Boldogság

A nap szinte még nem kelt fel Palmán, amikor elindultunk Budapestre. A magyaroknak, amikor repülőn utaznak, két különös tulajdonságuk van, amiről jobb, ha tudnak. Amint megérkeznek, mindjárt sorbaállnak a beszállókapunál, még akkor is, ha akár két óra van hátra az indulásig, és ha a stewardess újra meg újra el is mondja ezt, mint ma reggel. A másik különlegességük, hogy hangos tapsban és ujjongásban törnek ki, amikor a repülő leszáll, mintha a pilóta valami veszélyes akrobatamutatványt hajtott volna végre.

Mielőtt megérkeztem volna magyar barátaimhoz, megható képet láttam a Budapestet annyira oda nem illő módon borító késő júniusi eső fátyla alatt. Mintha visszatértem volna a gyerekkorba, de egy más helyen töltött gyerekkorba. Odahaza, Palmán is így rakták ki valamikor a kapuba az üres szódásüvegeket, hogy telire cseréljék őket. De ez régen volt, nagyon régen, amikor még őrök rótták éjjel az utcákat, és én rövidnadrágban jártam iskolába egész éven át.

Belül, legmélyebben a boldogságot Budapestnek hívják.


14 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ujjongás és taps a leszálláskor...Nagy tévedés, hogy ez magyar.Német , dél-amerikai, indiai, svéd stb. gépeken tapasztaltam ugyanezt. Szerintem érthető, mindenütt :).

Studiolum írta...

Én is megjegyeztem ezt Wang Weinek, de hát ez az ő tapasztalata, nem szólhatok bele :)

Petya írta...

Ez a leszálláskor való tapsolás nagyon 'classic' én már az első repülésemen tapasztaltam ezt, (Bp.-Tenerife) akkor azt hittem, ezt így kell. :-) Nehogy egyszer a pilóta csináljon egy encore-t a nagy sikerre való tekintettel. :D

marguerite írta...

Nemrég láttam egy olaszok által olaszokról készített önironikus kis rajzfilmet, ott is szerepelt, és ők is azt gondolták magukról, hogy ilyen vicces hülyeséget nyilván csak az olaszok csinálnak.
megpróbálom megkeresni.

Studiolum írta...

Az eredeti spanyol bejegyzésben is felzúdultak a népek, hogy nehogy már csak a magyarok. Itt idézem Wang Wei erre adott válaszát:

Lehet, a mallorcaiaktól azért annyira idegen ez a két szokás, mert fél életüket a repülőn töltik – minthogy gyakorlatilag ez az egyetlen módja a szigetről való elutazásnak. Annyi sort álltunk már végig és annyiszor szálltunk már le, hogy eszünkbe se jut tapsolni. De nagy szimpátiával szemléljük, amikor mások ujjongásban törnek ki a csoda láttán, hogy az ember repülve juthat el innen oda.

marguerite: keresd! orra alá dörgöljük Wang Weinek.

agnes szucs írta...

Ez annyira megható. Amikor én gyerek voltam, a nagymamáméknál a szódás, lovaskocsin, hangosan végigkiabálta az utcát, hogy "szóódááás", és nekünk kellett kiszaladnunk az üvegekkel.

Üdvözlettel,
szűcs

Studiolum írta...

Nagyon szép kép. Még nekem is rémlik hasonló. Itt vidéken most is működik ez, de már régen lovak nélkül. Kár.

blist írta...

Egyszer, azt hiszem Zurich-ben, leszálláskor, még kb. 10-15 méter magasban olyan turbulenciába mentünk bele (valószínűleg egy Jumbo felszállása után kis idővel), hogy a gép akkorát billent, majdnem a földbe akadt a szárny vége, de a pilótának sikerült visszahozni és épségben letenni. Érdekes, akkor és ott senki nem tapsolt, mindenki csak sápadtan botorkált le a gépről...

blist írta...

Egyébként talán jobb is a lovaknak, valószínűleg nem véletlen a mondás, mely a szikvizesről és paripájáról szól. Bár a populációjuk ezért is csökken, hisz nincs rájuk szükség.

Studiolum írta...

Egyszer Keralából Bombaybe repülve kis híján nekicsapott minket a vihar a Gát-hegységnek: méterekre volt a sziklafal a gép szárnyától, mindenki felkészült a halálra. A pilóta végül hősiesen földre vitte a gépet. Akkor se tapsolt senki, csak hányt és hálát adott.

Az egykori szódások lovairól és a velük való bánásmódról szépen ír Buza Péter a Borozó Budapestnek a szikvíznek szentelt fejezetében. Majd akarok is ismertetőt írni erről.

marguerite írta...

na, hát majdnem elfelejtettem az olaszokat - applausi di non finire!
(végefelé, 4:10 és 4:20 között van az ide vonatkozó rész, de talán érdemes az egészet megnézni :)
lehet, hogy ezzel a zajos tetszésnyilvánítással valami mediterrán vonalhoz tartozunk?

(koincidenza: Épp itt van az asztalomon Buza Péter Palotai tegnapok című könyve, szintén lóval az elején!)

Studiolum írta...

Vagy úgy, ez az! A tapsolós jelenetre már nem emlékeztem, valószínűleg mert sok frappánsabb poén is van benne, ami megfogja az embert. De nem biztos, hogy ez a mediterrán vonal, hogyha egyszer Wang Wei ott Spanyolországban csak magyaroknál tapasztalta.

Tamas DEAK írta...

Most Lisszabonbol jovet turbulencia volt, es a brazilok tapsoltak leszallaskor :) ez vajon mit jelenthet

דוד írta...

az izraeli utasok is szoktak tapsolni a sikeres leszallas utan.