Régi mesterségek


szám szerint huszonöt, ugyanabból a holland Nationaal Archiefből. Nem azonos fajsúlyúak: a teljesen kihalt sőt egzotikus mesterségek, mint az ürülékbegyűjtő (még magyar kifejezés sincs rá!) és a medvetáncoltató mellett itt találjuk az iskolafogászt, a cselédet és a bányászt is, s másfelől bizonyára számos más szakma nincs képviselve közöttük, mint a suszter, az órás vagy a harisnyajavító. Így is adnak azért egy képet azokról az eltűnt vagy megritkult foglalkozásokról, amelyek akár még két generációval korábban is elterjedtnek számítottak Hollandiában, de Európa nagy részében is.

Ismét közös játékot hirdetünk. Arra kérjük soknyelvű olvasóinkat: az eredeti adatbázisból átvett holland, angol és (ahol meg tudtuk adni) magyar név mellé írják meg, hogy hívják saját nyelvükön ezeket a szakmákat (ha vannak rá speciális vagy tájnyelvi kifejezések, azokat is), ilyen módon elindítva egy kis szakszótárat, amelyet később igyekszünk máshonnan vett szakma-fotókkal is bővíteni (korábban már volt is ilyen poszt, a mallorcai paraszti munkák és munkadalok listája). És azt is, ha saját irodalmukban vannak szép visszaemlékezések egyik vagy másik szakmára. Mint a Csoszogi, az öreg suszter.

2. Poppenkastspeler / Punch-and-Judy show / Montreur de marionettes / Bábjátékos
Dam tér, Amszterdam, 1935

3. Strontschepper / Faeces-collector / Boueux (régi), vidangeurs (újabb) / Natmand / Éjjeliedény-ürítő (?)
Az éjjeliedények tartalmát dézsába gyűjtő fuvaros. Amszterdam, 1953. szeptember 13.
• Kommentár: “A ʻtonnenman’ (angolul ʻbarrelman’, ʻdézsásember’) néven is ismert foglalkozás még a 60-as évek közepén is létezett Hollandia bizonyos helyein (pl. Delftben).”
Annie Zaidi novellája a delhi latrinapucolókról (a Burànban, kösz, Effe!)
• Catherine: A 19. századig a „boueux” (sáros) kifejezést használták rá, amely azt hiszem, összefügg az „éboueur” (szemetes) szóval: utóbbit ma is használják a szemétszállítókra, miután a „sár” kifejezés elveszítette eredendően fekális jelentését. A boueux a bélsarat és a valódi sarat is összegyűjtötték, majd a városfalakon kívül terítették (pl. Párizs északkeleti részén, túl a mai Place de la République-en)
• Gyuri: Dánul a latrinaürítő neve „natmand”, vagyis „éjjeli ember” volt, mivelhogy éjszaka végezte ezt a napfényt nem igazán tűrő tevékenységét.




25. Scharensliep / Scissors-grinder / Rémouleur / Arrotino / Köszörűs
[1931]
• Effe: A köszörűs olaszul „arrotino”. Emlékszem még távoli gyerekkoromból a kiáltozására az utcáról: Donne, è arrivato l’arrotino! (Asszonyok, megjött a köszörűs!)
• Catherine / SR: Még a 70-es évek végén (sőt talán a 90-esek elején is) voltak rémouleurs Párizsban: az utcákon és az udvarokon, különösen a szegény negyedekben, ahol az udvarok még nyitva álltak, gyakran felhangzott „vieux ciseaux! vieux couteaux!” (öreg ollók! öreg kések!) kiáltozásuk, a kettő között szünettel, az első szótag hosszú, a második rövid, s a hangsúly az utolsó „o”-ra esett. Különösen a Marais negyedben, a régi Pletzlben, ahol még nem voltak számzárak a kapukon, s ahol udvarról udvarra haladhattak (és ahol még sok szegény és munkás lakott).

18 megjegyzés:

cataracta írta...

Vajon a kikiáltó munkáját tekintve azonos-e a kisbíróval? Gyerekkoromban a kisbíró utcáról utcára haladva dobbal hívta fel magára a figyelmet, majd felolvasta a közérdekű felhívásokat.
Weöres Sándor Tavaszköszöntő című versében írja:
"...már közhírré szétdoboltatik...."

Van még gyerekkori emlékem a drótostótról, a szódásról, az üvegesről, a fiákeresről, a patkolókovácsról és a házhoz járó varrónőről is.

cataracta írta...

Most látom, hogy itt a kikiáltónak jó nagy csengője van...

A Két Sheng Szerelmese írta...

Dánul a latrinaürítő neve "natmand", vagyis "éjjeli ember" volt, mivelhogy éjszaka végezte ezt a napfényt nem igazán tűrő tevékenységét.

Studiolum írta...

Köszönöm a javaslatokat! (az angolban is jötek, Olaszországból, sőt egy majdnem teljes francia névsor is). Be is illesztettem őket a megfelelő képekhez.

Bizony, érdemes lenne egy másik képsorozatot is összeállítani az akár csak egy generációval ezelőtt kihalt magyar nagyvárosi mesterségekről is. Várok rá javaslatokat!

veres juli írta...

holland:
schoenlapper : foltozó varga
schillenboer: konyhai zöld hulladékot (schil annyit tesz mint héj)összegyűjtő házaló
lompenboer: ugyanez ronggyal, ócska ruhával
kolenboer: szenet áruló mozgóárus


magyar: drótostót,üstfoltozó, bognár, házivarrónő

Komaváry írta...

A 15. az "magyarul" nem riksa, riksás, riksakuli, kuli?

(És ez adná az indiai, kínai, japán foglalkozásneveket :p)

A tőzeg-vágó az nem tőzegvető (a vályogvető mintájára - a gugli pár találatot ad rá, mint eszközre.)

Esetleg egy megosztott táblázatban (google docs, vagy alternatívái) lehetne gyűjteni a neveket, úgy talán átláthatóbb.

Komaváry írta...

Érdekesség: nagyon látványos, ahogy a "modernizáció" (még pontosabban a tokiói olimpia) jegyében elkezték felszámolni Japán "ázsiaiságát" - pontosabban azokat a mesterségeket, amelynek a közege az utca volt. Riksák, mozgó rámenárusok stb. Ezek egy része mint turistalátványosság kezd visszalopódzni, mások "modernizálódtak" (mint pl.sültburgonya-árusok, akik átnyergeltek gépkocsira).

Az intézkedések egyetlen szempontból érthetőek: ezek a szakmák, főleg az utóbbi időben, a jakuzák védőszárnyai alatt működtek.

Az egyik legújabb "végkép eltörölni" célpont a cipőfényezők:

http://www.japansubculture.com/local-police-give-the-shoeshines-the-boot/

bitxəšï írta...

köszörűs:刃物研ぎ屋 /hamono togija/
kocsihúzó:車引 /kurumahiki/
hajóvontató: 船引 /funahiki/
szedő: 植字工 /sokudzsikó/
lámpagyújtogató: 点灯夫 /tentófu/

bitxəšï írta...

Mozgó rámenesből én is csak modernizáltat láttam, természetesen le is teszteltem egyből- nagyon finom volt :)

bitxəšï írta...

Utcai köszörűst viszont Kiotóban láttam egy párszor az abc előtt.

marguerite írta...

a bakter aki a sorompót kurblizta nálunk. ott is lakott egy bódényi kis házban mellette.

szödönyi írta...

Dél-Dunántúlon (Baranyában) az illemhely-ürítőt (a 'pottyantós budiról' van szó; bili-begyűjtőről sose hallottam korábban...) gyepmesternek (gyöpmestör) nevezték.
Ezt a szót viszont sosem alkalmazták a kóbor kutyák begyűjtőjére - az a sintér volt; egyszer valahol mintha hallottam volna még e szakma megnevezésére a 'pecér' szót, ami amúgy is kapcsolatos etimológialilag a kutyával (a sintér szó is a kutyabőr lenyúzásához kötődik)...
NÁNDI

Rafael Balázs írta...

Baracs Dénes A fal mgött Kína című könyvében használ egy jó szót, a kötet nekem nincs meg, de mintha fekáliakocsis, fekáliahuszár(?) lenne. Anno tanár koromban, mikor egy kis faluban tanítottam, s beérkezett a városi busz, a gyerekek az ablakból nézték, mit hoz anyjuk, egyszer csak így kiáltottak: Bolha! Jön a Bolha! Ők így nevezték azt az egészségügyi szakembert, aki a gyerekek fejét/haját vizsgálgatta, van-e benne valamilyen élősködő...

Ferkó írta...

Nem kell a háborúk előtti időkbe visszamenni, ha ezeket a mozgó mestereket és árusokat a hétköznapokban, a valóságban is ismerni szeretnénk. Kölyökkorom budakeszi nyaraiból egymás után bukkannak fel a ma már soha sem ismert szakmák, és persze a mesterek.

Kezdjük az ürülékbegyűjtővel: képzeljünk el egy biciklit toló, középkorú szikár embert, a váz hosszában feldrótozott dióverővel (ez egy ma is létező falusi eszköz), aminek a vékonyabb végére egy rohamsisakot szegeztek. A készletet egy ócska vödör egészítette ki, ami az ülés mögé volt felkötve. Az elhagyott nyári utcán a tragacsát tolva, igazodva a kerekek nyekergéséhez, a „Vécépucoló, vécépucoló! ” felhívást kiabálta. A házak végén álló budik tartalmát volt hívatva a hátsó kertekbe kihordani. Összeverődtünk, röhögcséltünk, de nem emlékszem, hogy bármikor visszaszólt volna. Igaz, arra sem emlékszem, hogy bárki behívta volna a házához munkára. Lassan továbbhaladt a Korányi szanatóriumhoz vezető, emelkedő utcán.
A drótostót. Neki egy fából készült, háton viselt faláda féléje volt, amibe szép, friss, horganyzott, oválisra begöngyölt bádogot rakott. Mesterfogásait talán még ma is meg tudom ismételni:
1. A bádogfazék alját körben teljesen levágta;
2. Egy vas tömzsön kiperemezte a körülvágott oldalfalat.
3. Egy megfelelő, kör nagyságú fenéklemezt vágott ki a horganyzott lemezből.
4. A kiperemezett oldal felületét bekente csirizzel;
5. Vékony kalapáccsal, szapora ütésekkel rákalapálta az új fenéklemezt a serbli peremére.
6. Vízpróba. Az elkészült vizesfazekat használatba lehetett venni. Ha a peremnél gyöngyözött, az eltanult fogások segítségével a folyást magunk is csökkenthettük.
A meszes. lovas kocsival járta az utcákat. Egy nagy ponyva (később nylon fólia) alatt árulta az oltott meszet. A legnagyobb ellenségei a nyári esők voltak, mert már akkor beindult miattuk a mészoltás, amikor üzlet még meg sem köttetett.
Az ócskás: Trinyi ócskás a főutcán lakott. A házának az utcai kerítése a TBC szanatóriumból újított, lekerekített ágyvégekből készült. Az utcát lovaskocsival járta, és egy valamikori gramofon tölcsérébe óbégatta bele a mondókáját: Itt az óóószerress! Tollat ruhát, mindenfélét veszeeek!.
A bérfűrészes. Ez egy elképzelhetetlenül kinéző benzinmotoros tragaccsal zötyögött végig az utcákon. A szerkezet vízszintes, kifényesedett vaslapján egy váltókarral átállított motoros szalagfűrészt működtetett. Órákig tudtuk volna nézni, ahogy az erdőgazdaságtól vett rönköket baltával szétcsapható darabokra vagdosta.
De volt dinnyés, kisbíró, sőt volt egy cigányasszony is, aki a nyáron valamikor bejött hozzánk a házba, letett a veranda asztalára néhány szem szedret. Másnap anyám kitett ugyanoda egy százast, amire ráborította a bevásárló kosarat. Estére a pénz eltűnt, a kosár meg ott állt szederrel megpakolva.

Studiolum írta...

Fantasztikus leírások, Ferkó! Ha megengednéd, így ahogy van, felraknám egy új bejegyzésnek. Képeid – nem föltétlenül a mesterségekről, hanem Budakesziről, gyermekkorodról, stb., amivel legalább hangulatilag illusztrálni lehetne – nincsenek véletlenül hozzá? Ha nem, keresek én ezt-azt a neten.

bitxəšï írta...

Bérfűrészes nálunk is volt (Wudersch :) ), emlékszem, egy régi ГАЗ hátsó részére volt felerősítve a szerkezet.

cataracta írta...

Itt a szóláshasonlat:" Úgy hiányzik...., mint üvegestótnak a hanyatt esés."
Mert ő is a hátán cipelte a ládájában az üvegtáblákat.
Érdekes volt látni, hogyan vágja és repeszti szét az üveget. Kredencet, faliszekrénykét, kisebb ablakokat üvegezett.
Kesztyűben dolgozott.MI meg gittet kuncsorogtunk tőle.

Ferkó írta...

Megtisztelő, ha egy blogot megér a megjegyzésem. Fénykép sajnos nincs. Ekkoriban a Pajtás fényképezőgép is álom volt csupán.

A teljesség kedvéért: a kisbíró egy dobot viselt a hasán, azzal hívta fel a jövetelére a figyelmet. A poros nyári melegben csak az otthon lézengő gyerekek hallhatták. Ebadó, az orvosi rendelő nyitvatartása, ilyesmik.

Megadott helyeken állt meg; bedugta az ütőket a dob oldalán lévő kettős bujtatóba, majd beolvasta a közleményeket a híg semmibe. A végén a pontot egy nagyobb ütés jelentette. Innen útvonala követte a vécépucolóét.
A mesterségének akkor alkonyult be, amikor felváltották az ún. vödörrel/bödönnel.

Aztán volt a szódás a csálén megült oldalkocsis Zündappal, kolomppal, és volt köszörűs is. Ennek egy kerekeken guruló faláda-féléje volt, amit a megállóknál valahogy az orrára fordított. Ekkor a hordheveder transzmisszóvá lényegült át, a láda pedig egy trónfélére változott. Ezen ült a mester, és lábbal tekerte a köszörűköveket hajtó kereket.

Néha évek múlnak el úgy, hogy akárcsak egy is feltűnne közülük az emlékek utcájában.