…amikor még Kairóban élt, csupán néhány évvel az alábbi felvételek előtt. Még az itt készülő sátor mintája is hasonló ahhoz, amelyet Kairóban csináltatott tell halafi expedíciójához. Talán éppen ezekkel a mesterekkel.
A felvételeket Jules Gervais-Courtellemont (1863-1931) készítette az 1920-as években. Tematikájuk a korabeli szokásos egyiptomi Grand Tour orientalizáló mintáit követi: életképek a bazárban és Kairó utcáin, a piramisok és az egyiptomi emlékek a Nílus mentén fel az asszuáni első kataraktáig, táncosnők és felékszerezett asszonyok.
A képek azonban többek a korban megszokott sematikus, gyakran beállított orientalizáló életképeknél. Courtellemont, aki Algériában nőtt fel, nem csupán egzotikus fotótémának látta az arab embert. Sőt 1894-ben ő maga is áttért az iszlámra.
Igaz, hogy a kompozíciók ugyanakkor igyekeznek azt a „mesés Keletet” közvetíteni, amelyet az európai közönség megszokott és igényelt. Nem is csoda. Courtellemont képeinek célja elsősorban a népszerűsítés volt. 1911-ben nyitotta meg Párizsban a „Palais de l’autochromie”-t, amely egyszerre volt kiállítóterem, fotóstúdió, laboratórium és 250 férőhelyes előadóterem. Courtellemont itt tartotta rendkívül népszerű vetített előadásait Spanyolországtól az egész iszlám világon át Indiáig és Kínáig tartó utazásai során készített színes üvegdiáival.
A színes üvegdia avagy autokróm, az első valódi színes képrögzítő eljárás technikáját a Lumière-fivérek szabadalmaztatták 1904-ben, és 1907-től kezdték meg az autokróm üveglemezek gyártását. A technika lényege, hogy háromféle színre, cinóbervörösre, sárgászöldre és ultramarinkékre színezett keményítőszemcsék egyenletes keverékét vitték fel az üvegre, amelyet lakkal rögzítettek, s erre került a fényérzékeny emulzió. A lemezt a bevonat nélküli oldalán világították meg, s a különféle színű sugarak csak a velük egyező színű pontokon tudtak áthatolni az emulzióig.
Mivel az autokróm üvegdiák papíron való sokszorosítása hosszú időn át nagyon tökéletlen maradt, a technika elsősorban a vetített képes előadások céljára szolgált, amelyek ebben az időben – mint már korábban láttuk – egészen a mozik elterjedéséig rendkívül népszerűek voltak. Amerikában a National Geographic Society széles körben használta őket, s az első világháború végétől kezdve Courtellemont is rendszeresen dolgozott az ő megbízásukból. Ezt az egyiptomi sorozatát, amely ugyancsak a National Geographic megrendelésére készült és az ő archívumukban maradt fenn, a Retroscope blog közölte néhány héttel ezelőtt.
A felvételeket Jules Gervais-Courtellemont (1863-1931) készítette az 1920-as években. Tematikájuk a korabeli szokásos egyiptomi Grand Tour orientalizáló mintáit követi: életképek a bazárban és Kairó utcáin, a piramisok és az egyiptomi emlékek a Nílus mentén fel az asszuáni első kataraktáig, táncosnők és felékszerezett asszonyok.
A képek azonban többek a korban megszokott sematikus, gyakran beállított orientalizáló életképeknél. Courtellemont, aki Algériában nőtt fel, nem csupán egzotikus fotótémának látta az arab embert. Sőt 1894-ben ő maga is áttért az iszlámra.
Két mekkai diák az el-Azhar mecset előtt (A szám a kapu fölött nem 76-os, hanem
csupán 6-os, kétszer leírva, keleti és európai arab számjeggyel)
csupán 6-os, kétszer leírva, keleti és európai arab számjeggyel)
Igaz, hogy a kompozíciók ugyanakkor igyekeznek azt a „mesés Keletet” közvetíteni, amelyet az európai közönség megszokott és igényelt. Nem is csoda. Courtellemont képeinek célja elsősorban a népszerűsítés volt. 1911-ben nyitotta meg Párizsban a „Palais de l’autochromie”-t, amely egyszerre volt kiállítóterem, fotóstúdió, laboratórium és 250 férőhelyes előadóterem. Courtellemont itt tartotta rendkívül népszerű vetített előadásait Spanyolországtól az egész iszlám világon át Indiáig és Kínáig tartó utazásai során készített színes üvegdiáival.
A színes üvegdia avagy autokróm, az első valódi színes képrögzítő eljárás technikáját a Lumière-fivérek szabadalmaztatták 1904-ben, és 1907-től kezdték meg az autokróm üveglemezek gyártását. A technika lényege, hogy háromféle színre, cinóbervörösre, sárgászöldre és ultramarinkékre színezett keményítőszemcsék egyenletes keverékét vitték fel az üvegre, amelyet lakkal rögzítettek, s erre került a fényérzékeny emulzió. A lemezt a bevonat nélküli oldalán világították meg, s a különféle színű sugarak csak a velük egyező színű pontokon tudtak áthatolni az emulzióig.
Mivel az autokróm üvegdiák papíron való sokszorosítása hosszú időn át nagyon tökéletlen maradt, a technika elsősorban a vetített képes előadások céljára szolgált, amelyek ebben az időben – mint már korábban láttuk – egészen a mozik elterjedéséig rendkívül népszerűek voltak. Amerikában a National Geographic Society széles körben használta őket, s az első világháború végétől kezdve Courtellemont is rendszeresen dolgozott az ő megbízásukból. Ezt az egyiptomi sorozatát, amely ugyancsak a National Geographic megrendelésére készült és az ő archívumukban maradt fenn, a Retroscope blog közölte néhány héttel ezelőtt.
3 megjegyzés:
A fürdőkád-árus mellett valaki alszik ?
Azt hiszem, nem, hanem a másik irányba nézgelődik hátradőlve. Hogy is lehetne aludni a bazárban???
Hihetetlen, hogy ezek nem egy kosztumos film jelenetei, es nem is szinezett diak! Nem tudtam, hogy mar akkor volt ilyen szines technika. Olyan jo latni, hogy a vilag az otvenes evek elott is szines volt, es meg milyen szines! Egy reklamfoto stylist karikaba hajlana, mire csak nehanyat is osszehozna ebbol a tobb tucatnyi kepbol! Vajon milyen esztetikai kepzettsege volt a narancsarusnak?
Kinga
Megjegyzés küldése