Alkonyat Asszuánban


Ha a „mediterránról” vagy a „mediterrán kultúráról” beszélünk, többé-kevésbé mindannyian értjük, mire gondolunk. De ha pontosítani akarjuk a fogalmat, határai elmosódottá válnak. Jó példa erre Egyiptom. Kairó mediterrán város. Alexandria, nyilvánvalóan, még inkább az. Luxor még mediterrán. De Asszuán már nem az. Útközben valami elveszett. A görögök és rómaiak eljutottak Asszuánba, sőt sokkal délebbre is. A Szent Simeon és más kolostorok tanúsítják, hogy a kereszténység még mindig jelen van itt, sokkal erőteljesebben, mint képzelnénk. Az Elephantine-szigeten egykor arám és zsidó közösségek virágoztak. A Nílus, amely életet ad Kairónak, itt, Asszuánnál csillapodik le, kitárul, lágyabbá, jóindulatúbbá, tengerszerűbbé válik. Asszuán mindig is kevés kapcsolatot tartott északkal. Kezdettől fogva piac volt (ahogyan egyiptomi neve, SWENET és arab neve, As-suan is mutatja), az északi civilizáció előretolt posztja. De ennek ellenére már nem mediterrán város. Lényegét déli előörs jellege adja itt az ismeretlen földek küszöbén, ahol az expedíciók elvesznek, vagy különös történetekkel térnek vissza tágas birodalmakról, őserdőkről, kincsekről, állatokról, forróságról. Az északról érkező utazó azonnal felismeri, hogy Asszuánban már nincs otthon, annak ellenére, hogy Asszuán a kőkorszaktól kezdve otthont kínált az embernek. Asszuán Egyiptom finis terrae-je, az a hely, ahol a legendák kezdődnek; melankolikus átkelő, amelyen túl az utazó tekintete megváltozik és elfelejti a múltat.



Asszuánban meleg van, nagyon meleg. A gáttól kiszélesedő folyó úszásra invitál, akár még a rettegett schistosomiasis árán is (a szállodáknak és egyes bároknak a Nílusra tekintő teraszán úszómedencék is vannak, bár jó pénzért.) Az Elephantine-sziget nilométerei ma már nem mérik a Nílus emelkedő vízszintjét. Az Asszuánba áramló gazdagságot manapság a Kairóból pontos menetrend szerint érkező turistahajók jelzik, amelyeknek áradása készpénz formában rakja le itt hordalékát. A kereskedők jól tudják, melyik nap jönnek a spanyolokkal telt turistahajók, mikor a németek, mikor az olaszok… és felkészülnek az aratásra, az egyes csoportok sajátosságaihoz és kívánságaihoz igazított módszerekkel.


2 megjegyzés:

blist írta...

Úgy tűnik, a külföldi turista fejőstehénnek tekintése világjelenség.

Studiolum írta...

Így van. Azt hiszem, ez abban az ősi törzsi szemléletben gyökerezik, hogy aki ennyire másképp beszél, öltözik és viselkedik, az nyilvánvalóan nem a törzs tagja, tehát nem ember, azzal szemben a megszokott morális játékszabályok nem kötelezőek. Ha egyenként megnéznénk, melyik mai társadalom mennyire tud túllépni ezen, azaz magafajta embernek tekinteni a turistát is, különös térképet kapnánk, azt hiszem.