Escorca

Mallorcai hegyi fogadókban gyakran találkozni még ilyenfajta kuriózumokkal, hegyikecske-trófeákkal, kitömött fekete keselyűkkel, a környező majorságokban világra jött csodalények fotógalériájával, egy, a maitól nagyon különböző egykori világ emlékeivel.



A Sierra de Tramuntana, a nyugati hegyvidék, mint már írtuk, valaha rendkívül zárt világ volt, és sok tekintetben máig az maradt. Ugyanakkor ösvények sokasága szelte át, összekötve egymással a házakat, a nehezen művelhető apró völgyeket, a juhaklokat, tölgyeseket és szénégető-kemencéket, a szaggatott partvidékről felhúzódó csempészek rejtekhelyeit, a törvény elől bujkálók menedékeit, az őrtornyokat, amelyek a kalózhajók és ellenséges flották felbukkanását figyelték és adták hírül a falvaknak. Az alábbi képek Escorca fennsíkján készültek, ahonnét az út a Torrent de Pareis hegyi folyócska mentén ereszkedni kezd a Sierra de Tramuntana szívébe. A háttérben a tenger, örök határ és ígéret.


„A sziget két legmagasabb hegye, a sólleri Puig Major és a lluchi Puig Major körüli vidék meredek gerinceken és sziklás szirteken át emelkedik egyre magasabbra, szinte egészen a tengerpartig. Ott magasodnak a Király Kastélyának félelmes szirtjei, s ez alatt fekszik Calobra és Tuent két kis öble, amelyeket a Tehén-sziklák választanak el egymástól. A hegyek e szinte megszakítatlan láncolatában csupán a Lluch völgyéből alászaladó Torrent de Pareis alkotja az egyetlen mély folyosót. Ez a féktelen hegység, amely annyira meglepi a festőt, s amelynek meredélyein kecskenyájak legelik a gyér füvet és sziklái fölött keselyűk köröznek prédára lesve, kevéssé alkalmas az emberi megélhetésre. A halászok, amikor szélcsendes időben szorongva haladnak el e tekintélyt parancsoló szirtek tövében, megállás nélkül eveznek Tuenttől Cala de San Vicentéig. […] Tuent után a táj hirtelen megváltozik. A hegyfokok beljebb vonulnak a tengerparttól, amelyet immár csupán a Costera keskeny vonulata szegélyez. Innen ered a hasonnevű folyó, amelyet elektromos áram fejlesztésére is használnak, s amely a Punta de la Creunál torkollik a tengerbe. (Luis Salvador de Austria főherceg, Die Balearen, 1869 k.)


1531-ben a híres oszmán kalózkapitány, Hayreddin Barbarossa, aki nem sokkal azelőtt befészkelte magát Cabrera szigetére, rajtaütött Pollença majd Sa Calobra városkáin, nagy zsákmányt és számos foglyot ejtve. Legvéresebb és máig emlegetett vállalkozása a Baleári-szigeteken azonban a menorcai Mahón város kifosztása volt 1535. szeptember 1-én.



Cosconar birtokközpontja, amelyet a sziklarepedésbe építettek, kulcsszerepet játszott a partvidék védelmében, különösen mert innen vezetett az út Mallorca legfontosabb szentélyéhez, Llucba. 1571-től kezdve állandó őrtornyokat emeltek végig a partvidéken. Az itt látható nagyobb épületet azonban már a 20. században építették csendőrlaktanyának, mindenekelőtt a csempészek ellen. Hogy mekkora sikerrel töltötte be szerepét, azt jól jelzi, hogy a területet az a Joan March Ordinas engedte át építkezés céljára 1924-ben, aki éppen a csempészés révén vált a világ egyik leggazdagabb emberévé. A polgárháború után az épület sokáig elhagyatottan állt, majd helyreállították, s most a cosconari birtok része.

A kalóztámadások olyan gyakoriak voltak itt, hogy Cala Tuent és Sa Calobra lakói nyáron az erdőben aludtak, hogy ne házaikban lepje meg őket az ellenség. A 16. század végétől Sóller kapitánya 200 dukát büntetés terhe mellett kötelezte e tengerparti települések valamennyi lakóját, hogy véglegesen hagyják el a várost. A partvidéket nemcsak „a Nagy Török” hajói támadták, hanem a genovaiak is már 1338-cal kezdve, mégpedig néha igen jelentős flottákkal. Olykor a francia kalózok is megjelentek. 1648-ban Gurrea alkirály figyelmeztette Valldemossa, Deià és Sóller városainak polgármestereit és esküdtjeit, hogy vigyáztassák a partot, mert tizennyolc francia gálya bukkant fel a sziget környékén. Ezekre a településekre hárult a Torrent de Pareis védelme is, „még ha nem is a ti földetekhez tartozik”.



A partvidéket sokféle veszély fenyegette. 1784 és 1828 között a partot állandó őrség, egyfajta  cordon sanitaire védte a Dél-Franciaországból engedély nélkül érkező hajók ellen, amelyek veszélyére először az 1720-as nagy marseilles-i pestis hívta fel a figyelmet. A partvidék legfontosabb gazdasági tevékenysége azonban hosszú időn át a csempészet volt, amelyet az „egészségügyi őröknek” ugyancsak minden lehetséges eszközzel meg kellett akadályozniuk. Ezt a feladatukat azonban teljes sikertelenség jellemezte, aminek oka az őrök nyomorúságos fizetése volt. Az emiatt indított vizsgálatok szinte soha nem voltak képesek egy ügynek a végére járni: a cinkosságok és kölcsönös segítségnyújtások hálója áthatolhatatlannak bizonyult. Senki nem tudott semmit, nem látott semmit, nem hallott semmit. A vizsgálati iratokat egymás után archiválták.

A partvidéki élet nehézségéről tanúskodnak ezek a régi mallorcai ballada-részletek:

A sa platja de Tuent
s'hi varen menjar un ca.
ja podeu considerar
que era a força de talent
Tuent partjainál
megettek egy kutyát.
Elképzelhetitek,
mekkora volt az éhség.

En es Torrent de Pareis
han vengut a bolitjar,
en no tenir què menjar
és molt lluny de remeis.
A Torrente de Pareishez
jöttek bólával halászni. *
Ha nincs már mit enni,
ez sem sokat segít.

Sa Costera es un bordell
ple d'artigues i batzers,
qui hi va gras hi perd es greix
i qui hi va prim hi perd sa pell.
A Costera nyomorúság,
csak csalán és szeder terem.
Aki kövér, zsírját veszti
aki sovány, bőrét veszti.


2 megjegyzés:

Judit írta...

Gyönyörűek a képek, a ballada, s bizony nagyon sokat gazdagodtam történelmi téren is!

Köszönöm!

Szeretettel: Judit

Studiolum írta...

Milyen jó, nagyon örülök neki! A mallorcai bejegyzéseket összegyűjtő posztban még sokkal több kép is van a szigetről, és még néhány szép archaikus mallorcai ballada, zenével is, itt, meg itt, meg itt, meg néhány másik posztban is, csak most nem jut eszembe, melyikben: érdemes végignézni mindegyiket.