Két szobor története

Kilépve a buşteni vasútállomás épületéből, akárhányszor is indultam kirándulni a Bucsecsbe, mindig ez a szobor volt az első, amit megpillantottam. Groteszk alakját nem lehet nem észrevenni, történetet mesél:


Ő Constantin Mușat káplár. Földműves családba született, az öt elemi elvégzése után szabónak tanult Bukarestben, ám az első világháború gyökeresen felforgatta békebeli életét. A Nagy Egyesítő Háború kitörésekor Muşat a Predeal környéki erőknél szolgált.



Treceti batalioane române Carpaţii

A híres román induló szövege az idők során némileg változott, de nincs ma sem olyan katonaviselt ember Romániában aki nem ismerné. A fiatalok ma inkább kirándulóéneknek használják, többnyire politikai töltés nélkül, hiszen a Kárpátok bérceire szólít a szöveg.

Treceti batalioane române Carpaţii
La arme cu frunze şi flori
V-aşteaptă izbânda, v-aşteaptă şi fraţii
Cu inima la trecători

Ardealul, Ardealul, Ardealul ne cheamă
Nădejdea e numai la noi
Sărută-ţi copile părinţii şi fraţii
şi-apoi să mergem la război

’Nainte! ’Nainte cu sabia-n mână,
(néhány szövegben spre Marea Unire)
Hotarul nedrept să-l zdrobim
Să trecem Carpaţii, ne trebuie Ardealul
De-o fi să ne-ngropăm de vii.


A dal ritmusát és hangulatát tartottam fontosabbnak a fordításkor, mintsem a szó szerinti hűséget. Valahogy így kell érteni:

A Kárpátokon keljetek át, román zászlóaljak,
fegyvered csövében szál virág,
Vár a győzelem, és várnak honfitársak
a hegyen túl számítanak rád.

Erdély, Erdély, Erdély most szólít
A remény csak bennetek van már
Fiú búcsúzz el most, testvértől, anyádtól
S induljunk, a háború vár.

Előre, előre, karddal a kezünkben
(a Nagy Egyesülésért)
E méltatlan határt zúzzuk szét,
Keljünk át Kárpáton, Erdélyért nem bánom,
Ha eltemetjük egymást ma még.


A váratlan oláh betörés hírére (augusztus 27.), az ekkor orosz fronton szolgáló székely gyalogezredet, a 82-eseket is visszavezényelték szülőföldjük védelmére.


A katonanóta szövege módosult tehát:

Románia felé nem tudjuk mi az utat.
Őrmester úr vezessen minket oda.
Elvezetlek jó fiaim én is el megyek.
A jó Isten tudja ki jön vissza veletek.


És megmutatták, mit ér egy magyar gyerek. A központi hatalmak válaszcsapásai október végére teljesen visszaszorították a román csapatokat kiinduló állásaikba. Muşat káplár pedig védte a hágót Predealnál, amíg védhette, majd a moldovai frontra vezényelték, ahol aztán súlyosan megsebesült. 1916 decemberében, amputálni kellett a bal karját. Leszerelhetett volna, ám kérvényezte, hogy visszamehessen a frontra. A harcokban a székelyek is véreztek.


Ellőtték a jobb karomat… Első világháborús katonadal

Ellőtték a jobb karomat, folyik piros vérem
Nincsen nékem édesanyám, ki bekösse nékem
Gyere kisangyalom kösd be
Sebeimet, s gyógyítsd meg a bánatos szívemet.


1917-re a román-orosz csapatok, a sorozatos német-török-bolgár győzelmek miatt (itt harcolt Erwin Rommel is), Havasalföld felett elveszítették az ellenőrzést, ezután már a Moldovában, taică Bertalau (Bertalau papa - Berthelot francia missziós tábornok) segítségével újjászervezett román illetve orosz csapatok ellen folytak véres ütközetek, ezek közül kiemelkedőek az Ojtoznál, Mărăştinél illetve Mărăşeştinél vívott harcok.

A térképen jelölt pontok fentről lefelé: Székelyudvarhely, Ojtozi-szoros, Tömösi-hágó.
Ez utóbbi Predeal határa, a Tömös és Prahova folyók vízválasztója.
Az itt jelölt 2508 méteres magaslat, a Bucsecs Omu csúcsa.
1916 őszén súlyos harcok folytak a Déli-Kárpátok többi átjáróján is.

Így keveredtek hát 1917 nyarán a 82-es székelyek és Muşat káplár bajtársai a Ojtozi-csatába. Muşat káplár, a történet szerint, félelmet nem ismerve, épen maradt karjával dobálta a gránátot a rettenthetetlen székelyekre. Ropogtak a masingeberek s így érte őt is augusztus 14-én a hősi halál.

Mednyánszky: Katonák

Baeșu, Aurel: La atac (A támadás)

1917-ben a 82-es székely gyalogezred hősi halottainak Székelyudvarhelyen szobrot avattak. Cserefából készült, de vaspikkelyekkel borították. Ezért, és nem kevésbé a harcokban tanúsított vitézségük miatt, Vas-Székelynek nevezték el.


Az avató ünnepségen József főherceg is jelen volt. Talapzatán a következő versek voltak olvashatóak:

Gyopárt a Hargitáról hozzatok,
a székely hősök halhatatlanok
Ojtuznál, Volhina síkjain, s ott lenn Doberdón,
ismeri az ellenség a puskatusom
A trón, s a haza védelmében vassá válik a székely,
s hősi, csodás tettét hirdeti a hon, s a világ
Magyar testvéreink, ne féljetek,
míg napkeletnél állanak a székelyek


A breszt-litovszki béke után Romániának sem maradt választása: a rablóbékének nevezett bukaresti békében, megszegve az antantnak tett ígéretét, kilépett a háborúból (igaz, az antant sem volt képes tartani a Romániának ígért háborús körülményeket). A világháború utolsó előtti napján azonban újra hadba lépett. (Románia a világháborúban)

Az 1918-ban bevonuló román csapatoktól a Vas-Székelyt semmilyen nemzetközi egyezmény nem tudta megvédeni. A kijárási tilalom leple alatt 1919 februárjában ismeretlenek lefűrészelték a puskáját, mely Ojtozra emlékeztetett. Később egy koporsót helyeztek rá, majd reggel a román katonák felpofozták azokat a diákokat, akik ezt levették a szoborról. Február 9-én aztán ledöntötték a szobrot talapzatáról és puskalövésekkel szimbolikusan kivégezték, majd a helybéliekkel feldaraboltatták. A tisztek vacsoráját, a történet szerint, ezen főzték meg aznap (forrás).

A háború után számos emlékművet emeltek a Nagy Egyesítő Háború halottainak emlékére, Muşat káplár vitézsége és hazaszeretete szimbólummá vált a románok között, így három városban is szobrot mintáztak róla. Brăila, Bârlad illetve Buşteni ad otthont ma ezeknek az emlékműveknek.


Ezt itt, Buşteni vasútállomásán, a papírgyáros Otto Schiel támogatásával, 1928-ban emelték, az avatásra még Mária királyné is ellátogatott. Az alkotás címe: Ultima grenadă a caporalului Mușat, vagyis Muşat káplár utolsó gránátja.


A Vas-Székely kultuszát sokan tartották életben, például nagyapám, aki naiv fafaragó művészként, élete végéig faragta a Vas-Székelyt. Vélhetőleg mások is készítettek hasonlókat. A nyolcvanas évek során több tucat hasonló faragás készült:


A szobor-mese 2000-ben, március 15-én nyert új fordulatot. Ekkor avatták újra, az immár bronzból készült Vas-Székelyt a Patkóban, Székelyudvarhelyen, alig száz méterre eredeti helyétől.


Talapzatán ma csak ez a strófa olvasható az eredeti négyből:

„Gyopárt a Hargitáról hozzatok,
a székely hősök halhatatlanok”



És ez a halottaiból feltámadt bronz Vas-Székely, a Hargita kapujában.


Hazatérek a Bucsecsből, ahol egykoron a magyar határ húzódott. Elhaladok Székelyudvarhely főterén a Vas-Székely előtt. Hát így teljes számomra a két szobor története.

12 megjegyzés:

Per Spegulo írta...

Dicsőség és örök hála a hősöknek! Lám, a Vas-Székelyt sem felejtette senki, minden viszontagsága ellenére sem.
De ez a mindenképpen harcolni akaró félkarú román története, valahogy nekem olyan ... anti. Mármint, mint egy volt katona mondom ezt. A hadseregnek vannak szabályai, hogy minek kell megfelelnie egy katonának. Mondjuk, tudjon járni, rohanni, "rugalmasan elszakadni", menekülni és lőszeres ládákat pakolni. És ez fél kézzel meglehetősen sete-suta lehetett.
Mindenesetre, mint minden hősnek (ha így volt), neki is kijár a tisztelet. De a szívem akkor is a Vas-Székelyé.
Már csak azért is, mert a bukaresti béke alkalmával nagyapámnak volt szerencséje a bukaresti díszfelvonuláson részt vennie, mint kiváló katonának. Haláláig emlegette ezt a dicsőségét. (Bár ő mindvégig "rumunyoknak" emlegette őket.)

Studiolum írta...

Gyönyörű ez a két szálon futó, egymással összeegyeztethetetlen, s végső soron mégis eggyé váló történet, a rengeteg hasonló történet egyike, amelyek ennek a mi világunknak a történelmét alkotják.

Régi olvasónk, Pawel Krakkóból az angol változatban hívta fel rá a figyelmet, hogy a román induló nagyon hasonló a Szara piechota (A szürke gyalogság) című lengyel indulóra, amelyet egyes lengyel források szerint Leon Łuskino komponált, de Pawel szerint a román változat régebbi ennél, s ez utóbbi talán az Эх, распошёл című orosz cigánydalra mehet vissza. Mindenképpen van benne valami nagyon oroszos. Érdemes lenne utánajárni, ahogy már több vándordallammal is tettük itt a Wang folyón. Nincsen róla véletlenül román irodalom?

Grimpix írta...

A lengyel induló hasonlatossága lenyűgözött, keresgéltem is a román neten, sajnos elég nagy a köd. Mivel a Vasile Seicaru feldolgozása lett igazán "sláger", ezért az "eredet" kérdést többnyire azzal intézik el, hogy első világháborús katonainduló és kész.
Egyetlen helyet találtam ahol érdemben foglalkoznak a kérdéssel (http://www.worldwar2.ro/forum/index.php?showtopic=5954&st=0), de ők is masszívan találgatnak. Összefoglalva: talán 1915-ben már létezik a dal, és talán van egy bolgár változat is a lengyel mellett, amit sajnos nem tudtak megnevezni, pedig érdekes lenne. Az orosz eredetet ők is valószínűsítik.
Csak kérdem laikusként, nem lehet, hogy oroszul is létezhet egy, a cigánynótából származó katonaének? Csak merthogy katonaéneknek könnyebb lett volna exportálni pl. Romániába, Bulgáriába az orosz-török háború során.
Most már annyit hallgattam ezt a dalt, hogy folyton ez van a fejemben, ami kicsit már kezd ciki lenni :)))
Mindenesetre van pár román ismerősöm, ha megtudnak valamit a dalról, szólok.

quid infernum? írta...

Hogy az egyenlőséget visszabillentsem, nekem a Muşat szobor jobban tetszik, bár meglepő, hogy egy hőst ennyire kifacsarodva ábrázolnak - a testi hibáját "muszáj" kiemelni, hiszen az "emel az értékén", de azt megmutatni, hogy ez mennyire nehézkes lehetett neki... Fura.

Viszont, ha már szobor, nem szeretné valaki az Osztyapenkó szobor sorsát is megírni? Én akkor még nem éltem, mikor már elszállították - ám nagyon sokáig emlegették még (úgy, mint ahogy a mai napig elirányít anyám a "Febszab" térre :) ), úgyhogy szerintem érdekes téma lenne.

Studiolum írta...

Igen, épp ezt akartam írni a Mușat-szoborról, ezekben a percekben nézegetve a képeket és hallgatva a zenéket, hogy milyen bátran formáztak a románok abszurd szobrot már a 20-as években! Caragiale és az Academia Cațavencu szelleme lebegi körül Mușat káplár emlékét. Bár az abszurditás jó része szerintem Grimpix zseniális fotóérzékenységéből fakad.

És elgondolkodva a dolgon, azért az abszurdba valami hátborzongató érzés is vegyül. Hogy olyan ez a két szobor, mintha teszem azt Szentendrén meg szemközt Vácon két ma is eleven emlékű és ellentétes politikai szimbólum állna ilyen hangsúllyal, teszem azt Milosevics és Izetbegovics, Szálasi és Wallenstein vagy… nem is tudok megfelelő párhuzamot, szóval aki alkalmas olyan harcos ellentétes identitásokat megtestesíteni, amelyek bármikor ismét vérbe boríthatják a régiót. És hogy ez egy országon belül van. És hogy mindkettőt megtűrik. Egyelőre, legalábbis.

Még jut eszembe, hogy a román dalban az is zseniális, hogy a Kárpátokon való átkelésre buzdít, ami önmagában is férfias tett, hát még ha a túlnani testvérekért teszi az ember. Most tényleg, mit állítson szembe ezzel egy komoly irredenta? Fel, fel, keljünk át az ártándi mezőkön? a biharpüspöki csatornán?

Az Osztyapenkó-szobor mellett én még sokszor elhaladtam, meg azóta is láttam néhányszor a szobormúzeumban. Abszurd történet az is, Osztyapenkó százados története is meg a szoboré is. Megírták már sokféleképp sokszor, lehet, én is összefoglalom itt a Wang folyón.

Grimpix írta...

Gondolom ismeritek, de azért mégis: http://www.szoborlap.hu/8148_szegedi_vashonved_szeged_szentgyorgyi_istvan_1915.html
Vajon hány hasonló készülhetett még? Ez a fémszegekkel kipikkelyezett megoldás annyira érdekes számomra, és igazából nem tudom elképzelni, hogyan is nézhetett ki valójában. A bronz Vas-Székely ebből semmit sem tudott átmenteni sajnos, olyan mint bármilyen bronz szobor.

Studiolum írta...

Valószínűleg mindkét és sok más esetben szükségmegoldásról, fémimitációról volt szó. Amikor a harangokat is elvitték ágyúnak, honnan lett volna fém a szoborra? Kovács Ákos említi a 80-as évek végén rendezett első világháborús hősi emlékművek kiállításának katalógusában, hogy sok ilyen szobor először fából volt, s csak később, a 20-as években váltották fel fémmel.

Névtelen írta...

> a román dalban az is zseniális, hogy a Kárpátokon való átkelésre buzdít...
Furcsa hozzáállás... Már 150 évvel az első világháború előtt Samuil Micu Klein munkássága nyomán, az ortodox papság tevőleges hozzájárulásával megindult a tervezett nemzetépítés. Ez a szenzációs, meg az, hogy erre a magyar vezetők nem voltak képesek. Ehhez képest Constantin Mușat káplár tevékenysége egy egyszerű vak magyargyűlölő tette, amiért egyszer egy székely menyecske kikacaghatta... Vajon a török ellenség ellen is ilyen hévvel harcolt volna (a családneve török eredetre mutat) ?

Névtelen írta...

Örülök hogy említésre került Kovács Ákos neve. Érdemes lenne leporolni azt a kiállítás(á)t (is). Addig is mindenkinek ajánlom akit érdekel a téma:Monumentumok az ez első háborúból. Bp.: Corvina,1991

Studiolum írta...

Azerbajdzsáni társszerzőnk, Araz ma Budapesten járt, találkoztam vele, és az egyik első dolog, amit említett, hogy mennyire megfogta ez a bejegyzés, mennyire pontosan értette a lényegét, és mennyire emlékezteti őt az otthonról ismert és feloldhatatlan örmény-azeri ellentétekre.

A román dalban a propaganda szempontjából tényleg zseniális, hogy a Kárpátokon való átkelésre buzdít. Amilyen nehéz (gyakorlatilag lehetetlen, csak a pillanatnyi helyzetet kihasználva lehetséges) volt ténylegesen áttörni a Kárpátokon, annyira hasznos volt ez a motívum az ideológia szempontjából. De hát a vélemény szabad, ki-ki félreérthet bármit, amit félreérteni akar, lelke rajta. Csak úgy becsületes, ha tudja, hogy ezt ő akarta félreérteni és nem én mondtam.

Kovács Ákos zseniális munkásságából én ezt a katalógust ismertem meg legelőször, megjelenésekor. Sokat adott nekem, és tényleg ajánlom mindenkinek.

Tamas Deak írta...

Én úgy tudom, hogy a rumuny a román nyelv erdélyi tájszólásának elnevezése ...
De az nekem teljesen új volt hogy 1917-ben még folytak harcok...

Petrus Augustinus írta...

Bizony, az 1918 májusi bukaresti békéig, ahol területet is kaptunk. Kb. olyan értelmes indokokkal (Nagy Lajos Kumánia királya volt etc.), mint amiket román testvéreink használtak Erdély elrablására mi is magunkhoz csatolhattuk volna egész Romániát - hacsak néhány hónapig is. Ám drága vezetőink csak egy 3-10 km vastag sávot vettek el a magyar-román és bukovinai-román határon és csatoltak a Birodalomhoz a hágók jobb védhetősége miatt.

Nem mintha szerénységük bármit is számított volna..Párizsban nem érdemek, hanem érdekek alapján döntöttek.