A Madonna mosolya


Rómában, a Szent Kelemen-templom mögött, ahol az út meredeken indul felfelé a Caelius-dombra a középkori Santi Quattro Coronati apátsághoz, s azon is túl a városfalnál álló lateráni bazilikához, a sarkon különös, viharvert kis kápolna áll. Különös, mert szemmel láthatólag évszázadokkal öregebb a háznál, amelyhez tapasztották, de felirata miatt is. Az útszéli kápolnák, feszületek, képoszlopok, ha imát kérnek, többnyire adott célra kérnek, s meghatározott természetfölötti segítséget helyeznek kilátásba érte. A Querceti utcai kápolnácska márványtábláján olvasható vers azonban mintegy érdek nélkül kéri az arra járót, hogy köszöntse a Madonnát.


Il sorriso di Maria
A questi luoghi allieterà
Se chi passa per la via
«Ave o Madre» a lei dirà.

Mária mosolya
beragyogja ezt a helyet,
ha ki az úton erre járva
„Üdvözlégy, Anyá”-val köszönti őt.


Giambattista Nolli 1748-as térképe, útitársunk Róma történetén át, nem jelöli a kápolnát, legalábbis nem látja el számmal, de nem lehetetlen, hogy a sarkon kiálló kis bütyök erre utal. Antonio Tempesta 1593-as térképén azonban világosan kivehető a félköríves kápolna a sarkon, akkor még egy kert vagy mező előtt, egy lakóházzal szemben, nagyjából félúton a Szent Kelemen és a Santi Quattro Coronati között.



A kis utca lassan háromezer éve viseli a via Querquengetulana, avagy via dei Querceti nevet az egykor a Caeliust borító – Nolli térképén még látható – tölgyerdőről. Ferdinand Gregoroviusnak a középkori Rómáról írott monumentális nyolckötetes munkája szerint azonban már a kora középkortól kezdve vicus Papissae, a pápanő utcája néven emlegették, mégpedig azért, mert a szemközti ház birtokosa a Papa család matrónája volt.

Az utca nevére először a 11. században tűnik fel egy másik magyarázat, amely évszázadokon át izgalomban tartja majd Európát. A metzi domonkos Jean de Mailly 1099-es Világkrónikája lapszéli jegyzetben említi, hogy hallott egy történetet, amelynek utána kell még járnia. Eszerint egy Rómában látható kő PPP feliratának (valójában pecunia propria posuit, „saját költségén emelte”) magyarázata az lenne, hogy egy férfinak öltözött nőt választottak meg pápának, s amikor a nő lovaglás közben nyilvánosan gyermeknek adott életet, a nép mindkettejüket felkoncolta, és sírjukra azt véste: Petre Pater Patrum, Papissae Prodito Partum – „Péter, atyák atyja, leplezd le a pápanő szülését”. A római idegenvezetők szemmel láthatólag már a 11. században is megdolgoztak a pénzükért.

A történet azonban rendtársa, a 13. századi opavai/troppaui Márton gnieznói püspök megformálásában vonult be a középkor botránykrónikájába. Martinus, nyilvánvalóan a beiktatásakor Rómában látott utcácska nevétől megihletve, már a pontos helyszínt is tudni vélte, ahol a hihetetlen esemény, amelyről addig négyszáz éven át senki nem hallott, megesett.

„Post hunc Leonem Iohannes Anglicus nacione Maguntinus sedit annis 2, mensibus 7º, diebus 4, et mortuus est Rome, et cessavit papatus mense 1. Hic, ut asseritur, femina fuit, et in puellari etate Athenis ducta a quodam amasio suo in habitu virili, sic in diversis scienciis profecit, ut nullus sibi par inveniretur, adeo ut post Rome trivium legens magnos magistros discipulos et auditores haberet. Et cum in Urbe vita et sciencia magnis opinionis esset, in papam concorditer eligitur. Sed in papatu per suum familiarem impregnatur. Verum tempus partus ignorans, cum de Sancto Petro in Lateranum tenderet, angustiata inter Coliseum et sancti Clementis ecclesiam peperit, et post mortua ibidem, ut dicitur, sepulta fuit. Et quia domnus papa eandem viam semper obliquat, creditur a plerisque, quod propeter detestationem facti hoc faciat. Nec ponitur in cathalogo sanctorum pontifcum propter mulieris sexus quantum ad hoc deformitatem.”

„[IV.] Leó [847-855] után a mainzi születésű Angliai János ült két évet, hét hónapot és 4 napot [a pápai trónon.] Rómában halt meg, s ezután egy hónapig üresen állt a trón. Azt mondják róla, asszony volt, akit leánykorában egyik szeretője vitt férfiruhában Athénba. Sokféle tudományban jártasságot szerzett, úgy, hogy nem volt hozzá fogható, s Rómában a triviumot tanítván sok magister az ő tanítványává és hallgatójává szegődött. S mivel életének és tudományának nagy híre kelt a városban, egyetértőleg pápává választották. Ám pápasága idején egyik udvaronca teherbe ejtette. Minthogy nem tudta előre a szülés idejét, a Szent Péterből a Lateránba tartván a Colosseum és Szent Kelemen temploma között fájdalmak fogták el, megszült, s mindjárt meghalván itt is temették el őt. Minthogy pedig a pápák mindig kerülik ezt az útvonalat, sokan úgy hiszik, e történet undoksága miatt tesznek így. Nem is került fel a pápák listájára, egyfelől női neme, másfelől e botrány miatt.”

A pápanő szülése Jacob Kallenberg illusztrációján Boccaccio De claris mulieribusához (1533), illetve a pápanő (Johanna Wokalek) Sönke Wortmann Die Päpstin (2009) c. filmjében


A Laterántól, a római pápa plébániájától a Szent Péterhez, Róma legszentebb búcsújáró helyéhez vezető ceremoniális útvonalnak ezen a szakaszon valóban három változata volt. A leglátványosabbat, a S. Giovanni in Laterano utcát, amelyet V. Sixtus tisztít meg és emel majd 1588-ban via Papalisszá, a középkoron át a Ludus Magnus, a Colosseum melletti gladiátor-laktanya romjai tették járhatatlanná. Ennek híján két párhuzamos útvonal kínálkozott: a festői via Ss. Quattro Coronati – ahol majd mi is végigmegyünk a Caeliuson tett túránk során –, amely azonban rendkívüli meredeksége miatt kevéssé volt alkalmas ünnepi menetre, illetve az ókori főútvonal, a Via Labicana, ahol a villamos jár a Laterán és a Colosseum között. A középkori pápák természetesen az utóbbit választották, de a római nép ésszerű magyarázatot keresett rá, miért nem a rövidebbik útvonalon közlekedik a pápa, ahol mindenki más. S aki keres, az talál.

A Ss. Quattro Coronati apátság magányosan a Caelius hegyén, a 19. század végi fővárosi telekspekuláció és körbeépítés előtt. Na ez volt az igazán zaftos botrány a Caeliuson!

A pápanő legendáját, különös módon, végül nem a katolikusok, hanem a protestánsok cáfolták meg humanista szövegkritikai módszerekkel. Onofrio Panvinio, a nagy 16. századi római történetíró még elfogadja hitelesnek, csupán részleteiben igyekszik szépíteni, de a hugenotta David Blondel a 17. század elején egyértelműen kimutatta költött voltát, s a pápák is ettől kezdve cenzúrázzák említését.

A római nép azonban tudja, amit tud. Pápák és tudósok jönnek és mennek, a vicus Papissaet meghosszabbították a telekspekulációval felhúzott katonai kórházig, a kert helyére bérkaszárnyát építettek, de a kápolna azóta is áll. A Caelius negyed, amelyet csak a 19. század végén kötöttek be a város vérkeringésébe, még ma is elevenen őriz sok, másutt elfelejtett régi hagyományt és épületet. A kápolna alapításának okát a tilalom folytán nem lehet kiírni, de mindenki ismeri, s 18. századi karbantartói csupán egy köszöntést kérnek az arra járótól a hely rossz emlékének elűzésére.

A római vörösre festett, repedezett falú kápolna felfeszegetett vas ajtaján belesve nehezen meghatározható korú, de talán a 15. század végére datálható Madonna-freskót látni. Arcvonásai már elmosódtak, de mosolya még mindig beragyogja a kápolna ajtajára tűzött száraz virágokat és fogadalmi szalagokat, s a cseréptetőn és a kövezet réseiben dúsan tenyésző mediterrán flórát, az eltűnt tölgyerdő emlékezetét.


sorriso sorriso sorriso sorriso sorriso sorriso sorriso sorriso sorriso sorriso sorriso sorriso sorriso sorriso sorriso sorriso sorriso sorriso


7 megjegyzés:

Tamas Deak írta...

Ez a sztori akkor nem azonos a Joanna Papissa-val igaz?

Studiolum írta...

Dehogynem, ez pontosan az a történet. Csak nem mentem végig az összes későbbi változaton, mert ez a legkorábbi már tökéletesen megadja a kápolna kontextusát.

Tamas Deak írta...

Ó, akkor viszont a sok új elem miatt nem ismertem meg. Ráth-Véghnél olvastam róla, és ha jól emlékszem, ő még oda konkludált, hogy az egész sztori egy egyházak közötti politikai "csata" volt. Az általad említett forrásokról szerintem biztosan nem írt.

Studiolum írta...

Igen, Ráth-Végh, amennyire emlékszem, a legenda reformáció-ellenreformációs felhasználására koncentrált. Nem is tudom, ismerhette-e a végső forrást, mert arról valamikor a nyolcvanas években publikáltak monográfiát.

Gabor írta...

Az események/legendák sorában, gondolom, biztosat senki se tudhat, de jól látom, hogy ez egy lehetséges láncolat?

* A Papa család idős hölgytagja házat vesz a via dei Querceti-n.
* Az utcát emiatt vicus Papissae-nek is emlegetik.
* Márton püspököt megihleti az utcanév, és a "Papa család matrónáját" "pápanőnek" értelmezve (hogy is van ez? latinul azonos lenne a kettő, vagy csak könnyen félreértelmezhető?) kitalál hozzá egy szaftos történetet. Forrásként -- fantáziáján túl -- használhatta például a metzi Világkrónika említett lapszéli jegyzetét is.
* Az így kitalált történet a nép ajkán tovább él, mígnem valamikor a 15. században egy kápolnát emelnek a "pápanő" feltételezett sírja felett.
* A nép ezzel a "botránnyal" magyarázza, hogy a pápák miért nem a rövidebb utat választották az ünnepi menethez.

Akárhogy is volt, érdekes és színes sztori. Remélem, sok ilyet hallunk és látunk is, alig pár hét múlva! Apropó, ilyen "PPP kő" létezik még?

Köszönet a gyönyörű fotókért!

Gábor

Studiolum írta...

Igen, az irodalom jelenlegi álláspontja szerint ez tűnik a legvalószínűbbnek. Azért ne feledkezzünk el kollégámról, a névtelen 11. századi idegenvezetőről sem, aki a PPP-történetet kiötölte és a metzi domonkosnak eladta. A középkorban színes és hajmeresztő idegenvezetői szájhagyomány létezett a fontosabb turistanevezetességek (főként búcsújáróhelyek) körül, amelyről az útibeszámolókból tudunk (a szentföldit már említettem, az egyiptomiról, ahol az arabok a legfantasztikusabb történetekkel adták el a piramisokat az utazóknak, magyar könyv is megjelent a Kőrösi Csoma Kiskönyvbárban, és volt egy nagy római hagyomány is, amelyik beszivárgott a korai római útikönyvekbe). És persze ez a hagyomány főként a hajmeresztő és hátborzongató történetekre utazott, mint ma is az idegenvezetők egy része.

Balázs Árpád Rafael írta...

Félelmetes. Tündéri. Csak a sárga irigység mondatja ezt velem... és különösen izgalmas az emlegetett Kőrösi Csoma Kiskönyvbár. Jó utat Nektek!
Balázs