Verdemar rejtélye

Verdemar… kétségbeesett sírás a halott kedves fölött, a vágyott, de már soha többé nem lehetséges viszontlátás után… Di Sarli 1943-as tangója Contursi szövegével a tangó aranykorának egyik legszomorúbb, legszívettépőbb darabja. És egyben az egyik legtitokzatosabb is a klasszikus tangók közül.

Verdemar – a tengervíz zöldes-kékes árnyalata, amelyet türkiznek is mondanak: meglehetősen szokatlan név egy lány számára. Valóban élő személy volt? Ha igen, hogyan halt meg? A szöveg által említett másik szokatlan szín, kezének sárgája vajon a halálos betegség tünete volt? Netán a sárgaságé?

Carlos Di Sarli, El Señor del Tango a kíméletlen El Tuerto (az Egyszemű) vagy yeta, „szemmelverő” néven is ismert volt Buenos Airesben, mert szemét – amelyet egy gyerekkori pisztoly-baleset során veszített el – örökké fekete szemüveg takarta. A Verdemart különös módon éppen szemorvosának és kedves barátjának, Dr. Ernesto Bernasconi Cramernek ajánlotta, és még különösebb, hogy a dal, mintha csak kifejezetten a szemorvosnak szólna, „pupillát” emleget a tangó-szövegekben bevett „szem” helyett. Ebben rejlene a történet kulcsa? Vajon a hazafelé tartó lélek fehér útja a Bahia Blancára, Di Sarli szülővárosára utal? Talán sosem tudjuk meg biztosan.



Orquesta Carlos Di Sarli, énekli Roberto Rufino


Orquesta Carlos Di Sarli, énekli Oscar Serpa


Orquesta Miguel Caló, énekli Raúl Iriarte

Verdemar… Verdemar… Se llenaron de silencio tus pupilas. Te perdí, Verdemar. Tus manos amarillas, tus labios sin color y el frío de la noche sobre tu corazón. Faltas tú, ya no estás, se apagaron tus pupilas, Verdemar. Te encontré sin pensarlo y alegré mis días, olvidando la angustia de las horas mías. Pero luego la vida se ensañó contigo y en tus labios mis besos se morían de frío. Y ahora… ¿qué rumbo tomaré? Caminos sin aurora me pierden otra vez. Volverás, Verdemar… Es el alma que presiente tu retorno. Llegarás, llegarás… Por un camino blanco tu espíritu vendrá Buscando mi cansancio y aquí me encontrarás. Faltas tú… Ya no estás… Se apagaron tus pupilas, Verdemar.

Verdemar… Verdemar… pupillád megtelt csönddel. Elveszítettelek, Verdemar. Kezed sárga, ajkad színtelen, az éjszaka hidege ül szíveden. Hiányzol, nem vagy többé, pupillád kihunyt, Verdemar. Váratlanul találkoztam veled, bearanyoztad napjaim, elfeledtem szorongató óráimat. De aztán az élet elszakított tőled és csókjaim meghaltak ajkad hidegétől. És most… merre menjek tovább? Ismét elveszek a hajnal nélküli utakon. Visszatérsz, Verdemar… lelkem érzi visszatértedet. Megjössz, megérkezel… fehér úton megjön majd szellemed keresve fáradt lelkemet, s itt majd rám találsz. Hiányzol… nem vagy többé… pupillád kihunyt, Verdemar.