A Hucul Köztársaság

A Kárpátalja hovatartozását feszegető tegnapi poszt után már tényleg nem halogathatom tovább, hogy végre előrukkoljak a találós kérdés megfejtésével, amelyet éppen négy hónapja tettem fel a Wang folyó olvasóinak.

„Kőrösmező. Gátvíz érkezésekor tutajosok imája”


„Ngs. [Nagyságos] Tabéry Géza urnak, Oradea-Mare, Kálvária útca 21.

Édes Gézám,
oly szép ez a vidék, ahol járunk, hogy idekivánunk benneteket is. Pompás helyek, kitünő koszt, szegény zsidók és rongyos oroszok… Igen érdekes helyek. Cseh-lengyel határnál, néha átjárunk 14°-os pilseni sört inni Csehiába. Kár hogy oly kevés a hátralevő idő, de vigaszul szolgál, hogy visszatértünk utján ujra meleg és értékes aranyos közeletekben leszünk pár órára. Igen nagy szeretettel gondolunk rátok! Károly.”


Kőrösmező/Yasinia a mai Kárpátalján
„Mint tudjuk – írtam akkor –, Kőrösmező (akkoriban Jasiňa) a két világháború között az egész Kárpátaljával együtt Csehszlovákiához tartozott, s ténylegesen 1944-ben, békeszerződés szerint pedig 1947-ben került át Ukrajnához. A fenti képeslapot azonban, amelyet egy árverési szájton találtunk, román felirattal és román bélyeggel küldték 1922. júliusában * Kőrösmezőről Nagyváradra (mégpedig nem is akárkinek: Tabéry Géza ekkor már a nagyváradi, s később az egész erdélyi kisebbségi magyar irodalom meghatározó figurája volt). Ráadásul a feladó azt írja, hogy Kőrösmezőről „átjárnak Csehiába” sört inni – tehát Kőrösmezőn, és mégsem Csehszlovákiában vannak.

Hogyan lehetséges ez?”

A kérdésre számos válasz érkezett, kommentben és magánlevélben egyaránt. A legszellemesebb megoldás Szávoszt-Vass Dánieltől, aki Agatha Christie módszerével, a képeslap egymást követő rétegeinek elemzése révén tévedhetetlenül kimutatta, hogy a képeslapot a másik, Suceava megyei Frasinban adták fel, ahol egy élelmes vállalkozó szerzett be egy nagyobb tételt a kárpátaljai Frasin/Jasiňa/Kőrösmező képeslapjaiból, s azt árulta az ott nyaraló nagyváradiaknak. Egy meglehetősen tagolatlan, ám annál magabiztosabb ukrán olvasó a cseh sörfokolást nem ismervén úgy vélte, hogy a 14°-os, tehát szerinte bor erősségű sörtől rúgott be Károly annyira, hogy már nem volt vele tisztában, melyik országból melyikbe ment át. Deák Tamás szerint Károly maga a képen látható tutajos, aki a cseh Kőrösmezőn vett képeslapot valahol a román Máramarosszigeten adta fel Nagyváradra. Néhány további hozzászóló pedig egy eddig nem említett ismeretlen, az úgynevezett hucul köztársaság beiktatásával próbálja megoldani az egyenletet.

No de mi az a hucul köztársaság, és hogy lehet onnan román képeslapot küldeni?

rusyndialects rusyndialects rusyndialects rusyndialects rusyndialects rusyndialects rusyndialects rusyndialects A kárpátaljai ruszin dialektusok Paul Magocsi: Encyclopedia of Rusyn history and culture (Toronto, 2005) c. könyvéből (nagyítás). Piros ponttal jelölve a helységek, amelyekről alább szó lesz.

A Kárpátok völgyeiben élő ruszin csoportok etnogenezise bonyolult folyamat volt, amelyben ezerötszáz év során számos nép vett részt a kora középkori fehér horvátoktól a kijevi Ruszból érkező bevándorlókon át a 16. századi elszlávosodott vlach pásztorokig, akiknek emlékét még ma is számos ruszin településnév Wołosky jelzője őrzi a Besszádoktól Morvaországig. Legkésőbb érkező csoportjuk a huculok voltak, akik a 17. században húzódnak fel Galíciából, a lengyelek és törökök elől mai területükre, a Tisza két forrása közötti, akkor jórészt lakatlan völgyekbe. Nevük eredete vitatott: egyesek szerint az úz török nomádoktól ered, akik ezer éven át a határ túloldalán pásztorkodtak, hosszan az Arany Horda határőreiként – innen a számos „Tatár”-kezdetű helynév a hegygerinc túloldalán –, mások szerint a „rabló” jelentésű román hoțulból származik. Tény, hogy Magyarországra érkezve a pásztorkodás mellett elsősorban rablással foglalkoztak a Tatár-hágón át vezető út mentén, mígnem Oleksza Dobos, a hucul Robin Hood 1745-ben, haldokolván, meg nem parancsolta követőinek, hogy osszák szét egymás között a rablott pénzt és telepedjenek le: ez a hucul honfoglalás legendája.

A huculokat mint néprajzi egzotikumot a csehszlovák képeslap-kiadás fedezte fel

korosmezo4 korosmezo4 korosmezo4 korosmezo4 korosmezo4 korosmezo4 korosmezo4 korosmezo4 korosmezo4 korosmezo4 korosmezo4 korosmezo4 korosmezo4 korosmezo4 korosmezo4 korosmezo4 korosmezo4 korosmezo4 korosmezo4 korosmezo4 korosmezo4 korosmezo4


A török veszély elmúltával az 1723. évi 103. törvénycikk adómentesség ígéretével hívta be az ország néptelen területeire a nyugati telepeseket. Kőrösmezőre az 1720-as években érkeztek németek, akik a század második felére már kiterjedt és tervszerű fakitermelést végeztek a Tisza egész felső folyása mentén. A munkába bevonták az olcsó hucul munkaerőt is, akik ettől fogva kezdenek felhagyni a pásztorkodással és falvakat alapítani. A német mesterek völgyzáró gátak sorát építették a Tiszán, amelyeket hetente kétszer felhúzva úgy megemelték a folyó szintjét, hogy az addig kitermelt fából előkészített tutajok akadálytalanul tudtak leúszni az Alföldre: a képeslap egy ilyen felhúzás előtti pillanatot ábrázol. Az út során a tutajosok fokozatosan eladták a fát, illetve a máramarossziget-aknaszlatinai sóbányákban felrakodott sót, s Szolnoktól a Tisza mentén gyalog tértek vissza Kőrösmezőre, amelyet Fényes Elek 1851-ben „orosz-német faluként” említ. A vállalkozásban a képeslapon említett mindkét náció részt vett, a „rongyos oroszok” mellett éppúgy a „szegény zsidók” is, akiknek Elek Judit állít emléket a Tutajosok c. filmben (1988), s akiknek a hegygerinc másik oldalán, a Cseremos folyón tett hasonló útjairól Funk, az erdei zsidó mesélte Stanisław Vincenznek, a Találkozás haszidokkal szerzőjének:

„Nyolcvanhét nagykanyar van a Cseremoson! Kisebb meg – rengeteg. És azt mind fejben kell tartani, mintha papírra lenne föltérképezve! Különben, ajaj, arról jobb nem beszélni mi lenne… nagy emberek voltak a hegyi kermanicsok, halál les rájuk jobbról-balról, de nekik az semmi. Hol találunk ilyen embereket a nagyvilágban? Én csak kisinas vagyok, összesen vagy húsz évet jártam a folyón. Gondoljanak csak bele, mikor felnyílik a Szybene-tó gátja, ott fönn a hegyen, és megindulnak a rönkök, zúg ám az ár, az aztán nagyot csobban! Az ember meg, öcsém, egyedül viszi, de micsoda tömeg! Potomság, öt vagon fa! Ahogy maguk számítják, ötven tonna. Csekélység! Az ember meg csak azt studérozza, hogyan csusszanhat át ezekkel a sziklák között. Na meg aztán vannak még örvények, víz alatti kövek és zátonyok, a változatosság kedvéért, hogy ne unatkozon az ember, ördöngösség. Viszont micsoda utazás! Volt nálunk a hegyekben egy nagy ember, bár mintha paraszti sorban élt volna, Foka Szumej gazdának hívták. Az bejárta az egész világot. Mi mindent nem látott, mégis azt mondta, nincs annál fáintosabb utazás, mint tutajjal járni a Cseremoson.”

korosmezo2 korosmezo2 korosmezo2 korosmezo2 korosmezo2

A huculok, írja Paul Magocsi kiváló ruszin enciklopédiájában, hagyományosan megkülönböztették magukat a kárpáti ruszinoktól, s a századfordulótól kezdve a Lembergből terjedő ukrán nacionalizmus hatására egyre inkább ukránnak vallották magukat. Ezért nem csoda, hogy 1918-ban, amikor a Monarchia széthullásakor a ruszinok a Magyarországhoz, Csehszlovákiához vagy Nyugat-Ukrajnához való csatlakozás közül választhattak, egyedül a huculok döntöttek a harmadik mellett. Érdemes röviden áttekinteni e három választás történetét.

Amikor Károly császár 1918. október 16-i kiáltványában meghirdette a Monarchia föderatív átalakítását, s felszólította az egyes népeket, hogy hozzák létre nemzeti tanácsaikat, a november 9-én Ungváron Petr Gebej és Avgusztin Volosin vezetésével megalakult Ruszin Nemzetgyűlés, amely nem érzett közösséget a Kárpátokon túli ukránokkal, viszont nagyra értékelte a magyar kormány – az Ivan Olbracht által is dicsért Egán Ede kormánybiztos – háború előtti erőfeszítéseit a ruszinság életszínvonalának emelésére, a Magyarországon belüli autonómia mellett döntött. November 29-én a budapesti Városházán összehívott ruszin nemzetgyűlés jóváhagyta a Ruszin nemzet programját, s a december 23-i magyar törvény kihirdette a Munkács központú Ruszka-Krajna autonóm kormányzóság létrejöttét.

A huculok azonban nem értettek egyet a maradással, s november 8-án Kőrösmezőn a helyi születésű Sztepan Klocsurak volt osztrák-magyar katonatiszt vezetésével kikiáltották a független Hucul Köztársaságot, amely – akárcsak napjainkban a Krími vagy a Donyecki Köztársaság – azonnal kérte felvételét a két héttel korábban Lembergben létrejött Nyugat-Ukrajnai Köztársaságba. A Tisza mentén lejjebb élő huculok Huszton határoztak ugyanígy november 10-én, s 17-én Máramarosszigeten „ukrán nemzeti radát” alakítottak, amely hadat üzent az ungvári ruszin nemzetgyűlésnek. 1919. januárjában az ukrán hadsereg a Hucul Köztársaság megsegítésére betört Kárpátaljára, mire január 21-én a nemzeti rada kimondta Kárpátalja egyesülését Ukrajnával. Az ukrán hadsereget azonban a munkácsi nemzetőrök néhány nap múlva puskalövés nélkül elfogták, és fegyvertelenül visszaszállították Lengyelországba.

Húsz évvel később. A 49. hucul lövészezred, 1939. Adam Nowak gyűjteményéből. Az ezred 1939. szeptember 14-én Lwów előtt fél óra alatt felmorzsolta a „Germania” SS-ezred motoros századát

Közben azonban szerveződni kezdett a harmadik, s a ruszinok számára eleinte a legvalószínűtlenebbül hangzó opció is, a Csehszlovákiához való csatlakozás. Tomáš Garrigue Masaryk leendő cseh elnök, aki Wilson elnök unokahúgának férjeként különleges lehetőséget élvezett a háború utáni viszonyok befolyásolására, már 1918. májusi amerikai útján felvetette ezt az amerikai ruszinok előtt, akik azonban döbbenten utasították vissza. Ám Masaryk már Brecht előtt is tudta, hogy ha a vezetés elégedetlen a néppel, a népet le kell váltani. Kapcsolatba lépett tehát Grigorij Zsatkovics jogásszal, a detroiti General Motors jogtanácsosával és a leendő Podkarpatská Rus első kormányzójával, aki létrehozta a Ruthenian American National Councilt, s ennek nevében Pittsburghben szerződést írt alá Masarykkal a leendő autonóm kárpátaljai Ruszinföld csatlakozásáról a leendő Csehszlovákiával. Wilson elnök, akinek Masaryk bemutatta a szerződést, úgy látszik maga is valószínűtlennek tartotta az elképzelést, mert azt kérte, hogy jóváhagyás előtt kérjék ki róla a magyarországi ruszinok véleményét.

A megfelelő vélemény kialakításához azonban megfelelő körülmények kellettek. Az antant december 23-án jelölte ki Észak-Magyarország csehszlovák megszállásának keleti határát, nagyjából a szlovák nyelvhatáron, Ungvártól nyugatra. Az ezen a területen csak szórványosan élő sárosi ruszinok január 7-én csehszlovák nyomásra Eperjesen gyűlést hívtak össze, amely a ruszin nemzet nevében felszólította a csehszlovák hadsereget, hogy terjessze ki fennhatóságát Ruszinföld egészére, tehát a közben a nemzeti önrendelkezés jogán a Magyarországon belüli autonómiát választott Ruszka-Krajnára is. A csehszlovák hadsereg engedelmeskedett a felszólításnak. Január 12-én átlépte a számukra kijelölt demarkációs vonalat, s Ungvárt megszállva az amerikai megállapodás elfogadására kényszerítette a városházán ülésező ruszin nemzetgyűlést. Ezt követően, február 5-én jelentette be Edvard Beneš külügyminiszter a párizsi békekonferencián, hogy noha ez a csehszlovák igények között nem szerepelt, ám a ruszinok saját elhatározásból Csehszlovákiához kívánnak csatlakozni. A konferencia március 13-án adta át Csehszlovákiának az addig Magyarországnak ítélt Ruszinföldet.

Húsz évvel később. Hucul esküvő a Kárpátok lengyel oldalán. A házakon már az új hatalom zászlói. Adam Nowak gyűjteményéből.

A csehszlovák hadsereggel egy időben az Erdélyt megszálló Románia is támadásba lendült, hogy érvényesítse kárpátaljai területi igényeit. Január 19-én elfoglalják Máramarosszigetet a Hucul Köztársaságtól, majd június 11-én friss bukovinai hódításuk biztosítására megszállják a Felső-Tisza völgyén és a Tatár-hágón át Kolomeába és Csernovicba vezető vasútvonalat, amelynek kőrösmezei állomásáról már más vonatkozásban írtunk. A Köztársaság kormányát letartóztatják, majd egyenként kivallatva szabadon engedik őket. Utoljára, három hónap múlva, a miniszterelnököt, Sztepan Klocsurakot, akire még kalandos sors vár. Csehszlovákiában a szociáldemokrata párt egyik alapítója lesz, majd átáll a kormány-közeli agrárpárthoz, s annak ruszinföldi propagátorává válik. 1938-ban, amikor Csehszlovákia a müncheni egyezmény árnyékában végre hajlandó megadni Ruszinföldnek a húsz éve ígért autonómiát, az új kormányzó, az egykori Ruszka-Krajnát létrehozó Avgusztin Volosin titkára, majd 1939. március 15-én a néhány órára függetlenné vált Kárpát-Ukrajna hadügyminisztere lesz. A magyar hadsereg bevonulása elől Prágába menekül. 1945-ben itt tartóztatja le a szovjet kémelhárítás. A politikust, aki elsőként hirdette meg Kárpátalja és Ukrajna éppen ezekben a hónapokban megvalósított egyesülését, a Gulagra szállítják.

A román megszállás hosszan tartott Huculföldön. A győztesek hajbakaptak a koncon, s a csehszlovák-román határ sokáig meghatározatlan maradt. Románia szerette volna megszerezni a Máramarosból Bukovinába vezető Felső-Tisza völgyét a vasúttal, s hozzáfogott berendezkedni Kőrösmezőn. Hivatalos román nevet is adott a településnek, a kőris jelentésű hucul név lefordításával: Frasin, noha románok egyáltalán nem éltek a környéken. A postahivatalokban talált magyar képeslapokat román nyelven nyomtatták felül, írja Horváth Lajos a Kárpátaljai postatörténeti füzetek 3. számában (2007), ahol a fenti tutajos-lap mellett több más kőrösmezei, pardon, frasini képeslapot is bemutat. Ezek arról tanúskodnak, hogy a vidék pacifikálásával a szállóvendégek is kezdtek visszatérni az akkor már bevett üdülőhelynek számító településre. A nem hivatalos hármas – csehszlovák-lengyel-román – határ innen nem messze húzódott, s ilyen módon lehetséges, hogy Károlyék kényelmesen átjárhattak „Csehiába” egy pilseni sörre.

Máig fennmaradt csehszlovák határkő a Kőrösmező fölötti hegyekben (a szintén fennmaradt lengyel határkövet lásd itt)

A saint-germaini békeszerződés ugyan már 1919. szeptember 10-én Csehszlovákiának ítélte Kárpátalját, de a román hadsereg még ezután is hosszan az általa megszállt területen maradt. A kivonulás végül 1920. márciusában kezdődött, és egészen októberig tartott. Kőrösmezőt július 25-én adták át a csehszlovákoknak. A határviták és területcserék még sokáig folytak a két ország között, s a végleges határszerződést csak 1921 május 4-én írták alá. A prágai kormány ez alkalomból Romániának ajándékozta az eredetileg neki ítélt, 80%-ban magyar lakosságú Máramarosszigetet, „mint a jó baráti és szomszédsági viszony bizonyítékát és zálogát”. Ennek következtében a Csap-Kőrösmező vasút itt ideiglenesen román területre lépett át, s ezért a két világháború között bevett gyakorlat volt, hogy az utolsó csehszlovák állomáson román határőrök szálltak fel, a vonat összes ajtaját lezárták, s csak akkor nyitották ki újra, mikor a vasút Máramarossziget után újra csehszlovák területre ért.

A békeszerződés a Tiszát, addig a tutajosok számára a megélhetés útját határfolyóvá tette, s a kárpátaljai favágókat elvágta hagyományos magyarországi piacuktól. A faúsztatást Kőrösmezőtől Szolnokig különleges engedélyekhez kötötték. A fa fuvarozása így egyre inkább a vasútra terelődött át, amely az orosz polgárháborúban meggazdagodott cseh légionáriusok kezébe került. A huculok, mint Ivan Olbracht érzékletesen leírja a 30-as években készült tudósításában, elveszítették legfontosabb megélhetési forrásukat, s egyre mélyebb nyomorba süllyedtek.

A Hucul Köztársaság bukásával Kőrösmező elvesztette ugyan főváros státuszát, de az új országban új jelentőségre tett szert, mint a köztársaság ultima Thuléja, legkeletibb települése. Ahogy a korabeli hazafias cseh mondás tartotta: „Od Jasini do Aše republika je naše”, „[a hucul] Kőrösmezőtől [a szudétanémet] Aschig a miénk a köztársaság!” A Krisztus mennybemenetelének tiszteletére épült fatemploma (körmeneti zászlaján Szent István magyar királlyal) pedig a távoli és egzotikus tartomány szimbólumává vált, s mint a tegnapi poszt plakátjai mutatják, mindmáig az is maradt.


Az 1824-ben újjáépített „fatemplomocska” elődjét a legenda szerint egy Ivan Sztruk nevű galíciai juhosgazda alapította, aki a 16. században a Tatár-hágón akarta átterelni Magyarországon vásárolt több száz juhát, de a tél itt köszöntött váratlanul rájuk. Juhait a kápolna helyén hagyta, s ő maga is éppen csak át tudott jutni a hágón, mielőtt a havazás járhatatlanná tette volna. Tavasszal visszatért, hogy legalább a döglött juhok bőrét lenyúzza, de nagy meglepetéssel látta, hogy mind életben vannak, sőt még meg is fialtak. Hálából templomot épített itt, amelyet róla „Sztrukovszkának” neveznek, s amely a környék búcsújáró helyének számít.

korosmezo3 korosmezo3 korosmezo3 korosmezo3 korosmezo3 korosmezo3 korosmezo3 korosmezo3 korosmezo3 korosmezo3 korosmezo3 korosmezo3 korosmezo3 korosmezo3 korosmezo3 A templom a csehszlovák időkben vált a kőrösmezei képeslapok kedvelt témájává

A két főváros :) Prága és Kőrösmező a köztársaság kikiáltásának 10. évfordulóján, 1928. október 28-án, ünnepi bélyegzővel



A vég kezdete. Cseh francia légiós bélyeg egy hónappal a müncheni egyezmény előtt, és prágai német levél hét évvel a prágai németek deportálása előtt. „Liebe Mama, Die erste Woche war schönes Wetter, jetzt leider jeden Tag Regen, wobei die Gegend sehr schön. Nächste Woche werde ich noch schreiben mit welchem Zug ich ankomme da ich doch nicht weiß, wo ich bleibe. Grüße, Henia.”

Az 1928-ban a köztársaság 10. évfordulójára kiadott bélyeg új szöveggel, a független kárpát-ukrajnai parlament Husztra tervezett (de meghiúsult) első ülésére. (Lásd erről Ingert Kuzych cikkét a The Czechoslovak Specialist filatéliai lap 1990. áprilisi számában.)

Boríték a független Ukrajnából

„Kapcsolat!” A Kárpátalja annektálásáról való ál-népszavazás plakátja, 2014. június, Prága

16 megjegyzés:

Tamas Deak írta...

Szerintem nem maradt el a szojm ülése, ez a filmfelvétel - ha jól értem - az említett másodikai ülésen készült.
Zsatkovics sorsa is különösen tanulságos. 1920 áprilisában kinevezik Kárpátalja kormányzójává, rájön arra, hogy átverik, és '21 májusában visszamegy Amerikába...

Studiolum írta...

Nem, a másodikai ülést 15-ére tették át. Ez a film, ahogy a 10. másodperc környékén be is mondják, tizenötödikén készült, néhány órával a magyar hadsereg huszti bevonulása előtt.

Szegény Zsatkovics, tényleg nem tudta, hogy milyen játékhoz használják figurának. Rövid kormányzóságáról pozitív képet fest Illés Béla a Kárpáti rapszódia „Zsatkovics Gergely királysága” című fejezetében.

Tamas Deak írta...

Igen, gyanús is volt nekem, nem voltam benne biztos, hogy jól értettem. Van ennek a filmnek egyébként több teljes változata is, itt egy másik.
De ha az a ruszin nyelv, amin a filmen beszélnek, hát akkor az valami nagyonszép.
Két dolgon töprenkedem, hogy egyrészt a film készítője/i (P. Liszjuk) azonos lehet-e azzal az angollal akivel az idegenvezető Kovács József találkozott Huszton, másrészt Lloyd figyelmét is érdemes felhívni rá mint filmtörténész kollegát, ugyanis látszik a filmen, hogy valószínűleg a korabeli rádióközvetítés lemezeit vagy szalagját (szerintem az előbbi) vették fel és utólag keverték a képhez. A kamerázás kurblis állókamerával készült, az egyértelmű.
A Kárpáti rapszódiát én is elolvastam nemrég, a nyest miatt. Egyébként ha odajutok, bedigizem és elküldöm a Verhovina feltámad című könyvet amit egy Kemény Gábor nevű szerző írt (nem tudom azonos-e a nyilas külügyminiszterrel) abban nagyon sok szó van az Egán-akcióról, Kurtyákról, Zsatkovicsról, Egán haláláról.

Kálmán Dániel írta...

Tamás, ahogy nézem (vagy inkább ahogy a gugli mondja..), fent van az már itt. :)

Petrus Augustinus írta...

Ez a 49. hucul lövészezred ekkor az УПА vagy a Vörös Hadsereg kötelékében harcolt? Vagy csak úgy maguknak?

Studiolum írta...

Petya, Petya, hát nem te diplomáztál hadtörténetből? 1939. szeptember 14-én már hogy lőtt volna a Vörös Hadsereg az SS-re? És hol volt még akkor az UPA? Természetesen a lengyel hadsereg kötelékében harcoltak a németek ellen, s csak a Szovjetunió szeptember 17-i „segítségnyújtásakor” tették le a fegyvert.

Főkukac írta...

A prágai kormány ez alkalomból Romániának ajándékozta az eredetileg neki ítélt, 80%-ban magyar lakosságú Máramarosszigetet, „mint a jó baráti és szomszédsági viszony bizonyítékát és zálogát”.

Én erről nem hallottam eddig, mi az erre vonatkozó forrás? A román-csehszolvák határt az 1920. aug. 10-én aláírt Sévres-i határszerződés rögzítette (amely nem azonos a török békeszerződéssel). Eszerint, a Tisza folyását követve felfelé "thence eastwards to a point to be chosen above its confluence with the Visso, so as to leave the Maramarossziget-Borsa railway entirely in Roumanian territory while giving to Czechoslovakia the maximum facilities for the construction of a railway line Huszt, Also-Aspa, Korösmezo north of the river and entirely in Czechoslovak territory the course of the Tisza upstream; thence eastwards to point 1655 which is the point on the Carpathians common to the basins of the three rivers Tisza, Visso and Czeremosz, the watershed between the basins of the Tisza and the Visso." (a 1655-ös pont az Asztag/Stog)

Tehát Máramarossziget a Tisza déli oldalán amúgy Románia része lett volna. Egyébként ez a határvonal megegyezik a Románia és az antant között 1916-ban megkötött titkos szerződésben meghúzott határral egészen addig ahol Técsőnél a Tiszától délre húzódik (a szerződés szerint egészen Vásárosnaményig követte volna a Tisza vonalát).

Természetesen a határvonal terepen való meghatározásánál a felek egyetértésben eltérhetnek a szövegtől (mint ahogy az ugyanebben a határszerződésben rögzített román-jugoszláv határ esetében is történt), de egy kicsit furcsa hogy Máramarossziget ezek szerint átkerült a csehekhez aztán meg vissza.

Studiolum írta...

Én ezt több helyen is olvastam, azt hittem, hogy közismert tényről van szó. Konkrét hivatkozásként most csak Karel Beneš Vasúti közlekedés Kárpátalján (Budapest, 1996) c. könyve jut eszembe, ott a 35. oldalon olvasható ez részletesen. Ez egészen pontosan azt írja, hogy Csehszlovákia 1920 júliusában mondott le az addig a békekonferencia által neki ítélt Máramarosszigetről, ezért került be már román birtokként az augusztusi sèvres-i határszerződés szövegébe.

Studiolum írta...

Főkukac, ha már itt és másutt is ennek kapcsán kommentelsz: nem volna kedved bármilyen apró érdekességet írni az új határokról holnaputánra, június 4-re?

Főkukac írta...

Egy teljes blogposzt jelleggel? Elég rövid a határidő (úgy hogy még sosem csináltam ilyent), de ötletem az lenne :)

Studiolum írta...

Hát persze. De a blogposzt méretei nincsenek platinába öntve: lehet holnaputánra csak egy rövidet és frappánsat, és később részletesebbeket is, ahogy jónak látod. Írj privátban: wang@studiolum.com .

Petrus Augustinus írta...

A franccba, pedig esküszöm végiggondoltam a kérdést kétszer is, de ezek szerint mégis túl fáradt voltam hozzá. :) Most elolvasva is teljesen egyértelműen hülye kérdés, vagy lehet, hogy csak az évszámra nem figyeltem? Mea maxima culpa.

Fejes László írta...

A připojení inkább ’csatlakozás’, mint ’kapcsolat’... :) így több értelme is van...

Tamas DEAK írta...

Jobb híján ide teszem : az ukrán filmnapok keretében láttam nemrég az Éltető tűz című filmet, autentikus hucul tájszólással (magyarán egy szót sem értettem, lengyel ismerősömet, aki velem volt, még nem kérdeztem meg, hogy ő mit) és csodálatos képekkel.

Tamas DEAK írta...

Találtam egy képet, ahol Károly tutajozik :)

Tamas DEAK írta...

Szükségpénz