El-Qasr

Az egyiptomi Nyugati Sivatag utolsó oázisa, mielőtt megérkeznénk Mutba, El-Qasr gyönyörű középkori városkája. Délről üde zöld növényzet határolja, északról pedig a finom rózsaszín és fehér árnyalatokban játszó meredek sziklafal, amely félkörívben öleli át az oázist. Az agyagfalakról már szinte teljesen lekopott minden színes stukkó, amellyel valaha díszítették őket, de a megmaradt nyomok is az egykori gazdag múltról, eleven kereskedelemről, iskolákról, életről beszélnek. Az ajtók szépen faragott szemöldökfái és a meghitt belső udvarok hosszú történelemről tanúskodnak, amely a római kori katonai alapításig nyúlik vissza, s az oszmán korban (1516-1798) éri el csúcspontját, amikor a település fontos kulturális központnak számított. Természetesen hieroglif feliratos köveket is találni szétszórva, egy vagy több azonosíthatatlan templomból. Az oázis lakói valaha olajfákat neveltek, gabonával és datolyával kereskedtek, ácsként és kovácsként dolgoztak. A hely csak a közelmúltban néptelenedett el. Noha fenntartása kormányzati program része, s itt-ott kőműveseket is látni, akik a falakat javítják, vagy még inkább az árnyékban keresnek menedéket a hőség elől, El-Qasr nemigen fogja túlélni lakóinak elvesztését. Egyetlen reménye az lehet, ha sikerül eladnia lelkét az ellentmondásos egyiptomi turizmus számára, hogy megmentse, ami testéből megmaradt (vagy fordítva).

A képek nagy méretben élnek igazán. Kattintsanak.