Bodega Santurce




Ha az ember a térkép alján, a III. Jakab sugárútról letérve elindul felfelé a Víz utcáján, majd ahol az a Sa Nostra bank kultúrházánál – amely a régi Palmát bemutató fotókiállításnak otthont adott – a Carre de Concepciónba torkollik, ezen halad tovább egyre felfelé, kisvártatva eléri a 34. szám alatti Bodega Santurce baszk kisvendéglőt.

Teljes képernyőn


Persze a vendéglőt nem csak ezen a hangulatos utcán lehet elérni, hiszen mindenhez közel van, a Ramblához éppúgy mint a Mallorca sétányhoz. Törzsközönsége is itt, a belváros szívében dolgozó irodistákból, kereskedőkből, kisiparosokból, a visszajáró külföldiekből kerül ki. Mi is tíz éve járunk már ide.





A pult mögül José Antonio Rocha, „Tontxu” uralja a helyzetet, ő recitálja el jellegzetes rekedt hangján az újonnan érkezőknek a menüt és a napi különlegességeket. És mielőtt bármit kérnénk, néhány poén és mély iróniáról árulkodó pillantás kíséretében már ki is csapol nekünk lapos pohárba egy-egy zuritót, istenhozott-sört. De a vendéglő igazi lelke és motorja felesége, Ana (Ana María Almonacid).


A vendéglőt ötvenegy éve, 1961-ben nyitották Tontxu szülei, egy baszk cesta-punta avagy jai-alai játékos házaspár. Ez a játék akkoriban hatalmas népszerűségnek örvendett: meg lehetett élni belőle, sőt a világot is beutazni, mint azt a vendéglő falát díszítő képek igazolják.




A baszk Antón Rocha és felesége, a katalán Montse Capellán a versenyzésből kiöregedve telepedtek le Palmán. A vendéglőt eredetileg a Frontón Balear helyi játékosai számára nyitották, akik eleinte csak egy-egy sörre vagy egy üveg borra jöttek össze itt, és csak jóval később kezdtek ételt is felszolgálni, az egyszerűség és jó alapanyagok jellemezte baszk konyha fogásait: bacalao al pilpil-t (lassú tűzön sült tőkehal), pácolt bonitót és tonhalat, boquerones rebozados-t (rántott szardella), bikafarkat, pacalt.

Mejillones (fekete kagyló), almejas (fehér kagyló) és cangrejos (vörös rák). A háttérben a boquerones vár a sorára

Ötven éve Önökkel



De a vendéglőnek Ana adott igazi lendületet, aki szinte véletlenül került a baszkföldi Bilbaóból Palmára, s Tontxuval megismerkedve itt is maradt. Ő vette át a konyha vezetését és a vendégek kiszolgálását, mégpedig akármikor jövünk, fáradhatatlan lendülettel és vidámsággal. 1988, apósa halála óta pedig ketten viszik tovább az éttermet. Akkoriban még a család minden asszonya besegített a konyhában. Manapság már itt is érezni a szűkös időket: a vendéglő korábbi zsúfoltsága szemmel láthatóan megcsappant. Ahogy másutt, Spanyolországban is jóval kevesebben járnak el otthonról vacsorázni. De a Bodega Santurce konyhája és vendégszeretete ma is változatlan.


5 megjegyzés:

M. Fehérvári Judit írta...

Szívesebben volnék most ott, mint itt, s remekül néznek ki a fogások is. Talán azért, mert éppen nincs kész még az ebéd, de bármit megennénk... A fotók is nagyon jók!

Liang Sheng írta...

És hol van az aranyszívű Abuela, aki a szőke dán kisgyerekeket szokta a konyhába kicsalni cukorkáért??

Studiolum írta...

Itt van, ni, elégedetten, a mai dán kisgyermeken már túl léve. Ez meg itt a reklám helye.

meheszborz írta...

Az "Ugyanaz a felvétel másik szögből"nem lehet ugyanaz a felvétel másik szögből.Az egyiken jobbról, a másikon balról közelítik az autót...Elnézést hogy csak kekeckedek, pedig a post még a szokásosnél is alaposabb, és érdekesebb, és csak gratulálni tudok hozzá.

meheszborz írta...

Elnézést a bénázásért, természetesen az előző kommentem a szarajevói merénylettel kapcsolatos...:(