Áttűnés: A csoda

A portugál Andre Boto képén egy öltönyös-táskás férfi ragyogó színekkel és részletekkel fotózott hegyi tájképet feszít ki lepedőn a lehangolóan szennyezett iparvidék elé, hogy a nézőnek ne kelljen szembenéznie a valósággal. A cseh Marko Jindřich 1945-ös képén a lerombolt Varsó romjai elé feszít ki hasonlóan idilli tájkép-lepedőt az amatőr fotográfus, hogy a túlélők a megszokott optimista fotóháttér előtt örökíthessék meg magukat.

Boto képét 48 ezer beküldött kép közül az év fotójának választották meg idén októberben a sienai Creative Photo Awards fotópályázaton. A pályázat döntős fotóit októberben és novemberben állították ki a sienai Palazzo Pubblicóban.

Az idei pályázat témája: „I wonder if you can”, amelyből a legtöbb kép a wonder-t választotta kulcsszónak. Egyetlen kivétel a bolgár Jurij Vasziljev Fish, you can!-je, amely a can két jelentésével játszik.

De mi a csoda? A Palazzo Pubblico legtöbb képén a megszokott valóság helyettesítése egy másik, ragyogóbb valósággal, pontosan úgy, ahogy a nyertes kép ábrázolja. Németalföldi képnek beállított csendéletek és beöltöztetett testek, megkonstruált koncepciók, a végsőkig filterezett tájképek a kötelező magányos fával, a modern Orfeuszként a világot szürreális festményként megmozgató zenész. A csoda, amelyre várunk, amely lényegileg más, mint a valóság, és amelyik sosem jön el.

Alig egy-két képen jelenik meg a csoda valódi jelentése: az epifánia. A csoda, amely folyton jelen van, és olykor felfénylik. A valódiság belépése a valóságba, vagy még inkább jelenlétének katartikus felismerése a valóság mélyén.

Roddy Macinnes: Honeymoon in Finland

Cégér jó bornak

A Villa Romana del Casale Szicília közepén, néhány kilométerre Piazza Armerina városkától az ókori világ egyik legnagyobb fennmaradt mozaikegyüttese. A 4. század eleji római villa szenátori rangú tulajdonosa több mint 3500 négyzetméternyi elsőrangú mozaikkal díszíttette hatalmas birtokközpontját. Minthogy az erdős völgyben, településektől távol épült villa mindenekelőtt előkelő vadászház volt, ahová a tulajdonos barátaival vagy klienseivel lazítani vonult vissza a római politikai életből, ezért a mozaikok nagy része is vadászatot ábrázol. A vendég-lakosztályok padlóján helyi vadakra, hogy azokkal álmodjanak, mielőtt hajnalban a kötelező vadászfelszerelést magukhoz véve nekivágnának az erdőnek, míg a vendégek és a dominus lakrésze közötti nagy közös tér padlóján egzotikus afrikai és indiai vadállatokra, amelyekkel valószínűleg a dominus álmodott, vagy talán foglalkozott is ilyenek beszerzésével a római Circus számára.

Mindezekről egy következő bejegyzésben lesz szó. Most csupán arról a jelenetről szeretnék szólni, amely már a dominus lakrészének egyik szobáját díszíti. Egészen pontosan a domina hálószobájának előterét (az alaprajzon piros ponttal jelölve). Ezen a mozaikon olyan történet látható, amellyel nem szívesen álmodik az ember. Az Odüsszeia ama jelenete, ahol a görögök elvetődnek az egyszemű Polüfémosz óriás barlangjába – amely tudvalevőleg Szicílián volt –, s a szörnyű küklopsz elkezdi megenni őket. Odüsszeusz ekkor éjszínű borral telt nagy kancsót tartva kezében odalép hozzá, leitatja, majd az alvó óriás egyetlen szemét előre kihegyezett és megizzított doronggal szúrja ki.


A szörnyű jelenetet nyilvánvalóan a bor soporifer, álomhozó volta teszi alkalmassá rá, hogy egy hálószoba előterében szerepeljen. Elképzelhető az is, hogy a domina ebben a szobácskában borozott még lefekvés előtt a dominusszal. Annál is inkább, mert innen nemcsak az egyszemélyes női hálószobába nyílik bejárat, hanem balra egy cubiculumba is, amelynek funkcióját egyértelművé teszi a mozaikpadló ábrázolása.


Az ábrázolás nem csak nyíltan erotikus volta miatt különleges. Hanem hogy a nő éppúgy bikinit visel, mint a villa fitness-szobájának sportolónői vagy az Arión-terem tengeristennői, amelyek a bikini legrégebbi dokumentációi Európában. És hogy ahhoz a tudós kultúrtörténeti problémához is kulcsot kínál, vajon melyik intim ruhadarabbal kezdődött a nő vetkőztetése az ókori Rómában.



Ámde minden méz elfogy egyszer, mint az olasz közmondás tartja. A villát, amelyet a vandálok, arabok, bizánciak, normannok egymást váltó uralma során már amúgy is sok pusztítás ért, a 12. században egy földcsuszamlás iszapja borította el. Ez az iszapréteg őrizte meg a mozaikokat az 1920-as években meginduló feltárásokig. A katasztrófa túlélői a közeli hegyre költöztek, ahová vitték magukkal a villa körül kialakult falu, Platia (palatina, „a palotához tartozó”) nevét is.


Az új település, Piazza (1862-től Piazza Armerina) azonban nem csak nevét örökölte a villától. A városka igyekszik minden előnyt kisajtolni a hozzá tartozó világörökség rangú műemlékből. A hoteleket, éttermeket, középületeket a római villa mozaikjainak másolatai díszítik. A ruhaboltokat a fitness-terem bikinis képei, a buszmegállókat a női váltófutás figurái fémjelzik. És a főtéri talponálló kézenfekvő módon éppen a leitatott Polüfémosz jelenetét használja fel cégtáblának.



A cégér persze kétértelmű. Utalhat az Odüsszeusz – és a kocsma – által kínált bor kiválóságára, de másfelől kellemetlen következményeire is. Az ajtó körül gravitáló helyi polüfémoszok – mint a fenti képen is – kényelmetlen módon erősítik az utóbbi előérzetet. Én még nem próbálkoztam itt. Tartok tőle, mivel szúrnák ki a szemem.

Polüfémosz ivóedénnyel. Boiótia, Kr.e. 5-4. sz. Boston, Museum of Fine Arts

Áttűnés: Hosszú menetelés

Abbey Road, London. Iain Macmillan fotója a Beatles Abbey Road nagylemezéhez. 1969. augusztus 8., közvetlenül az együttes felbomlása előtt

Black Sea Road, Jejszk, gyógyfürdő- és kereskedőváros az Azovi-tenger partján. 1910-es évek, közvetlenül a birodalom felbomlása előtt.

És ha már az időgépben ülünk, nézzünk meg még néhány látképet Jejszkről, erről a bájos kisvárosról, amelynek volt három nagy utcája szép eklektikus épületekkel és Singer varrógépbolttal, kikötője és gőzhajózási társasága, leánygimnáziuma és sétatere, sőt artézi kutat is fúrtak, a vasút is megérkezett és az első vasúti hidat is megkezdték építeni közvetlenül a birodalom felbomlása előtt. A víz a főutcán még ma is megvan. Zebra felfestésére már nem maradt idő.

Áttűnés: Ikarosz bukása

Id. Pieter Bruegel: Ikarosz bukása, 1560 (valószínűleg másolat Bruegel elveszett 1558-as eredetije után). Brüsszel, Királyi Szépművészeti Múzeum

W. H. Auden: Musée des Beaux-Arts, Brussels 1938 About suffering they were never wrong, The Old Masters: how well they understood Its human position; how it takes place While someone else is eating or opening a window or just walking dully along; How, when the aged are reverently, passionately waiting For the miraculous birth, there always must be Children who did not specially want it to happen, skating On a pond at the edge of the wood: They never forgot That even the dreadful martyrdom must run its course Anyhow in a corner, some untidy spot Where the dogs go on with their doggy life and the torturer’s horse Scratches its innocent behind on a tree. In Brueghel’s Icarus, for instance: how everything turns away Quite leisurely from the disaster; the ploughman may Have heard the splash, the forsaken cry, But for him it was not an important failure; the sun shone As it had to on the white legs disappearing into the green Water; and the expensive delicate ship that must have seen Something amazing, a boy falling out of the sky, Had somewhere to get to and sailed calmly on.

W. H. Auden: A Szépművészeti Múzeumban, Brüsszel 1938 A szenvedés dolgában sosem hibáztak ők, a régi mesterek: jól tudták helyét az ember életében; hogy míg mi szenvedünk, másvalaki eszik, ablakot nyit, vagy tompán elhalad. Hogy míg az öregek áhítattal, mohón várják a csodás születést, mindig kell legyenek gyerekek is, akik nem törődnek vele, s az erdőszéli tócsán korcsolyáznak. És azt sem felejtik el soha, hogy a szörnyű mártírhalálnak is valamiképp egy sarkon, mocskos helyen kell végbemennie, ahol a kutyák kutyálkodnak, s a hóhér lova egy fához dörgöli ártatlan farát. Mint Bruegel Icarusán. Milyen kényelmesen fordul el minden a katasztrófától. Az ekét vonó talán hallotta a csobbanást, az elfojtott kiáltást, de néki nem volt ez nagy bukás. A nap ragyogott tovább a zöld vízben eltűnő fehér lábakra; s a drága mívű, költséges hajó, amely kellett lássa a csodát, az égből hullott fiút, csöndben haladt tovább kitűzött célja felé.

Christopher Murray, Nature News

Kerry Skarbakka: Fotó a Küzdelem sorozatból

Áttűnés: Kinyilatkoztatások

„Vándor, jöjj közelebb, lásd, mit rejtenek az árnyak. Mert noha eltemetve fekszik,
a számjegyek által együttesen jelölt betűk világosan kinyilatkoztatják,
ki nyugszik e koporsóban, kinek számára készít
Memphisz új mennyei szférát.” *

A (alfa) iniciálé a Liébanai Beatus által I. Ferdinánd kasztília-leóni király megrendelésére készített János Jelenéseinek Kommentárja 6. folióján (befejezve 1047, Madrid, Biblioteca Nacional). Az iniciálé alatt álló és arra mutató Krisztus az omega betűjét tartja a kezében: „Én vagyok az Alfa és az Omega, a Kezdet és a Vég, mondja az Úr.” (Jel 1:8)

Áttűnés: Tengertől tengerig

Madár bizánci ornamentális keretben. Velence, Szent Márk tér, 12-13. század

Madár örmény ornamentális keretben. Velence, Szent Lázár sziget, örmény kolostor, MS 1159, 12-13. század

Áttűnés: Átkelés a folyón

Anton Graff: Az Elba Drezda alatt, 1800 k. Gemäldegalerie Alter Meister, Drezda

Átkelés az Elbán napkeltekor, tegnapelőtt

Walter írja:

Dani legutóbbi bejegyzése mélyen érintett, de nem a szavak útján. Szeretnék ugyanígy válaszolni, de a Blogger nem fogad képeket.

Kingston upon Hull óvárosában lakunk, öt percnyi sétára a Humber torkolatától, amely igen szeszélyes folyó (a Humber mellékfolyóin gyakoriak az áradások). Aznap nem lehetett mást hallani, csak a gyászos hajókürtöt, és a kikötőt dagálykor elhagyni készülő hajó fojtott hangjait. Ugyanazt az időnkívüliséget éreztem, mint Dani.

Az 1914 előtt évszázadban több mint 2,2 millió zsidó kivándorló haladt át Hull kikötőjén. Feleségem, Hilary családja valószínűleg azért maradt itt, mert nem volt pénzük a további hajóútra. Az itteni zsidó közösség hanyatlóban van, talán csak néhány százan vannak már, de történetük még lenyomozható, olyan részletességig, ahogy a Wang folyó szereti.

Áttűnés: Itt vannak

Shaun Tan: The Arrival, 2007

Velence, Campo dei Miracoli, 2015

Áttűnés: Az örök balatoni balkánzene

A csernovici színházban vendégszereplő „Balaton” szerb-magyar (!) cigányzenekar. 20. század eleje, innen

Velence, 2015

Özönvíz után

A gergeti Szentháromság-templom olyan magasra épült a Kaukázus teteje, a Kazbegi-hegy alatt, hogy azt mondják róla – akárcsak a ravennai San Apollinare in Classéról vagy néhány más jeles templomról –, hogy egyedül ezt nem lepte el az özönvíz.


Ilyenformán a dinoszauruszok is csak itt élték túl a világkatasztrófát, mint a templom harangtornyának 12. századi ablaka tanúsítja.


Utódaik ma is a faluban járnak. Elhullott példányaik csontjait pedig a helybéliek beépítik a szárazon rakott kőkerítésekbe.




Ahogy a Jvari-hágótól délre fekvő Grúziát Szent Nino a 4. században, úgy az attól északra fekvő Gergetit Szent Dino térítette meg az özönvíz előtt. Az ablak faragványán látható társa Szent Trichontoszaurusz, akit a helybéliek néhány betűzési próbálkozás után végül kihagytak a legendából, így neve nem maradt fenn.