Google Translator, béta verzió, 1940

Sokszor írtunk már háborús szótárakról, de azt hiszem, ennél különlegesebbről még sosem. A 13×18 cm-es Stummer Dolmetsch, azaz Néma Tolmács nevű fordítógépen nincs dátum, de a Fünkchen antikvárium – azóta eladott, de cache-ből még lementett – katalóguscédulája szerint 1940-ben nyomtatták, azaz legalább fél évvel azelőtt, hogy megkezdhette volna üzemszerű működését a keleti fronton.

„Man zeige dem Russen die Übersetzung des Wunsches, Befehls usw., gegebenenfalls zur Ergänzung auch das passende Bild. Auf diese Art kann man nach kurzer Orientierung Hunderte von Wünschen und Befehlen ohne Sprachkenntnisse ausdrücken.”

„Mutassuk meg az orosznak a kívánság, parancs stb. fordítását, valamint esetleges kiegészítésképpen a megfelelő képet. Ilyen módon rövid tájékoztatás után kívánságok és parancsok százait adhatjuk ki nyelvtudás nélkül.”

A „parancsok százai” túlzásnak tűnik, vagy csak a képekkel való kombinációkra értendő. A gép elő- és hátlapján ugyanis egyaránt húsz-húsz Befehle, Fragen, Verhör, Erkundung és Quartier, azaz parancs, kérdés, kihallgatás, információszerzés illetve a beszállásolásra vonatkozó utasítás olvasható. A felhasználó a megfelelő parancs számához tekeri odafent a forgótárcsát, s az orosz számára vörössel keretezett nyílásban megjelenik a parancs megfelelője. A gépezet szépséghibája, hogy az esetleges kiegészítő képre valószínűleg ujjal kellett bökni, de biztos vagyok benne, hogy a precíz teuton lélek huzamosabb felhasználás esetén ennek gépesítését is megoldotta volna.


A gépezet szellemessége lenyűgöző. De vajon milyen használati értéktöbbletet (Gebrauchsmehrwert) jelenthetett az eddig megismert egyszerű német-orosz szószedetekhez képest? Hogy a felhasználónak nem kellett szembesülnie az idegen nyelv tengerével, hanem – a vörössel jól elhatárolt veszélyzóna kivételével – mindkét oldalon saját nyelvi közegében érezhette magát? A tekerés gyermeki örömét, a géphasználat megszokott biztonságát? Hogy mintegy indusztrializálja az idegen kifejezés előállítását? Hogy ezzel nyűgözi le az interakciós partnert, akinek nyelvében még a „hatékonyság” szónak sincs saját megfelelője? Ki tudja, mennyivel előrébb lenne ma a kibernetika, ha még egy darabig eltart ez a háború.

Szétszedtem

A Wang folyó retró, tényfeltáró és kreatív vonulatába jól illik az a „Szétszedtem” projekt – „van amit alig, van amit apróra, mert nekem csavarhúzót adott az Úr Pesten” –, amelynek linkjét Grimpixtől kaptam. Grimpixről most még nem lesz szó, mert azt reméljük, hamarosan ő maga mutatkozik be a Wang folyón, és addig is hűbb képet adnak róla remek írásai, hanem helyette álljon itt csupán egyetlen véletlenszerűen kiválasztott projekt a hatszázkilencven közül, amelyek leleplezik, mi minden működtette évtizedeken át a háttérből a bukott rendszert. A számozott képek szigorú sorrendben, busztrofédon vonalvezetéssel követik egymást, azaz a sorok a falhoz érve az ellenkező irányba fordulnak vissza.


Akinek sikerült, továbbléphet a csirke összeszereléséhez.

Bűvös lámpa

A Wang folyó verseinek kedvelt témái a régmúltból így vagy úgy megmaradt fényképek. Nem csoda, hiszen a képek talán a leghatásosabb közvetítői az információknak.


A fényképek nézegetése azonban alapvetően individuális tevékenység. Egy-két ember körbeadja, albumot lapozgat. Több emberrel, nézőközönséggel egyidejűleg megosztani a látványt a dia, a mozifilm, a projektor alkalmas. Ezekből azonban kevesebb van, s így kisebb az esélyük a megmaradásra, bár a diaképek készítése és bemutatása évszázadokkal megelőzi a fényképezés feltalálását.


A dia őse a laterna magica: egy vetítőeszköz, és hozzá tartozó, üvegre festett képek együttese. Szerencsés véletlen, amikor az üvegképek, vagy a vetítőberendezések, amelyek több mint egy évszázada eltűntek a társasági szalonok termeiből, vagy az iskolai demonstrációk eszköztárából, valahogy előkerülnek.


E bejegyzés tárgya egy épen megőrződött üvegkép-sorozat, amely egy iskolai szertár szemléltető eszköze lehetett a 19. század közepéről, feltehetően a bencések pannonhalmi iskolájából.


A sorozat nem intézhető el egy rövid címmel, mint pl. „Az ókor hét csodája”. A képek a Föld és az élet alakulásának lépéseit demonstrálják. Még érződik rajtuk a Biblia hatása; különösen az első képek hozhatók kapcsolatba a Teremtés könyve első verseivel (egérrel föléjük menve lásd a megfelelő verseket). A továbbiak a természettudományos kutatások eredményein alapulnak, az uralkodó korabeli elméletekhez igazodva.


A képeken világosan tükröződik a kor két uralkodó elmélete: a plutonizmus kontra neptunizmus, illetve a katasztrófaelmélet. A plutonizmus a Föld keletkezésének tűzi (magmás) eredetéből indul ki. Ezzel állt szemben a vízi alapú fejlődés elmélete, a neptunizmus (werneriánusok). Elnevezésével összhangban még a magmás és vulkáni képződményeket is vízből kiülepedettnek vélte, ahol a vulkáni tevékenységet is az elszenesedő lápok lesüllyedésére és meggyulladására vezette vissza.


A képeken ilyenformán felismerhető a földtörténet ókora a karbon pecsétfákkal, és a szárazulatot meghódító állatokkal. Az ezt követő gatyás, kifeszített szárnyú élőlény akár az Archeopteryx is lehetne. A bombákat, hamut és lávát öklendező vulkánnal beköszöntő harmadidőszaki katasztrófa után eljön az emlősök ideje. A fán gubbasztó majomféle pedig már az emberszabásúak megjelenését jelzi.


Az ősmaradványok fejlődési vonalában észlelt ugrásszerű változásokat az Özönvízhez hasonló, globális katasztrófáknak tulajdonították. Az erős lila színek dramaturgiai szerepe a magmás katasztrófákat jelzi. Minden egyes katasztrófa a korábbi élőlények elpusztulásához, újabb, bonyolultabb formák kialakulásához vezet.


A fejlődési sorba azonban beleékelődik az Éden vagy az Özönvíz. Nehezen, de felismerhető a szarvas (Unicornis sp.?) és az oroszlán, ami akár a békés paradicsomi állapotokat, de akár az Özönvíz (ebben a korban diluviumnak nevezett) korát is jellemzi ikonográfiailag. Álljon itt mellette illusztrációként két híres kép az idősebb Jan Bruegheltől.

Id. Jan Brueghel: A Paradicsomkert. London, Victoria and Albert Museum

Id. Jan Brueghel: Az állatok bevonulnak Noé bárkájába (Özönvíz), 1613. Budapest, Szépművészeti Múzeum

A jelenkort egy öböl és egy azon áthaladó hajó jelképezi, s az előtérben egy pöfögő rétegvulkán, amely akár a Vezúv is lehet. Az utolsó, huszadik dia egy újabb, jövőbeli katasztrófa tűzgömbjével zárul, mintegy az elsővel együtt keretbe foglalva a teljes földtörténetet.


Mai ismereteink szerint ez a Nap fölfúvódásával, a földi élet és a Föld teljes pusztulásával járó katasztrófa kb. 3 milliárd év múlva fog bekövetkezni. Jó lenne az emberiségnek és az életnek legalább addig valahogy kihúzni.


Ez a bejegyzés a néhai Mayer Farkas OSB Rácz Tanár Úr Életműdíjas pannonhalmi bencés tanárnak szóló tiszteletadás, aki éppen két éve halt meg, és most a rend kápolnájának kriptájában nyugszik. Az ő érdeme, hogy ez a tudománytörténeti és technikatörténeti kuriózum nem veszett teljesen a felejtés homályába, és ő segített értelmet adni a képek ma már nehezen értelmezhető sorozatának.

És hogy ki volt Rácz tanár úr? A budapesti Evangélikus Gimnázium tanára, aki számos tudóst, többek között Wigner Jenő későbbi Nobel díjas fizikust és Neumann János matematikust a pályájukon elindította.

A Fekete Macska

Bulat Okudzsava: Dalocska a Fekete Macskáról

Со двора – подъезд известный под названьем “черный ход”. В том подъезде, как в поместье, проживает Черный Кот. Он в усы усмешку прячет, темнота ему – как щит. Все коты поют и плачут – этот Черный Кот молчит. Он давно мышей не ловит, усмехается в усы, ловит нас на честном слове, на кусочке колбасы. Он не требует, не просит, желтый глаз его горит. Каждый сам ему выносит и “спасибо” говорит. Он и звука не проронит - только ест и только пьет. Грязный пол когтями тронет как по горлу поскребет. Оттого-то, знать, невесел, дом, в котором мы живем. Надо б лампочку повесить... Денег всё не соберем.

„Hátsó lépcsőháznak” mondják az udvari bejáratot: mint fényűző palotában, a Fekete Macska lakik ott. Bajsza alatt somolyog csak, a sötétség pajzs neki, míg más macska dalol s nyávog, egy szavát sem hallani. Somolyog csak bajsza alatt, nem kell neki rég egér minket fog meg becsületszóra kolbásznyi váltságdíjért. Nem kér semmit, nem követel csupán sárga szeme ég: ki-ki hoz neki magától sőt meg is köszöni még. Egyetlen hangot se hallat csak iszik és csak eszik s a piszkos padlót kaparja mint ki torkunkon teszi. Nem boldog ám persze a ház ahol lakunk, az egész: villanykörtét akarnának – nem jön össze rá a pénz.

Jerzy Głuszek: Czarny kot

„Áll a bál”

Nagyon kell az idézőjel a bejegyzés címében, mert noha az itt következőkben többnyire szép és vidám képeket fog látni az olvasó, mégis az emberiség történetének egyik legbrutálisabb, legértelmetlenebb pusztításához, Varsó 1943-44-es lerombolásához köthető történetet mesélünk el a Falanszter blog egy kiváló bejegyzése által inspirálva.

Ha van egy régi barátod, akivel hosszú-hosszú idő (mondjuk közel 157 év) után összetalálkoztok és szomszédok lesztek, az olyan örömet jelent, amely áthatja a hétköznapokat is, mindenki erről gondolkodik, erről beszél. Valószínűleg ez az öröm munkált Békeffy István íróban és Bánky Viktor filmrendezőben, amikor 1939-ben az egyik új Daróczy-Hunnia produkció, Babay József és Barabás Pál írók ötletéből születő, Áll a bál című film meséjébe beleszőttek egy varsói szálat – amely amúgy a történet logikájához egyáltalán nem lett volna szükségszerű. És a film stábja nem sejthette, hogy ebben a habkönnyű kis mozi-álom mesében felvett, összesen kb. 10-12 perces, Varsóban forgatott külső felvételekkel olyasvalamit örökítenek meg, amit a szó szoros értelmében napokon belül visszahozhatatlanul porig rombol a nyugati és a keleti szél – és csak ilyen formában maradhatnak meg egy nemzet kollektív emlékezetében.


Az Áll a bál meséje abba a szisztémába illeszthető, amit a két világháború között egyszerűen csak magyar stílusnak neveztek, és ez stílus ma már elképzelhetetlen sikerek magasságába röpítette a magyar filmgyártást. Ez a mese egy szegény származású diplomata (Pataky Jenő) karjaiba repíti a hercegnőt (Szeleczky Zita) de az öreg herceg (Csortos Gyula) nem nézi jó szemmel ezt a szerelmet, s az ifjú jóképű diplomatát Varsóba, az ifjú szép hercegnőt pedig Svájcba „száműzi”. Ám sok bonyodalom és kaland után végül mindenki hazakerül Budapestre, s addigra az öreg herceg szíve is megenyhül és a fiatalok egymáséi lehetnek – természetesen.

A korabeli forgatási rend szerint, amely mindig a díszletek bonyolultságához igazodott, itt is először a műtermi felvételekkel készültek el, és ezek után kezdték el külső felvételeket. A stáb 1939. augusztus 21-én utazott el Varsóba és 1939. augusztus 26-án érkezett vissza. A Képes Krónika riporterei képekre és sztorikra éhesen figyelték a stábot – mint ahogy az egyszerű kíváncsiskodók százai is.

A stáb indulás előtt 1939. augusztus 21-én. A kép balszélén a főszereplő Pataky Jenő, csípőre tett kézzel Bánky Viktor rendező, mellette jobbra Eiben István operatőr, a kamerától takarva Daróczy József producer

Képes Krónika, 1939. augusztus 27.

Az augusztus végi újságok már közel sem voltak mindig ennyire vidámak…


Lássuk tehát Eiben István csodálatos varsói képeit, lehetőség szerint megnevezve a helyszíneket. Nagy segítségünkre lesz ebben a hasonló témában írt rövidke lengyel blogbejegyzés, ahol sokan felismerik/felismerni vélik a helyszíneket. Természetesen ha hibázik az író, javítson az olvasó – minden korrekciót szívesen fogadunk.

Korabeli lengyel-magyar közös határ: Lawoczne
Simor Erzsi az előtérben.

A lengyel külügyminisztérium, Brühl palota, Pilsudski tér. A háború utolsó pillanataiban rombolták le a palotát…

Utcasarok, vélhetően a külügyminisztériummal szemben, Gonda György a kép előterében. Jobbra a képen valószínűleg Edward Rydz-Śmigŀy…

A külügyminisztérium szomszédsága

A Magyar Királyság varsói nagykövetsége Mokotówska 15.

A követség szomszédsága

Aleje Ujazdowski (?)

Varsói taxi, a követség mellett

Kis üzlet a követség mellett, Gonda György telefonál

Belső felvételek - vélhetően a követségen. Balra Pataky Jenő, jobbra a nagykövet szerepében Földényi László. A varsói nagykövet ekkor dr. Hóry András volt.

Chopin szobra a Łazienki parkban, Wacław Szymanowski alkotása. Elpusztult 1940-ben, újjáépítették 1946-ban.

Ezt a kézzel írt cédulát találták a szobor elpusztításának másnapján a talapzaton: Nie wiem kto mnie zniszczył ale wiem dlaczego. Żebym nie mógł zagrać dla waszego führera marszu żałobnego. „Nem tudom ki pusztított el engem, de tudom, hogy miért. Azért, hogy ne tudjam eljátszani a Führeretek számára a gyászindulót.”

A Belweder palota. Az épületet átépítették a náci megszállás alatt.

A Stary Rynek bejárata. Ez a kép az ellenkező szögből szerepel Michał Waszyński Jego ekscelencja subjekt című 1933-as filmjének főcímében

A Stary Rynek elpusztult a háborúban, de az ötvenes években újjápítették.

A Jego ekscelencja subjekt két főszereplője: a Gulagon elpusztult Eugeniusz Bodo és a varsói csatornákban elpusztult Ina Benita. A film története is hasonló: a bolti eladó szerelmes lesz a gazdag leányba…


Folytassuk újra az Áll a bál képeivel.

A királyi kastély. Elpuszult 1939-ben, újjáépítették.

A kastély bejárata

A Kastély Tér. Ezen a képen nem látszik a Zsigmond-oszlop…

A korabeli varsói (és lengyelországi) utcák elképzelhetetlenek voltak konflis nélkül.

Ulica Ladislawska

Hotel Europejski, bejárat

A Szász Palota, Szász Tér. Lerombolták 1944-ben

Szeleczky Zita és Pataky Jenő. A háttérben varsói utcafelvétel

Grójecka, külváros, Kovács István a sofőr szerepében

Ulica Opaczewska

A bájos varsói villamosok némelyikére másfél-két hónap múlva felkerült egy extra tábla…

Narutowicz tér az Opaczewska utca közelében, balra a Banach bazár.

– Telefon – mondja Gonda György. – Proszę – válaszolja az eladó.

Az autó benzint vesz fel és elhagyja Varsót Okęcie irányában…


Alig 2-3 hét múlva a Varsóból kivezető utak már máshogy néztek ki.

A diplomáciai testületek elhagyják Varsót 1939. szeptember 21-én – német felügyelet mellett.



Az Áll a bál című filmet 1939. szeptember 28-án mutatták be.

Privát kép a Szeleczky-gyűjteményből. Köszönet Kurutz Mártonnak

Új Nemzedék, 1939. szeptember 28.

Új Nemzedék, 1939. szeptember 29.

Ekkorra már a haladó országok együttes erővel legyűrték Lengyelországot…


…és a stáb addigra már Varsót is viszontlátta – filmen. (A színes képek digitális technikával újraszínezett képek.)

A felirat: Słuzew. dw. kol. Grójeckiej

Ez utóbbi képeket Pataky Jenő is felismerte és sírógörcsöt, valamint kisebb idegösszeomlást kapott… A grójeckai képeket láttuk viszont.

A Királyi Kastély pusztulása, előtérben a Zsigmond oszlop. A felvétel vélhetően Varsó 1939. szeptember 4-i bombázásakor készült.

Ekkor már ezrével igyekeztek a lengyel menekültek Magyarország felé venni az irányt, akiket a magyar társadalom egyöntetűen segített. Különös véletlen, hogy a két filmből, amelyben a korabeli magyar társadalom egységét kifejező személy, Horthy Miklós alakja valamilyen formában megjelenik, az egyik épp az Áll a bál.

Jobb oldalon egy ritka Horthy-festmény: civilben… A kép előterében a magyar külügyi államtitkárt alakító Mihályfi Béla, tőle balra Vándory Gusztáv

Pataky Jenő és Szeleczky Zita boldogan táncolt a happy end felé, ők sem tudhatták, hogy Magyarországnak már csak négy és fél év adatik haladékul és a varsói moziképek nálunk is szomorú valósággá válnak…