Don - Egy tragédia és utóéletei


Amikor ezt írom, az OSA Centrális Galériájában még éppen csak elkezdődött a Don – Egy tragédia és annak utóéletei kiállítás megnyitója. A Wang folyó tudósítóját azonban már a kiállítás előtt két órával beengedték körülnézni. Még folyik a szerelés, a fortepanos Tamási Miklós az utolsó simításokat végzi az általa is kölcsönzött anyagon, a megnyitót tartó Závada Pál jó órával korábban érkezik, hogy még végigvezessék a kiállításon, kisvártatva befut a másik megnyitó, Ungváry Krisztián is.

A kiállítás a Vörös Hadsereg ellen a Don-kanyarba kiküldött 2. magyar hadsereg sorsát dokumentálja elindulásuktól, 1942. áprilisától a Vörös Hadsereg voronyezsi áttörésén át – épp hetven éve, 1943. január 12-én – egészen a maradék hazatéréséig 1943. áprilisában.

Ezt az egy évet követi végig a kiállításnak a bejárattól induló és oda visszatérő köre, amelyen öt párhuzamos sávban futnak végig a dokumentumok. A középső fénycsíkon sajtófotók és írott dokumentumok illusztrálják az eseményeket, amelyeket a legalsó sávban a korabeli napisajtó cikkeinek fejlécei ellenpontoznak. A fénycsík fölött a korabeli médiareprezentáció, utcai felhívások és propagandaanyagok. Legfölül pedig egy most először kiállított lenyűgöző fotósorozat, id. Konok Tamás őrnagynak, a haditudósító század egyik parancsnokának oroszországi felvételei – talán túlságosan is magasan ahhoz képest, milyen jelentősek, s hogy milyen sok üres hely maradt alattuk. A fénycsík és az alsó sajtófejlécek között pedig már az idő egy újabb köre fut végig: olyan sajtódokumentumok és szövegek, amelyek a tragédia utóéletéről és értelmezéseiről szólnak 1947 és 2012 között, a főparancsnok, Jányi Gusztáv perétől a Rákosi-kor történelemkönyvein és az eseményeket értelmező művek – Nemeskürty István, Sára Sándor, Örkény István, Száraz György – sajtórecepcióján át az 1990 óta megjelent nyilatkozatokig. A paravánok sarkain a korabeli magyar, német, szovjet filmhíradókba lehet belehallgatni. Középen pedig, ahol a körben futó paraván megnyílik a vetítővászon előtt, az egykori túlélők visszaemlékezései követik egymást Sára Sándor Pergőtűz című filmjéből, amely 1982-ben készült, de nyilvánosan csak a rendszerváltás után mutathatták be, sőt annak idején a visszaemlékezések nyomtatásban kiadott változatát is bezúzták. Erről írja a kiállítás kísérőszövege:

„Egy rövid történelmi pillanatban úgy tűnt: Sára Sándor és Csoóri Sándor monumentális dokumentumfilmje, a Krónika, illetve a belőle készült mozifilm, a Pergőtűz betöltheti azt a funkciót, amelyet a filmmel majdnem egy időben készült washingtoni Vietnam Memorial emlékműnek – mindenki számára váratlanul – sikerült betöltenie. A vietnami háború kérdésében végletesen megosztott amerikai közvélemény – azok, akik jogtalan, kolonialista, embertelen háborús kalandnak látták, és azok is, akik a második világháborús magyar részvétel jobboldali értelmezéséhez hasonlóan, a kommunizmus elleni kereszteshadjáratnak tekintették – az emlékmű előtt állva egyetérthetett abban, hogy a háború közös tragédia volt. Tragédia volt azok számára, akik elmenekültek a kötelező katonai szolgálat elől, és azok számára is, akik sebesülten tértek vissza a vietnami hadszíntérről. A 21 éves kínai-amerikai szobrásznő emlékművén csak nevek vannak: 58 272 elesett és eltűnt katona neve, nem ábécérendben, hanem a harcesemények kronológiáját követve.

Sára Sándor filmje, az ideológiai, politikai, részben még a történeti kontextustól is függetlenül, a nép, a nemzet közös – mintegy időtlen – tragédiáját szándékozott kiásni a hallgatás, a feledés, a közöny, a megaláztatás mögül: a közös tragédia megértésével gyógyítani a történelmi sebeket.”



A kiállítás legnagyobb szenzációja azonban kétségtelenül id. Konok Tamás haditudósító fotósorozata, amelyet fia, ifj. Konok Tamás, a magyar avantgard festészet kiemelkedő mestere bocsátott a kiállítás rendelkezésére.

„Konok Tamás őrnagy (1898-1970). A civilben is szenvedélyes amatőr fényképész nyakában
két Leica lóg, az egyikkel fekete-fehér, a másikkal színes képeket készített. Az utóbbi
egy akkor csúcskategóriásnak számító C3-as gép volt, 1938-ban jött ki
ez a típus.” (Fotó és képaláírás: index nagykép)

Konok Tamás a felvidéki Kisgaramon született 1898. december 18-án, szegény tisztviselő családban. A zene iránt érdeklődött, de a család anyagi körülményei nem tették lehetővé, hogy a Zeneakadémián tanuljon. Az állami alkalmazottak számára ingyenes katonai akadémiára ment tehát, 1922-ben avatták hadnaggyá. 1928-ban vette el a jónevű építész és megszállott fotós, Sándy Gyula lányát; valószínűleg innen kapott kedvet a fotózáshoz. 1937-ben lépett be a magyar amatőr fotósok országos szövetségébe, és mindent megtanult a fotózásról, amit a korban lehetett. 1942-ben nevezték ki a haditudósító század egyik parancsnokának, júniustól decemberig voltak a keleti fronton. A hagyatékában fennmaradt képek nem elsősorban a háborút, hanem az ukrán és orosz vidéket, tájat, embereket, a katonák mindennapjait ábrázolják. Annyira, hogy 1943-ban, a doni katasztrófa után, a Vigadóban rendezett reprezentatív kiállításon Konok „Ezek ellen harcolunk” feliratú tablón kiállított orosz portréit néhány nap múlva az elismerő fotós kritikák ellen eltávolították, mert túlságosan szimpatikusnak állította be az orosz parasztokat és hadifoglyokat.

Fejsérülést szenvedett orosz hadifogoly. A Vigadóban kiállított képek egyike

1944 januárjától a győri 16/I zászlóalj parancsnoka lett. A német megszállás után mint közismerten németellenes főtisztet ismét a keleti frontra vezényelték. Szálasi hatalomátvétele után nem esküdött fel a nemzetvezetőre, ezért távollétében halálra ítélték. 1945 januárjában katonái egy részével átállt a szovjet csapatokhoz, majd Debrecenbe ment, ahol az Ideiglenes Kormánynál jelentkezett a németellenes harcra. A háború után visszatért Győrbe, ahol a város katonai parancsnoka lett. Minthogy nem lépett be a kommunista pártba, 1947 novemberében elbocsátották, majd nyugdíját is megvonták. Ekkor, 50 évesen iratkozott be az ipariskolába, ahol fotós mestervizsgát tett, majd szerény műtermet nyitott. 1968-ban nyugdíjba vonult, két évvel később elhunyt. (A kiállítási életrajz rövid összefoglalója)

Id. Konok Tamás kiállított fotóinak egy részét (sőt néhány ki nem állítottat is) az Index is közzétette a megnyitó alkalmából. Nem azért veszem át én is őket, mintha ott nem lehetne megnézni, hanem hogy a Wang folyó angol és német változatán is láthassák az olvasók eredeti képaláírásaik fordításával együtt.

Az esős évszak beköszöntével egyre nehezebb volt az előrejutás, itt éppen egy elakadt Opelt próbálnak kitolni a sárból


Alvó katona

3 megjegyzés:

Ferkó írta...

Egy másik Leica:
http://pastelpiano.blogspot.hu/2012/11/az-eletmento-leica.html

Studiolum írta...

Igen, az egy nagyon jó történet, ismertem már ugyanonnan!

Kálmán Dániel írta...

és a napokban a fortepanra is felkerültek a képek.