Termelési jelentés egy elsüllyedt világról

Erdélyi Lajost mi a – nomen est omen – erdélyi zsidó temetőkről írt fotóalbumából ismertük meg még gyerekkorunkban. Ez a könyv, azt hiszem, elsőként adott hírt, mutatott képeket és kínált rövid, de gondolatindító elemzéseket azokról a temetőkről és gazdagon faragott sírköveikről, amelyek akkor még egész Kelet-Európában földbe süppedve, bozóttal benőve várták újrafelfedezésüket. Épp ez a könyv indított el, ahogy sokakat másokat, úgy minket is Gyuri öcsémmel, ezeknek a temetőknek és az egykori kelet-európai zsidó kultúrának a felfedezésére. És ennek a könyvnek a fotói szolgáltak mintául ahhoz is, hogyan fotózzuk a temetőket, az előre dőlő sírkövek pátoszosságával, a riadt sorokban álló fejfák kiszolgáltatottságával, az antropomorf jelkép-állatok komikumával.

Valószínűleg ez az album állt legközelebb magához a szerzőhöz is, aki többször is elmondta: „a románok között magyar voltam, a magyarok között zsidó”; s hogy mit jelentett „a magyarok között zsidónak” lenni, arról épp most jelent meg visszaemlékezése a Literában. De ez a vékony, hitványan nyomott Kriterion-kötet csupán szerelemgyermek volt fotográfusi és írói munkásságában. A „törvényes” szülöttek azok a felvételek voltak, amelyeket az Új Élet című romániai magyar újság alkalmazottjaként készített a szocialista ország életéről Nagyváradtól a Duna-deltáig. Ezeknek a felvételeknek a negatívjait adták át örökösei 2023-ban a budapesti Blinken OSA Archívumnak, ahol két évnyi feldolgozás után most nyílt belőlük kiállítás A tapintatlan fotóriporter címmel Szilágyi Lenke és Zádori Zsuzsanna válogatásában és gondozásában.

Az újságnak termelési jelentésekre, az iparosítás és a gazdaság sikereiről, a Ceauşescu vezetésével elért hihetetlen új eredményekről, egy virágzó és boldog országról szóló tudósításokra volt szüksége. Erdélyi Lajos ment, ahova küldték, fotózta, amit kellett. De képein a beton- és acélmonstrumok mellett mindig ott van egy darab valódi élet is. És az uralja a képet.

Az ilyen élet-darabok sokaságának összegyűjtésével és felleltározásával lett ez az archívum egy olyan elsüllyedt világ krónikájává, amelyet még sokan láttunk és felismerünk, de aki utánunk jön, már csak Erdélyi Lajos képein láthatja azt.

Egy szó szerint elsüllyedt világ, amelyet már mi sem láttunk: az 1988-ban elárasztásra ítélt Bözödújfalu utolsó évei. Erdélyi Lajos minden identitása számára fájdalmas lehetett dokumentálni ennek a zsidó hitre tért székely falunak a pusztulását.

Aki akkor, megjelenésükkor látta ezeket a képeket az Új Életben, rosszul nyomott bélyegkép formájában, az is csak most láthatja őket először igazán. A kurátorok olykor egymás mellé tesznek egy-egy akkori újságlapot, s fölé a részletgazdag és érzékeny fotó kinagyított változatát, amely ilyen formában olyan történetekről mesél, amelyet talán jobb is, hogy a korabeli cenzorok nem fogtak fel.

És a gép, amellyel Erdélyi Lajos mindezt fényképezte. A Nikon F kamerát iskolatársától és a kényszermunkatáborban fogolytársától, az Amerikába kivándorolt Raymond Naftalitól kapta ajándékba.