Napéjegyenlőség


Mehr ve mâh, مهر و ماه perzsául napot és holdat jelent, átvitt értelemben pedig azt a napot, amelyen a nap és a hold egyenlő mértékben osztozik: a napéjegyenlőség napját, március 21-ét, a tavaszi újév, a Noruz ünnepét.

Mihrimah szultána, Nagy Szulejmán szultán lánya a török krónikák szerint nemcsak a naphoz és a holdhoz hasonló szépségéről kapta a nevét, hanem arról is, hogy a napéjegyenlőség napján született. Apja legkedvesebb lánya volt, aki aktívan részt vett a birodalom ügyeinek intézésében: levelezett a lengyel királlyal, saját pénzéből támogatta a Málta ellen induló hajóhad felszerelését, sőt állítólag apja oldalán vonult fel a gizehi csatában, annak halála után pedig egymás után két kiskorú trónörökösnek is gyámja lett.


Mihrimah nevét két mecset is viseli Isztambulban. Mindkettőt az oszmán építészet legnagyobb mesterével, Sinan pasával építtette, mindkettő a mester első kísérleti munkái közé tartozik. Az Edirne-kapu melletti mecseten új támrendszert dolgozott ki az ablakok felületének megnövelésére, majd az 1547-ben az üszküdári kikötőben emelt, s ezért İskele- azaz Kikötő-mecsetnek is nevezett dzsámiban a Hagia Sophia hatására elsőként kísérletezett a központi kupolát tartó félkupolákkal, aminek eredménye főművén, a három évvel később megkezdett Szülejmanije-mecseten érik be majd.


A legenda szerint Sinan, aki szerelmes volt a szép szultánába, úgy építette meg a két mecsetet, hogy a nap Isztambulból nézve éppen az edirnekapıi Mihrimah-mecset egyetlen minaretje mögött megy le, és a hold az üszküdári Mihrimah-mecset két tornya között kél fel Mihrimah születésnapján, március 21-én estefelé, amikor ezeket írom.


Az üszküdári Mihrimah-mecset alaprajza. Forrás: Godfrey Goodwin, Sinan:
Ottoman Architecture and its Values Today
London 1993



4 megjegyzés:

Márta írta...

Én is szeretném látni.
Volt egy drága barátom, nagy utazó, kedvence volt a Szülejmanije-mecset, Isztambulban ki nem hagyta volna...

Studiolum írta...

Én is szeretném... mert mikor ezt írtam, a két nappal korábbi felvételek színhelyétől már ezerhétszáz kilométerre, Bakuban ünnepeltem a tavaszi újévet.

Igen, számomra is a Szülejmanije a legszebb dzsámi Isztambulban (a Hagia Szofiát nem számítva, ami nem is annak épült). Monumentális és ugyanakkor meghitt. Sinan tanítványa, Sedefhar Mehmet a Kék Mecseten folytatta tovább a mester elgondolásait, de amennyivel megnövelte a monumentalitását, annyit vesztett a tökéletességből.

Rafael Balázs írta...

Édes istenem, de gyönyörű.... szeretném hinni, hogy az arrafelé élők is ugyanilyen „szépnek” látnak minket, hiszen ugyanolyan egzotikus világ vagyunk nekik - talán -, mint ők nekünk. Japánnak Belgium a Távol-Kelet, mondta egyszer valaki. Nem lehet eleget utazni, ezért is jók ezek az otthonosságot sugárzó tudósítások. Most éppen innen(onnan). Valahol írod, hogy mitől válik izgalmassá egy-egy ilyen út. Hát, igen: a részletektől. Merre tartasz tovább?

Studiolum írta...

Nagyon köszönöm! Most még Bakuban vagyok, amelyről szintén írok hamarosan, de innen már hazafelé veszem az irányt néhány nap múlva. Aztán valamikor majd megint útra kelek, insallah, mindegy is hová, mert Selmecbányát, Egert vagy Kőbányát sem látom kevésbé egzotikusnak Isztambulnál.