Prága titkai


Prágát minden valamirevaló útikönyv és idegenvezető mint a titkok városát igyekszik eladni. A kínálatot áttekintve a titkok három fő témára szűkíthetőek: a Gólem/a zsidó negyed, Kafka, és Rudolf császár alkímistái. Akár egymással is kombinálva, ha a kedves vendég úgy parancsolja.


Magas ez a mérce, alább én sem adhatom. Így hát én is Prága titkainak felfedezésére invitálom olvasóinkat a jövő év első napjaira, egész éves prágai tematikus várostúra-sorozatunk első alkalmára.

A két nap alatt mi is bejárjuk a zsidó negyedet, mégpedig egy áráért kettőt: a láthatót és a nem láthatót, a szecessziós paloták árnyékában meghúzódó mostani temető-zsinagóga-szigetet, és azt a sokkal nagyobb eltűnt városrészt, amely valaha Prága történelemformáló zsidó negyede volt, és amelyet most régi fotók és térképek segítségével elevenítünk fel. Lesz részünk Kafkában is, ahogy óvárosi túránkon sorra látogatjuk a fennmaradt kávéházakat, amelyekben a fiú és irodalmár barátai, s amelyekben az apa és iparos kollégái töltötték idejüket a századfordulón. És alkimisták emlékével is találkozunk majd a vár alatti kis utcákon végigsétálva, és egyenként megismerve házaik történetét.


Mert ezt a túra-sorozatot, korábbi nagy galíciai, dél-csehországi vagy máramaros-bukovinai túráinkkal szemben, ahol nagy területeket tekintettünk át viszonylag rövid idő alatt, olyanra tervezem, ahol lassan járjuk be a prágai városnegyedeket, s részletesen megismerkedünk a házak és lakóik, a vendéglők és vendégeik történetével. Természetesen két nap alatt az egész várost nem tudjuk így végigjárni, de városi túra mélységben tekintjük át az Óváros magját és a zsidó negyedet, s a túlparton a kevéssé ismert vár alatti és kisoldali utcákat. Az év folyamán pedig időről időre további hétvégi tematikus túrákat tervezek a századfordulós és két háború közötti Prága irodalmi életébe, a modern építészet Prágájába, a megszállás alatti és a kommunista Prágába, Prága iparnegyedeibe és külvárosaiba, a sörözők és Hrabal örökzöld Prágájába… És mivel a foci és a politika mellett Prága az, amihez minden magyar ember ért, ezért szívesen várok minden javaslatot, és az egyes túrák alatt kiegészítő hozzászólásokat és személyes emlékeket is.

Az időpont a jövő év első hétvégéje lenne, január 2-i (péntek) esti érkezéssel, és 4-én (vasárnap) esti hazaindulással. Szállásunk a vártól pár percre, négycsillagos szállodában lesz, s a két nap részvételi díja a résztvevők számától függően előreláthatólag 30-35 ezer forint (szálloda reggelivel + vezetés) lenne. Azt kérem, hogy akit érdekel a dolog, most csütörtökig (december 4.) jelezze ezt a wang@studiolum.com címen, a szokás szerint egyelőre minden kötelezettség nélkül. Ennek alapján kérek végső árajánlatot a szállodától és írok majd körbe, immár végleges jelentkezést kérve.

prsec prsec prsec prsec prsec prsec prsec prsec prsec prsec prsec prsec prsec prsec prsec prsec prsec prsec prsec prsec

Nincsenek megjegyzések: