Hawelka


„Noha Leopold Hawelka nem emlékezhet a császárra, úgy viselkedik, mintha naponta látná őfelségét. Aki egyszer is járt a Hawelkában, érti, mire gondolok. Leopold úr a tisztánlátás ama tudományával van megáldva, amely csak az igazán nagy vendéglősök sajátja, és aminek köszönhetően kapásból kitalálja valamennyi kívánságotokat. Herr Leopold csak ül a sarokban, rajta száz évének súlya, feketét kortyol, még megigazítja csokornyakkendőjét, te felállsz az asztaltól, mert pisilned kell, Herr Leopold pontosan tudja, hogy azért álltál fel, mert pisilned kell, és int, merre találod a mosdót. Hasonló a helyzet, ha más miatt keltél fel, Leopold kitalálja, hogy még egy kávé, öt fröccs plusz négy barackpálinka.

Pontosan így festett a rendelésünk. Mennyi örömünk telt benne, milyen mosolyt varázsolt az orcánkra, és mily szépen kipirultunk tőle. Ültem a sötét, füstös teremben, amelyet a háború óta nem újítottak fel, és nagyobb büszkeség dagasztotta kebelemet, mintha egy maharadzsa partiján lettem volna, hiszen jobb helyem volt itt, elbarikádozva a Franciaországból, Hispániából vagy Albionból idesereglő turistáktól, mivel ide a világnak csak Mitteleuropaként emlegetett kicsiny szegletéből téved be bárki is. A két derék morvára, a Hawelka testvérekre gondoltam, akik egy szép napon elhatározták, hogy elhagyják szülőföldjüket. Az egyik délnek ment, és Bécsben telepedett le, a másik északnak vette útját, és Krakkóig jutott, és bár mindketten mindörökre elhagyták Brünn és Olmütz vidékét, egyikük sem hagyta el az állam területét, ahol világra jött. A bécsi kávéházat alapított, és be is érte ennyivel, a krakkói csemegeboltot nyitott, és reggeli kiszolgálást folytatott, rendkívül divatos üzletág volt ez akkoriban, ami lehetővé tette a gyarmatáru-kereskedések kuncsaftjai számára az ott beszerzett termékek helybeni fogyasztását, külön e célra rendszeresített hátsó termekben.


Mindkét üzlet remekül prosperált, úgyhogy a fivérek gyökeret vertek új helyükön. A bécsi elnémetesedett, a krakkói ellengyelesedett, Hawełkaként kezdte írni a nevét, és mivel a strassburgi libamájpástétom, a prágai és dalmát sonka, a liptói és az olmützi túró, a pelješaci osztriga, az isztriai szarvasgomba és a braunschweigi disznósajt mindig kiváló volt nála, elnyerte a császári és királyi udvari szállító címét. Ah, ha valaki a termékeire rányomtathatta a helyi nyelven mindenki okulására, hogy csász. és kir. udvari szállító! Nem volt már szüksége semmilyen más ajánlólevélre, semmiféle fogyasztói elismerésekre és babérokra, semmiféle szakmai kitüntetésekre, arany- és ezüstserpenyőkre, rézgarasokra vagy Michelin-csillagokra. „Hivatalos Császári és Királyi Szállító”, ennyi, kész, passz. Még a csernovici gyerekek is tudják, hogy őfelsége csak a legkiválóbb dolgokat fogyasztja.

A reggelizőhelyet idővel étteremmé alakították, amelynek jó híre a Monarchia határain kívülre is eljutott, és a bécsi kávéházat is ostromolni kezdte a császárváros művészvilága és számos utazó. Így lett a derék morva testvérpár története a Monarchia históriájának része, és így épült be két olyan nemzet hagyományába, az osztrákéba és a lengyelébe, amelyhez eredendően nem volt semmi közük.”





3 megjegyzés:

Tamas Deak írta...

Ez a szép életkor ... kerek száz esztendő.

Nils Holgersonné írta...

Nahát, egy időben gyakran jártam a Havelkába. De ha jól tudom, meghalt már az öreg Leopold pár éve, meg a fia is már, vagy nem?

Szávoszt-Vass Dániel írta...

Az én ükapám, Szávoszt Alphons is császári és királyi udvari beszállító volt. Övé volt Budapesten az Arany János utca 10. alatt az ország első kertészeti csomagküldő áruháza.