Bahariya

Ha az ember kicsit eltávolodik a Nílus kellemes zöld szalagjától, az éles kontraszt láttán azonnal megérti az ókori egyiptomi civilizáció erejét. A folyót keretező táj fenyegető ellenségessége gyerekkoruktól fogva emlékeztette rá a termékeny folyosó lakóit, hogy a létező világok legjobbikában élnek, amelyet a káosz fog körül, s ez a világkép kétségtelenül hozzájárult az ország évezredeken át megőrzött egységéhez. Ez az érzés csak erősödik, ha az ember elhagyja Kairót és a Nyugati Sivatag oázisai felé indul, amerre a papok egykor minden este látták meghalni a napot. És még erősebben elfog minket, amikor elérkezünk az első oázishoz, Bahariyához. Míg a Nílus völgye egyetlen hatalmas áldás évről évre visszatérő termékeny ciklusával, bőséges áradásával és szüntelen megújulásával, az oázisok apró szigetek, elszórt cseppjei a víznek, amely a homokból tör fel és ott is marad, s amelynek bizonytalan jelenlétét őrizni és óvni kell. Értékes kincs, vágyakozás és irigység tárgya, amelyet csak a kietlen környezet és a hatalmas távolságok védelmeznek.

Az egér a mozaikszemek fölött a képaláírásokat mutatja,
rájuk kattintva felnagyítja őket