a nemzeti hősök és fegyvereik képét variálják a korabeli olcsóbb, hímzés helyett nagyiparilag nyomtatott fiú- és férfikimonók is.

Fiúkimonó

Fiúkimonó

A kiállítás látogatói haboznak, hogy vajon a második kimonón a japán gyalogosok ellenséges harckocsi ellen intéznek-e támadást kamikaze módjára, hiszen feléjük fordul a tank csöve. Fegyverszakértők azonban rámutatnak, hogy az ábrázolás az 1931-ben rendszeresített I-Go japán harckocsi pontos ábrázolása, amelynek hátul is volt lövege. Ahogy a fölötte látható hadihajó is a Nagato-Mutsu cirkáló hű képmása.


A két fiúkimonó egy olyan, tiszta fehér felnőtt kimonó két oldalán függ, amelyet hagyományosan szeppukuhoz – rituális öngyilkossághoz – ölt magára utoljára tulajdonosa.

Az egyik gyerekkimonóhoz tartozó két ruha

Ujjatlan gyerekkimonó

Férfikimonó

Fiúkimonó

Ujjatlan fiúkimonó

Fiúkimonó

Fiúkimonó

Fiúkimonó

Chuya-obi, légiütközet ábrázolásával

Kamikaze repülő a Fuji-hegy fölött. Újévi képeslap, 1937

Update:

Bad Guide továbbgondolta a bejegyzést, és ezeknek a „megédesített” képeknek a szándékolatlan iróniáját James Rosenquist vietnámi háború idején készült F-111 installációjának szándékos iróniájával állította párhuzamba, amelyen az amerikai jólét képei olvadnak össze a háttérben megszakítatlanul futó háborús snittekkel.

James Rosenquist: F-111 (részlet). 1964-65