Temető Üszküdárban


Ne menjenek délben temetőbe. Az átmenet nélküli éles fényben a sírkövek árnyékos fele megfeketedik, fényes fele olvashatatlanná fakul a képen, s a fák ágainak rájuk vetülő rajza egyetlen hullámzásban oldja fel kontúrjaikat. Amikor Nikolsburgban, Közép-Európa legnagyobb középkori zsidó temetőjében jártunk Wang Weijel, nagy erőfeszítésünkbe került használható fotókat csinálni. Szerencsére mire a temető végére értünk, már színes délutáni fény súrolta a köveket, úgyhogy visszafelé haladva könnyű volt jó felvételeket készíteni az addig kiszemeltekről.


Mégis délben értem Üszküdárba, a 16. századi Mihrimah-dzsámi mögötti régi temetőbe. Máshová igyekeztem, útközben tértem csak be ide, és nem is reméltem, hogy alkalmam lesz jó fotókat készíteni. De a török sírkövek mély véseteit és markáns formáit, mint az egyiptomi obeliszkek feliratait, éppen az erős napfény eleveníti meg igazán.


A 16-17. században kő síremléket állíttatni egy dzsámi kertjében éppolyan kiváltság volt, mint nálunk a templomban, oltár mellé temetkezni. A sírok felirataiból kirajzolódnak egy vidék vagy városnegyed előkelő családjai, akiknek neveit olykor ki is írják a látogatottabb dzsámik temetőjének bejáratánál. Az itt nyugvók egyike-másika földesúr, várkapitány vagy hivatalnok volt a magyar vilajetben is, amelynek természetes központja Sztambul volt Buda után. Így ezek a sírkövek nemcsak szépségükkel és antropomorf formáikkal fognak meg, hanem mert mintha valamiképpen azok helyett az epitáfiumok helyett is állnának, amelyek nem jöhettek létre a hódoltság templomaiban.

















6 megjegyzés:

Márta írta...

Csupán megköszönni szeretném, hogy "magaddal vittél" minket is...

Studiolum írta...

Én köszönöm, hogy velem tartotok!

a tambovi farkas írta...

a világ végére is, Mester!

Studiolum írta...

nagyon helyes, most nagyjából épp ott vagyok

Marta írta...

Kedves Studiolum, azért remélem, a szamara túlélte!
Szeretettel,
Márta

Studiolum írta...

Köszönöm az aggódást a szamár nevében is! Szegény ember szamara a lába, s mivel szép Zulejkának a temetőben (tényleg van ilyen feliratú sír) már van ideje várni a szegény magyar írnokra, ezért nem kínoztam halálra a magam kettősfogatát, noha egy darabig még biztosan szemrehányóan emlegetik egymás között a hosszú gyalogutat az üszküdári hegyvidéken.