Veritas filia Dei. 2. A meztelen Igazság

Veritas filia Dei • 1. Az Ithika • 2. A meztelen Igazság • 3. Idő és Igazság • 4. Isten lánya

Az Ithika hieropolitika (1712) kontextusának és keletkezési körülményeinek áttekintése után térjünk vissza arra a képre, amely először megragadta a figyelmünket: az Igazság ábrázolására.


A figura jelentését kétféleképpen közelíthetjük meg: az ábrázolásból vagy az alája írt négysoros versből kiindulva. Mint látni fogjuk, a kettő nem pontosan egyezik egymással. Kezdjük az ábrázolással, mert ehhez pontos kulcsot kínál az illusztráció nyugati előképe, Ripa Iconologiájának (1603) Igazság-allegóriája.

VERITÀ (IGAZSÁG)

Gyönyörű meztelen nő, aki jobbjában a napot tartja, s szemeit erre szegezi. Másik kezében nyitott könyvet és pálmaágat tartson, jobb lába alatt pedig a világ gömbjét.
Az igazság a léleknek ama szokása, hogy a nyelvet egyenes ösvényen tartsa, s hű legyen a dolgokhoz, amelyekről beszél vagy ír; azaz mindig egyformán, s maga változása nélkül állítsa azt, ami van, vagy tagadja azt, ami nincs.
Meztelenül ábrázoljuk, így tanúsítván természetes egyszerűségét. Euripides is azt mondja a Föníciai nőkben, hogy egyszerű dolog az igazságról beszélni, s nincs szüksége hiú fejtegetésekre, mert önmaga elég magamagának. Ugyanezt mondja Aeschylus is, valamint Seneca is ötödik levelében: hogy tudniillik az igazság egyszerű beszéd. Ezért meztelennek festjük, mint mondtuk, s ne is viseljen semmilyen díszt.
A napot tartja, így mutatván, hogy az igazság a világosság barátja; sőt ő maga a legtisztább fény, amely megvilágít mindent, ami van.
Azt is mondhatjuk, hogy a napot mint Istent szemléli, akinek fénye nélkül nem lehet igazság; sőt ő maga az igazság, mint Krisztus Urunk mondta: Én vagyok az út, az igazság és az élet.
A nyitott könyv arra utal, hogy a könyvek a dolgok igazságáról szólnak, s evégre van a tudomány művelése is.
A pálmaág az igazság erejét jelenti. Amiként ugyanis köztudott, hogy a pálma nem hajlik meg a súly alatt, úgy az igazság sem hajlik meg a vele ellenkező dolgok nyomása alatt; s még ha sokan támadják is, felmagaslik és nagyra nő.
A pálma emellett a szilárdságot és a győzelmet is jelenti. Aeschines Timarchus ellen szólva azt mondja, hogy az igazságnak akkora ereje van, ami minden emberi gondolatot felülmúl.
Bachilides az Esdrás 4. fejezetéről beszélve mindentudó bölcsességnek nevezi az igazságot.
A zsidó Zerubbabel pedig azt mondja, hogy az igazság erősebb minden más dolognál, s mindennél többet ért Dárius király szemében.
De mit is idézgetem a mondásokat, amikor a mi keresztényeink tettei bőségesen tanúskodtak az igazságról. Hiszen sok ezren voltak már minden életkorból, minden nemből és szinte minden országból, akik készek voltak vérüket ontani és életüket adni a keresztény hit igazságáért. Ily módon fényes győzelmet aratván a kegyetlen zsarnokok fölött, számtalan pálmával és koszorúval ékesítették a keresztény igazságot.
A világ a lába alatt azt jelenti, hogy fölötte áll a világ minden dolgának, s isteni eredetű lévén értékesebb amazoknál. Ezért mondja Menandros a Nannisban, hogy az igazság az ég polgára, s csak az istenek között érzi jól magát.

Az allegória és leírása jól szemlélteti Ripa módszerét, az attribútumok halmozását. Noha a szerzőt a szakirodalom az Iconologia 1927-es „újrafelfedezése” óta „végtelen erudíciójú” római lovagnak tartja, aki „úgy tetszik hogy Homérosztól Athénaioszig és Boethiusig az egész antikvitást átlapozta, nem mellőzte az egyházatyákat sem, idézi a nagy középkori szerzőket és korabeli költőket; ha pedig a könyvek hallgatnak, a régi érmékkel tanácskozik” (Émile Mâle), * valójában forrásainak részletes elemzése révén kimutatható, * hogy jelképeit alapvetően tíz körüli nagy enciklopédikus műből állította össze. Többnyire az egyikből merítette az alapvető figurát, s a többiből adta hozzá az egyéb odaillő attribútumokat. Úgy tűnik, hogy az Igazság meztelenségéhez mint alapvető vonásához is így járul további kiegészítésként a nap, a könyv, a pálma és a földgömb, mind egy-egy további tulajdonságára utalva.

A meztelenségről mint az Igazság reneszánsz allegóriájának alapvető attribútumáról írva Martine Vassellin rámutat, * hogy a 16-17. századi művészetben mindössze néhány olyan allegória létezett, amelynek meztelensége nem erotikus utalást hanem valamilyen pozitív morális jelentést hordozott. Ilyen Tizianónál a Szent szerelem, amelynek kendőzetlen meztelensége a Profán szerelem fényűző ruháját és szépítőszereit ellenpontozza, s hasonló viszonyban áll Giovanni Stradanónál is a meztelen Szerénység a dúsan felékszerezett Hiúsággal.

Tiziano: Szent és profán szerelem, 1513-14 k. Róma, Galleria Borghese (részlet, rákattintva teljes kép)

Giovanni Stradano (Jan van der Straet): Szerénység és Hiúság, 16. sz. Louvre

Ripánál csupán három ilyen allegóriát találunk: az Igazságot, a Fényességet és a Szépséget. Míg azonban az utóbbi kettő meztelen alakját Pierio Valeriano Hieroglyphicájából (1556), a reneszánsz egyik legfontosabb szimbólumszótárából veszi át változatlan formában, az Igazság meztelenségének forrása egy sokkal nagyobb tekintélyű kompozíció volt, amelynek ma legismertebb változata Botticelli Rágalom című festménye az Uffiziben.

Botticelli: A Rágalom, 1494 k. Firenze, Uffizi

A Rágalom részlete: Igazság és Megbánás

A kompozíció forrása Lukianosz (A rágalmazásról, 4-5) leírása volt arról a képről, amelyet a Ptolemaiosz királynál irigységből bevádolt efezusi Apellész festett, miután kiderült az igazság, s így megmenekült a halálos ítélettől. A festmény nem maradt ránk, de Lukianosz részletes leírása folytán „Apellész Rágalma” címmel néven olyan kompozíciós toposszá vált, amelynek rendkívüli tekintélyt kölcsönzött, hogy egyfelől az ókor legnagyobb festőjeként számon tartott Apellésztől származott, másfelől pedig Leon Battista Alberti is a képleírás (ekphrasis) mintapéldájaként említette és ajánlotta festőtársainak a De Pictura (A festészetről, 1435) című, a reneszánsz festészetet alapvetően meghatározó munkájában. *

„A kép jobb oldalán egy ember ül, olyan hatalmas fülekkel, hogy kis híján Midaszhoz hasonlít; a távolról közelgő Rágalom felé nyújtja a kezét. Mellette két nőalak áll, azt hiszem, a Félreértés és a Gyanakvás. A Rágalom a másik oldalról jön felé mint gyönyörűen szép nő, felhevülten és izgatottan, amivel őrjöngő haragját jelzi; bal kezében égő fáklyát tart, a másikkal egy ifjút vonszol a hajánál fogva. Az ifjú égre emeli a kezét és az isteneket hívja tanúul. Egy sápadt, szúrós tekintetű, undorító férfialak szalad előttük; olyan, mint aki hosszú betegségben csonttá aszott – könnyű kitalálni, hogy az Irigység. A Rágalmat két másik nő kíséri: biztatják, öltöztetik és cicomázzák. Mint az idegenvezető közölte velem, az egyik az Alattomosság, a másik a Hitszegés. Hátul egy rongyos, fekete ruhába öltözött nő követi őket mély gyászban: emlékezetem szerint úgy mondták, hogy a Megbánás, mert könnyes szemmel fordul hátra és mélységesen szégyenkezve tekint a közeledő Igazságra. Így ábrázolta a képen Apellész a veszedelmet, amelyben forgott.”

Giuseppe Cades: Nagy Sándor Apellész műhelyében, 1792. Ermitázs

A képet ettől kezdve számos festő újraalkotta akár önálló festményen, akár a lukianoszi szöveg illusztrációjaként.

Andrea Mantegna: Apellész Rágalma, 1504-6. British Museum

Id. Pieter Brueghel: A Rágalom, Mantegna nyomán, 1565. British Museum

Rembrandt: A Rágalom, Mantegna nyomán, 1565 k. British Museum

Federico Zuccaro: A Rágalom, 1572

E képek nagy része meztelenül ábrázolja az Igazságot, noha az eredeti görög szöveg ezt nem említi. Ennek oka, mint Franca Magnani kimutatja, * az, hogy Alberti programadó De Picturájának latin (1435) illetve olasz (1436) fordítása a pudica kifejezést, amely az eredetiben a Megbánás jelzője volt, egyaránt az Igazsághoz köti. A görög szöveg későbbi, pontosabb latin fordításokon alapuló illusztrációi, például Mantegna nagy hatású rajza (1500-4 k.) már ruhában ábrázolták a figurát, de addigra szilárdan meggyökerezett a „meztelen igazság” toposza, amely szállóigeként napjainkig továbbél.

Az Igazság apellészi figurája azért is gyakorolhatott ilyen nagy befolyást a reneszánsz ikonográfiára, mert ez volt egyszersmind a fogalom legelső ábrázolása is. A középkorban, amennyire tudjuk, nem ábrázolták az Igazságot, hanem csak az Igazságosság – Justitia, a híres cicerói meghatározással: „kinek-kinek megadni, ami neki jár” – kardinális erényét, többnyire mérleggel és karddal, ahogy ma is látjuk városházák és bíróságok épületén. A 16. században történtek is próbálkozások a két fogalom képi harmonizálására: a lille-i városháza képein például az Igazságosság megszokott figuráját jelölték a „Veritas” felirattal, * s az 1600-as évek közepétől több francia bírósági épület freskóin is viszontlátjuk azt a jelenetet, mintegy a bírák finom figyelmeztetésére, ahogy Apolló bemutatja az Igazságot az Igazságosságnak. *

Az Igazság/Igazságosság allegóriája az egykori lille-i városházán

Ripa Igazság-allegóriáját az Ithika képével összevetve azt látjuk, hogy noha tartásuk és főbb attribútumaik alapvetően megegyeznek egymással, számos részletben különböznek, mindenekelőtt éppen abban, hogy az Ithika illusztrátora felöltözteti Ripa meztelen Igazságát. Nem tudni, hogy ez csak az ortodox illendőség megkövetelte minimális öltözék-e – hiszen a figura még így is jóval szellősebb és testhez tapadóbb ruhát visel, mint a többi kép szereplői – vagy azért történt így, mert a korabeli ortodox hagyományból teljesen hiányzott a meztelen igazságnak ez a kétszáz évvel korábban kialakult reneszánsz vonulata. Kezéből hiányzik a pálma és lába alól a földgolyó. A könyv pedig, amely Ripánál a tudományt jelképezi, itt az „Isten szava” felirattal egyértelműen a hitbeli igazság forrásává alakult át. Talán ebben is az allegória ortodox kontextushoz való igazítását láthatjuk, hiszen Ripa korával szemben az 1700-as évek eleji ortodox műveltségből szinte teljesen hiányzott a tudományos irodalom, amelynek egyik legkorábbi képviselője éppen az Ithika, az első orosz filozófiai munka. * A könyv mint az igazság forrása itt szükségszerűen Isten szavát, az Evangéliumot jelentette.


Lássuk most, mit tesz hozzá az Ithikának ehhez az ábrázolásához az alatta olvasható négysoros vers. Ezt tekintjük át a következő fejezetben.