Még egy május elseje

Ha már három május elsejéről írtam zsinórban, ide kívánkozik a negyedik is, amelyet Rusztem Adagamov tegnapelőtt fényképezett Londonban.



A kottából ítélve a rezesbanda R. B. Hall népszerű Death or Glory indulóját (1895) játssza.

A korábbi bejegyzések a szovjet, a náci és a putyinista május elsejéről jól kijelölik a képek és az esemény értelmezési keretét. A szocialista, a korporatív és a nemzeti egységbe forrt társadalmakban a munkásság már mindent célját elérte, s a május elsejei nagygyűlésen ilyenformán nem jogaikat követelik, hanem örömüket fejezik ki a szakszervezetek vezetésével az e jogokat biztosító állami vezetők előtt. Az egykori osztályelnyomókkal szembeni tiltakozásuk lendülete pedig más nemzetek imperialistái ellen fordul.

Az elmaradott kapitalista társadalmakban azonban a szakszervezetek, ahogy 1889 óta, még mindig elsősorban több fizetésért, jobb munkakörülményekért, és saját érdekérvényesítő súlyuk demonstrálására vonulnak fel május elsején. Ezért az általuk hordozott Lenin-, Sztálin- és Mao-képek is, noha megszólalásig hasonlítanak az egykori és a mai Moszkvában hordozottakhoz, teljesen más személyeket ábrázolnak. Nem a történelemből jól ismert tömeggyilkosokat, hanem pusztán a fennálló rendszer antitézisének megszemélyesítéseit. Legalábbis így remélem.

Irán, Törökország és a kurdok odahaza illegális kommunista pártjai is felvonulnak, természetesen szigorúan külön

A kutya türelmesen kivárja, míg gazdája az összes beszédet meghallgatja