Jöjjön velünk Rómába


„A műemlékeket meg lehet nézni, de Rómát megismerni nem”, figyelmeztetett szállásadóm, amikor húsz éve először béreltem lakást egy évre Rómában. Művészettörténészként, italianistaként, tolmácsként, utazóként azóta is rendszeresen visszajárok, s ha nem is állíthatom, hogy megismertem – ki állíthatja ezt? –, annyi bizonyos, hogy sokat jöttem-mentem, láttam, ettem-ittam és olvastam benne, sok lakójával és eldugott zugával megismerkedtem. Ezt szeretném most sűrítve átadni mindazoknak, akik február végén – március elején velem tartanak az idei kirándulásainkon már sokszor beharangozott ötnapos római túrára.

Az időpont a turistaszezon kezdete előtti utolsó két hétvége, amikor még nem lepték el látogatók a várost, még nem szöktek az égbe a szállodák és éttermek árai, de már kellemes az idő – húsz fok körül, noha esőre még lehet számítani –, virágoznak a mandulák és terem a narancs. Annyian jelezték már, hogy szívesen jönnének, hogy feltételesen két hétvégét beszéltem meg a Spanyol lépcsőhöz és a Trevi-kúthoz közeli szállodában, hogy inkább két kisebb társasággal járhassuk a várost, mint egy túlságosan naggyal. Mindkét időpont szerdától vasárnapig tartana, az első február 25-től március 1-ig, a másik március 4-től 8-ig. Aki szívesen jönne, legkésőbb a jövő péntekig, december 26-ig jelentkezzen – mert gyorsan fogynak a szállodai szobák, és drágulnak a repülőjegyek – a wang@studiolum.com címen, azt is megadva, mikor jönne szívesebben a két időpont közül, illetve ha valamelyik a kettő közül biztosan nem jó neki. A részvételi díj 280 euro, amely magában foglalja a háromcsillagos szállodát (kétágyas szoba fele; egyágyas felár 80 euro) kontinentális reggelivel (ami ritkaság Rómában), a metró- és buszjegyet öt napra, és a vezetést. Ezen túl ki-ki maga veszi meg repülőjegyét, amely most a Wizzairnél még csak 27 ezer forint körül van oda-vissza mind a két időpontra.

Az öt nap alatt annyi mindent nézünk meg a városban, amennyit csak tudunk, persze megadva a magáét a kávézóknak, a trattoriáknak, a sziesztaidőben templomlépcsőn üldögélésnek is, amelyek nélkül tényleg nem lehet megismerni Rómát. Bejárjuk a reneszánsz és barokk óvárost a Tiberis kanyarulatában, felkeressük a legfontosabb templomokat, palotákat, tereket és belső udvarokat, áttekintjük az ókori Róma szerkezetét és megmaradt emlékeit, s hogy hogyan formálta át őket a fasizmus birodalmi koncepciója, felkeressük a kétezer éves gettót, külön felkutatva a 19-20. századi városrendezés által meghagyott zugait, kirándulunk a campagnára, végigjárjuk a középkori zarándokútvonalakat, megismerjük az egymást követő nagy reneszánsz és barokk pápák urbanisztikai elképzeléseit, amelyek lépésről lépésre alakították ki a mai Róma arcát. Az egyes túrákhoz pedig térképeket és irodalmat is mellékelek, hogy az öt nap végeztével ki-ki maga is tovább folytathassa az utazást, karosszékben, vagy visszatérve az Örök Városba.


romacome romacome romacome romacome romacome romacome romacome romacome romacome romacome romacome romacome romacome romacome romacome romacome romacome


3 megjegyzés:

Tamas DEAK írta...

Ott a helyem :)

Tamas DEAK írta...

A szó megint a köszönet, nagy-nagy köszönet szava legyen - úgy megismertetni minket ezzel a csodálatos hellyel, mostani városom nagymamájával, ahogy Studiolum megismertetett, egyszerűen csodálatos. Ha lenne két szabad évem, hogy utcáról utcára bejárjam (na meg még egy másik év az unokára, Lisszabonra) már kezdenék is neki.
Köszönjük !

Petrus Augustinus írta...

Drága Studiolumunk ezen elmúlt napokban akkor egyszerre volt Grúziában és Rómában? :) Tudtam, hogy sokmindenre képes, de ez még nekem is újdonság! :) Esetleg a blogpost késleltetett posztolási üzemmódja sietett segítségére?