Kőrösi Csoma Sándor

Kőrösi Csoma Sándor arcképe, nevének tibeti változatávalKőrösi Csoma Sándornak, a tibetisztika megalapítójának 222-ik születésnapján, 2006-ban tettük közzé az interneten a Studiolum és a Magyar Tudományos Akadémia Keleti Gyűjteményének együttműködésében magyar, angol és spanyol változatban Csomának a Gyűjteményben őrzött hagyatékát. A dátum azért is emlékezetes a tibetisztika történetében, mert a magyar oktatási minisztérium a rekordméretű költségvetési hiányra hivatkozva ekkor jelentette be sok más egyetemi szak mellett a tibeti tanszék felszámolását. Az internetes publikáció első oldalán ezért a születési évfordulóról való megemlékezés mellett szolidaritásból az is szerepelt, hogy „az ez évben megszüntetett magyarországi tibetisztika emlékére”, míg csak az akadémiai könyvtár vezetősége az esetleges retorziótól való félelmében le nem vetette onnan, épp az önkormányzati választások idején, amelynek során a kormánypártok – a költségvetési hiány okozói – a “Budapest a szabadság és a szolidaritás városa” jelszóval kampányoltak.

Ez a kis kelet-európai abszurd azonban egyáltalán nem idegen Csoma életpályájától. Eleve csoda volt, hogy a háromszéki határőr-faluban született fiú felmentést kapott az ott akkoriban élethossziglan kötelező határőr-szolgálat alól, s ehelyett Nagyenyedre, majd Göttingenbe mehetett tanulni. De még jellemzőbb, hogy az itt megismert ujgur-magyar nyelvrokonítási elméletek tesztelésére azt a módszert választotta, hogy Magyarországról gyalog elmegy egészen a kínai Ujgurisztánig, hogy a helyszínen vizsgálhassa meg helyességüket. Közép-Ázsiában ekkor zajlott az oroszok és angolok közötti „Nagy Játszma”, amely a Törökországtól Kínáig húzódó törésvonal mentén véres háborúkban ugrasztotta össze egymással a népeket – ám Csoma a háborúk és járványok közepette sértetlenül eljutott az indiai-tibeti határig. És itt következett az újabb csoda. Hiszen elképesztő tehetsége ellenére – tökéletesen beszélt húsz nyelvet – túl korán érkezett. A nyelvészet még csak ezekben az évtizedekben dolgozta ki a a nyelvek rokonításának tudományos módszertanát, amelyet ő még nem ismerhetett, s így összehasonlító nyelvészeti kutatásai eleve kudarcra voltak ítélve. Ám Isten különös kegyelméből a Tibet felé vezető úton összetalálkozott az angol kormány megbízottjával, akinek épp egy ilyen emberre volt szüksége a kívülállók számára akkor még teljesen ismeretlen, ám a brit terjeszkedéshez nélkülözhetetlen tibeti nyelv feltárásához. Csoma a következő tizenöt évben teljes mértékben elvégezte ezt a feladatot. A tibeti kolostorokban élve megtanulta a nyelvet és a vallást, megírta az első tibeti szótárt és nyelvtant (1834), s olyan részletes leírást adott az akkor Európában még csak homályosan ismert buddhista vallásról és irodalmi kánonról, hogy ahhoz lényegeset azóta sem tudtak hozzátenni. A buddhisták pedig Tibettől Japánig az egyetlen európai bódhiszattvát tisztelik benne. Ő azonban mindezt csak kitérőnek tekintette, vagy legföljebb előtanulmánynak az ujgurok kutatásához. Ám az ujgurokhoz soha nem jutott el.

Tibeti kolostor, Sütő Zsolt fotója
A marosvásárhelyi Sütő Zsolt listája a Csomával kapcsolatos internetes információk legteljesebb gyűjteménye. Mi az előkelő negyedik helyen vagyunk rajta. Zsolt maga is végigjárta Csoma indiai és tibeti útját, ahonnét a fentihez hasonló gyönyörű fotókat hozott haza. Ezeket a Csomának szentelt „Himalájakék” című lapján naplójegyzeteivel kísérve tette közzé. Az egyik ilyen jegyzetben leírja, milyen nehéz elmagyarázni másoknak, mit jelent az abszurd e világában felnőtt emberek számára Csoma.

Ma egy amerikai házaspárral mentem Thiksey-be, Farkas, with some Hungarian roots. Nagyon nehéz, ha nem lehetetlen, egy ilyen szokásos felszínes touristy beszélgetés során elmondani a Csoma-történetet. Mondom, hogy 200 évvel ezelőtt eljött ide, gyalog. Ah, yeah, a traveler. Yes, but eventually he made the first good Tibetan-English Dictionay, among others. Ooh, yeah? I didn’t know that. S akkor hol vagyunk még az eredeti céltól, az otthoni meg a göttingeni évektől, a szanszkrit-tibeti-angol szótártól ... Egyre szkeptikusabb vagyok, ami a magyarságnak, mint olyannak, az idegenek által való megértését illeti. Nem beszélve az erdélyiségről, amit még a magyarok sem értenek. Érdekes mesét kaptunk a Jóistentől, vállunkra.

Szerencsésebb helyről, mondjuk Amerikából nézve nehéz is felfogni, mi különös van ebben a történetben. Az ember a megfelelő akadémiai képzés után elmegy az adott helyre, s ott a megfelelő módszertannal és intézményi támogatással elkészíti az adott nyelv szótárát. Számos amerikai antropológus teszi ezt ma is a világban, Franz Boas külön iskolát is alapított erre. A világnak ezen a felén azonban, a háttér, intézmények, network és támogatás örökös hiányában, sőt a mindenkori politikai és tudományos potentátok gyanakvásától, féltékenységétől és ellenségességétől kísérve szükségszerű, hogy a tehetség vagy elvesszen, vagy heroikus erőfeszítés és magányosság árán kimagasló teljesítményt érjen el. Mint Ryszard Kapuściński, Bohumil Hrabal és Csoma – vagy akár az iménti bejegyzésekben említett klematisz-nemesítők.

Ezért aztán különösen nagy öröm, ha valaki mégis felfog ebből valamit. A flickr-en bukkantunk az angliai summergreen “chambre-noire” című fotógyűjteményére, amelyben az alábbi montázst publikálta Kőrösi Csoma Sándor arcával és tibeti kéziratainak egy lapjával, forrásként az általunk közzétett Csoma-életrajz angol változatára hivatkozva. Köszönet érte.

2 megjegyzés:

d.tertön írta...

Igen, nagyon érdekes dolgokra lehet bukkanni. Személyes kedvencem ez a mozi, amit egy román valaki készített Csoma marosvásárhelyi szobránál: http://www.youtube.com/watch?v=iR0nHtznBNA

:)

Internetes kultúranropológia. Vagy mi.

:)

ÉvaZsuzsanna írta...

„Azokat a dolgokat kell másoknak írásban továbbhagyományozni, amelyek megegyeznek az igazsággal és a becsülettel, különben utódaink sem jól, sem rosszul nem emlékeznek majd tetteinkre.”
Bethlen János történetíró I. Apafi Mihálynak szóló ajánlása
(Rerum Transylvanicarum Libri IV. – Az erdélyi történetírás négy könyve. Szeben. 1663.)
Aztán sűrű hallgatás, hogy ahol nagyjaink, köztük Körösi Csoma Sándor is tanult, a Bethlen Gábor alapította nagyenyedi kollégium városában és a környéki falvakban,160 éve, 1849 januárjában a magyar lakosságot szinte teljesen kiirtották.
Iszonyatos vérengzés 1849. jan. 8-án Nagyenyed városa és neves kollégiuma, azt megelőzően pedig ősszel Hegyalja magyarsága, polgári lakossága szinte teljesen megsemmisült. Erről az idén dr. Egyed Ákos történész, akadémikus átfogó, az enyedi eseményeket megfelelő történelmi keretbe illesztő előadást tartott. Beszélt az összetett történelmi örökségről, amelyre örömmel és büszkeséggel gondolunk, de ide tartoznak azok a szomorú események is, amelyeket nem lehet kihagyni, mert együtt alkotják a múltunkat. A forradalom a modern magyar nemzet születésének pillanata is egyben, amellyel együtt járt a polgári fejlődés, a jobbágyfelszabadítás, az akkori Európa egyik legjobb földtörvénye. Ezt akkor a felzúdult nemzetiségiek nem akarták észrevenni. Az enyedi eseményekkel kapcsolatban nem elhanyagolható az osztrák General Comando utasítása, miszerint Enyedet katonailag el kell pusztítani. Lehet, hogy az osztrákok túlzásnak találták, ami történt, de a továbbiakban sem törődnek a magyar áldozatokkal. Nemcsak a számszerűség, hanem az itt élő közösség szinte teljes tönkretétele a legnagyobb kár, ami érte Alsó-Fehér megye lakosságát.
SEMMIT NEM TANULTUNK ERRŐL AZ ISKOLÁBAN!