Unholy bread

„Fontos nap ez a mai, bármennyire is velünk él a szovjet múlt, bármennyire is meg kell küzdenünk minden nap a puszta fennmaradásért. Huszonöt éve nem tudunk menekülni az orosz sovinizmustól és őrültségtől, a háborútól és a megaláztatástól. Mindennek ellenére boldog függetlenség napját, kedveseim…” (Egy grúz fiatal)


Húsz kilométer. Ennyi választja el Akhaltsikhe városát a török határtól. Ma csupán húsz kilométer. Nem is olyan régen ezt a húsz kilométert szinte lehetetlen volt megtenni. A szovjet időszakban a Tbiliszitől a török határig vezető út véget ért néhány kilométerrel a borjomi fürdőhely után, amely már Puskin idején hírneves volt, majd a kiváltságosak üdülőhelye lett először a Romanovok, aztán a Szovjetunió új cárjai, mindenekelőtt Sztálin alatt. Az út kanyonokon és völgyeken át, időette házak és útszéli élelmiszerboltok között kanyarog. Újra meg újra legelésző tehenek kelnek át rajta. A zöld tájat olykor-olykor lepusztult egykori beton háztömbök szakítják meg. „Ott álltak a katonák a Szovjetunió idején”, mondja Giorgi, az örmény taxisofőr, és kezével puskát formál, „aki megpróbált átkelni, lelőtték.” Majd később: „Innentől kezdve csak útlevéllel lehetett tovább haladni.” A Szovjetunió idejében a vidék zárt körzet volt, sok-sok laktanyával. Sok örmény és grúz számolt be róla, hogy katonai szolgálatuk idején pontosan ide, a határvidékre küldték őket. A legszigorúbban felügyelt helyek közé tartozott Abastumani termálfürdője, amely már a cárok idején híres volt, s aztán a szovjet időkben a Vöröshadsereg tisztjeit és családjaikat látta vendégül. Ma fontos csillagászati obszervatórium áll itt a hegy tetején.

A számos, nagyrészt elhagyatott „szanatórium” és szovjet betontömb mellett, amelyben a még itt maradt néhány család él, egy kis örmény templom is dacol itt az idővel.


„Miközben ettek, Jézus fogta a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odaadta nekik […].” (Mk 14,22)

„Places do not have locations, but histories” (Tim Ingold). Az abastumani örmény templom, amelyet 1898-ban két Bakuból jött örmény testvér építtetett, ma rendkívül rossz állapotban van, jórészt a szovjet időkbeli átépítéseknek köszönhetően. A templomot ugyanis a szovjet időben pékséggé alakították. A gavit, az előcsarnok egy részét lebontották, a másik részét elfalazták, s két épületrészt illesztettek hozzá, jórészt az elbontott részek faragott köveiből: egy gázolaj- és szénraktárt, s egy kenyérraktárat, ahonnét Abastumaniba és a környező falvakba szállították a kenyeret. A templomban még mindig láthatók a nagy fa polcsorok a fém tepsikkel, amelyekben a kb. 3 kilós kenyereket sütötték. A templom belseje szinte felismerhetetlen, csupán a felszentelési kőkeresztek körben a falakon és a nagy, orosz és örmény nyelvű alapítási emléktábla a bejáratnál utalnak egykori funkciójára. A belsőben ma csupán a nagy kelesztőtartályok és az épület közepére beépített hatalmas kemence maradtak meg.

bread1 bread1 bread1 bread1 bread1 bread1 bread1 bread1 bread1 bread1 bread1 bread1 bread1 bread1 bread1 bread1 bread1 bread1 bread1 bread1 bread1 bread1 bread1 bread1 bread1 bread1 bread1 bread1 bread1 bread1 bread1

A szovjet rendszer részben elérte célját, a templom átalakítását valami mássá, világivá, valami iparivá, hogy ezáltal kitöröljön a helyiek emlékezetéből minden olyan vonatkozási pontot és érzelmi struktúrát, amely néhány évvel korábban még bizonyosságnak tűnt. A szovjet rendszer nyolcvan éven át igyekezett a szent kultuszát az eszme kultuszával helyettesíteni.

A templom átalakítása éppen egy olyan dolog, a kenyér előállítását szolgálta, amely mindig is szent szerepet játszott minden kultúrában. A kenyér teljes „elvilágiasítása” és iparivá tétele kenyér-jelentését is átalakította: a szovjet időszakban a kultúrának ez az eleme kizárólag világi jelentést öltött, sőt ez a jelentésváltás kifejezetten hangsúlyozottá vált.

„Olyan súlyos katasztrófáról van szó ilyenkor, amelyben a kultúra rendkívül törékenynek és múlékonynak bizonyul, de egyszersmind nélkülözhetetlennek is. A kognitív kategóriák és szimbolikus struktúrák jelentése, amelyeken keresztül a közösség felfogja és érthetővé teszi a világot, épp akkor homályosul el, amikor a legnagyobb szükség lenne rájuk. A világ ilyenkor szó szerint megsemmisülni látszik. A közelgő és visszafordíthatatlan pusztulás érzete elviselhetetlenné válik.” (G. Ligi: Antropologia dei disastri)

A szovjet korban a kemence mellé két emelvényt falaztak fel, ugyancsak raktár céljára. Itt látható néhány kelesztő- vagy talán őrlőgép maradványa is. Ma a viaszmaradványok és füstnyomok itt, a templom közepén, és körben a felszentelési kereszteken arra utalnak, hogy a templomot a hívek mindmáig látogatják, tanúskodva ha nem is a templom újbóli birtokbavételéről, de legalábbis szent helyként való elismeréséről.

bread2 bread2 bread2 bread2 bread2 bread2 bread2 bread2 bread2 bread2 bread2 bread2

A grúziai átmenet folyamata a legnehezebbek közé tartozik az egész volt szovjet birodalomban, nem csak az azt kísérő erőszak folytán, hanem ellentmondásossága miatt is.


Nincsenek megjegyzések: