Nézegető


Képekkel foglalkozó emberek lévén mindig szerettük volna bőven illusztrálni a Wang folyó posztjait. Nem volt azonban könnyű kitalálni, hogyan tehetnénk ezt a legjobban. Régi olvasóink emlékezhetnek rá, hogyan nőtt a képek száma a kezdeti félénk kettő-háromról lassanként negyven-ötven darabos galériákká. Ezek azonban lelassították a letöltést, és áttekinthetetlenné tették a bejegyzést.

Fokozatosan alakítottuk ki a képnézegetésnek azt a Wang folyóra jellemző módját, ahol több tucat képből egy-egy mozaikot állítottunk össze, s a képek a mozaikszemek fölé menve lebegő ablakban jelentek meg. Több okból is szerettük ezt a megoldást. Sok képpel illusztrálhattuk a posztot – a csúcstartó, azt hiszem, a leskói zsidó temető volt a maga közel háromszáz fotójával – anélkül, hogy jelentősen lelassították volna a letöltést. A kompakt mozaikba összefogott képek nem tolták szét egymástól követhetetlen távolságra a szöveg bekezdéseit. Az olvasó a maga tetszése szerint böngészhetett a képek között és fedezhette fel az összefüggéseket. Ami miatt azonban a leginkább szerettük: hogy az egyes mozaikszemeken olyan jelentőségteli részleteket emelhettünk ki, amelyek az eredeti képen gyakran háttérbe szorultak. Ezáltal gyakran érdekes kontrasztok jöttek létre a részlet alapján alkotott elvárás és a felnyíló kép között, ami az utóbbi értelmezését is befolyásolta. És nem utolsósorban: a mozaikszemekből összeállított kompozíció gazdagsága és kontextusa gyakran a gyengébben sikerült képeket is megbocsáthatóvá tette.

A lebegő ablakok technikai problémái – alkalmi villózás, rossz pozicionálás – miatt, és olvasóink ismételt kérésére kezdtünk újabb megoldással kísérletezni. Mindez kétszeresen is Lloydnak köszönhető: először mert nyelvészként a blog magyar változatának kommentárjait is olvassa, és így találta meg Gábor kérését, hogy a képek galéria-szerűen lapozhatók is legyenek, másodszor hogy informatikusként vállalkozott a kérés teljesítésére. És köszönhető olvasóinknak is, akik kommentárjaikkal segítették a végső változat kialakítását.

Mostantól ha a mozaik fölé megyünk egérrel, lebegő ablakban jelennek meg a kis képek, s ha rákattintunk, galériaként lapozhatunk a nagy képek között. Ez a változat megőrzi az előző megoldás előnyeit, de kijavítja technikai problémáit. Ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a galériát lapozva a képernyőhöz felnagyítva lássuk a képeket. Ilyenkor a képek kissé lassan gördülnek le, aminek az az oka, hogy mindig eredeti méretben töltjük fel őket, legalábbis a sajátjainkat, hogy ki-ki szabadon használhassa őket a Creative Commons (BY-NC) szabályai szerint. A megoldás hátránya, hogy nagy méretben jobban látszik fotónk tökéletlensége is. Ezen a problémán még dolgozunk :)

berlingulls berlingulls berlingulls berlingulls berlingulls berlingulls berlingulls berlingulls berlingulls berlingulls berlingulls berlingulls berlingulls berlingulls berlingulls berlingulls berlingulls

11 megjegyzés:

Nagy László írta...

Így lesz jó!
A kettő együtt.

Fejes László írta...

Szép, csak nagyon lassú a lapozgatás...

Studiolum írta...

Hát igen, meg is írtam, miért:

„Ilyenkor a képek kissé lassan gördülnek le, aminek az az oka, hogy mindig eredeti méretben töltjük fel őket, legalábbis a sajátjainkat, hogy ki-ki szabadon használhassa őket a Creative Commons (BY-NC) szabályai szerint.”

Tehetnék fel kisebb képeket is, akkor villámgyorsan betöltenének, ugyanúgy, mint a felpattanó ablakok, csak akkor meg sok célra használhatatlanok lennének. Valamit valamiért… Gyors végigpörgetéshez még mindig ott van a felpattanó ablakos opció.

sari írta...

Szerintem pont jó a tempója. Aki alaposabban szeretné végignézni a képeket lapozgatással, annak nem baj, hogy egy kicsit lassabb. A gyors nézegetésre megmaradtak a lebegő képek. Semmiképp ne legyenek kisebbek a képek. Egyébként nagyon függ az internet/gép pillanatnyi sebességétől, nálam is volt már nagyon lassú a lapozgatás de gyors is.
Megtudhatnám, hogy a piros-leveles-rózsaszín-indás kapu pontosan hol van? Nagyon tetszik!

Studiolum írta...

Igen, Charlottenburgban, a Gierkezeilén. Ez az egész városrész tele van még ilyen századfordulós szépségekkel.

Dorka írta...

Szerintem is a kettő együtt minden igényt kielégít... Nem tervezel egy utat a távoli, egzotikus Berlinbe???

Studiolum írta...

De igen. Pont ezekkel a kis képsorokkal szeretnék kedvet csinálni hozzá.

Dorka írta...

így teljesüljön minden kívánságom :-)

Akkor még jól végiggondolom, mit is kívánjak még...

Csonka Ferenc írta...

Gyönyörűek a sirályos képek! Hol fényképezted és milyen géppel?

Studiolum írta...

Berlinben, az Altes Museum lépcsőjén ülve, Nikon D80-assal, 18-135-ös Nikkor objektívvel.

Studiolum írta...

A mai napon Lloyd-féle nézegető egy új változatát vezettük be, amely javítja az elmúlt három hétben jelzett kisebb-nagyobb hibákat. Most minden januári posztban ez működik. Még egy darabig teszteljük, és ha rendben van, akkor fokozatosan visszamenőleg is ezt kötjük be a posztokba.