Áttűnés: A kintornás

Willy Römer, a berlini mindennapok fotósa 1905-35 között: Kintornás és majma mulattatják az udvar gyerekeit, 1925

Robert Capa: Berlini verklis, 1945 augusztus

Kintornás játszik a berlini Fasanenstraße 13 udvarán, 1965

Gerhard Thieme (1928-), az NDK hivatalos gegszobrásza: A kintornás emlékműve, 1987.
Az elpusztított, majd skanzenként újjáalkotott berlini Nikolaiviertelben,
amelyről még írni fogunk, a Reinhardt-söröző udvarán

Franz Schubert, Die Winterreise Op. 89. XXIV: A kintornás (Der Leiermann). Előadja Dietrich Fischer Dieskau

További verklisekért és majmokért a háború előtti Varsóban és Lwówban, az eltűnt Bukarestben és a lebombázott Budapesten, Amerikában és Grúziában, s a forradalom előtti és utáni Oroszországban evezzenek vissza a Wang folyón.

10 megjegyzés:

Peter írta...

Ismertem egy embert, aki a kilencvenes években verklikre vadászott, és több tízezer márkás nagyságrendű pénzekért adta el nyugatra gyűjtőknek. (Megvoltak a csatornái.) Gondolom, egy idő után elfogytak ezek a szerkezetek itthon a különféle titkos lelőhelyekről, zugokból.

Studiolum írta...

Biztosan így van. És hát kinek is kellenének? Hiszen még komoly verkligyűjtőink sem nagyon vannak (egy-kettő azért igen, lapjuk is van). Berlinben viszont, és egész Németországban is nagy verklis-reneszánsz van, nemcsak gyűjtés (az is nagy), hanem előadás-kultúra is.

pera írta...

Az első képen a deszkapalánk is arra utal, hogy nem elitkörnyéken muzsikál a kintornás, de a gyerekek milyen ágrólszakadtak? Jól fésülteknek lakkozott cipőben képzeli az ember a német kölyköket, mintha egy Kastner-regényből - majdnem Kasztner, de mégsem! :)- lépnének elő.
Jó hát persze látom a dátumot. 1925 még nehéz év lehetett...

Tamas Deak írta...

https://www.youtube.com/watch?v=cPCh3nF5rFg

Ferkó írta...

Ha gyéren, de még az ötvenes évek második felében is előfordult Budapest utcáin verklis. Talán éppen az, ami A verkli szól, Katikám című poszt elején látható. A hátán átvetett gurtnival tolta szekérféle alkotmányon, éppen mint a hordárok. Az utcán pedig olyan kinézetű kissrácok kísérték, mint a húszas évek Berlinjében. Betolta a körfolyosós udvarokra, vagy megállt a nagyobb irodaházak előtt, úgy tekerte. Az aprót, amit kapott, papírba csomagolták az emberek, és a srácok kapkodták fel a földről, be a verklis kalapjába

marguerite írta...

még a hatvanas elején is, Ferkó, nézd! ,)

Peter írta...

Most már én is nekiláttam, hogy előkeressem az emlékezetemben élő fotót. Nem volt könnyű menet, a nyolcvanas és kilencvenes évek összes negatívját végigböngésztem a dobozban, amikor szinte utolsónak a kezembe akadt a Forte film. Közben hihetetlen elfelejtett kincseket találtam. Az idevágó kép itt: http://pastelpiano.blogspot.hu/2013/01/werk-lee.html

A Két Sheng Szerelmese írta...

marguerite:

Hát ez fantasztikus, ez nem verkli, hanem egy gépzongora! Nem semmi lehetett felrakni a kordéra... A gépzongora belül egy teljesen szabályos zongora, ami egy lyukkártyás papírtekercsen előre rögzített darabot tud visszajátszani. Olyan hírességek készítettek gépzongorafelvételeket, mint Scott Joplin, Bartók és a fiatal Arthur Rubinstein. Elképesztő, nem csak az, hogy a hatvanas évek elején még voltak ennek itthon működő példányai, hanem az is, hogy valaki ezzel a hangszerrel még "turnézott" is a pesti panéltelepen...

marguerite írta...

mindjárt utánakotrok a spejzban, hogy mit tudunk még róla közösségileg, kis türelmet ,)

Tamas DEAK írta...

Ez csak közvetve? csatlakozik talán a témához, de mivel nemrég találtam meg ezt a videót, ideadom :)