Szoba kilátással


Írtam már róla, mit látok, ha felnézek a gép fölött az ablakon át a domboldalra, a nyárfák fölött haladó holdra, és épp ebben a pillanatban a nyárfák alatt a hóban legelnivalót kereső őzekre. És arról is, mit lát Wang Wei a palmai óváros háztetői fölé magasodó studiolumából.


Matteo Pericoli „Rooms with a View” címmel a Guardianban indított sorozatában azt rajzolja le, mit látnak az ablakukból jeles kortárs írók, zenészek, fényképészek, Philip Glass, Annie Leibowitz, Ryu Murakami, Daniel Kehlmann, akik a rajz alatt maguk is leírják, hogy látják, amit látnak. A sorozat első darabja, és méltán, Orhan Pamuk csodálatos kilátása az isztambuli Boszporuszra. Pamuk így ír erről a látványról:

Írás közben a legtöbb időt azzal töltöm, hogy képzeletemben megformáljam a mondatokat. Amikor gondolataim a szavakkal bíbelődnek, tekintetem önkéntelenül is elfordul a papírtól és a töltőtoll hegyétől.

Ez az a látkép, amelyet ilyenkor isztambuli ablakomból bámulok, tizenöt éve. Balra van Ázsia, középen a Boszporusz, amely kinyílik a Márvány-tenger és a szigetek felé, ahol immár ötvennyolcadik éve minden nyaramat töltöm. Jobbra az Aranyszarv-öböl bejárata, és a városnak az a negyede, amelyet az isztambuliak Óvárosnak neveznek, négy évszázadon át az oszmán dinasztia otthona a Topkapi-palotával, a Hagia Sophiával és a Kék Mecsettel.

Olykor azzal büszkélkedem, hogy történelmi regényemet, A nevem Pirosat olyan helyszínről írtam, amely szüntelenül a szemem előtt van. A kíváncsi látogatók és újságírók által gyakran feltett kérdésre – „Nem vonja el a figyelmét ez a csodálatos látvány?” – azt válaszolom, hogy nem.

De tudom, hogy a látkép valamelyik részlete folyamatosan leköti egy részemet, amely figyelemmel kíséri a sirályok, a fák, az árnyékok mozgását, követi a tengeren haladó hajókat, és újra meg újra ellenőrzi, hogy a világ még mindig ott van, még mindig érdekes, és még mindig kihívást jelent írni róla. Ez az a bizonyosság, amelyre az írónak szüksége van ahhoz, hogy tovább írjon, és az olvasónak hogy tovább olvasson.

Isztambuli látkép Orhan Pamuk ablakából nézveIsztambul látképe Orhan Pamuk ablakából (El País), amelyről már korábban is írtunk

Isztambuli látkép Orhan Pamuk ablakából nézveUgyanaz a látvány háromszáz évvel korábbról, innen


9 megjegyzés:

Rozsa T. (alias flora) írta...

És én is kb. innen néztem minden nap az előttem lejátszódó, állandóan változó színjátékot, betelhetetlenül, 6 éven át... Beyoĝlu, Cihangir...

Studiolum írta...

Nagyszerű érzés lehetett…

Kósa Márta írta...

Én beérem szerényen a Duna látványával, szemben a szigetújfalusi komp, a folyón hajók. Télen a jégtáblák különös hangja, nyári éjszakákon az üdülőhajókon táncolók látványa...
Azért Isztambul a nagy szerelem legalább álmaimban megjelenik olykor.

Studiolum írta...

Gyönyörű látvány az is. Ha épp nem tudunk eljutni a tengerhez Isztambulba, Mallorcára vagy máshová, mi is gyakran kiülünk a Dunához, szemközt a Szentendrei-szigettel, innen húsz percre autóval, és hosszan nézzük a folyót meg a túloldalon a hegyeket.

Petrus Augustinus írta...

Azért az a Konstantinápoly jobban melengeti a keresztény-birodalmi szívet mint a mesés Sztambul.. :-)

Studiolum írta...

Így van, de ne feledjük, hogy az Isztambul is keresztény-birodalmi eredetű név: εἰς τὰν Πόλιν, eisz tan Polin, „a Városba(n)”…

Petrus Augustinus írta...

Nocsak, ezt nem is tudtam! :)

Nekem legjobban akkor is a folyamatosan meleg tengeri kikötőkre vágyó orosz nagyhatalmi politika által adott 'Царьград' (szláv-orosz eredetű) név (görögül: Βασιλὶς Πόλις) tetszik! És még mi ne hívjuk Jászvásárt Jászvásárnak.. :-)

G.d.Magister írta...

Most olvastam el a Nevem piros-t, s a szívem egy kicsit ott maradt Isztambulban, a miniatúrafestő műhelyben, a kávézóban, s persze a szép Seküre karjaiban... :) Egy Pamuk-regény, amit végre bosszankodás nélkül, önfeledten szeretni tudok.

Studiolum írta...

Igen, a regényei közül még mindig ez a legolvashatóbb, bár ennek is sok gyengéje van: a kínosan összetákolt cselekményen túl helyi specialitásként a keleti és nyugati festészet és művészetelmélet anakronisztikus vegyítése. De ha az ember úgy tekinti, mint egy hagyományos török vásári karagöz-játék nyugati toposzokkal eladhatóbbá tenni próbált modern változatát, akkor mindez kevésbé zavaró, és jobban élvezhető az, ami Pamuknál igazán jó, a szép leírások és a történelmi aprómunka, amelyek annyira szerethetőek az Isztambulban.