Séták a zsidó negyedben


Egy kávéra jöttem csak a Kazinczy utcai Kazimír Házba, de az emeletre felérve vidám nemzetközi társaság fogad a hosszú asztal körül, borral, kacsamájpástétommal, élő gitárzenével. „Mi folyik itt?” kérdezem meglepve Andreát. „Most ért véget az első túránk a zsidó negyedben, mint látod, teljes sikerrel. Mindjárt indul a következő. Gyere te is, ha van időd.”

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében múlt vasárnap kezdte meg városnéző sétáit a mára már lemoshatatlanul zsidó negyedként számon tartott Belső-Erzsébetvárosban. Még két vasárnap, március 30-án és április 6-án tartott túráikon elsősorban a „kívülállók” számára mutatják be a városrész egykori zsidó életének színtereit és hagyományait. De még a negyedet jól ismerőnek is tudnak újat mutatni. Két olyan, belső udvarban elrejtett régi zsinagógában is jártunk, ahová eddig még nem sikerült bejutnom. A Dessewffy utca 23. szám alattit a közeli Nyugati pályaudvar zsidó hordárai lóistállóból alakították ki a 19. század második felében – talán ez az egyetlen olyan zsinagóga, ahol a két funkció nem a fordított sorrendben követte egymást. A Vasvári Pál utca 5. szám alattit pedig az orthodoxia erősítésére alakult Talmud-Tóra Egylet építtette 1885-ben az akkor még kevéssé ismert Fellner Sándorral.

walks walks walks walks walks walks walks walks walks walks walks walks walks walks walks walks walks walks walks walks

A Mazsike a következő két vasárnap délután megismétli a két sétát: 13 órától az egész negyedet mutatják be, 16 órától pedig néhány rejtett zsinagógát keresnek fel. Március 30-án a nagy séta lesz angolul és a zsinagógatúra magyarul, április 6-án pedig fordítva. Érdemes eljönni rá. (Jelentkezés e-mailben: mazsike@gmail.com.)

Nincsenek megjegyzések: