És a perzsa férfiak


Ἐν ἰσχίοις μὲν ἵπποι
Πυρὸς χάραγμ’ ἔχουσι.
Καὶ Παρθίους τὶς ἄνδρας
Ἐγνώρισεν τιάραις.
Ἐγὼ δὲ τοὺς ἐρῶντας
Ἰδὼν ἐπίσταμ’ εὐθύς.
Ἔχουσι γάρ τι λεπτὸν
Ψυχῆς ἔδω χάραγμα.

En ischiois men hippoi
pyros charagm’ echūsi
kai parthius tis andras
egnōrisen tiarais.
Egō de tūs erōntas
idōn epistam’ euthys:
echūsi gar ti lepton
psychēs edō charagma.


Csípőjükön a lovak
tüzes jelet viselnek
és a perzsa férfiakat
megismerni tiarájukról.
Én pedig a szeretőket
ismerem fel azonnal:
titkos jelet viselnek
lelkükbe pecsételve.

Hajnalban, álom és ébredés határán kígyóznak elő emlékezetemből a régi görög memoriter sorai, ügető jambusokkal ˘ ¯ ˘ ¯ ˘ ¯ ¯, mint Franz Marc álomszínű lovai. Anakreón eleve ilyen kígyózósra írta meg őket: a lovak billogáról az első sorban még nem tudni, hová akar kilyukadni, aztán a perzsa tiarákkal végképp egész másfelé kanyarodik, hogy végül a szeretőkkel visszatérjen a tűzzel pecsételt tulajdonjegyekre.

Az egymásra rímelő lovak és szeretők között továbbra is kissé kakukktojásként árválkodnak ott a perzsa férfiak, akiknek egyetlen retorikai szerepe, hogy tiarájuk éppolyan sajátos ismertetőjegyük – mármint egy görög számára –, mint a többi szereplő tüzes bélyege.

A hangulati missing linket ez a kicsi, talán öklömnyi perzsa fej adja meg a teheráni Nemzeti Múzeum ókori kiállításáról. Tiarájával mintha a vers tárgyismereti illusztrációjaként szolgálna. De arca, tűnődő, befelé forduló tekintete, szinte láthatatlan finom mosolya arra utal, hogy ő is titkos jelet visel lelkébe pecsételve.

Hafez majd csak ezer év múlva írja meg szerelmes verseit. Anakreón perzsa kortársainak szerelmi költészetét Nagy Sándor görögjei és Omár kalifa arabjai hamvasztják el. Hogy kellett legyen ilyen költői hagyomány, azt a szerelmi betétek tanúsítják a Királyok könyvében, amelyben Firdauszi a 10. században először foglalja össze mindazt, ami az arab pusztítás és három évszázad hiátus után megmaradt az ókori perzsa költészetből. És erről tanúskodik a kicsi perzsa Anakreón-kortárs titokzatos arckifejezése is.