Éjkék

Hároméves koromban kaptam ezt a leporellókartonra nyomott egyszerű kis könyvet anyámtól, és le voltam nyűgözve. Az egymásba futtatott mély színek titkok felé vezettek, az ismeretlen meg a nagyon is ismerős elemek keveredése, az egész rajzolt környezet magától értetődő antropomorf volta pedig természetessé tette az átjárást az otthoni világ és a könyveké között. Persze ezt évtizedekkel később fogalmazhatom így, akkor csak hálásan szippantottam magamba szöveget, képet. Olvasóvá jóval a betűk előtt válik az ember.

Az első kiadásból nincs példányom, de az 1974-es második és az 1980-as harmadik kiadás példányszámai – 57 800 és 70 000 – arra utalnak, hogy rengeteg más gyerek is forgathatta. Furcsa, hogy ez után a jól sikerült könyv után milyen sokféle ronda kiadást ért meg az Altató.

Mostanában időnként veszek belőle ajándékba egyet-egyet, ha antikváriumban látom.


József Attila: Altató, zene és ének: Koncz Zsuzsa












10 megjegyzés:

bitxəšï írta...

Ez nekem is megvolt gyerekkoromban.

ÉvaZsuzsanna írta...

Első és majdnem utolsó szinészi fellépésem elsős koromban fűződik az ALTATÓ-hoz, iskolai ünnepélyen adtuk elő, én szerepem szerint egy nagy üveggolyóval kezemben izgatottan hadartam: az üveggolyót megkapod...
Jó lett volna emlékül megtartani azt a szivárványos üveggolyót!

Anna írta...

Ó, nagyon jó újra látni ezt a könyvet, csodás a hangulata!
Meg fogom szerezni az unokáimnak.

bucin írta...

bitxəšï: ennek ellenére se tűzoltó, se katona, se juhász nem lett belőled!:)

Studiolum írta...

bucin: az Altató segít a gyereknek ezeket a pályákat fejben lejátszani, lehet továbblépni japanológusnak.

marguerite írta...

én még mondjuk lennék vadakat terelő juhász, cifra szűr elhagyható

Studiolum írta...

valamennyien azok vagyunk, attól félek, ez nem választás kérdése

bitxəšï írta...

Studiolumnál a pont :)

Aniko Babarczi írta...

Köszönöm, hogy feltetted ide.

marguerite írta...

Öröm volt megosztani :)