A világ emlékezete

A UNESCO 1997-ben indította el Világemlékezet-programját, amely a műemlékeket regisztráló Világörökség-programmal párhuzamosan a világ szellemi örökségét, a legértékesebb levéltári és könyvtári gyűjteményeket veszi fel listájára. A lista idáig 158 tételt tartalmazott, közöttük olyan kincseket, mint a hettita agyagtáblák, a Gutenberg-biblia, a Linné-gyűjtemény vagy Chopin összegyűjtött kéziratai.

Most érkezett a hír, hogy a Világemlékezet-bizottság négy nappal ezelőtti éves ülésén harmincöt újabb tétellel gyarapította a listát. A harmincöt új tétel között két magyar is van: Kőrösi Csoma Sándornak a Magyar Tudományos Akadémia Keleti Gyűjteményében őrzött hagyatéka, valamint Bolyai János 1832-ben kiadott Appendix-e, amely megalapozta a nem-euklidészi geometria elméletét. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy mindkét anyag internetes dokumentációját a Studiolum készítette el a Magyar Tudományos Akadémia anyagaiból, az Akadémia munkatársaival együttműködve, magyar, angol és spanyol nyelven.


Kőrösi Csoma Sándor 1842-ben indult el Kalkuttából Lhaszába, hogy a dalai lámák könyvtárában a régi magyarokról és a velük rokonnak gondolt ujgurokról szóló források után kutasson. Előző húsz évében voltaképpen erre az útjára készült. Láma-kolostorokban élve megtanulta a tibeti nyelvet és vallást, megírta az első tibeti szótárt és nyelvtant (1834), és olyan részletes leírást adott az akkor Európában még csak homályosan ismert buddhista vallásról és irodalmi kánonról, hogy ahhoz lényegeset azóta sem tudtak hozzátenni. Lhaszába azonban soha nem jutott el. Útközben maláriát kapott, és Darjeelingben meghalt.

Mintha csak tudta volna, hogy nem tér vissza, indulás előtt minden könyvét tanítványának, S. C. Malannak, a Bengáli Ázsiai Társaság titkárának ajándékozta. Malan a könyveket Duka Tivadarnak adta tovább, aki a szabadságharc után emigrálva angol katonaorvosként került Indiába, s itt felkeltette érdeklődését ott élt honfitársa, akiről minden adatot összegyűjtött. Első életrajzát is ő írta meg magyar és angol nyelven, Csoma könyveit pedig 1885-ben a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozta. A harminchat tibeti kódex közül a legértékesebbek az úgynevezett „Alexander-könyvek”, amelyek nevüket is Csomáról kapták. Ezek a könyvek, amelyekben a tibeti lámák Csoma egy-egy témáról – filozófiáról, vallásról, orvoslásról, csillagászatról – feltett kérdéseire adnak választ kérdezz-felelek-formában, az európai és tibeti gondolkodás találkozásának egészen kivételes dokumentumai.

A Csoma-hagyaték internetes dokumentációjában elsőként tesszük közzé egy Alexander-könyv, a buddhista kozmológiát bemutató 4. kódex facsimiléjét, átírását és fordítását magyarul és angolul, s ezt majd a többi kódexszel is folytatni szeretnénk. A dokumentáció tartalmazza emellett Csoma részletes életrajzát, hagyatékának leírását, Duka életrajzát és mindkét Csoma-biográfiáját, valamint a MTAK Tibeti Gyűjteményének gazdagon illusztrált leírását.


A Bolyai János Appendix-ének szentelt honlap egyszersmind a két Bolyai, Farkas és János, apa és fiú munkásságának, kapcsolatának és hagyatékának részletes dokumentációja is, amelyet Horányi Károly és Mázi Béla állítottak össze rendkívül lelkiismeretes munkával a MTAK Kézirattárában. Az újonnan felfedezett forrásokon és friss publikációkon alapuló életrajz az eddigi legrészletesebb, s a függelék elsőként közöl facsimile dokumentumokat a két Bolyai levelezéséből. A honlapon digitális facsimile formájában olvasható az Appendix-nek az Akadémia könyvtárában őrzött példánya, amelyhez Bolyai János még további fontos kézírásos kiegészítéseket is fűzött. A dokumentáció bemutatja ezenkívül a Bolyai születésének 200. évfordulóján rendezett nagy kiállítás teljes anyagát, a Bolyai-féle nem-euklidészi geometria európai fogadtatásának viszontagságait, és a Bolyai emlékére létrehozott Bolyai-díj történetét is.


És ha már arra járnak, nézzék meg a többi dokumentációt is, amelyet a Studiolum az Akadémia Könyvtárával közösen készített. A Stein Aurél-expedíciók fotóhagyatékának hongkongi kiállítását, amelyről a Wang folyóban is írtunk. A híres dunhuangi könyvtárbarlang felfedezésének centenáriumán rendezett Stein-kiállítást. Kaufmann Dávid egyedülállóan gazdag héber kódexgyűjteményének feldolgozását és facsimiléit, amelyről ugyancsak írtunk (itt meg itt). Ifj. Pápai Páriz Ferenc európai peregrinációjának emlékkönyvét, amelybe olyan nagyságok írtak, mint Isaac Newton vagy Edmund Halley. Ludovicus Carbo olasz humanista Mátyás dicső tetteiről szóló corvináját, facsimilében, átírással és fordítással. A gróf Teleki Józsefnek, az Akadémiai Könyvtár alapítójának szentelt honlapot. Néhány hónap múlva tesszük közzé Radnóti Miklósnak az Akadémia Kézirattárában őrzött hagyatékát. A sor, reméljük, folytatódik.

Kőrösi Csoma Sándor

Kőrösi Csoma Sándornak, a tibetisztika megalapítójának 222-ik születésnapján, 2006-ban tettük közzé az interneten a Studiolum és a Magyar Tudományos Akadémia Keleti Gyűjteményének együttműködésében magyar, angol és spanyol változatban Csomának a Gyűjteményben őrzött hagyatékát. A dátum azért is emlékezetes a tibetisztika történetében, mert a magyar oktatási minisztérium a rekordméretű költségvetési hiányra hivatkozva ekkor jelentette be sok más egyetemi szak mellett a tibeti tanszék felszámolását. Az internetes publikáció első oldalán ezért a születési évfordulóról való megemlékezés mellett szolidaritásból az is szerepelt, hogy „az ez évben megszüntetett magyarországi tibetisztika emlékére”, míg csak az akadémiai könyvtár vezetősége az esetleges retorziótól való félelmében le nem vetette onnan, épp az önkormányzati választások idején, amelynek során a kormánypártok – a költségvetési hiány okozói – a “Budapest a szabadság és a szolidaritás városa” jelszóval kampányoltak.

Ez a kis kelet-európai abszurd azonban egyáltalán nem idegen Csoma életpályájától. Eleve csoda volt, hogy a háromszéki határőr-faluban született fiú felmentést kapott az ott akkoriban élethossziglan kötelező határőr-szolgálat alól, s ehelyett Nagyenyedre, majd Göttingenbe mehetett tanulni. De még jellemzőbb, hogy az itt megismert ujgur-magyar nyelvrokonítási elméletek tesztelésére azt a módszert választotta, hogy Magyarországról gyalog elmegy egészen a kínai Ujgurisztánig, hogy a helyszínen vizsgálhassa meg helyességüket. Közép-Ázsiában ekkor zajlott az oroszok és angolok közötti „Nagy Játszma”, amely a Törökországtól Kínáig húzódó törésvonal mentén véres háborúkban ugrasztotta össze egymással a népeket – ám Csoma a háborúk és járványok közepette sértetlenül eljutott az indiai-tibeti határig. És itt következett az újabb csoda. Hiszen elképesztő tehetsége ellenére – tökéletesen beszélt húsz nyelvet – túl korán érkezett. A nyelvészet még csak ezekben az évtizedekben dolgozta ki a a nyelvek rokonításának tudományos módszertanát, amelyet ő még nem ismerhetett, s így összehasonlító nyelvészeti kutatásai eleve kudarcra voltak ítélve. Ám Isten különös kegyelméből a Tibet felé vezető úton összetalálkozott az angol kormány megbízottjával, akinek épp egy ilyen emberre volt szüksége a kívülállók számára akkor még teljesen ismeretlen, ám a brit terjeszkedéshez nélkülözhetetlen tibeti nyelv feltárásához. Csoma a következő tizenöt évben teljes mértékben elvégezte ezt a feladatot. A tibeti kolostorokban élve megtanulta a nyelvet és a vallást, megírta az első tibeti szótárt és nyelvtant (1834), s olyan részletes leírást adott az akkor Európában még csak homályosan ismert buddhista vallásról és irodalmi kánonról, hogy ahhoz lényegeset azóta sem tudtak hozzátenni. A buddhisták pedig Tibettől Japánig az egyetlen európai bódhiszattvát tisztelik benne. Ő azonban mindezt csak kitérőnek tekintette, vagy legföljebb előtanulmánynak az ujgurok kutatásához. Ám az ujgurokhoz soha nem jutott el.


A marosvásárhelyi Sütő Zsolt listája a Csomával kapcsolatos internetes információk legteljesebb gyűjteménye. Mi az előkelő negyedik helyen vagyunk rajta. Zsolt maga is végigjárta Csoma indiai és tibeti útját, ahonnét a fentihez hasonló gyönyörű fotókat hozott haza. Ezeket a Csomának szentelt „Himalájakék” című lapján naplójegyzeteivel kísérve tette közzé. Az egyik ilyen jegyzetben leírja, milyen nehéz elmagyarázni másoknak, mit jelent az abszurd e világában felnőtt emberek számára Csoma.

Ma egy amerikai házaspárral mentem Thiksey-be, Farkas, with some Hungarian roots. Nagyon nehéz, ha nem lehetetlen, egy ilyen szokásos felszínes touristy beszélgetés során elmondani a Csoma-történetet. Mondom, hogy 200 évvel ezelőtt eljött ide, gyalog. Ah, yeah, a traveler. Yes, but eventually he made the first good Tibetan-English Dictionay, among others. Ooh, yeah? I didn’t know that. S akkor hol vagyunk még az eredeti céltól, az otthoni meg a göttingeni évektől, a szanszkrit-tibeti-angol szótártól ... Egyre szkeptikusabb vagyok, ami a magyarságnak, mint olyannak, az idegenek által való megértését illeti. Nem beszélve az erdélyiségről, amit még a magyarok sem értenek. Érdekes mesét kaptunk a Jóistentől, vállunkra.

Szerencsésebb helyről, mondjuk Amerikából nézve nehéz is felfogni, mi különös van ebben a történetben. Az ember a megfelelő akadémiai képzés után elmegy az adott helyre, s ott a megfelelő módszertannal és intézményi támogatással elkészíti az adott nyelv szótárát. Számos amerikai antropológus teszi ezt ma is a világban, Franz Boas külön iskolát is alapított erre. A világnak ezen a felén azonban, a háttér, intézmények, network és támogatás örökös hiányában, sőt a mindenkori politikai és tudományos potentátok gyanakvásától, féltékenységétől és ellenségességétől kísérve szükségszerű, hogy a tehetség vagy elvesszen, vagy heroikus erőfeszítés és magányosság árán kimagasló teljesítményt érjen el. Mint Ryszard Kapuściński, Bohumil Hrabal és Csoma – vagy akár az iménti bejegyzésekben említett klematisz-nemesítők.

Ezért aztán különösen nagy öröm, ha valaki mégis felfog ebből valamit. A flickr-en bukkantunk az angliai summergreen “chambre-noire” című fotógyűjteményére, amelyben az alábbi montázst publikálta Kőrösi Csoma Sándor arcával és tibeti kéziratainak egy lapjával, forrásként az általunk közzétett Csoma-életrajz angol változatára hivatkozva. Köszönet érte.