Téli híd

Tegnap Prága óvárosában jártam. Gyakran hetek is eltelnek anélkül, hogy bemennék; a legtöbb ügyet sokkal könnyebb elintézni itt a környéken. Most azonban mégis bent voltam, elvégeztem, amiért mentem, aztán hazafelé indultam. Könnyű, puha hó esett. Nem is tudom, mióta nem voltam már a Károly-híd (Karlův Most) környékén: ha tehetem, inkább elkerülöm a turisták tömegét. Most mégis azt gondoltam, a Károly-hídon megyek át, hadd lássam, hogy fest ebben a szép délutáni hóesésben.

Nem sok turista járt ma arra. A január eleve otthon tartja, s a rossz idő bekergeti őket az utcáról. A Moldva hideg vizén hattyúk úsztak, sirályok siklottak könnyedén a levegőben, átható rikoltással szólongatva egymást. A Károly-híd fekete és arany színeikről híres szobrai most fehérrel is gazdagították ruhatárukat.

Egy fiatal pár a hagyományos szokás szerint éppen kívánt valamit és pénzt dobott a folyóba ott, ahol Nepomuki Szent Jánost 1393. március 20-án kivágott nyelvvel a vízbe vetették, amiért felbőszítette Vencel királyt.

Egy turista sült krumplival etette a sirályokat.

Csönd volt és hideg. A keresztények, mint már évszázadok óta, dideregtek és fohászkodtak apró cellájukban a potrohos török közönyös pillantása előtt. Ahogy elhagytam a Kampa-szigetet, s az U tří pštrosů (A három strucchoz) fogadóhoz értem, ahol 1714-ben az örmény Deodat Ramajan először árult friss kávét Csehországban, éreztem, hogy nekem is fel kellene melegednem. A legközelebbi kávézó felé vettem az utat, hogy megkóstolhassam Ramajan csodás találmányát.


Trio Bayanistov (А. И. Кузнецов, Я. Ф. Попков, А. Ф. Данилов): Дунайские волны, 1940