Újabb magyar emlék a Szentföldről

Miért van az, hogy a legfantasztikusabb felfedezésekről – légyen az bigfoot, a lochnessi szörny vagy szibériai folyón átkelő gyapjas mammut – mindig életlen felvételek készülnek? Akármi legyen is az ok, e törvényszerűség alól jelen sorok szerzője sem tudta kivonni magát, amikor pár napja a Szentföldön járva egy röpke, de megdöbbentő találkozást kívánt fényképezőgépével megörökíteni.

De ne vágjunk elébe a történetnek. A találkozás váratlanságának megértéséhez fel kell idéznünk egy fontos eseményt, amely február elején a magyar sajtót leginkább foglalkoztatta: a Malév leállását. A légitársaság sorsa Tel-Avivban pecsételődött meg, ahol a Ben Gurion repülőtéren február 3-án a Malév Budapestre visszainduló járatát már csak tetemes összeg kifizetése fejében lettek volna hajlandó kiszolgálni. A többi már, mondhatni, történelem: a Malév visszahívta az összes visszahívható gépét a tel-avivi és egy Dublinban vesztegelő gép kivételével. Pár nappal később olvashattuk a hírekben, hogy a Malév flottáját lízingelő amerikai cég még aznap elszállította írországi bázisára a flotta nagy részét, majd február 6-án, hétfő hajnalban elszállt a Malév utolsó gépe is Budapestről. Érdekes módon február 23-án megint csak azt olvashattuk az Indexen, hogy aznap repült el az utolsó Malév-gép Budapestről: ez az utolsó gép állítólag szervizelésre várt, ezért szállították el ekkora késlekedéssel.

De mi lett a tel-avivi Malév-gép sorsa? Erről érdekes módon szinte semmit sem mondanak a hírek. Az egyetlen utalást a fenti Index-cikkben lehet találni, amely röviden összefoglalja a Malév-flotta sorsát: „A Malév február 3-án állt le, és az első lízingelt repülőgépek már aznap este 10 óra után landoltak az írországi Shannon repülőterén, az amerikai International Lease Finance Corp. (ILFC) központjában. A Malév-flotta gerincét adó 18 Boeingből (a „fekete seregből”) aznap 14-et vittek Írországba, kettő akkor még Budapesten maradt, egy Dublinból, egy pedig Tel-Avivból érkezett később Shannonba.” Ezek szerint az összes Malév-gép – beleértve a tel-avivi gépet is – visszaérkezett az írországi bázisra. Az utolsó Malév-gép immáron végérvényesen elrepült.

Vagy mégsem? Március 5-én egyhetes izraeli látogatásról indultam haza Koppenhágába. A repülőtéren megtudtuk, hogy a mi járatunk utasainak biztonsági ellenőrzését valamilyen okból a régi, egyes terminálon végzik, amely mintegy öt kilométerre fekszik az új, hármas termináltól, s ahova shuffle buszok segítségével lehet csak eljutni. Lecaptattunk a terminál alsó szintjére, ahol egy híd alatt megtaláltuk a buszmegállót: röpke húsz perc múlva már jött is a buszunk. Az út első szakasza az új terminál kerítésével párhuzamosan fut, ahonnan jól látni a kerítés túloldalán a kiszolgáló folyosókkal összekötött, indulásra váró gépeket. S itt történt a nem várt találkozás: a várakozó gépektől pár száz méterre, a repülőtér egyik „szégyensarkában” ott álldogált szerényen, a többiektől elfordított orral a jól ismert piros-fehér-zöld farokfestésű Malév-gép! A buszsofőr látva felpattanásomat és hogy az ablakon izgatottan kibámulva a fényképezőgépemmel babrálok, előzékenyen még le is lassított, hogy jobban sikerüljön a fotó: ennek ellenére sem lett annyira éles, amennyire szerettem volna, de így talán – ahogy ez a jetiről és szibériai mamutról készült fotókra is áll – még inkább megvan a dokumentum-jellege:


Mivel a biztonsági ellenőrzés után a busz már egy egész más úton – egész pontosan az egyes terminál használaton kívüli kifutópályáján – vitt minket vissza a hármas terminálhoz, a Malév-gépet a földről többet már nem volt szerencsém megpillantani. Annál nagyobb volt az örömöm, amikor koppenhágai gépünk felszállása közben az ablakon kinézve felfedeztem, hogy tökéletes a rálátásom a Malév-gépre. Buzgón kattogtattam a fényképezőgépemet, és mint itthon kiderült, a sok elmosódott felvétel közt volt egy használható is:


Nyájas olvasó, az utolsó Malév-gép még nem szállt fel. Tel-Avivban rostokol, és várja, hogy kiváltsák, csakúgy, mint tették azt jó ötszáz évvel ezelőtt Gázában a magyar mamelukok. Amíg ez meg nem történik – s ez, úgy tűnik, egyhamar nem is fog –, addig is módunk van a magyar múlt egy élő – vagy inkább halódó – darabkáját könnyes szemmel megcsodálni a tel-avivi repülőtéren. A szentföldi magyar emlékek sora a Sion-hegyi Dormitio-templom magyar oltára, az Olajfák hegyének magyar Miatyánk-táblája és a názáreti Magyarok Nagyasszonya mozaikja mellett így újabb szép emlékkel gazdagodott.

2 megjegyzés:

Studiolum írta...

Araz most említette meg az angol változathoz küldött kommentárjában a történetnek azt a szép csavarját, hogy az ILFC lízingtársaság alapítója és 2010 februárjáig, nyugdíjba vonulásáig igazgatója, Steven F. Udvar-Hazy magyar volt :)

A Két Sheng Szerelmese írta...

Minden hiábavalóság, mondja a prédikátor. Blogbejegyzésem szinte már publikálása pillanatában elvesztette aktualitását: a Malév utolsó gépe ma délelőtt felszállt Tel-Avivból, és már meg is érkezett végállomására, Dublinba. Azért mindenkit megnyugtathatok, így is van még Izraelben egy-pár érdekes magyar vonatkozású hely, amit érdemes felkeresni.