Mekkába Párizson át

Iszkander Mekkába zarándokol, Firdauszí, Shahname. 1440 körüli perzsa kézirat, BnF, fol. 342.

– És miért nem utazik maga is Mekkába?
A mekkai nagymecset hatalmas makettje előtt állva felnézek rájuk. A pár, aki nem messze tőlem a félhomályban áll a párizsi Institut du monde arabe „Hajj, a mekkai zarándoklat” című kiállításán, mosolyogva tekint rám.


– Egészen kivételes élmény. Mi már harmadszor voltunk ott. A világ minden sarkából jött emberek, az a testvéri érzés, az a béke, olyan, amit az ember sehol máshol nem érez. Tényleg el kell mennie, mindenki elmehet, hát tudja…
Egy kép dereng fel emlékezetemben, az autópálya képe, ahol az út kettéválik – egyenesen Mekka felé, a muzulmánok számára, a nem-muzulmánoknak kötelező lehajtás jobbra…
– Nem hiszem, hogy megtehetem…
Haboznak. Majd nagy sóhajjal:
– Ó, hát tényleg, muzulmánnak kell lenni hozzá…
Az asszony rámmosolyog, mint egy tudatlan gyermekre, míg férje kedvesen magyarázza:
– De hát, tudja, nagyon egyszerű ez. Egy egyszerű formulát kell csak elmondania, semmi többet, semmi előzetes tanulmány, semmilyen ceremónia… Hiszen maga történész, hát kijelenteni, hogy Mohamed próféta volt… hiszen ez történelmi tény, nem? Magának nem lenne nehéz…
Egy egyszerű formula. Formaság, hogy úgy mondjam.
Richard Burtonre gondolok, aki 1853-ban afgán orvosnak öltözve kereste fel Mekkát. Biztosan egyetlen korban sem egyszerű, de 2014 biztosan nem a legegyszerűbb alkalom egy ilyen zarándoklatra.

Török térkép, 1650. Leiden, egyetemi könyvtár

Nem, ez az út soha nem volt egyszerű. A századok során mégis akadtak európai utazók, akik felkeresték, leírták, felmérték, feltérképezték, lerajzolták, lefényképezték az iszlám szent helyeit.

Alain Manesson Mallet, Description de l'univers contenant les différents systèmes du Monde, les cartes générales et particulières de la géographie ancienne et moderne, les plans et profils des principales villes et des autres lieux plus considérables de la terre, avec les portraits des souverains qui y commandent, leurs blasons, titres et livrées, et les mœurs, religions, gouvernements et divers habillements de chaque nation…, 1683, BnF. A Jeruzsálem látképének előterében ábrázolt zarándokok éppen imádkoznak.

Hogy Mekkába eljussanak, ezeknek az utazóknak résen kellett lenniük, elkerülniük a csapdákat, áttérést színlelniük, olykor álruhát ölteniük, mint Ali Bey el Abassinak, aki 1807-ben tart előadást utazásáról a párizsi Institut de physique-ben.

Rapport fait à la classe des sciences physiques et mathématiques de l'Institut par le chevalier Badía, contenant un précis de ses voyages Afrque et en Asie.

Domingo Badía y Leblich Barcelonában született 1767-ben. 1803 és 1807 között, majd 1817-18-ban beutazta Afrikát és a Közel-Keletet. Muzulmánnak öltözve, Ali Bey el Abassi álnéven először 1803-ban ment Marokkóba, Manuel Godoy spanyol államtitkár támogatásával, hogy megszerezze a királyságot Spanyolország számára. Sikerült is megtévesztenie mind a szultánt, Moulay Slimant, mind a szerzetesrendek vezetőit. Amikor már úgy érezte, hogy népszerűsége Marokkóban a tetőfokára hágott, s képes lenne megbuktatni a szultánt és átvenni a hatalmat, Ali Bey elveszítette a a spanyol hatóságok támogatását. Ekkor döntött úgy, hogy saját szakállára elzarándokol Mekkába.
A maga által összeállított nemes családfa révén, amely egészen az Abbaszidák tekintélyes dinasztiájáig vezette vissza leszármazását, mindenütt nagy tisztelettel fogadták.

Ali Bey El Abassi (Domingo Badía y Leblich) (1766-1818), Voyages d’Ali Bey El Abbassi en Afrique et en Asie pendant les années 1803, 1804, 1805, 1806 et 1807, Achille-Etna Michallon (1796-1822) illusztrációival, Didot (Párizs), 1814. A fenti címlap és az alábbi képek egy része ebből a műből származik.

Amikor Európába visszatér, Spanyolország éppen francia megszállás alatt áll, s Napóleon saját testvérét, Joseph Bonapartét ültette trónra. A Domingo Badíává visszavedlett Ali Bey el Abassi francia szolgálatba áll. 1808-ban, Napóleon seregeinek visszavonulásakor a spanyolok által árulónak tekintett Badía kénytelen párizsi száműzetésbe vonulni. Itt publikálja 1814-ben zarándokneve alatt marokkói és keleti utazásainak beszámolóját. A francia nyelven írott, és gazdagon illusztrált könyvet hamarosan lefordították angolra, németre és olaszra is – de spanyolra soha.

*

Az európaiak azonban fontos szerepet játszottak a hajj történetében nemcsak mint kalandos kedvű résztvevők, hanem mint a helyi hatalom képviselői is a muzulmán lakossággal szemben, elsősorban a franciák Észak-Afrikában. Az egyiptomi francia kormányzók a napóleoni kortól kezdve igyekeztek egyszerre megkönnyíteni és ellenőrzésük alatt tartani a zarándoklatot, hogy ezáltal biztosítsák a maguk számára a helyi notabilitások együttműködését.

Menou tábornok levele a kairói vezérkartól a marokkói francia konzulhoz, amelyben szavatolja a marokkói szultánt az Alexandrián át Dzseddába vezető út biztonságát, 1800.

A 19. század folyamán az imperializmus térhódítása a muzulmánok lakta országokban alapvetően formálja át a zarándoklat kontextusát, s a nemzetközi figyelem előterébe emeli az iszlám szent helyeit. Franciaországnak Algéria 1830-as meghódítása után immár muszlim alattvalói is vannak, akiknek vallási élete a politika szerves részévé válik. 1871 után a francia gyarmati kormányzók állandó kísértést éreznek a zarándoklat betiltására. A köztársaság visszatérését kísérő antiklerikális hangulatban a muszlim gyakorlatot elmaradottnak és babonásnak tekintik. Ha már a zarándoklatot teljesen meg nem akadályozhatják, a francia hatóságok legalább igyekszenek utazási engedélyek bevezetésével, a szárazföldi és tengeri utak ellenőrzésével, s a zarándokokra vonatkozó egészségügyi rendszabályok szigorításával szabályozni azt. A Hidzsázban vagy akár Indiában kitört járványok (elsőként az 1865-ös, majd 1883-as és 1896-os kolerajárvány, és az 1899-es pestisjárvány) lehetőséget ad a zarándoklat több éves felfüggesztésére, majd egyfajta egészségügyi útlevélként funkcionáló „zarándokigazolványok” kibocsátására.

A zarándoklat felfüggesztése az 1899-es évre, Gouvernement général de l’Algérie.

Rendelet a Mekkából a Szuezi-csatornán keresztül visszatérő zarándokok számára felállítandó karanténről. Aláírta Adrien Proust járványügyi orvos, az író apja.

Minthogy a Korán hagyományosan háromféle szabadsághoz – a szabad önrendelkezéshez, a szabad utazáshoz és az anyagi szabadsághoz, azaz a szükséges anyagi eszközök birtoklásához – köti a zarándokútra indulást, ezért a gyarmati hatóságok ugyancsak e három feltételhez kötötték a zarándok-útlevelek kibocsátását. Ilyen módon akadályozták meg a „nincstelenek” útra kelését, akik kéregetéssel tartották fenn magukat a zarándokúton, s akiket gyakran egy kalap alá vettek az „illegális bevándorlókkal”, a „sans-papiers”-vel, ahogy ma mondanák Franciaországban.
Az alábbi utazási engedély, amelyet egy arcán megkülönböztető jelként tetoválást viselő nő számára adtak ki, hivatkozik a családfő fizetőképességére, s kötelességvállalására, hogy megtéríti a gyarmati hatóságok számára az esetleges hazaszállítás költségeit.

Abdel Kader kérvénye Jules Grévy köztársasági elnökhöz, hogy engedélyezzen algériai gyűjtést egy mekkai kút építésének céljára, 1881.

A közlekedési eszközöknek a gyarmati hódítást kísérő fejlődése nagyban előmozdítja a mekkai zarándoklatot. Az Egyiptomban az 1850-es években megindított vasút a Vörös-tengerig szállítja a zarándokokat, amelyen gőzhajóval kelhetnek át, s ehhez járul még a Szuezi-csatorna 1869-es megnyitása is. A századfordulón az oszmán hatóságok, a növekvő nyugati gazdasági érdeklődés ellensúlyozására elhatározzák a Damaszkuszt Mekkával összekötő vasútvonal, a Hidzsáz-vasút kiépítését. A vasút, amelyet kizárólag muszlim tőkéből finanszíroznak, s német mérnökök építik, 1908-ban, az ifjútörök hatalomátvétellel egyidőben készül el, s azonnal nagy sikert ér el.

Deutsche Baghdad-Bahn, 1908 k.

A Damaszkusz–Mekka vasútvonal (Hidzsáz-vasút) térképe, Egyiptom, 1905.

A hidzsázi vasút egyik állomása

A tengeren brit és francia hajózási társaságok biztosítják az összeköttetést Észak-Afrika, Kisázsia és a szíriai partvidék valamennyi kikötőjéből Alexandria vagy Port Said felé, ahonnét a zarándokok a csatornán vagy vasúton át jutnak el Szuez városába, a Dzsedda felé induló hajók legfőbb kikötőjébe.

A közlekedés e jól ellenőrzött felvirágzásának paradoxona, hogy olyan területek felé segíti elő és erősíti a zarándokok áramlását, ahová tilos a belépés a nem muzumánok számára. A gyarmati hatóságok aggodalommal szemlélik, ahogy a zarándokok tömegei az általuk ellenőrizetlen szent területre lépnek, amely nyilvánvalóan a gyarmati hatalmakkal szemben ellenséges eszmék táptalaja, s ezeket az eszméket az onnan hazatérő zarándokok is magukkal hozzák és hazájukban terjesztik majd.

Vagy lehet, hogy csupán szuveníreket hoznak magukkal, a születőfélben lévő turistaipar eme első termékeit?

Tizenkét mecset a Mekka-Medina-Jeruzsálem zarándokúton. India, 19. sz.

Úton Velikoreckojéba

1383-ban az akkori orosz fejedelemségek északkeleti határvidékén, Hlynov – a későbbi Vjatka, a mai Kirov – várostól háromnapi járóföldre egy paraszt egy ikont talált a Velikaja folyó partján. Kápolnát ácsoltak számára, s az előtte mondott imák közbenjárására rövidesen oly sok csodás gyógyulás történt, hogy messze földön híre ment, s az ikonon ábrázolt Szent Miklós is erről kapta az Oroszország-szerte elterjedt Чудотворец, csodatevő melléknevet. Az ikont Hlynov városa többször is kölcsönkérte, végül valamikor 1400 után abban állapodtak meg a faluval – amely a folyóról a Velikoreckoje, „a Velikaja folyónál fekvő” nevet kapta –, hogy végleg a hlynovi székesegyházban marad, ám évente egyszer, a megtalálás ünnepe, május 22. utáni vasárnap ünnepélyes zarándoklattal visszaviszik a faluba. 1668 óta a zarándoklat állandó napon, május 24-én, azaz az új naptár szerint június 3-án indul Vjatkából, és június 8-án tér vissza oda. Az idei zarándoklat tehát tegnap ért véget, s ma már ki is kerültek az első felvételek az orosz netre. Ilja Pitalev fotóit Drugoi tette közzé a saját oldalán. Minden fényképre érdemes kattintani, nagy méretben élnek igazán.




A zarándoklat különlegessége, hogy a szovjet hatalom alatt is végig fennmaradt. 1935-ben a vjatkai székesegyházat lebontották, a várost a meggyilkolt leningrádi párttitkárról Kirovnak nevezték át, s az ikon múzeumba került. A hívők ennek ellenére évről évre megtették az utat. 1959-ben külön hivatalos tilalmat mondtak ki rá, de a hívők folytatták a zarándoklatot, az erdőkben rejtőzködve a milicia elől. 1989-től kezdve a tilalmat fokozatosan feloldották, s az ikont átadták a kirovi Szarovi Szent Szerafim-templomnak. 1993 óta a zarándoklat ismét a történelmi útvonalon halad, hat napon át, oda-vissza száznyolcvan kilométer hosszan, többnyire esőben, s a zarándokok szabad ég alatt hálnak. 2008-ban 30 ezren vettek részt rajta, s ezzel Oroszország egyik legnagyobb rendszeres zarándoklatává vált. Tavaly 60 ezren voltak jelen a velikoreckojei ünnepen. Az idei részvételről még nincsenek adatok.




A tavalyi zarándoklat egyik résztvevője részletes naplót is közzétett az interneten. Orosztudás nélkül is érdemes végiglapozni, hogy a sok fénykép alapján eleven benyomást kapjunk az útról. Minthogy a hat nap közötti lapozás nincs megoldva benne, ezért egyenként kell kattintani a zarándoklat első, második, harmadik, negyedik, ötödik és hatodik napjához.












Vlagyimir Pomorcevnek az egy évvel ezelőtti zarándoklaton készült felvételei bekerültek a minden év februárjában rendezett „Best of Russia” fotókiállításra is.






A régebbi zarándoklatok fényképei közül kiemelkednek a régi, neves fotós, Alekszej Mjakisev 1994 és 2010 készült képei, amelyek közül közel hatvanat közzétett saját szájtján. Nagyon érdekes látni, milyen erősen gyökerezik ez a látásmód Tarkovszkij művészetében. Itt csak néhányat mutatunk be közülük.