Eredetek

Libanon hegyei. Pavel Koszenko fotói

Jobban szeretek egyszerre két dologról írni, mint csak egyről. Jobb néhány napot várni egy felfedezés megírásával, mert ezalatt gyakran egy másik is felbukkan váratlanul, mintha csak az előbbi hívná segítségül, hogy olyan módon értelmezzék egymást, amire eredetileg nem is gondoltam volna.


Amin Maalouf nemrég megjelent családregényét, az Eredetet olvasom, amely így magyarázza a címválasztást:

Mások „gyökerekről” beszélnének. Én nem használom ezt a szót. Nem szeretem a „gyökerek” kifejezést, a képet még kevésbé. A gyökerek belemélyednek a földbe, a sárban kígyóznak, a sötétben teljesednek ki; születésétől fogva fogságban tartják a fát, és úgy táplálják, hogy közben ezzel zsarolják: „Ha kiszabadulsz, meghalsz!”

A gyökerek politikai retorikája sok kellemetlen emléket is idéz Kelet-Közép-Európában. Nekem azonban mindig annak a temesvári török kapitánynak a megható megjegyzése jut eszembe róla, aki az 1686-os felszabadító hadjárat idején esett fogságba, majd sok év után kiszabadulva ezzel fejezte be emlékiratait: „Végül hazatértem Temesvárra, mert itt vannak az én gyökereim.” Különös belegondolni, hogy százhatvan évig, 1552-től 1716-ig volt egy török Temesvár, ahol a kapitány felmenőinek négy generációja született. És érthető, hogy a város visszafoglalása után haláláig nem találta a helyét Isztambulban, mint akinek végképp kitépték a gyökereit egy olyan földből, ahová nem volt visszatérés.


A libanoni arab, egykori nomád ősöktől származó Maalouf azonban nem a hellyel azonosítja felmenőit. Így folytatja:

Az embereknél más a helyzet. Számunkra egyedül az utak fontosak. A fákkal ellentétben az utak nem a földből nőnek ki. Erednek valahonnan, akárcsak mi. Csalóka eredet ez, hiszen egy útnak soha nincs igazi kezdete: az első kanyar előtt, valahol a távolban már volt egy másik kanyar, az előtt meg egy még korábbi. Megfoghatatlan eredet, mert minden egyes kereszteződésben más utakkal találkozott, amelyek máshonnan eredtek. Ha az összes kereszteződő utat számba kellene venni, százszor körülérnénk a Földet.

Márpedig az enyéim esetében ezt kell tenni. Olyan törzsből származom, amely időtlen idők óta vándorol egy világméretű sivatagban. Hazáink oázisok, melyeket elhagyunk, amikor a forrás kiapad, házaink kőruhába bújtatott sátrak, nemzetiségünk évszámoktól vagy hajóktól függ. A nemzedékeken, tengereken, a nyelvek bábeli zűrzavarán túllépve kizárólag egy név zsongása köt össze bennünket.

Egy családnév volna a hazánk? Igen, így van.


Néhány napja, a csömöri szlovák nyelvemlékről írva egy későbbi bejegyzésre hagytam azt a felfedezést, hogy itt a faluban, a saját utcánk sarkán találkoztam egy kétszáz évvel ezelőtti ősömmel. Az evangélikus iskola és tanítólak telkét mérte ki éppen Grassalkovich Antal herceg jóvoltából.

Az 1798-as csömöri evangélikus gyülekezettörténet bejegyzése az iskola és tanítólak telkének kiméréséről 1787 tavaszán (innen)

Clementissimus Princeps Antonius Grasalkovitz de Gyarak, perlectis his, Dominos Inspectores Inclyti Dominii, Josephum Noli, Ioannem Foltin, adiuncto eis Magistro Murariorum Gödöllöiensi, pro exscindendo hoc fundo intravillano ad Csömör mittit; qui hoc opus etiam feliciter terminarunt, in praesentia: loci notarii iurati Iosephi Györi Cath. Georgii Dubowsky alias Szuhaij dicti, pro tunc Iudicis A. Confess. Georgii Ratsko, Legislatoris A. C. Ioannis Kristan, jurato A. C. Mathiae Kováč, iurati A. C. Martini Vbrankovits, jur. A. C. Pauli Mrwa jur. A. C. Georgii Pásztor, jur. Cath. Ioannis Weress iur. Cath. Mart. Vhliar, iur. Cath. Andr. Húgyjk Iur. Cath. Ladisl. Malina, iur. Cathol. Andr. Oravetz iur. Cathol. et Rectore A. C. neoadducto Math. Kováč. Hac occasione etiam pro horto infra Scholam ad rivulum praetercurrentem; ut etiam pro area (humno) fundus sufficiens assignatus, excissus erat.A kegyelmes gyaraki Grassalkovich Antal herceg a kérelem olvastán kiküldte Noli József és Foltin János uradalmi felügyelőket és velük együtt a gödöllői pallérmestert belső telek kimérésére. Ők ezt a feladatot szerencsésen el is végezték a következők jelenlétében: Győri József katolikus esküdt és jegyző, Dubovszki avagy Szuhai György akkori evangélikus bíró, Kristyán János evangélikus ülnök, Kovács Mátyás evangélikus esküdt, Ubrankovics Márton evangélikus esküdt, Mrva Pál evangélikus esküdt, Pásztor György evangélikus esküdt, Veres János katolikus esküdt, Uhliar Márton katolikus esküdt, Hugyik András katolikus esküdt, Malina László katolikus esküdt, Oravec András katolikus esküdt, valamint Kovács Mátyás frissen beiktatott evangélikus iskolamester. Ez alkalommal az iskola alatt a patakig terjedő kert számára, valamint a humno [szlovák: szérű] számára is elegendő telket mértek ki.


Családi hagyományunk szerint apai felmenőmet Grassalkovich Antal gróf (1694-1771) hívta be Csehországról Magyarországra az 1740-es években a gödöllői kastély, az első magyarországi reprezentatív barokk palota – 1867-től a nagylelkű nemzet jóvoltából Erzsébet királynő nyaralópalotája – megépítésére. Ilyen nagyszabású munka kivitelezésére néhány évtizeddel a török kiűzése után nem volt még elegendő képzett munkaerő Pest elpusztított környékén. A Nyitra mellől származó Grassalkovich ezért hívta meg a szomszédos Csehország kastélyainak építésén gyakorlatot szerzett Schlosarik építőmestert és embereit, s azóta is szinte minden férfi építész a családban, apámmal és bátyáimmal bezárólag. A Grassalkovichok kihalásáig az ő pallérjaik maradtak, aztán a munkákat követve vándoroltak az országban. A századfordulóról éppen Temesváron, Aradon, Kolozsvárott, a legdinamikusabban fejlődő magyar városokban maradt fenn tőlük sok historizáló bérház.


Ha arra gondolok, mi az, ami a puszta leszármazáson túl közösséget teremt köztem és az innen egy saroknyira a földet mérő pallér ősöm között, az nem a nemzedékek óta művelt föld vagy lakott ház, mint a temesvári török kapitánynak. Nem is a közös név, mint Maaloufnak, amely változott azóta, és házasságok révén elvegyült más, jelesebb építész-dinasztiák nevével. Hanem a mesterség. Ahogy a latin, ócseh és archaikus szlovák nyelvű barokk kéziratot írom át aprólékosan, fordítom és szerkesztem honlappá és kiadvánnyá, látom őt, amint ugyanilyen gonddal méri ki a telket, húzza ki a zsinórt, ásatja az alapot, amelyről a kézirat szól. S ha ő is látná, hogyan folytatom én kétszáz év múlva, ha más anyagban is, a tisztes ipart, azt remélem, ő is megértene engem.


1 megjegyzés:

Névtelen írta...

nem csak megértene: büszke is lenne Rád.
(anna)