Egy másik május elseje


Május elsejét, a munkásság nemzetközi ünnepét elsőként a Szovjetunióban tették hivatalos ünnepnappá, noha óvatosságból nem „a munkások ünnepe”, hanem „a munka ünnepe” címen. Másodjára pedig – olvassuk a Wikipedián – a második világháború után kialakult szocialista keleti blokk országaiban.

Hanem itt valami kimarad.

Május elseje ugyanis másodjára Németországban vált hivatalos ünneppé. Egészen pontosan 1933-ban.


Sőt ha még pontosabbak akarnánk lenni, akkor a Szovjetunió és Németország holtversenyben áll az első helyezésért. Hiszen 1919-ben, amikor Szovjet-Oroszországban az első hivatalos május elsejét megünnepelték, a forradalmi Németország ugyancsak hivatalos ünnepnapnak rendelte el május elsejét. Az ezt követő szociáldemokrata kormányok azonban felhagytak ezzel. A német munkásoknak, ha meg akarták ülni nemzetközi ünnepüket, fizetetlen szabadnapot kellett kivenniük, már ahol ezt engedélyezték, mert sok helyen kifejezetten akadályozták május elseje megünneplését.

München, 1933. május 1.

Ezért volt zseniális lépés Goebbels propagandaminiszter részéről, amikor közvetlenül a náci hatalomátvétel után azt javasolta Hitlernek, hogy a nemzetközi munkásmozgalom 1889 óta eredménytelen követelésének eleget téve nyilvánítsák május elsejét hivatalos nemzeti ünneppé. Mi sem természetesebb ez egy nemzeti szocialista munkáspárt részéről. Hiszen a munka szabaddá tesz.

Berlin, 1933. május 1. a minisztériumok előtt

Az 1920-as évektől kezdve megszilárduló nemzeti szocialista rendszerek számára, írja Michael Maurer Festkulturen im Vergleich (2010) c. könyvében, alapvető kérdés volt, hogy mit kezdjenek május elsejével. Hiszen legitimitásuk alapja a munkásságra való hivatkozás volt, de diktatúrájuk kiépülése után mégsem engedhettek át egy ilyen fontos szimbolikus teret a munkásság ellenőrizetlen garázdálkodásának. Mussolini szocializmusa ezért apró csúsztatással április 21-ét, Róma születésnapját nevezte ki legfőbb nemzeti ünnepként, betiltva május 1. megünneplését. Ennek eredményeképpen vált május elseje az olasz munkásság legfontosabb titkos, majd nyilvános ünnepévé. A náci Németország azonban saját kezébe vette a május elsejei ünnepségek hivatalos megszervezését, ilyen módon kisajátítva riválisai – így az egy hónappal korábban betiltott kommunista párt – elől a munkásság képviseletét.


Az 1933. április 10-én elfogadott törvény a nemzeti munka ünnepévé nyilvánította május elsejét, s Goebbels azonnal hozzáfogott a német szakszervezetek megdolgozásához, hogy – mint Kádár 1957. május 1-én – elegendő munkást vonultassanak fel az első nemzeti szocialista május elsejére. Nem eredménytelenül. Az ADGB, a német szakszervezetek általános szövetségének vezetése, amely szeretett volna túlélni az új rendszerben, gőzerővel kezdte szervezni a szakszervezetek részvételét a felvonuláson, és április 28-án elfogadott határozatának preambulumában kijelentette:

„A nemzeti forradalom új államot teremtett. Ez az állam egységesen fogja össze és erőteljesen érvényesíti az össznémet népi erőt. A népi egység és hatalom eme akarata folytán nem ismeri el sem az osztálymegkülönböztetést, sem a néptől idegen internacionalizmust. Ez a helyzet az egész német népet, ki-kit állapotának megfelelően arra szólít fel, hogy szilárdítsa meg az új állammal való egységét.”

A munkásság radikális szárnya ugyan már a náci hatalomátvételtől kezdve általános sztrájkra szólított fel, de az ADGB azzal utasította el ezt, hogy „az általános sztrájk rettenetes fegyver, amelyet csak akkor szabad engedélyezni és felelősséget vállalni érte, amikor már semmi nem marad hátra a munkásosztály élet-halál kérdésében.”

1933 április 19-én tehát a német szakszervezetek általános szövetsége még látott annyi laufot a munkásosztály élet-halál kérdésében, hogy „a májusi gondolat, a teremtő munka tisztelete, és a munkásosztálynak az államba való teljes jogú betagolódása iránti úttörő szolgálata teljes tudatában a kormányzat által minden településen kezdeményezett ünnepi rendezvényeken való ünnepi részvételre” szólítsa fel valamennyi tagját.


Az eredmény nem is maradt el. A szakszervezeti szövetség felszólítására május 1-én 200 ezer munkás gyűlt össze az ünnepségek központi helyszínén, a berlini Tempelhof repülőtéren – amely később a nyugat-berlini légihíd, majd épp napjainkban a berlini baloldal számára válik élet-halál kérdésévé – hogy meghallgassa Hitler első nyilvános rádióbeszédét, megtekintse a modern Zeppelinek bemutatóját, és hát, ha már a helyzet úgy hozta, virslit egyen és sört is igyon.

Az első szabad május elseje Berlinben, 1933. Forrás.

„Ha ez sikerül, páratlan győzelmet arattunk!” írta naplójában április 30-án Goebbels. A propagandaminisztert már három hete szüntelenül csak a május 1-re tervezett nagy látványosság foglalkoztatta. „Grandiózus!” „Mestermunka!” „Egyedülálló tömegmegmozgatás!” jegyezte be többek között az elvárt eredményeket mérlegelve. Május 1. éjszakáján, a rendezvényről visszatérve azt írta be: „Lenyűgöző! Teljesen felfoghatatlan még méreteiben is! Az élet annyira szép!”

Az élet lenyűgöző szépségéhez egy páratlanul tehetséges művész is hozzájárult. Egy fiatal építész, Albert Speer, aki 1931-ben Hitler szuggesztív beszédének hatására lépett be a náci pártba, s akit a berlini West End pártvezetője ajánlott Goebbels figyelmébe, megkritizálta a berlini városvezetés által kreált konvencionális színpadterveket. „Úgy néz ki, mint valami lövészegylet díszlete”, mondta. „Hát ha jobbat tudsz, rajta”, válaszolta Goebbels. És Speer nem kérette magát. Egyetlen éjszaka alatt pompás színpadtervet vázolt fel, amelynek központi eleme, a háromtagú színpad fölött vitorlaként magasodó, elképesztően megnyújtott horogkeresztes zászlók számos további tervében – így a már részletesen bemutatott 1937-es párizsi világkiállításon – is központi szerepet játszanak majd. Hitler odavolt a tervekért.


1mai 1mai 1mai 1mai 1mai 1mai 1mai 1mai 1mai 1mai 1mai 1mai 1mai 1mai 1mai 1mai 1mai 1mai 1mai 1mai 1mai 1mai 1mai


Április 30-án – a náci Walpurgisnacht, a boszorkányok éjszakáján – Goebbels azt jegyezte be naplójába: „Május elseje fantasztikus lesz. Május másodikán pedig majd a szakszervezetekhez látunk. Gleichschaltung. Egy pár napig jajonganak majd, aztán megint a miénk lesznek.” Az ünnepségek alatt a NSDAP teljes titokban hozzálátott a következő lépés megszervezéséhez. Május elsején a birodalom valamennyi Gauleiteréhez megérkezett a következő üzenet: „1933. május 2-án, kedden délelőtt 10 órakor Gleichschalten-akció valamennyi szakszervezet ellen.”

A tempelhofi repülőtér a rendezvény utáni reggelen

Május elsején este tizenegy óra körül, nagyjából amikor ezt írom, Hitler és Goebbels még egyszer találkoztak, és lelkesülten tárgyalták a nap eseményeit. Másnap reggel tízkor még javában aludtak, amikor az SA megszállta az összes szakszervezeti központot, kisajátította a munkáspénztárakat, és a szakszervezetek valamennyi vezetőjét, köztük az előző havi határozatokat jóváhagyó minden vezetőségi tagot is, letartóztatták és Dachauba szállították. Egyikük sem élte meg a háború végét.

2 megjegyzés:

lacihobo írta...

A harmadik képen, a német munkások München-i felvonulásán, a sorban a második munkás úgy néz ki, mint James Joyce... :)

Tamas Deak írta...

Na meg a Tanácsköztársaság ...