Osztapenko kapitány szobra

Osztapenko kapitány szobra (1951) a Balatoni és Budaörsi út találkozásánál, 1958. A szoborlap.hu-ról

Kedves Wang folyó-olvasók, ezzel a poszttal új sorozat veszi kezdetét ama, 1947-1988 között a szocialista kultúrpolitika és eszmerendszer alapján készült egykori budapesti köztéri szobrok leg-jeiről, amelyek ma az Eleőd Ákos építész által tervezett Memento Parkban – Szoborpark – láthatóak immár együttesen egy szabadtéri kiállítóhelyen. A szobrokat az egymást követő bejegyzésekben a Memento Park idegenvezetője, Szkuklik Dóra mutatja be.

Osztapenko és Steinmetz kapitányok szobrai ma a Memento Parkban

„De hol van Osztyapenkó?”

A múzeum hazai látogatóinak nagy része már találkozásunk első néhány percében szeretne biztosat tudni az egykor Budapest délnyugati határán álló szoborról. Osztapenko, kérem szépen, a múzeumban Steinmetz kapitánnyal együtt utolsóként int búcsút a látogatóknak.

Ahogy egykor a város határában egy utolsó pillantást vetett rá az utazó, és a fővárosba való megérkezést szintén a zászlós figura jelezte, úgy vált lassan-lassan egyre ismertebbé Osztapenko neve, és mosódott össze a szobor közvetlen környezetével, ami így már magát a helyet jelölte, a városkép meghatározó részévé vált, a köznyelvbe is beépült, például balatoni stoppolás kiindulópontjaként: „Találkozzunk az Osztyapenkónál!” Egy irreális elképzelés hallatán például gyakori válasz volt: „Majd ha Osztyapenkó lépést vált!”


Így a szobor eredeti politikai jelentéstartalma az évek során meggyengült. Nem meglepő tehát, hogy a rendszerváltás után, mikor 1992-ben a politikai tartalmú köztéri szobrok eltávolítása megkezdődött, a két parlamenter emlékművével kapcsolatban alakultak ki a leghevesebb viták. Végül az a szemlélet érvényesült, hogy mivel ezek a szobrok sokak számára az elnyomás kezdeteire utalnak, azokat is el kell távolítani eredeti helyükről.


Az Osztapenko-szobor eltávolítása után a Budaörsi és Balatoni út találkozásánál a térrendezés lehetséges megoldásaként először az autósok védőszentjét, Szent Kristófot ábrázoló szobrot képzeltek az üresen maradt talapzatra, amelynek terveit Varga Imre szobrászművész készítette el, de a kivitelezésre végül nem került sor.

Nem ez volt az egyetlen elképzelés. A közelben lévő benzinkút üzemeltetői az Osztapenko-szobor felfújható mását álmodták a töltőállomás területén lévő épület tetejére. A bizarr ötlet végül ebben az esetben sem öltött fizikai formát.


Ki volt Osztapenko?

1944 december 29. A Wehrmacht és a Vörös Hadsereg csapatai éppen két hónapja harcolnak fővárosunkért.

1944 december 29. 10 óra. Ilja Afanaszjevics Osztapenko százados Budaörs és Steinmetz Miklós százados Vecsés felől elindulnak a német generálisoknak szánt ultimátummal. Itt választjuk szét a két történetet. Steinmetz kapitány küldetéséről egy későbbi bejegyzésben írunk majd.

Osztapenko kapitány fotója 1944 végéről a RIA Novosztyi portálról

A budai oldalról indult szovjet parlamenter-csoport tagjai Osztapenko, Georgij Csebotarjov alezredes, Orlov főhadnagy és Gorbatyuk törzsőrmester voltak. Autón érkeztek, amelyet a szovjet vonalaknál hátrahagytak. Csebotarjov és kísérői a saját partvonalukról követték távcsővel Osztapenko és a tisztek útját immár a senki földjén.

Ettől a ponttól fogva különböző elbeszélésekre hagyatkozhatunk, de ma már legalább megvan ez a lehetőségünk. A rendszerváltásig ugyanis a szovjet oldal hangja bizonyult erősebbnek, sőt kizárólagosnak: eszerint Osztapenko és Steinmetz parlamentereket a német fasiszták tervszerűen meggyilkolták. Még fényképek is feltűntek a korabeli beszámolókban és történelemkönyvekben, amelyek állítólag a szerencsétlenül járt tiszteket ábrázolták, s amelyeket a kommunista propaganda még az ostrom alatt gyártott.

A Steinmetz Miklósnak, ám tévedésből gyalogsági pufajkába beöltöztetett Kim Jenő filmgyári felvételvezető. Propagandafotó, 1944. december. Az OSA archívumából. A képet az orosz szakirodalom még ma is hiteles illusztrációként használja

Manapság is akadnak olyanok, akik csupán ezt a változatot ismerik. Idegenvezetés során előfordult, hogy egy magyar származású, ám még jóval a rendszerváltás előtt külföldre szakadt látogatónak ugyanúgy kikerekedtek a szemei, mikor „lelepleztem” a fotó titkát, mint a külföldi turistáknak, akik épp most lettek beavatva a történetbe.

Osztapenko kapitány szobra és helyszínrajza a ОБД Мемориал adatbázisból


A német oldal másként adja elő a történetet. Itt Gosztonyi Péter történész interjúira hagyatkozunk. Joseph Bader egykori tiszt elbeszélése alapján parancsnoka őt jelölte ki kísérőnek a visszautasított hadikövetek mellé. Gyalogosan közelítettek a németek első vonalaihoz, egyre hevesebbé váló szovjet aknatűz mellett. Bader ekkor azt ajánlotta Osztapenko századosnak, hogy húzódjanak fedezékbe, míg az aknatűz alábbhagy, aki ezt visszautasította azzal a kijelentéssel, hogy a lehető legrövidebb idő alatt kell  visszatérnie az övéihez. A német tiszt ekkor úgy döntött, útjára engedi az oroszokat:

„…a csoportnak álljt parancsoltam, levettem az oroszok szeméről a kötést, és közöltem velük: én nem vagyok öngyilkos jelölt! Én nem megyek tovább, ha ők tovább akarnak menni, ám tegyék. Sok szerencsét kívántam nekik, s hagytam, had menjenek tovább az övéikhez a senki földjén. Ki kell emelnem, hogy a mi részünkről tűzszünet volt. Csak az ellenfél gránátjainak becsapódásai hallatszottak.”

Ez után Bader még figyelemmel kísérte a menetet. Mintegy 50 méter után újabb aknabecsapódás hallatszott, s ezután már csak a zászlóvivő altisztet és a tisztet látta tovább haladni, a harmadik személy a földön feküdt mozdulatlanul. Kis idő elmúltával ahogy elcsendesedett a környék, a németek elkezdték felkutatni a sebesültjeiket, Bader a kíváncsiságtól hajtva a földön fekvő szovjet tiszthez sietett, mikor közelebb ért csak akkor fedezte fel, hogy a százados az, aki a földön fekszik, homlokán találta a gránátszilánk, ami azonnal a halálát okozhatta.

Az utóbbi verzió hitelessége mellett szól, hogy noha a szovjetek Osztapenko haláláért Erich Klein századost, a Budapestet védő páncélgránátos hadosztály parancsnokát tették felelőssé, akit, bár fizikai kényszer ellenére is tagadta a vádat, 1949-ben 25 év börtönbüntetésre ítéltek, négy év múlva, Sztálin halála után váratlanul kiengedték a börtönből, és az orosz katonai ügyészség 1993-ban rehabilitálta őt.


Noha a mai orosz történetírás, ha egyáltalán említi az esetet, az egykori szovjet változatot eleveníti fel, változásra utal, hogy Andrej Vaszilcsenko Budapest ostromáról írott könyve (2008) már a Gosztonyi-féle történetet idézi teljes részletességgel.

Meg kell említsük, hogy ez az ellentörténet mint urban legend már jóval a rendszerváltás előtt is elterjedt volt. Eszerint a szovjetek szándékosan lőtték le saját parlamentereiket, hogy ennek alapján hivatkozhassanak a németek barbarizmusára. Nehéz lenne kideríteni, vajon pusztán a „cui prodest” megfontolása és a szovjet propagandamódszerek ismerete szülte-e ezt a változatot, vagy valamilyen valós információfoszlány is szerepet játszott benne.

Nyolc évvel e poszt megírása után, 2020. február 13-án ismertette Ungváry Krisztián és Meruk József azokat az orosz katonai levéltárak által közzétett korabeli dokumentumokat, amelyek szerint Osztapenkót a szovjetek aknaszilánkja ölte meg, s erről az orosz hadvezetés az első perctől tudott. Ennek ellenére a szovjet propaganda már másnaptól azt hirdette, hogy a németek gyilkolták meg a parlamentert.


Osztapenko és Steinmetz elviekben előléptetést érdemelt volna haláluk után, azonban ez sem történt meg, s a „Szovjetunió hőse” cím helyett csak a Vörös Zászló érdemrendet kapták meg.


Szobor születik

A háború végével – sőt már annak utolsó napjaiban – megkezdődtek az előkészületek a harcokban elesett szovjet katonáknak emlékéket állító szobrok létrehozására.

Osztapenko kapitány szobra 1961-ben. fortepan.hu

A névtelen hősöknek állított emlékművek egész sorának átadása után a főváros 1948 szeptemberében pályázatot írt ki, ekkor még csak Steinmetz Miklós százados szobrának megformálására, amelyet a bírálóbizottság döntése alapján ugyan Kerényi Jenő nyert meg, ám helyette  végül mégis az orosz szakértők által támogatott Mikus Sándor – az egykori Felvonulási téren álló Sztálin-szobor alkotója – kapta a megbízást. A szobor avatására a parlamenterek halálának évfordulóján, 1948. december 29.-én került sor. Három évvel később azonban az utóbb oly sokat emlegetett Osztapenko szobor már Kerényi megformálásában került elhelyezésre a Balatoni és Budaörsi út torkolatánál.


A két alkotást óhatatlanul együtt emlegették, így azok összevetése is kézenfekvő volt. A rohamtempóban elkészült Steinmetz szobor után a Kerényi-mű nagy elismerést kapott szakmai körök és a hivatalos kritika részéről is.


És mit lát ma a látogató?

A két szobor előtt állva gyakran jegyzik meg a múzeum látogatói, hogy Osztapenko figurája természetesebbnek hat, mintha mozgásban lenne, erőt, dinamizmust sugároz. Érdekes módon volt, aki – még mielőtt elárultam volna Steinmetz magyar származását – a figurák arcvonásait szemügyre véve megállapította, hogy Osztapenko tipikusan szláv vonásokat mutat, míg Steinmetz inkább tűnik magyarnak. Hogy kinek melyik figura tetszik jobban, már ízlés dolga, ennek megfelelően meglehetősen különbözőek a vélemények.

61 éve, születésekor ez a szobor tisztán propagandisztikus célokat szolgált, egy volt a többi szovjet hősi emlékmű közül. Gyakran találkoztunk vele azonban, ha a Balaton felé vettük az irányt, vagy bécsi be/felvásárlókörútra indultunk a fővárosból. A sokszor látott figura egyre kevésbé tűnt idegennek és ismeretlennek. A Szoborparkba kerülve végül az emlékmű új értelmet nyert, s most már hazánk történetének egyik legjelentősebb fordulatát, a demokráciába való átmenetet és a békés rendszerváltás éveit idézi fel a többi 41 alkotással együtt.

Osztapenko kapitány emléke ma a szobor helyével szemközti buszmegállóban

• Van-e még valami – a fenti képen látható pöttöm pékségen kívül –, ami az eltávolított Osztapenko-szoborra utal egykori helyének közelében?
• Miért épp a három tematikus sétánypár mögött került elhelyezésre a szobor a múzeumban?
• Hogyan zajlott az óriási emlékművek áthelyezése a múzeumba?

Ezekre a kérdésekre is választ kaphat az olvasó, ha ellátogat a Memento Parkba.


Források:

Boros Géza: Emlékmű-metamorfózisok, 1989-2000, 2001
Gosztonyi Péter: Budapest lángokban 1944-1945, 1998
Prohászka László: Szoborhistóriák, 2004
Rózsa Gyula: Kerényi Jenő, 2010
Sztálin csizmái árnyékában, Memento Park látogatói kalauz. Koncepció, szerk., layout: Réthly Ákos, 2010


15 megjegyzés:

Petrus Augustinus írta...

No és a Steinmetz szobor hol állt Pesten? Arra majd a következő bejegyzésből kapunk felvilágosítást? :)

Studiolum írta...

Hát persze! Mintfent: „Steinmetz kapitány küldetéséről egy későbbi bejegyzésben írunk majd.” ;)

Névtelen írta...

Tényleg érdekel a magyarázat: mitől Osztapenko és miért nem Osztyapenko? (Vagy ha már t, akkor Ostapenko)

Studiolum írta...

Hát csak attól, hogy oroszul Остапенко és nem Остяпенко, ennyire egyszerű.

Studiolum írta...

egyébként ugyanaz az Osztap név, a görög Eustathius ukrán változata rejlik benne, mint Osztap Bender, a Tizenkét szék és az Aranyborjú nagy kombinátorának nevében

hbp írta...

Hihetetlen, ezt a témát is feldolgozták előttem.

Sokáig terveztem, írok egy lapot a környékről, ugyanis születésem óta itt lakom, és sajnos előreláthatólag nincs remény elmenekülni innen.
Az vicces, ugyanaz a 4-6 kép kering orrba-szájba, Te is jol "kigugliztad", bár a orosz eredetű helyszínrajznak örültem, nóvum is van végre.
Azért van nekem is 1-2 publikálatlan képem, nem rakom fel, nem szeretném, hülye írások közt lenne.
Bár én írtam volna tágabban, magáról környékről, kik laknak itt, közlekedési hálózati szempontból stb.
Magán a urbános folklórisztikusságon túl sokat lehetne még írni. Mi van itt. Mi volt. Pár majdnem száz év villát is szó nélkül dózeroltak, amit lehetett, fotóztam.

Az érdekes, mendemondákkal ellentétben a fiataloknak nem mond általában semmit ez a O. név már.

Az is külön eszmefuttatást érdemelne, mégis kik, milyen jogon szedték le a magánterületen levő házak faláról a Osztapenko-köz táblákat. Jól megbontva egyébként az amúgy is rossz állapotú vakolatot... egyszer, egy képen láttam viszont a nemzető hőstettet, hogy ezeket az utcatáblákat, amin csak rajta volt az Osztapenko, a szoborparkban levő szobor aljába tették, egy-két vörös szegfű kíséretében. Gratulálok....
az is érdekes, még ha valóban történelem hamisítás, megszállók szobra volt, miért kellett a róla elnevezett mellék utcát a fidesz önk. alatt átnevezni, találóan pont szent Kristófra... egy időben szent Kristófos szobrot is akartak állítani.

Nem is rossz ötlet. Annyi baleset, gázolás történik itt, pont az autósok miatt. Az mondjuk pofátlan, pont az itteni autókereskedők támogatták ezt, akik ezt a sok pöfögő dolgot adják el. Na meg, az baba, néhány itteni autókernél éjszaka kézigránátok robbantak 10 éve...

Rengeteg félreértést írnak erről a helyről, ha egyáltalán szóba kerül.

Az biztos, elképesztő autóforgalom van, élhetetlen az egész hely, reménytelenül, nem lett volna szabad egy az egyben a fél ország forgalmát így, ebben a formában átengedni, sokan nem sejtik, de még a néhány régi képen is látszik, közvélekedéssel ellentétben igenis sok lakóház volt itt, a kilencvenes évek végére lett üres a környék, bár néhány ház most is áll az út mentén.

Sajnos az igaz, szürke, élettelen a környék. Amit és akit néhány évtizede ismerek, többségében sötét prolik lakják a környéket, főleg az út mentén, akinek nem inge, ne vegye magára, de semmit nem is tesznek az itteniek, hogy szebb, jobb legyen, legalább néhány növényt lehetne ültetni, de azt is rendre meggáncsolják. Elég nyomasztó most már hazajönni, és csak romlik a helyzet. Pl a szobor mögött volt egy egész pofás növény együttes, fák, bokrok, mostanra egész jól megnőttek, de én nem értem miért, egy kivételével kivágták az összeset, és pár csenevész, tüskés bokrot ültettek a helyükre. Valahol a vissza a múltba hangulatot ez is jól jellemzi.

hbp írta...

na, elnézést, sok a melléütés, fogalmazási zavar, ennyit is ér az egész téma.
Talán annyit, zavaró ez a gyerekes "osztapenkó' gajdolás, itt is asszem rámutattak, aki valóban tudott oroszul, hogy kb osztapenko lenne az átírás, bár bekavar a képbe, a parlamenter ukrán volt.

Na, remélem hamarosan eltudok költözni innen, túlélem ezt a büntető gettót, és megírhatom emlékeimet is. Köszönet a blogírásért.

hbp.

Studiolum írta...

Azt a lapot azért érdemes lenne megírnod, hiszen ez a poszt egyáltalán nem foglalkozott a környékkel, amit te ismersz és neked volna róla mondanivalód bőven.

hbp. írta...

Ok, végül is maga a szobor történet és a névadóé igényesen fel lett dolgozva, egyszer szerintem lesz róla adagonként lap, a régi ipari épületekről, villákról. :-)
Arról is írhatnék majd, gyakorlatilag a konyhából néztem végig a taxisblokádot, egyik gócpontja pont itt volt, vagy egy itteni, szintén lebontott kis házikóban volt egy lista szerint K-lakás...

Egyébként jelenleg úgy tűnik, bezárás határán van a "látványpékség". Valahogy nem tudja magát eltartani. Sajnos a szemközti rokonát a buszmegállóban egy agilis telektulaj lebontatta évekkel ezelőtt.

Még a lelövéshez: legvalószínűbb, a parlamenterek a németektől visszajöttek, már az esti szürkületben, a tűzszünet lejárta után, - pedig a németek felajánlották, maradjanak következő reggelig - és a szovjetek szépen tüzelni kezdtek, nem nagyon nézték már, ki jön. Osztapenkot kb a mai Petőfi-laktanya magasságában lőtték le. Volt olyan legenda, hogy túlélte, és sérülten látták Budaörsön.

HBP.

hbp írta...

http://rendteremto.uw.hu/Kepek/Fenykepek/Osztapenko%20koz.jpg

Studiolum írta...

Nagyon jó kép. A kis csibék anyjuk szárnyai alá bújnak. A kamuflázs-szekfű ellenére azért azt gondolom, a táblákat inkább a helyi jobboldal szedhette le.

Unknown írta...

Hát igen, ahol az utat ketté osztja Penkó... :D

És hogy ma mit látni?Hát ezt:

http://galeria.index.hu/belfold/2016/04/18/atadtak_a_budaorsi_uti_csomopontot/

Jó, tudom, én a jövőből jövök már a poszthoz képest, de ápdétnek teljesen jó lesz... :-)

Unknown írta...

Ja, és ennek a mondatnak nem nagyon van így értelme:

"A Steinmetz Miklósnak, ám tévedésből gyalogsági pufajkába beöltöztetett Kim Jenő filmgyári felvételvezető."

A hetedik kép alatt...

Studiolum írta...

Köszönöm az ápdétet, jól egészíti ki a történetet! A mondatnak meg van értelme, csak kicsit göcsörtös a fogalmazása. Lényege, hogy Kim Jenőt Steinmetz Miklósnak öltöztették be, de tévedésből tiszti helyett gyalogsági pufajkába. Érthetőbb lett volna úgy: „A Steinmetz Miklósnak – ám tévedésből gyalogsági pufajkába – beöltöztetett Kim Jenő…”

UV pót írta...

A Steinmetz-poszt elkészült végül? A blogon nem találom.