Óvilági játékok


Az „öt kő”-játékról írva Braun Tamás küldte el ennek a dokumentumértékű blogbejegyzésnek a címét, amely megejtően idézi fel, hogyan játszották a játékot fél évszázada a nyolcadik kerületi Kálvária téren – nem kaviccsal és nem birkacsonttal, az egykori állattenyésztés melléktermékével, hanem a nagyvárosi állattartás hulladékával: patkószeggel. Illusztrációink Friedmann Endre korabeli budapesti fotói.


Még most is emlékszem, ahogy nekieredünk a józsefvárosi flaszterrengetegnek, patkószeget keresni. Tudtuk, hogy azokat a pesti szorgalmas lovacskák veszítik néha el szőrkamáslis patájukról. Muraköziek, akik tejeskannákkal, söröshordókkal megterhelt stráfkocsikat húznak naphosszat, a kissé karcsúbb postáslovak, vagy a jeges kocsit vonszolók, a kor néma rabszolgái.


Szükségünk van a megkopott, elvesztett patkószegekre a bikázáshoz. Ezek a négyszögletes fejű metrikus csavarok akkor tökéletesek, ha a szögletes rész a felére kopik, így egyensúlya ideális lesz, ezért az eszköz játék közben a felkapó ujjakhoz idomul.


Strázsálunk gyakorta a Szigetvári utcai tejüzem előtt, várjuk a délelőtt érkező tejeskocsikat, portyázunk sokszor a Dugonics utcai sörlerakat körzetében. A szívósabb kölkök elvetődnek sokszor a Verseny utcai posta járműtelepének tájára. Amikor a beszerzés sikerrel zárul, megtelnek a Kálvária tér, a Papgödör padjai, vagy a sima utca aszfaltos síkja, ahol két vagy több fős csapatok alakulnak, és megindul a játék.


Hat darab bikára van szükség, amelyet a játékos kezdéskor kiterít, egyet kézbe vesz, feldobja. Közben egyet felvesz. Kettő van nála, abból az egyiket feldobja, s míg az a levegőben van, még egyet felkap. És még kétszer ugyanez. Amíg egy marokba kerül az összes bika.


Majd folytatódik a szétszórás után, kétszer két patkócsavar felkapásával. Utána három és kettő marokba szedésével.


A leeső bikával együtt hat darab van a marokban. Ekkor egy kerül a levegőbe és öt a játéktérre csattan, majd megfordítva, egy feldobása közben ötöt felkapunk, a hatodik marokba esését megvárjuk.


A végső momentum a behajtás. Leszórjuk a csavarokat, majd az egyik kéz hüvelyk és mutató ujjával a játék térre kaput formázunk.


Egy bika feldobása közben másik kezünkkel egyenként hajtjuk a kapun túlra a bikákat. Ugyancsak ezzel a módszerrel kettőt-kettőt, plusz egyet hajtunk a kapu mögé.


Végül mind az ötöt egyszerre kell besöpörni a karámba.


Többféle értékelés lehetséges. Mehet időre, vagy az első rontásig. Lehet számolni a hibátlan játékokat.


A rontástól mindig újra lehetett kezdeni…


6 megjegyzés:

bitxəšï írta...

Érdekesek a képek! Vajon az utolsó lovaskocsi mikor tűnt el Budapest utcáiról?

Studiolum írta...

Hogy pontosan mikor, azt nem tudom, de Békés Pál a Csikágó-ban szépen leírja az utolsó jegesfuvar megszűnésének jelenetét.

Egyébként ha Nagy-Budapestre érted, a rákosi kerületekben még mindig van lovaskocsi.

bitxəšï írta...

Hm, ez érdekes! Köszönöm az infót!

TuRuL_2k2 írta...

Zseniális, mint mindig.

marguerite írta...

Rákospalotán még többfelé tartanak, most is szoktam látni, csak már ritkán járok arra. A hetvenes évek végén, nyolcvanas elején még szódás is járt lóval.
Egy kánikulai napon meg épp a kapunkkal szemben összerogyott egy igásló, a gazdája a nagyapámtól kért slaugot, hogy locsolja vele szegényt, de nem sikerült talpra állítania. Mi gyerekek sokáig néztük, hogy mi lesz, nagyon megrázó volt, főleg hogy a jól értesült unokatestvérem bedobta, hogy ebből már csak lókolbász. óvodás lehettem, úh olyan 1980 körül.

Névtelen írta...

léteztünk!; s hogy miért léteztünk? - csakis magunkért, s mindenki másért!
jók a képek, csókolom!