Képírás


Tegnap világszerte több szájton és blogon is megemlékeztek a kilencvennyolc évvel ezelőtti szarajevói merényletről, ami elsősorban azt mutatja, hogy közeleg a százéves évorduló, s szerzők és olvasók egyre nagyobb érdeklődéssel fordulnak az elmúlt évszázadot alapjában meghatározó Nagy Háború felé. Újra meg újra előadják ugyanazt a hihetetlen történetet, hogyan sikerült az osztrák titkosszolgálat sokszoros pancserségének köszönhetően néhány amatőr szerb diáknak könnyűszerrel megölnie Ferenc Ferdinándot és feleségét (és megsebesítenie vagy tíz másik embert), s mindenütt újra közlik a merényletről fennmaradt képeket: a halálos lövés rajzait, az összevert Gavrilo Princip rendőrségi fotóját, a bírósági tárgyalást.


Nem akarjuk mindezt még egyszer előadni. Csupán egyetlen olyan szempontot szeretnénk bemutatni, ami nem jelent meg a megemlékezésekben. Hogy hogyan látta és láttatta a merényletet „a másik oldal”, az orosz sajtó.


Mielőtt tovább olvasnának, gondoljanak bele, vajon hogyan tálalhatta az ellenfél világháborús sajtója az ellenséges trónörökös meggyilkolását egy baráti ország merénylői által. Kárörömmel? Úgy kellett neki, minek ment Boszniába, amelynek orosz szemmel nézve jogtalan annektálása 1908-ban végképp tönkretette az osztrák-orosz viszonyt? Az igazságtétel hangján? Megkönnyebbüléssel?


Gyerekkorom olvasmányai közé tartozott nagyapám sokkötetes sorozata, A Nagy Háború írásban és képben, az első világháború impozáns képes krónikája osztrák-magyar szemmel nézve. Csak azon csodálkoztam, hogy a köteteket 1916-ban adták ki. Hogy nem tudtak várni még két évet, hogy hitelesebb képet adjanak az eseményekről? Akkor még nem tudtam, milyen ereje van a hátország információszomjának és az ennek csillapítására létrejött és nagy állami támogatást élvező kiadóvállalatoknak.


Nagy meglepetéssel látom, hogy Oroszország ebben is megelőzött minket. Ők már 1915-ben adtak ki hatkötetes albumot majdnem ugyanilyen címmel: A Nagy Háború rajzban és fényképen. A sorozat első kötete a nemzetközi és hazai helyzet vázolása után mindjárt a szarajevói merénylettel kezdi. Négy oldalt szentel neki, a sokatmondó A szarajevói gyilkosság címmel.


Az első oldal szövege röviden összefoglalja azt, amit azóta már sokszor megírtak. A Szarajevóba látogató főherceg ellen két merényletet kíséreltek meg. Először a városházára menet Nedeljko Čabrinović (az orosz szövegben Kabrinovics) nyomdász hajít gránátot az autójára, de csak a kíséret két tagja és a körülállók sebesülnek meg. A főherceg megérkezik a városházára, majd folytatja útját Bosznia fővárosában. A Ferenc József utca sarkán az autó eltéved (valójában Potiorek kormányzó megállítja, mert az eredeti utat követte a biztonsági intézkedésként kijelölt új útvonal helyett), s ekkor Gavrilo Princip 8. osztályos tanuló két halálos lövést intéz a főherceg és hitvese ellen.

A szöveg ezután gyors életrajzot ad Ferenc Ferdinánd főhercegről, aki eszerint 1901-ig szinte teljesen tartózkodott minden politikai tevékenységtől, ám ettől kezdve agresszív politikát folytatott: minden kérdést megtárgyalt Vilmos német császárral, akihez személyes barátság is fűzte. Ezenfelül kitűnt barátságtalanságával Oroszország iránt, amelyben valamiért az osztrák-magyar monarchia legfőbb ellenségét látta.

Azt hiszem, nem ilyen visszafogott beszámolót vártunk egy orosz népszerűsítő kiadványtól. A szöveg tárgyilagosan mutatja be az eseményeket, nem heroizálja a merényletet, nem démonizálja mértéken felül a főherceget, és sajnálkozását fejezi ki az érthetetlen tény fölött, hogy valaki Oroszországban ellenséget láthat. A visszafogott hang magyarázata minden bizonnyal az, hogy a királygyilkosság egy monarchiában abszolút bűnnek számít, még ha az ellenséges trónörökösről van is szó. Hiszen ha jóváhagyjuk, ami ott megtörtént, azzal elvileg megengedjük, hogy nálunk is megtörténhessen. Márpedig Oroszországban ilyesmire soha, soha nem kerülhet sor.


Ezt a konklúziót sugallja a szöveget kísérő három illusztráció is. Ferenc Ferdinánd és felesége kilépnek a színházból, hogy a városházára hajtsanak; Gavrilo Principet a rendőrségre vonszolják; a trónörökös és családja fenséges nyugalomban. Mindhárom ikonikus fotónak számít a korban, és hát milyen más forrásra támaszkodhatna egy orosz kiadvány. Mégis különös jelentésváltozáson mennek át pusztán attól, hogy a másik hadviselő fél kiadványában látjuk viszont őket, ahol kevésbé fenséges képet várnánk az ellenséges uralkodóházról és kevésbé elítélőt gyilkosukról.



(A képek sok helyen található, más-más módon megvágott változatait elnézve eltűnődik rajta az ember, vajon mekkora volt a teljes eredeti fotó.)





Az általános monarchiabarát üzenetet azonban bőségesen ellensúlyozza az ezt követő két és fél oldal. Ezeken a szerb uralkodót, miniszterelnököt és főparancsnokot látjuk, a szerb és bosnyák tájakat, a szerb hadi sikerek helyszíneit, az együttérzésre méltó szerb bakákat. A távolságtartó beszámolónak vége; történt ami történt, ezek a mi barátaink. A klasszikus európai logika és retorika nehezen viselne el ennyire ellentétes állításokat egymás után. A vizuális propaganda azonban éppen azt célozza meg, ami még megdolgozatlanul fekszik kétezer év civilizáció rétege alatt.






Utóirat:
Néhány órával e bejegyzés megjelenése után Catherine Franciaországból elküldte nekünk A Nagy Háború… francia megfelelője, a L’Illustration által 1914-től 1921-ig folytatólagosan kiadott L’album de la guerre első kötetéből a merényletről szóló három oldalt. A hasonlóságok és különbségek egyaránt figyelemre méltóak. Az orosz kiadás négy illusztrációjából három – a színházból való távozás, Princip rendőrségre hurcolása és Szarajevó látképe – itt is szerepel, ami jól mutatja e fényképek ikonikus voltát. A szöveg azonban nem a merényletet ítéli el, hanem – az ellenség képének megalapozására – Potiorek kormányzó ostobaságát és tehetetlenségét, amely azt lehetővé tette, és a merényletet követő tüntetést, amelynek során a város horvát lakosai szerb üzleteket és lakásokat fosztottak ki.




12 megjegyzés:

pera írta...

Nagyon érdekes a poszt, Studiolum! És élvezetes, szép oroszsággal íródott a cikk!
A Boszniában kormányzó, karintiai születésű cseh Potioreket az első merénylet után F. F jól lehordta a kormányzói palotában, de nem tett eleget annak a kívánságnak, hogy ne folytassa a parádét a forrongó városban. Mindössze arra volt hajlandó, hogy az útvonalat változtassák meg. Viszont állítólag nem szóltak a sofőrnek, így az behajtott a F. J-ről elnevezett főutcába. Hátulról Potiorek próbált előrekiabálni, a konvoj eközben megállt, tálcán kínálva Gavrilónak a trónörököst! Herczeg Ferencnél szerepel ez így, ha jól emlékszem.

Princ bil ubit Principom! Antallimrés bocsánat a gyatra szóviccért! :)

Studiolum írta...

Igen, így írják le a különféle megemlékező cikkek is. A Catherine által most küldött és a poszt végéhez hozzátett francia írás azt is tudni véli, melyek voltak Potiorek első szavai, miután a ravataltól kilépett tisztjei körébe: „És most gyerünk reggelizni!”

Tamas Deak írta...

Bosznia annektálásához hozzátartozik az a fontos tény, hogy a Monarchia 54 millió korona "sarcot" fizetett a törököknek a területért.

marguerite írta...

Rendkívül bizarrnak és gonoszul perverznek találom azt az orosz címlapot, ha érted mire gondolok.
furcsa, hogy mit gondolhatott erről a korabeli szerkesztő.

Névtelen írta...

Apró kiigazítás: a három - többször is említett és bemutatott - "ikonikus" kép egyikén nem Principet, hanem Cabrinovicot fogják le - egyik képen oda is van írva...
Ezen apró elírás persze semmit sem ront a wangi bejegyzés megszokott érdekességén, színvonalán.
Nándi

(NEM SIKERÜL ELKÜLDENEM...)

Studiolum írta...

Igen, ezt akartam is írni. Hogy ezt a képet mindenütt Princip lefogásaként feliratozzák, és ahol Čabrinović lefogásaként közlik (ahonnan én is vettem, de most meg nem mondom, honnan), ott aláírják, hogy tévedésből van Čabrinovićnak írva. De mi az igazság?

Tamas Deak írta...

A tárgyaláson kihallgattak egy Smail Spahovic nevezetű titkosrendőrt, aki állítólag elsőnek fogta le Principet, és azt is mondta, hogy utána a tisztek "vették kezelésbe". Ha az illető valóban egy bosnyák akkor egyértelműen felismerhető a képen. Az épület viszont nem hasonlít a merénylet helyére. (Az idézettől nem kell megijedni, Václav Pavel Borovicka: Híres politikai merényetek c. könyvének - khm - idézete.)
A szarajevói képekről meg képaláírásokról éppen most írom a posztot :)

Tamas Deak írta...

No, ez a kép el tudná dönteni a kérdést, ha azt ki lehetne nézni hogy duplasoros kabátot visel-e a másik képen levő alak ...

Ferkó írta...

A poszt bennfentes olvasói nyilván tudják, de néhány idetévedő számára talán újdonságot jelenthet, mi lett a sorsa a nagy háború közvetlen okozójának. Nem teljesen tanulság nélkül való napjainkban sem, amikor a büntethetőség alsó határát leszállítják, tényleges életfogytiglanokkal dobálódznak, és erősödik a halálbüntetést követelők száma.
Nos, elhűlve láttam Terezinben a nyolcvanas évek végén a táblát a valamikori börtönkórház falán, hogy ott halt meg TBC-től szenvedve Gavrilo Princip 1918 tavaszán.
A tettének elkövetésekor még nem volt húsz éves. Emiatt kivégzésről szó sem lehetett, az akkor maximálisan kiszabható húsz évet rótták ki rá. Elgondolkodtató, nem?

Tamas Deak írta...

Ultrameglepetés a szerbhorvát Gavrilo Princip szócikknél:

"28. juni 1914: Dugo se vjerovalo da ova slika prikazuje hapšenje Gavrila Principa. Vladimir Dedijer tvrdi u svojoj monografiji Sarajevo 1914 da je na slici prikazano hapšenje Ferdinanda Behra, Nemca po nacionalnosti, koji je pokušao da spase Principa od masovnog linča. Original slike se nalazi u Muzeju grada Sarajeva."

Hosszú idő óta azt hisszük, hogy ez a kép Gavrilo Princip letartóztatását ábrázolja. Vladimir Dedijer azt állítja "Sarajevo 1914" című monográfiájában, hogy a kép Ferdinand Behr letartóztatását mutatja, aki német volt és megpróbálta elmenekíteni Principet a lincselő tömeg elől. A kép eredetije a szarajevói városi múzeumban.

Na akkor irány Sarajevo ...

Tamas Deak írta...

Nagyon jó szívvel ajánlom a 2014-4/5-ös Rubicon számot az első világháborúról. Rendkívül részletesen és jól elemzi a háborús felelősség kérdését, a szarajevói merényletet (említi is a Behr-féle képet, megerősíti a hozzá kapcsolódó történetet. Behr az egyik titkosrendőrt gyomorbavágta, hogy segítsen Principnek menekülni). Szó esik a lelkesedésről amiről már a Wangfolyó is mesélt. Korrekt dokumentumgyűjteményt is közöl, valamint a szarajevói Ferenc Ferdinánd emlékmű történetét is.
Sajnos az egyik legfontosabb témát, a polgári lakosság elleni atrocitásokat, terrort abszolút egyoldalúan dolgozza fel, gyakorlatilag csak a K. u. K. hadsereg dolgait felemlítve és 18-as karikás fényképekkel illusztrálva, kb. úgy mintha az antant oldalon csupa magasztos angyalkák viselnék a mundért. Pontosan ehhez a témához illeszkedett volna nagyon jól az 1919-es román megszállás, aminek korrekt története mindmáig nincs megírva, pedig az egyik legnagyobb tragédia a magyar történelemben. Csak egy adat : 5 milliárd aranykoronára becsülik az elrabolt vagyont. Az 1913-as utolsó békeév költségvetése mintegy másfél milliárd korona volt. Úgyhogy a húszas évek magyar társadalma elképesztő erőfeszítést tett ...

Tamas Deak írta...

http://magyarszemle.hu/cikk/alvajarok_es_aldozataik